Két videót linkelek, az elsőn Eva Fraser arctréner tanítványai beszélnek arról, hogy milyen jó hatással van rájuk az arctorna, mennyire megfiatalította őket, és mennyire boldogok. A másodikon az arctornaguru nyilatkozik egy amerikai reggeli műsorban.

Eva Fraser arctorna rendszere viszonylag konzervatív, nem használ túl erős gyakorlatokat (nem kell ellentartani az arcizmoknak, csak lefogja őket), és nem is követel napi háromnegyed órás elszántságot. tehát ő, aki az egyik úttörője a műfajnak, nem annyira szigorú, mint Deborah Crowley, és nem annyira erőszakos mozdulataiban, mint Louise Annette. Eva Fraser arctornája olyan, mint Eva Fraser: laza, megengedő és kedves.

Az első videót végignézve azt a következtetést lehet levonni, hogy az idősebbeknek nagyon előnyös a rendszer (az első beszélő remekül néz ki), de harmincasoknál kellemetlen mimikai ráncokat okozhat. A második videón látszik, hogy a 82 éves Éva csodálatos arccal rendelkezik, minimum húsz évvel néz ki koránál fiatalabbnak. Tudni kell róla, hogy ötvenöt évesen kezdett gyakorolni, tehát nem fiatalon! A következtetésem tehát az, hogy bizonyos kor után, tehát kb. 55 fölött érdemes foglalkozni a dologgal, mert akkor tényleg fiatalít. Korábban nem annyira, mert csak deformálhatja az arcot, mimikai ráncokat csinál.

Címkék: eva crowley márta fraser deborah arctorna bojtor

Sok ilyen dolgot eszem, ám.de kevés van közöttük, amely megváltoztatta az életemet.

Felsorolom azokat, amelyekhez ragaszkodom.

1. Pueraria Mirifica. Mert nőiesebb lettem tőle, jobban alszom, nem teszi egyenletessé a bőrt, tehát egyik sem kiváltható a másikkal.árzóbb a bőröm.

2. Hialuronsav. Ennek csak a bőrön érzem hatását. az egyszerűen hidratáltabb, mást nem csinál vele, és növeli a szájamat.

3. MSM. Tökéletesen rendben tartja a hajat és a körmöt, nekem semmi más nem hat ennyire ezekre. Minden allergiára jó, de nekem kevés volt. A bőröm érzékenységét is ez szüntette meg szerintem. Régen mindentől kiütésem volt, már nincs.

4. Csukamájolaj. Ettől meg zsírosabb a bőröm, de ez az enyémre rámfér, zsíros bőrre nem tudom, hogy hatna. És egyenletesebb a bőr színe tőle. Érdekes, hogy míg ez nem hidratál, a hialuronsav például nem teszi a színét széppé, tehát nem hagyható el egyik sem, ha tökélyre törekszem.

5. Maca gyökér. Ez hangulatot javít, energizál.

6. Zselatin. Jön a zacskóból. Használ. Ettől nem vizesebb, simább, hanem egyszerűen erősebb lesz a bőr.

 

Amit eszem még, de nem tudom, hat-e valamire, mert nem érzem: goji bogyó, chia mag, e vitamin, b vitaminok, spirulina, c-vitamin, kurkuma.

Amit ettem, de nem éreztem hatását, ezért már nem költök rá: Q10, vadjam, ligetszépe (illetve ez is altatott, de a pueraria kiváltja), halolaj.

Amit nem érzek nagyon, azt egy idő után elhagyom, és mással kezdek kísérletezni.

taking supplement pills for bodybuilding
 

Címkék: bőr maca gyökér msm hialuronsav mirifica pueraria csukamájolaj

Az ember sokszor nem azért folyamodik alternatív gyógymódokhoz, mert ostoba és babonás, hanem mert amikor a racionális neveltetése folytán korrektnek gondolt hagyomámyos eszközök nem segítenek, továbbra is keresi a megoldást egy-egy problémájára.

Legyen az fizikai kór, lelki deformáció, életvitelbeli gond, a hagyományos kezelések, úgymint nyugati orvoslás, pszichoterápia, netán az akaraterő csődöt mondanak. Mellékelek egy videót, amely bemutatja az EFT-t, és említek róla még pár szót.

Az EFT-t úgy kell elképzelni, hogy egy konkrét problémát próbálunk vele megoldani. Tehát nem világnézet, szerencsére nem tulságosan ezoterikus, inkább pragmatikus módszer. A problémát úgy dolgozzuk fel, hogy kikopogtatjuk a meridián pontokon. Tudományosan nem bizonyított, hogy működik, de sokaknál hatékony. Például traumás stressz után megkönnyebbülést hozhat, elmulaszthat fóbiát, szívfájdalmat, segíthet fogyni. szorongásoldó lehet, sokan komoly betegségeket elmulasztottak vele. A szkeptikusok szerint egyszerű placebo effektusról van szó. Nem tudom. Bizonyos problémáimat nagyon hatékonyan tudom EFT-vel oldani, tudom ajánlani. Előnye, hogy egyedül is csinálható, nem kell hozzá segítő sezmély feltétlenül, nem kell hinni benne, nem kell spirituálsi elmélyülés az alkalmazásához, és ami a legfontosabb, nagyon fokozatosan, "kiborulás nélkül" oldja a problémát, míg egy szeánsz a pszichológunál vagy akár egy kineziológiai oldás nagyon felboríthatja a pszichét, az EFT nem. Nincs zokogás, visszaesés, csak csendes gyógyulás. Fórumokban láttam, hogy volt, aki kisfia ekcémáját kopogtatta ki, más a saját szorongását, de elképzelhető akár egy üzleti vállalkozást is sikerre vinni azzal, hogy pozitívra változtatjuk a hitünket vele kapcsolatban. Én nem vagyok a úlzott pozitívkodás híve, de a "beteges" negatív gondolkodást ki kell küszöbölni, és egészséges óvatossággal kell hozzáállni a dolgokhoz.

Az EFt-t együtt használják a neurolingvisztikus programozással és a hipnoterápiával kineziológiával is ötvözik,


tapping pointsA

Címkék: technika felszabadítás érzelmi eft

Projekció. Aljas eszköz

 2012.04.14. 20:50

Amit nem tud elviselni, azt rávetíti másra. Roppant elterjedt pszichológiai mechanizmus ez, amely életeket tehet tönkre, számos interperszonális agresszió alapja.

Egy egyszerű példa. A feleség vonzódik egy kollégájához, már-már rászánja magát a hűtlenségre. A vacsoraasztalnál elkezdi faggatni férjét, mi a helyzet a titkárnőjével, megvádolja, hogy az vonzódik a nőhöz, miközben éppen ő az, akinek ilyen gondolatai vannak, de ezt képtelen feldolgozni.

Súlyosabb eset, amikor az abúzív férfi képtelen kiállni magáért vele egyenrangú felekkel szemben, ezért párkapcsolatában viselkedik agresszívan. teljesen értelmetlen dolgokon felkapja a vizet, akár fizikailag is bántalmazza feleségét és gyerekeit, hogy levezesse a külvilág okozta feszültséget. 

