Mindenki ismer olyan párokat, akik egymás agyára mennek, a férfi agresszív, lekezelő, megveti a nőt, az hisztériás, érzelemhiányos, követelőző, mindkettő szenved, mégis évtizedekig kitartanak egymás mellett. Vagy ha szétmennek, következő kapcsolatukban ugyanolyan típust találnak. A férfi egy idegbeteg borderline drámakirálynőt, a nő pedig durva vérszívót, aki kontrollálja, kihasználja, megveri, elveszi a pénzét, megcsalja, aztán eldobja. Mi köti össze ezeket a személyiségzavaros embereket?

Tudni kell, hogy a nárcisztikusoknak és borderlineoknak alapvetően ugyanaz a problémája: súlyosan lemaradtak a fejlődésben. A borderline áll rosszabbul, ő egy hároméves gyerek szintjén marad, gyakorlatilag nincs saját énje, ezért keres állandóan valakit, aki az ént pótolja, és ezért ragaszkodik hozzá foggal-körömmel, akkor is ha ez nagy fájdalommal jár. A borderlineok sokszor a bántalmazás egész magas fokát képesek elviselni, csak ne fosszák meg tőlük ezt a "külső ént". A nárcisztikusok egy hatéves szintjén állnak. Nekik sincs normális énjük, de van egy "álénjük", egy, a világ felé tárt hamis arc, ami a legfontosabb számukra, ha ez összetörik, halottnak érzik magukat, lesüllyednek abba az állapotba, amiben a borderline megrekedt. A borderline tehát nagyjából a nárcisztikus álénjébe kapaszkodik, a nárcisztikus meg a sajátjába, de szüksége van ennek a látszat énnek az életben tartásához a borderlinera. Mindketten így próbálnak a fekete lyuk élménytől szabadulni. Ez így nagyon ideálisan hangzik, de általában tragikus viszonyokról beszélünk. Mivel az egyik életképtelen lelkileg, a másik hazug. nem lehet a kapcsolat vége happi end.

Pedig milyen szépen kezdődik: a magát gyengének, tehetetlennek érző borderline nő, aki képzeletében arra vágyik, hogy egy erős herceg felemelje, megmentse, hogy szemében a saját szépségét, tökéletességét meglássa, végre találkozik az igazival. A nárcisztikus férfi sikeres (mivel a grandiózus fantáziák jellemzik a nárcisztikusokat, sokszor tényleg magasra jutnak abban, amit csinálnak), erős, látszólag magabiztos. Olyan támasznak tűnik, amilyennek egy átlagos "normális" személyiségű férfi soha. A nárcisztikus is boldog, az érzelmileg túlfűtött borderline úgy vonzódik hozzá, ahogy egy normális nő soha, imádja, pozitív tükröt tart az elején, később meg, mivel legnagyobb félelme az elhagyatás, szinte mindent eltűr: durvaságot, kihasználást, megaláztatást, ami a nárcisztikus életeleme. Miért kell mindez a nárcisztikusnak? Mert hamis énje igen ingatag talajon áll. Valójában csak egy kép, egy káprázat, ami azonnal összetörne, ha mögé néznének. Nem is hajlandó erre, ha valami negatívat érez saját magában, azt projektálnia kell a társára, így szabadul meg minden rossz érzéstől. Ha a nárcisztikus úgy érzi, tévedett, soha nem vallja be, hanem lehordja a feleségét. Ha a külvilágból valaki rosszul viszonyul hozzá, nem küzd meg igazáért, hanem hazamegy és súlyosabb esetekben akár megveri az asszonyt. Aki ezt viszont tűri, mert az elhagyásnál még ez is jobb. Így elvannak egy darabig.

Csakhogy a borderline-t elkezdi zavarni egy idő után, hogy bántják, plusz rájön, hogy a nárcisztikus nem szereti, minden érzelme hazugság volt, csak használja. Elveszi mindenét, de cserébe nem ad semmit. A borderlinen szeretethiányos, még a normális ember szeretete sem lenne neki elég, nemhogy a nárcisztikus kegyetlen hidegsége, mégsem tud elszakadni, mert azokban a pillanatokban, amikor a nárcisztikus veszi a fáradságot, és szerelmet hazudik neki, az a hazudott érzelem sokkal izgalmasabb, mint a valódi szeretet lenne, amit egy normális férfitől kaphatna. A borderline tehát szenved, de legalább nem unatkozik.

Mi zavarja egy idő után a nárcisztikust? Túl erős az egója, el sem tudna viselni maga mellett olyan nőt, akinek szintén van, viszont azt nem bírja, hogy a borderline-nak mindenféle panasza támad. Miért nem boldog velem, hiszen én tökéletes vagyok, gondolja? A nárcisztikus nem érez empátiát. Nem is tudja, ha ő megver egy nőt, az annak fáj. Mivel nincs beleérző képessége, akár fel is menthetnénk. Nem szadista a nárcisztikus, csak le kell vezetnie valahol indulatait. Ez ördögi kör: ha nem boldog vele a borderline, ezért utálja, még jobban bántja, az meg nyilván egyre kevésbé lesz boldog.

És akkor miért nem hagyják egymást békén? Mert a nárcisztikus nélkül a borderline lezuhan a mélybe, én nélkül marad, annál még a szenvedés is jobb neki. A nárcisztikus pedig egy normális nőtől sohasem kapna annyi ragaszkodást, látszólagos heves érzelmeket, mint a borderline-tól, amikre ő nem képes, tehát saját hiányosságait keresi ő is a másikban. De folyamatosan csalódnak. Viszont, ha a nárcisztikus egy normális nővel találkozik, nem is vonzódik hozzá. Egy borderline sem, egyszerűen nem érzi magát otthonosan egy normális kapcsolatban.