A projekciónál csak a tagadás a még primitívebb pszichológiai elhárító eszköz, de talán kevésbé ártalmas a környezetre, mint a kivetítés. Mindkettő tudtattalan viselkedésforma, ezért nehéz ellene érvekkel védekezni.

Projektálni lehet sérelmeket, kisebbrendűségi érzést, de akár érzelmeket is. A borderline projekció lényege, hogy az érzelmi túlfűtöttségtő próbál szabadulni az egyén oly módon, hogy megvádolja a másikat érzéketlenséggel, azzal, hogy nem szeret és törődik megfelelően, holott csak arról van szó, hogy a borderline reagál túl bizonyos eseményeket.

Szinte valamennyi érzelmi, pár és rokoni kapcsolatban jelen van a projekció, de munkahelyi, sőt nemzetek közötti szituációkban is. Lenézzük a szomszédos ország lakóit valami olyasmiért, amit pont önmagunkban vetünk meg, de képtelenek vagyunk vele szembenézni. Népirtások, genocidiumok alapja a projekció. A probléma az vele, hogy alacsony önértékelésű emberekben, embercsoportokban komoly károkat okozhat, mert az úgynevezett bűnbak típus nem ismeri fel, és internalizálja.

Egyes gondolkodók szerint az istenhit és a babonákban való hiedelem sem más, mint a szorongás levezetésére alkalmazott nagyszabású kivetítés.

Nem lehet tőle menekülni.

Érdemes odafigyelni arra, egyes emberek mivel vádolnak másokat, rengeteg hasznos következtetést vonhatunk le belőle arról, hogy az illető miben töri a fejét..

Címkék: borderline projekció nárcizmus

AHA, BHA, Retinol

 2012.04.13. 14:25
Teljesen fölösleges drága krémeket vásárolni, ugyanis nincsen bennük semmi. Gyakorlatilag négy olyan anyag van, amely valóban ráncmegelőző, illetve ráncosodás visszafordító hatású: az AHA, BHA (szalicilsav), Retinol (A-vitamin származék) illetve a C-vitamin.
 
Az első kettő hámlaszt, a harmadik kollagént termeltet a bőrsejtekkel, a harmadik pedig sejtmegújító hatású. Miért nem kaphatók ezek krémekben? Kaphatók, de nem akkora koncentrátumban, amennyiben szükségesek lennének. Ennek az az egyszerű oka, hogy a nagykoncentrátumú hatóanyag bizonyos esetekben kellemetlen hatásokkal is jár, és a nagy kozmetikai multik nem engedhetik maguknak meg, hogy tömegtermékeik használata bármiféle irritációval, allergiával, gyulladással járjon.
 
Márpedig, ami hat, az veszélyes is.
Nézzük, tehát mi marad ki a krémekből:
 
AHA ötféle van: almasav, borkősav, glikolsav, tejsav és citromsav. Ha ezekkel kezelik az arcot (glikolsavas hámlasztás vagy teljsavas hámlasztás kérhető bőrgyógyásztól), akkor lehámlik a bőr pár nap alatt, és új, egészséges bőr növekszik a helyén. Ez több, mint egy arcradírozás, mert akkor csak az elhalt hámsejteket távolítják el (microdermabrázió), ami már magában drámai hatású, mivel egy ragyogóbb, élőbb felszín látszik a helyén, de a kémiai hámlasztással mélyebbre jutnak, és gyakorlatilag ki is cserélik a bőrt. Egész Hollywood ilyent csináltat két héttel a vörös szőnyeges fellépések előtt, mert annyi idő alatt gyógyul is. Aha kapható krémekben kis mennyiségben, ezek a minihámlasztók nem sokat érnek. Viszont az almaecetes lemosásnak például ez a titka: az almasav tartalom miatt folyamatos használata bőrmegújító. A citromlé szintén, a nagykoncentrátumú citromsavval. Ennek plusz előnye a Cvitamin tartalom (az almaecetben egy gramm nincs), ami sejtmegújító, kollagéntermelő és antioxidáns. Tehát a gyümölcssavas hámlasztást ezekkel a savakkal otthon is megtehetjük folyamatosan, vagy szakember csinálhatja nagyobb töménységű anyaggal. Az AHA és BHA között a mechanizmusukban van alapvető különbség: az AHA vízben oldódó, a BHA zsírban oldódó sav. Ezért van az, hogy zsíros, aknés bőrt BHA-val érdemesebb kezelni, míg az AHA csak hámlaszt, a BHA például a mitesszereket  is eléri, plusz gyulladáscsökkentő hatású, míg az AHA nem. Ha valaki aszpirinmaszkot készít, az első, amit észre fog venni, hogy a bőrön látható kis pirosságok megszűnnek, mert erősen bőrnyugtató hatású. Az AHA ajánlott száraz, túlnapoztatott bőrre. Hangsúlyoznám még, hogy a vízben oldott aszpirin azért még nem BHA. Az aszpirinből ugyanis csak az emésztés során lesz szalicilsav, tehát az aszpirinmaszk nem egyenlő egy BHA kezeléssel, viszont hasonló. Ugyanez mondható a gyümölcssavas krémekre, csak hasonló anyagokat tartalmaznak, mint az öt valódi AHA sav. Az igazi csak a bőrgyógyásznál van.
 
De nézzük a retinolt. A retinol nem hámlaszt, mint a fentiek. Irritáló lehet nagy koncentrátumban, ezért hiszik sokan, hogy ez is hámlasztó, de nem. Ez az A-vitamin származék lejut a mélyebb rétegekben, és a kollagén termelést élénkíti. Az egyetlen olyan anyag, ami bizonyítottan, kutatásokkal igazoltan vissza tudja építeni a kollagént. Viszont elég kevesen bírják, fokozatosan kell hozzászoktatni a bőrt. Nagyon aknés vagy nagyon napkínozta bőrökre nálunk is felírja bőrgyógyász, ha jól tudom, Trentinoin néven. A neten lehet kapni viszonylag olcsón.
A negyedik a C-vitamin. Nagyon széppé teszi a bprt, de sajnos nem lehet csak úgy feloldani vízben, és rákenni, mert iszonyatosan instabil anyag. Amint oxidálódik, használhatatlanná válik. Egy-két nagyon drága C-vitaminos krémben van olyan származéka, ami nem levegőérzékeny, és ezek hatékony szérumok is (egyszer volt nekem egy La Prairie C vitamin szérumom, már egy felkenés látványosan szépített), tehát ezt nem lehet csináld magad módon előállítani.

 

 

Címkék: bőr retinol aha bha


A zselatinról már írtam, ami valójában kollagén. Lehet venni 199 forintért a közértben, ott ahol a habfixálót és a vaniliás cukrot tartják. Ütögetem a fejemet, hogy képes voltam kollagén tablettáért fizetni, holott ez lényegesen olcsóbb, ráadásul sok kollagén tablettában halcsontból készült zselatin van, ami szerintem nem annyira hatékony.

Kicsit undorító, hogy a zselatin voltaképpen marhacsont és disznóbőr főzetéből készül, dehát a gyümölcstortán is ezt esszük, szóval mindegy.

Ami jó a zselatinban, hogy nemcsak enni lehet, amivel szebb lesz a bőr, gyorsabban nő a haj, és hullik annyira, és az ízületek is strapabíróbbak lesznek, de lehet belőle maszkot is készíteni.

Hozzávalók:

víz, tej, zselatin. Zselatint megfőzni, bele a tejet, és mehet az arcra.

Az a jó ebben, hogy tisztítja a pórusokat, ami nem könnyű feladat, például az arcradírozás sokszor ezt nem teszi meg. Még a mitesszereket is kiszedi állítólag. Száraz a bőröm, ez nem jellemez, de az biztos, hogy a nagyon érzékeny bőrömet nem csapta ki, ami jó hír, mert minden ki szokta ütni.

 

Címkék: bőr zselatin pattanás mitesszer

Okos, nagyon fiatal, gyönyörű lány járt nálam a minap, hogy ő újságíró szeretne lenni, holott mást végez az egyetemen, és nálunk szeretné megtanulni, hogyan legyen az. Elmondtam neki, hogyan. Soha többé nem jelentkezett, ahogy az elmúlt években nagyon sokan nem. De nem is ez a lényeg, nyilván ijesztő vagyok a konkrét elképzeléseimmel, ezért tűnnek el. Érdekesebb, miért akar egy mai húszéves printes újságíró lenni?

A húszéves nem is olvas újságot! Legalábbis a mobilabb nagyvárosi típus nem. Nem temetem az írott sajtót, félre ne értsen senki. Jó üzlet a mai napig a lapkészítés, de a közönség minimum harminc pluszos. Hál' istennek, akár még negyven évig is eltarthat az írott sajtó, de hiszem, hogy már nem nevelődik ki a következő generáció, amelyik lapokból tájékozódik.

De akkor honnan? Hát ez az, nekem fogalmam sincs. A mai nagyon fiatalok az interneten sem a tartalomszolgáltatókat keresik. nem olvasnak órákig Indexet, pláne nem nolt, vagy hvg online-t. Hanem spontán, informálisan terjesztik a híreket egymás közt. És ez egy nagy kincs, ugyanakkor hatalmas titok, hogyan lehetne ebből pénzt csinálni? Miért kellene? Mert sajnos, ami üzletileg nem kiaknázható, az meghal. A pénz olyan, mint a vérkeringés, anélkül elhalnak a szervek.

Miért írom ezt le? Mert ha lenne egy húszéves gyerekem, aki újságíró akar lenni, a következőt javasolnám neki: ne menjen újságíró iskolába, mert annyi régi típusú firkász, amennyi a mai írott sajtó igényeit kiszolgálja, bőven van. Inkább üljön otthon, és gondolkozzon. Nagyon erősen. Nem azért, hogy előálljon egy Facebbook típusú garázscéggel. Csak találja ki valahogy, szagolja ki, hogy fog ez az egész tíz év múlva kinézni.

Mert még senki nem találta ki, hogy a netfüggő, ugyanakkor információéhes fiatalok érdeklődését hogyan kösse le, és hogy ebből hogyan lehet pénz csinálni. Ezen kéne inkább gondolkozni, nem azon, hogyan tanuljanak egy letűnt műfajt.

Az a baj, hogy szegény lány nem is értette, mit akarok mondani. Nem jó. Az én generációm már nem fog a jövő sajtójához érdemben hozzászagolni. A fiatalok meg mintha képtelenek lennének a régi típusú formáktól eltávolodni, hiába nem is használják már maguk ezeket.

Egyébként nem nagy okosságok ezek, de azt valaki magyarázza meg nekem, hogy miért akar ma egy húszéves hagyományos újságíró lenni?

lois_lane-copy-794672.png

 Nem tetszett magának fehér gatyában Sarah Blakely, mivel átlátszot a bugyija vonala. Fogott egy harisnyát, levágta a szárát, felvette a nadrágot, és így már jó volt. Aztán elkezdte nagy tételben gyártani a cuccot, ami nem más, mint egy nagyon vékony anyagú alakformáló, majd kiderült, hogy egyik barátnőjének a barátnője Gwyneth Paltrow, aki a Spanxot egy-két helyen dicsérgette a médiában, és szó volt róla az Oprah shoban is, majd Sarah Blakely negyvenegy évesen miliárdos lett. Saját erőből, nem örökölt, nem kapott férjtől, egyedül csinálta. A dolog érdekessége, hogy nem reklámozott szinte sehol, ami egy termék bevezetésénél szinte egyedülálló. Minden nő kövér kicsit, vagy azt hiszi, és a korábbi alakformálók túl vastagok és bumfordik voltak. Az ötlet nagyszerű, hogy igazából nem kell betonszerű anyag ahhoz, hogy összefogja a hasat meg a feneket. És ami nagyon kell, az marketing nélkül is eladja magát. így lesz egy ügyes eladólányból multimilliárdos. Ha jól sejtem, minden amerikai nő Spanxot hord.

Spanx founder Sara Blakely

Címkék: milliárdos forbes spanx

Picasso, a narcisztikus parazita

 2012.04.10. 12:59

- Isten vagyok - mondogatta Pablo Picasso. A képzőművészet történetének legnagyobb rocksztárja iszonyatos erővel dolgozott 92 éves koráig: mindent munkájának rendelt alá. Másoktól szívta el az ehhez szükséges energiát. Tipikus nárcisztikus módon, be is vallotta, hogy senki sem fontos csak az alkotás, és feláldoz ennek oltárán mindenkit. Kegyetlen volt nőkkel, leszármazottaival. Számos életet tett tönkre. Ilyen, amikor egy manipulatív nárcisztikus komoly eredményeket ér el, ettől jellemvonásai még erősebbek lesznek, és a külvilág visszaigazolja, hogy viselkedése rendjén való.

Áldozatai öngyilkosok, lelki roncsok, alkoholisták lettek. Gyakorlatilag felfalta maga körül az embereket. Lánya, Paloma mondta egyszer, hogy a körülötte élők boldogok voltak, hogy tönkremehettek a közelében. Olyan volt, akár a nap: melegített, ám ha közel mentek hozzá, szénné égetett mindenkit. És erről nem a nap tehetett.

Paloma ráérzett a nárcisztikusok fő jellemzőjére: nem szándékosan teszik tönkre az embereket - bár, ha intelligensek, tudnak erről, miként Picasso is -, ám nem tudnak tenni ellene, mert ez az egyetlen működési formájuk, mintha felsőbb erő irányítaná a mechanizmust.

Művészetében is fellelhetők nárcisztikus jegyek: mint isten, vagy inkább ördög torzította el, ami a kezébe került. Nem intellektuálisan deformálta a képre vitt embereket, hanem kegyetlen, ösztönös energiával. Gondoljunk az Avignoni Kisasszonyokra.

Kapcsolatát a nőkhöz így foglalta össze: számomra egy nő vagy istennő vagy lábtörlő. Ezt a fekete-fehér látásmódot ugyanarra a nőre is rá tudta vetíteni. Kapcsolatai elején istenítette, majd leértékelte a szeretőit. Nem csoda, hogy ketten öngyilkosok lettek, ketten megbolondultak közülük. Csak Francois Gilot hagyta el (később férjhez is ment a Sabin cseppek felfedezőjéhez), ő ma is boldogan, megbecsülésben él, ám az Életem Picassóval című könyvében leleplezte a külvilág számára tökéletesnek hitt szörnyeteget. Megemlíti, hogy cigarettacsikket nyomott el az arcán, hogy minden szeretőjét verte, volt, akit eszméletlenségig.

Felesége, Olga Koklova rákos lett és megbolondult, Dora Maar, a "zokogó asszony", akiről talán a legizgalmasabb nőábrázolásait festette, vallási mámorba került, és szintén elvesztette az eszét, nem is tagadta: Picasso után csak istennel kerülhetett viszonyba, ő sokáig élt, Picassót is túlélte, soha többé, évtizedeken át nem volt kapcsolata többé férfiakkal. Fiatal szeretője, Marie-Therese, és utolsó kapcsolata, Jacqueline, akivel 70-93 éves koráig együtt élt, öngyilkos lett. A harminc évvel fiatalabb Jacqueline nem bírta elviselni az életet Picasso halála után. Olyan intenzív volt a személyisége, hogy nem maradt energiája saját magára. Picasso egyetlen nőt sem hagyott el. Pont abba mentek tönkre, hogy akkor is az "örökös hárem" tagjai maradtak, amikor Picasso már rájuk unt. Dora Maar például kapcsolatuk után is arra várt, mikor látogatja meg egyszer Picasso, aki nem engedte útjára, nem zárta le a kapcsolatot, állandó készenlétben tartotta volt asszonyait. Olgától például nem volt hajlandó elválni, nehogy neki kelljen adnia akkor már jelentős vagyona egy részét. Koklova is abba betegedett bele, hogy nem hagyta Picasso, hogy túllépjen rajta.

Leszármazottai sem jártak túl jól. Francois Gilot két gyermekét Palomát, és Claude-ot nem volt hajlandó fogadni bosszúból, hogy anyjuk könyvet mert írni róla. Évtizedekig élt még szakításuk után, de gyermekeit soha többé nem látta. Egy unokája öngyilkos lett, egyik fia alkoholista.

Kortársai szerint, ha egy társaságban Picasso beült emberek közé, olyan erős jelenléte volt, úgy támadott, és hízelgett, úgy viselkedett, hogy egyszerre többeknek le tudta szívni minden energiáját, úgy mentek ki a szobából, mint akik egy tornádót éltek túl.

 

Címkék: nárcisztikus picasso borderline nárcizmus

Gua Sha hasfogysztás

 2012.04.07. 21:43

 

Mindenki arra vágyik, hogy csak bizonyos helyeken fogyjon, illetve tüntesse el a zsírt. A nők nagy része vagy hasra vagy fenékre hízik aránytalanul. Fogyással ezek a vastagodások eltüntethetők, de az arc lereccsenésével és a mell eltűnésével járhat, ami kellemetlen. Biznyos határokon belül lehetséges a helyi fogyasztás, de csak masszázzsal. Gua shával nagyon hatékony.

Már írtam a gua sháról, de most, hogy rájöttem, hogyan lehet videót feltölteni, érzékletesebb. A gua sha - ismétlésképpen - egy kínai lapocska, amit gyógyító masszázsra használnak. Alapvetően a hátat masszírozzák vele, amíg egész piros nem lesz, és ez méregteleníti a testet. Ám felismerték, hogy soványít, sőt ránctalanít ez az eszköz. Megereszekedett, nagy hasat így kell guasházni. A módszerrel hónalháj, fenék fölötti hátzsír, és minden kósza kövérség eltüntethető. Az eszköz kiválóan helyettesíthető egy kanállal.

 

Címkék: fogyasztás fogyás has sha gua

 

Mindenki ismer olyan párokat, akik egymás agyára mennek, a férfi agresszív, lekezelő, megveti a nőt, az hisztériás, érzelemhiányos, követelőző, mindkettő szenved, mégis évtizedekig kitartanak egymás mellett. Vagy ha szétmennek, következő kapcsolatukban ugyanolyan típust találnak. A férfi egy idegbeteg borderline drámakirálynőt, a nő pedig durva vérszívót, aki kontrollálja, kihasználja, megveri, elveszi a pénzét, megcsalja, aztán eldobja. Mi köti össze ezeket a személyiségzavaros embereket?

Tudni kell, hogy a nárcisztikusoknak és borderlineoknak alapvetően ugyanaz a problémája: súlyosan lemaradtak a fejlődésben. A borderline áll rosszabbul, ő egy hároméves gyerek szintjén marad, gyakorlatilag nincs saját énje, ezért keres állandóan valakit, aki az ént pótolja, és ezért ragaszkodik hozzá foggal-körömmel, akkor is ha ez nagy fájdalommal jár. A borderlineok sokszor a bántalmazás egész magas fokát képesek elviselni, csak ne fosszák meg tőlük ezt a "külső ént". A nárcisztikusok egy hatéves szintjén állnak. Nekik sincs normális énjük, de van egy "álénjük", egy, a világ felé tárt hamis arc, ami a legfontosabb számukra, ha ez összetörik, halottnak érzik magukat, lesüllyednek abba az állapotba, amiben a borderline megrekedt. A borderline tehát nagyjából a nárcisztikus álénjébe kapaszkodik, a nárcisztikus meg a sajátjába, de szüksége van ennek a látszat énnek az életben tartásához a borderlinera. Mindketten így próbálnak a fekete lyuk élménytől szabadulni. Ez így nagyon ideálisan hangzik, de általában tragikus viszonyokról beszélünk. Mivel az egyik életképtelen lelkileg, a másik hazug. nem lehet a kapcsolat vége happi end.

Pedig milyen szépen kezdődik: a magát gyengének, tehetetlennek érző borderline nő, aki képzeletében arra vágyik, hogy egy erős herceg felemelje, megmentse, hogy szemében a saját szépségét, tökéletességét meglássa, végre találkozik az igazival. A nárcisztikus férfi sikeres (mivel a grandiózus fantáziák jellemzik a nárcisztikusokat, sokszor tényleg magasra jutnak abban, amit csinálnak), erős, látszólag magabiztos. Olyan támasznak tűnik, amilyennek egy átlagos "normális" személyiségű férfi soha. A nárcisztikus is boldog, az érzelmileg túlfűtött borderline úgy vonzódik hozzá, ahogy egy normális nő soha, imádja, pozitív tükröt tart az elején, később meg, mivel legnagyobb félelme az elhagyatás, szinte mindent eltűr: durvaságot, kihasználást, megaláztatást, ami a nárcisztikus életeleme. Miért kell mindez a nárcisztikusnak? Mert hamis énje igen ingatag talajon áll. Valójában csak egy kép, egy káprázat, ami azonnal összetörne, ha mögé néznének. Nem is hajlandó erre, ha valami negatívat érez saját magában, azt projektálnia kell a társára, így szabadul meg minden rossz érzéstől. Ha a nárcisztikus úgy érzi, tévedett, soha nem vallja be, hanem lehordja a feleségét. Ha a külvilágból valaki rosszul viszonyul hozzá, nem küzd meg igazáért, hanem hazamegy és súlyosabb esetekben akár megveri az asszonyt. Aki ezt viszont tűri, mert az elhagyásnál még ez is jobb. Így elvannak egy darabig.

Csakhogy a borderline-t elkezdi zavarni egy idő után, hogy bántják, plusz rájön, hogy a nárcisztikus nem szereti, minden érzelme hazugság volt, csak használja. Elveszi mindenét, de cserébe nem ad semmit. A borderlinen szeretethiányos, még a normális ember szeretete sem lenne neki elég, nemhogy a nárcisztikus kegyetlen hidegsége, mégsem tud elszakadni, mert azokban a pillanatokban, amikor a nárcisztikus veszi a fáradságot, és szerelmet hazudik neki, az a hazudott érzelem sokkal izgalmasabb, mint a valódi szeretet lenne, amit egy normális férfitől kaphatna. A borderline tehát szenved, de legalább nem unatkozik.

Mi zavarja egy idő után a nárcisztikust? Túl erős az egója, el sem tudna viselni maga mellett olyan nőt, akinek szintén van, viszont azt nem bírja, hogy a borderline-nak mindenféle panasza támad. Miért nem boldog velem, hiszen én tökéletes vagyok, gondolja? A nárcisztikus nem érez empátiát. Nem is tudja, ha ő megver egy nőt, az annak fáj. Mivel nincs beleérző képessége, akár fel is menthetnénk. Nem szadista a nárcisztikus, csak le kell vezetnie valahol indulatait. Ez ördögi kör: ha nem boldog vele a borderline, ezért utálja, még jobban bántja, az meg nyilván egyre kevésbé lesz boldog.

És akkor miért nem hagyják egymást békén? Mert a nárcisztikus nélkül a borderline lezuhan a mélybe, én nélkül marad, annál még a szenvedés is jobb neki. A nárcisztikus pedig egy normális nőtől sohasem kapna annyi ragaszkodást, látszólagos heves érzelmeket, mint a borderline-tól, amikre ő nem képes, tehát saját hiányosságait keresi ő is a másikban. De folyamatosan csalódnak. Viszont, ha a nárcisztikus egy normális nővel találkozik, nem is vonzódik hozzá. Egy borderline sem, egyszerűen nem érzi magát otthonosan egy normális kapcsolatban.    

Címkék: párkapcsolat nárcisztikus borderline nárcizmus

Thaiföldön ismert népi bölcsesség, hogy ha szép bőrre vágysz, minden nap egyél csirkeláb levest. Ebben ugyanis nagy mennyiségű kollagén található. Hasonló hatású a marhából kivont zselatin is. nem mások ezek, mint sok, hosszú ideig főzött csontból kinyert anyag. Ami nagyon jót tesz a bőrnek. Mellesleg a kocsonya, halkocsonya és körömpörkölt is remek bőrszépítő. Mindezekben van kollagén, hialuronsav és glukozamin egyben.

Sokszor leírták már női lapokban, hogy a kollagén belülről nem pótolható, nem szívódik fel, krémben kell inkább kenni vagy kezeléssel bejuttatni a bőrbe. Azok is jók, de igenis nagyon sokat számít a napi kollagén fogyasztás. Nemcsak az arcbőrt, de az ízületeket is fiatalon tartja. C-vitaminnal kell együtt szedni, mert az segít a kollagén képződésben.

A sima (nem láb) húsleves is elég naponta fogyasztva, de azt úgysem főzünk minden nap, marad a tabletta. Van egy sanda gyanúm, hogy az olcsó zselatin kapszula épp úgy megteszi, mint az elegáns kollagén tabletta névre hallgató tesói. Dr. lenkei is árul nagy dózisban.

Még egy meglepő tulajdonság: mivel a zselatin gyógyszer is, mindenféle gyomor és bélproblémára a legjobb. Megszünteti a bél kis gyulladásait, begyógyítja a fekélyeket, védőréteggel borítja be a gyomor nyálkahártyát.

 
 
 
Pure Collagen skin supplement

Címkék: bőr szép kapszula zselatin kollagén

 Nagyon furcsa, és nagyon hatékony szer a pueraria mirifica, és azért írok róla, mert ez a cucc nem viccel, nagyon kellemetlen is tud lenni, amit a gyártók és a forgalmazók sohasem fognak leírni.

A pueraria mirifica egy thai gyógynövény. Ahol nő, és rágcsálják a nők, jobban néznek ki, fiatalabbak, nagyobb a mellük, nem kapnak mellrákot, és szebb a bőrük.

Ez egy nagyon erős fitoösztrogén, oyannyira erős, hogy a test saját ösztrogénjének sokszorosa a hatás, amit produkál.

Azt hiszem, hogy úgy terjedt el a mellnövesztő bizniszben, hogy a thai Shemalek, vagyis transzvesztita prostik ezt szedték fogamzásgátló tablettával kombinálva, így növesztettk mellet. Világos, ha egy férfinek melle nőhet valamitől, egy nőnek pláne.

Én szedek naponta egy kicsit. Nem mellnövesztő szándékkal, bár arra sem rossz, hanem mert nagyon nagyon jót tesz a bőrnek. Viszont ahhoz, hogy tényleg kosárméreteket növeljen, nagyon nagy adagban kell szedni, napi 1000 mg-ot. És annak brutális a hatása az ösztrogén mimika miatt. Teljesen idegbeteg lesz tőle az ember, nagyon vigyázni kell a vérnyomásra, mert feltolja, hőhullámot okozhat nem menopauzás nőknél (ez egy bonyolult folyamat, mivel a pueraria lefoglalja az ösztrogén receptorokat, a saját ösztrogénszint lezuhan, mintha klimaxos lenne a nő, de sokkal brutálisabban, ezt csak azok ismerik, akik mellrákra ösztogénblokkolót kapnak, ilyen a Tamoxifen nevű gyógyszer).

Viszont valóban mellrák megelőző, pont ezért, és az ösztrogén összes pozitív tulajdonságával bír: növeszti a mellet, és ragyogó bőrt csinál.

Lehet azt mondani, hogy jaj, nem szabad belepiszkálni a természet dolgába, de aki mellnövesztőt akar, annak nem szabad máshoz nyúlnia, a többi szer (szója, komló, görögszéna, édeskömény) semmit nem tud ehhez képest. Ez valóban hat. Ha valaki vállalja a kellemetlenségeket, akkor hajrá. Attól nem kell félni, hogy mérgező vagy rákot okoz, viszont abban nem vagyok biztos, hogy érrendszeri gondot nem okozhat. Csináltak már vizsgálatot is rá, többet is, és nem találták toxikusnak.

Fontos még, hogy akar növeszteni, ne szedjen semmi mást, mert ezt magában kell. 

Tudni kell még, hogy a képen látható termék több, mint tízezer forint, ami igen drága, négyezerért is kapni Angol lapokon, és pont három nap alatt itt van.

Ezek rablások, a pueraria mirificát termesztik már Thaiföldön, valószínűleg egy dollár az önköltségi ára.

 Még egy érdekesség: sok nő azt gondolja, hogy szülés után azért lóg a melle, mert a terhességtől kinyúlik, hát nem. A terhesség és a szülés alapjaiban átrendezi a hormonháztartást, ezért egy kis pueraria mirifica arra is jó, hogy ezt regenerálja, és növesztés nélkül, de visszatelíti a melleket. 

 

Kiegészítés: Nem törlöm le ezt a posztot, mert Magyarországon is lehet venni pueraria mirificát, és aki árulja, nem fog a veszélyeiről írni, de itt szeretném hangsúlyozni: 25 alatt senki ne szedje, mert a saját hormonfejlődést megzavarhatja. Szülés tervezése előtt se, mert elviheti a mensest. Leginkább negyven pluszos nőknek ideális, de márt szült harmincasoknak is megfelelő. Amit még nem írnak a forgalmazók, de a kommentelőktől, saját tapasztalatból leszűrtem: puffadást, cellulitiszes feneket, térdfájdalmat, mellfájdalmat okozhat.

Itt a mellékhatásokról bővebben:

http://chezdubarry.blog.hu/2014/02/16/a_pueraria_mirifica_problema

Címkék: gyógynövény mirifica pueraria mellnövesztés

A divat milliárdosai

 2012.03.31. 15:11

Van egy Rosalia Mera nevezetű 68 éves asszony, aki kutyául gazdag. Több pénze van mint Zuckenbergnek, a Facebook alapítójának vagy Oprah Winfreynek.

Mert elvált férje a világ egyik legnagyobb üzleti zsenije.

Négy éve és két éve is jártam Párzsban. sehol nincs annyi kicsi, saját márka, mint a franciáknál. És most nem az áruházi brandekre gondolok, hanem a Rivoli környékén kapható no name, de jellegzetes ruhákról. Két év alatt lecsökkentek a butikok, és azt láttam, hogy mindent elönt a Zara és a H&M. Rohadtul idegesítő volt. Mindent megesz a spanyol és német ruhaszenny.

Mos jött ki a Forbes top ten, és az ötödik nem egy olajmágnás, nagybefektető vagy sofvergyáros, hanem ki más? Amancio Ortega, a Zarás pasi. a az ő elvált neje a szerencsés nyugdíjas hölgy.

A Corúnában (külön) élő páros anyira rejtőzködik, hogy sohasem adnak interjút, fotó alig van róluk. 

De mi a siker titka? A kezdet a szokásos, otthon varrogattak, aztán nyitottak egy boltot, meg még egyet, meg még egyet. Sokan voltak ezzel így, csak már tönkrementek. Legtöbbjüket ez a két helyes spanyol vágta haza.

A kilencvenes évek összes nagy bizniszsikere, a Benetton, Gap, stb. kínlódnak, ezek ketten meg letarolták a világ kínai piac felett eggyel helyezkedő divatpiacát. 

Nagyon egyszerű a titkuk. A Zaránál egy ruha a varrógéptől a boltig két hét alatt teszi meg az utat. A többi cégnél ez kilenc hónap. Egyszóval sokkal mobilisabbak. Miért jó ez? Azért, mert ha valami nem megy a boltokban, azonnal kidobják, küldenek mást, ami meg megy, rögtön utántölthető. A Zara nem költ reklámra. Helyette lopkodásra költ: a trendeket azonnak másolja, plusz erre az állandó cserélgetésre. Zseniális.

És nagy részben otthon, Spanyolországban varratnak, nem Kínában vagy Indiában.

Kezdem azt hinni, hogy a régi típusú, marketingorientált üzleti modellnek leáldozott. 

A ruháikat nem bírom.

Címkék: zara milliárdos forbes

Utálom a műszempillát, mert csomóban hullik tőle az igazi, a 3 D-stől nem annyira, viszont az utóbbi csak első alkalommal tökéletes, az utántöltésekkel már veszít a látványosságából.

 

Viszont nekem kell a műszempilla effekt, az arcot legjobban a megfelelő pillákkal lehet dramatizálni. Egyszerűen szempilla mániás vagyok. A növesztés jó, sokkal jobbak lettek, képen is látványos (most fotóztak), de ha nem fektetek be egy megfelelő spirálba, nem az igazi.

Tudom, van aki nem szereti, de nekem a spirál az a Lancome. Az sem mindegy, hogy melyik.

Kapok rengeteg spirált. Még drága is leesik YSL, Chanel. Semmi nem adja meg nekem a Lancome érzést. Úgyhogy szépen bebattyogok a Douglasba, és megveszem egy halom pénzért. Mindig.

Most például kaptam egy jót: Isadora Precision. vékony, kemény, jól használható kefe, tiszta, nem csomósodó festék. Remek.

De csakis valami Lancome alá. Mert csak úgy néz ki jól, ha egy réteg ilyen jó, szétválasztós, pillát pont jó szögbe helyezős, elrendezős cuccra jön a drámai Lancome réteg. 

Pedig ennek a mostaninak (Hypnose Drama) elég rossz a keféje: görbe, nekem kicsit túl hajlékony (a keményet jobban szeretem), de ezeknek a ribanc Lancome-osoknak van valami a festékjében, ami senkinek nincs. Feketébb, sűrűbb, vadabb. 

 Általános szabály: egy spirállal nem lehet műpilla effektet produkálni, minimum kétféle kell egymáson, és jó, ha az egyik drága.

BTW. az Isadora Big Bold spirálja is nagyon jó, majdnem Lancome, de az is drága, négyezer fölött van.

 

 

 

 

 

Mi az a BB krém?

 2012.03.31. 12:07

 Nem próbáltam egyet sem, így most ne számítson senki tőlem olyan tanácsra, hogy melyik, hogyan fed, ilyesmi. De BB krém jelenség nagyon jó. Nagyon ritkán van manapság, hogy valami erős új trend bekerül a kozmetikai iparba. És még ritkább, hogy az valami jó.

A BB krém lényege, hogy a lézer kezelések után a bőr piros, kivan, tehát beteg és csúnya egyszerre. Ezért lekenik gyógyalapozóval, ami a BB krém.

A neten korábban is lehetett ilyeneket kapni pattanásos bőrre, de csak tavaly robbant be az amerikai kozmetikai bizniszbe a BB krém. A BB annyit tesz: Blemish Balm. A blemish durván valami bőrhiba, amit takarni kell és ápolni. Logikus, hogy ha beteg, kicsinált bőrt gyógyít egy ilyen termék, akkor az egészségeset is egy nagy fokkal feltolja minőségben.

A németek fejlesztették ki, Koreában terjedt el, az ottani celebek használták, majd a rajongóik, aztán egész Ázsia, majd az USA és most Európa is BB krém lázban ég. Nagyon nagy üzlet és hisztéria. Az összes nagy cég (Clinique, L'Oreal) kidobta már a piacra a magáét, de az eredeti koreaira sokan esküsznek.

Nem olcsó, hatezer körül van, de ha nem olyan palacsintatészta szerű, mint a legtöbb alapozó, és még gyógyít is, megéri. Azért tetszik, mert a kozmetikumok nagy része azért nem hat, mert minden hatóanyagot lebutítanak benne, hogy ne ártson (nem egyforma a nők bőre, különbözően reagál, ezért ezek az egyen krémek senkinek nem használnak), és végre egy termékcsoport, amiben van valami. Igaz, az ázsiai piacon erősebbek, mint az amerikain.

Címkék: bb krém garnier

Az indiai konyha egyik kedvenc fűszere a görögszéna. Fillérekért kapható és akadnak, akik ezzel növelik házilag a mellüket (a mellnövesztő kapszulák egyik kedvelt alapanyaga). A görögszénát azonban nem ajánlom mellnövelésre.

A görögszéna alapvetően a tejszaporító hormonhoz hasonló fitohormont tartalmaz, tehát azáltal növeli a mellet, hogy a mellben található receptorok közül azokhoz kapcsolódik, amelyek a laktáló hormont veszik fel a szervezetből, amikor van (szoptatás idején ugyebár), amikor nincs, jöhet a fitohormon. A szoptatós nőknek nagy a melle, a görögszénát szedőknek is nő. Csakhogy.. A görögszéna nagyon nagy étvágyat csinál, és a természetes módon mellet növelni kívánó biobarbiknak minden vágya, hogy szép soványak, és nagymellűek legyenek, nem pedig az, hogy jó kövérek, és nagymellűek, hiszen mi sem egyszerűbb, mint hízással mellet növelni, azt minden hülye tud. Ráadásul a görögszéna puffaszt kegyetlenül. A végeredmény tehát nagy mennyiségű (napi min. 3-4 dkg.) görögszéna fogyasztásával: puffadt, kövér, kicsit nagyobb mellű nő. Plusz, a görögszéna módosítja a testszagot, nem mondom, hogy büdös, de fura, és amint nem szedi az egyed, a mell visszamegy oda, ahol volt. Jobb a pueraria mirifica sokkal. De az majd egy másik poszt. Mert azzal sem árt vigyázni!

http://www.facebook.com/Chezdubarry

File:Fenugreek-methi-seeds.jpg

Pattanásos bőr kezelése

 2012.03.29. 22:14

Kihagyhatatlan téma a felnőttkori pattanás kérdése. Ha valami iszonyú idegesítő, az egy pattanás, sok pedig őrjítő lehet.

Nekem nincs. Háromhavonta egy mini az államon, de ez nem késztetett arra, hogy elmélyedjek a pattanás kérdésben, viszont ennyi bőrápoló poszt között erről is kell írni.

 

Tehát ezeket nem próbáltam, viszont másoktól olvastam (és sok fórumot böngészte ezügyben)

A diéta alap. A pattanás annyira egész bőrt érintő probléma, hogy csak kívülről nem lehet megoldani. Mindenképpen a tejtermék és a glutén elhagyása az első, akárhogy is fáj.

Én eszem tejterméket, de mondom, nincs hajlamom erre.

Ezen kívül csukamájolaj, és napi egy citromleves lemosás. Ez esetben nem almaecetet, hanem citromlevet javaslok. Amire vigyázni kell, hogy sose érje nap a citromleves arcot, mert csúnyán pigmentálódik.

A szalicilsav maszk (vízben feloldott aspirin vagy kalmopyrin) is eredményes lehet, de a legfontosabb a diéta és a csukamájolaj.

Talán mondanom sem kell, hogy tiszta kézzel archoz nyúlni, hajat nem belelógatni, tiszta párnán aludni. 

 Egyesek esküsznek a kurkuma fogyasztásra is. napi egy kiskanál. 

Betiltották a chia magot

 2012.03.29. 13:52

Az azték harcosok nemcsak macát, hanem chiamagot is jócskán ettek a csata előtt. Ez is szuperfood a nagyok szerint. A spanyol hódítók meg is tiltották a termesztését Mexikóban, nyilván jó okuk volt rá. A hivatalos verzió szerint azért, mert az ősi azték vallási szertartásokban nagy szerepet kapott az isteneknek felajánlott chia, valójában bizonyára gyengíteni akarták ezzel is a helyieket.

A chia (salvia hispanica) nemrégiben kezdte reneszánszát élni, amikor felismerték egészséges mivoltát. Az első számú előnye, hogy tele van omega3 zsírsavval, ami ezen kívül csak a halakban és a lenmagban van nagy mennyiségben, de persze a chiában van a legtöbb. Ezáltal leviszi a koleszterinszintet és a vércukrot rendben tartja, meg szépít, mint minden, amiben omega 3 van.

Amatőr szuperfood fogyasztóként egyetlen hatását érzékelem, hogy szerintem ez is energizál. Nem véletlen, hogy a hosszútáv futók chia drinkkel kezdik a napot szaladás előtt.

2000-ért lehet venni több heti adagot, szóval tényleg nem drága. Íze mint a dióé, mehet müzlibe, joghurtba, salátára szórva akár.

Leghatékonyabban úgy szívódik fel, ha leöntjük vízzel, kicsit áll, ettől zselészerűvé válik.

Ha lime-ot cseppentünk bele, kész is egy ősi aztéc üdítő
 

Chia Seed

Fogfehérítés otthon 2.

 2012.03.28. 21:47

Ennyire nem fehér a fogam, mint ennek a lánynak, mert neki vagy retusált vagy porcelánhéja van, de fehér-fehér.

Azért írok még egy posztot erről, mert elballagtam a patikába, 1670 forintért vásároltam 100 db hyperol tablettát, amit azért árulnak, mert remek fertőtlenítő, ráadásul egészségpénztárral fizethető. Ez nem más, mint karbamid peroxid, az első számú fogfehérítő alapanyag. Szépen fogat mostam vele (össze kell zúzni, mert nehezen oldódik vízben), és azt kell, hogy mondjam, hogy drámai! A hidrogén peroxid is fehérít, de ez nagyon hatásos. Tiszta rablás az orvosi fehérítés. 5 percre az ínyet is kiszívja, de az elmúlik. Nem kell megijedni.

 

Tickled pink! January Jones debuted new daring pink streaks in her blonde hair at the PaleyFest 2012 in Beverly Hills last night

 

Charlotte Free futott be először a pink hajjal két évvel ezelőtt, és persze, hogy Vivien Westwood vitte be a nagy nevek közé, mivel a punk nagyasszonya ráismert a punk kisasszonyára. Charlotte-nak nagyon jó feje van, olyasmi, mint a fiatal Debby Harry volt (na jó, annyira nem karizmatikus), de rendben van.

Most azzal, hogy January Jones pár napja szintén rózsaszín tincsekkel ment a Mad Men 5. évad premierjére, a pink fej hivatalosan is mainstream lett. Katy Perry és mások is éltek már ezzel, de egy popsztár más, mint egy tévésztár.

Végül is nem olyan eget rengető ötlet a haj rózsaszínre festése, de mostantól elkönyvelhetjük, hogy a trend marad egy ideig. 

 

katy perry retro pink hairstyle

Szem alatti karikák

 2012.03.28. 11:39

Mit tegyen, akinek úgy igazán, valójában karikás a szeme? Egyetlen ötletem van: lője főbe magát. Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen szépséghiba, amivel gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni.

Vannak a házi praktikák: teafilter, hűtőből uborka, rózsavízes vatta, reszelt nyerskrumpli, kurkumás tejpaszta, mandulaolaj. Ezek remekek, egy hangyányit halványítanak egy órára, ragadnak, gusztustalanok idegesítőek, a kurkuma élénk sárgára színezi a bőrt, a mandulaolajtól szerintem még feketébb lesz, mert áttetszőbb a zsírtól, szóval nagyjából halottnak a csók a mind.

Mert akinek karikás a szeme, az is marad.

Pedig a karikás szem ronda, fáradtnak látszol akkor is, ha napi tizenhat órát alszol, rosszabb napokon plusz öt év az arcon.

Aztán a sebészi beavatkozások: ígéretes a saját zsírfeltöltés, de az simán becsomósodhat (láttam ilyet, nem üdítő látvány), vagy ha hízik az ember, oda többet hítzik, mint kéne, máris kitüremkedik.

Ki is lehet vágatni alsó szemhéj plasztikával, de a vékony, kicsit puffadtan karikás szemre az nem jó. megváltoztatja a szem formáját, macskás lesz tőle, nagyon rossz értelemben. A szemhéjplasztika csak a kifejezetten nagy, zsírtáskákra jó (arra nagyon látványos), de a legtöbb embernek nem olyan van, hanem inkább vízzel töltött, ami árnyékot vet a szem alá, azért látszik fekete karikásnak akkor is, ha nem pigmentált (indiaiaknak azért karikás).

Lehet mindenféle étrenddel próbálkozni, mondván, hátha ételallergiától van, glutén, tej elhagyása, sok zöldség, stb. Ígérem, úgy is karikás fog maradni.

Úgyhogy marad egy jó vastag kötél a nyakra. Mert akinek karikás a szeme, az szinte kivétel nélkül ezt tartja a külsejével kapcsolatos legnagyobb átoknak. Nincs az a rossz bőr, ó láb, elálló fül, ami olyan idegesítő tud lenni, mint a karikás szemek.

Egyetlen jó hírem van: nem te vagy a hibás. Nem azért karikás a szemed, mert nem alszol, cigizel, iszol, nem mozogsz, szarul eszel, sokat napozol, allergiás vagy, keveset vagy sokat szexelsz, nem szedsz vasat, C-vitamint, rossz termékeket használsz, sok a hormonod vagy kevés. Fenét, azért karikás, mert az anyádé vagy az apádé is az.

Eye Circles

 


 

Írtam erről a Lipoceuticals termékről, ami egy iciripicirit nagyobb szájat csinál, de igen drága: meg lehet ezt oldani sokkal olcsóbban is.

Érdemes megoldani?

Hát ez örök kérdés. Ezek a szerek ugyanis csak hajszállal növelik az ajak teltségét, azt is csak pár órára. Tehát mondjuk egy esti programra érdemes bíbelődni velük.

A végleges megoldások viszont rémesek. Az egyetlen élő nő, akinek jól áll a szilikonszáj véleményem szerint Elizabeth Hurley. De itt zárul is a történet, mindenki más úgy néz ki a hyaluronsavas, kollagénes, főként szilikonos szájával, mint egy elmebajos.

Fáradt, ostoba szájtartást csinál, oldalról kiáll, mint a kacsáé, és a legtöbbeknek az arcához sem illik, mert ami eredetileg penge volt, az ne legyen már pontyméretű később (kivéve persze Liz Hurley-t, neki jó).

Szóval drasztikus megoldás kilőve, akkor csináljunk otthoni ajakfeltöltőt.

Nem kell hozzá más csak valamilyen krém és valamilyen irritáló anyag. Az ajkak bőre ugyanis sokkal vékonyabb, mint a többi helyünkön lévő, ezért olyan jól irritálható.

Egyszerűen fogjunk egy adag vazelint, gliverint vagy vastagabb krémet, és tegyünk bele valamilyen citrus illóolajat, kész is a szájfeltöltő. Aki rúzsoz, annak párszor úgyis a szájához kell nyúlnia egy nap folyamán, tehát újrakenheti, és akkor egész nap duzzadt lesz valamelyest.

Fokozható a hatás, ha dermarollerezés után kenünk.

Még fokozhatóbb, ha hyaluronsavas krémbe tesszük az illóolajat.

 

lip_plumpers.jpg

 Egy nagyon rövid, ám annál hatékonyabb szertartással teltebb lesz a szájam, ha akarom. Kell hozzá a képen látható Lipoceutical termék duó, amely reggeli és esti stiftet tartalmaz. Kell egy dermaroller, valamint este, reggel 2-2 szem Hyaluronsav tabletta. Tablettát bevenni, szájat megszurkálni rollerrel, stifttel bekenni. A szerre mndenféle humbug van ráírva, érzésem szerint abban is híaluronsav van, plusz valami irritáló anyag, tehát valószínűleg, a erős paprikával kenném és valami híluronsavas krémmel (pl. az Eucerinnek is van), akkor ugyanaz lenne a hatás, de így egyszerűbb.

És ha mindezt este-reggel elvégzem, akkor valóban szép a szám. Teltebb, egészségésebb.

Mi a baj akkor?

Az, hogy rohadt drága. Főleg a tabletta (60 db 5 rugó körül, napi néggyel számolva nem sokáig elég), és a stiftes cucc majd 9 ezer. Jó azt nem vettem, hanem kaptam, de ha fent akarnám tartani az elég szép száj élményt, az havi tíz. tizenötbe lenne, és még marad egy csomó nem olyan szép testrészem.

És persze mindezektől sem lesz az ember egy Angelina.

Lipoceutical ajakfeltöltő - az injekciós ajakfeltöltés alternatívája - Day & Night

Szerintem a sör sokkal jobb, főleg jó időben, szabadban, ám a hosszú élet az első, ezentúl csak vörösbort iszom. Mértékkel! hát.

Lejárt lemez, hogy a mediterrán országokban nem az olívaolaj, nem is a hal, de nem is sok egészséges zöldség miatt élnek olyan sokáig a bagós görögök, szénhidrátfüggő digók és vaj és tejszín (zsír!) zabáló franciák, hanem a bor miatt. Mert szürcsölgetik egész nap, illetve csak kajához, de napi öt-hat órát biztos esznek ezek, mert csak a szieszta idejére függesztik fel a táplálkozást. És benne van a borban a resveratrol, ami olyan egészséges, mint semmi más, és szépít, fiatalít, valamint mint mondtam, életet hosszabbít, akár 20 százalékkal.

Nem is ez az érdekes, hanem, hogy most látom csak valami cikkben, hogy a resveratrol, tehát a vörösborban található antioxidáns nem elég, hogy élethosszabbító (legalábbis egerek és digók esetében), de pont olyan hatással van a sejtekre, mint a kalória megvonás.

Ergo, aki borozik ehet, amennyit akar, a sejtjei mégis úgy fogják tudni, hogy csökkentett kalóriabevitellel él az illető, vagyis éhezik.

Egyelőre vannak olyan hangok, akik szerint esetleg gránátalmalében vagy tablettában kéne ezt a dolgot magunkhoz venni, ám úgyis rá fognak jönni pár év múlva, hogy a vörösborral nem ér fel semmi.

Hát nem gyönyörű?

süti beállítások módosítása