A testi és az agyi nárcisztikus

 2014.03.18. 12:01

Lényegében az aktív, vállalt nárcisztikusoknak két alapvető fajtája van. A testi és az agyi. Mindkettő grandiózus, hatalmat, hírnevet, pénzt és imádatot akar, de a testi főként azért, hogy a testét szolgálhassa, az agyi pedig magáért a nagyságért.

A testi nárcisztikus imádja a testét. Még ha nem is nagyon jók az adottságai, akkor is rendszeresen karban tartja magát, edz, napozik, ápolja a haját, bőrét, retteg az öregedéstől, megpróbálja megőrizni fiatalságát ameddig csak lehet, és imádja a szexet. Mindent annak rendel alá, hogy szexuális vágyait sokszor poligámiában kielégíthesse. Számára a partner egyszerű tárgy, akinek az az egyetlen feladata, hogy az ő egóját feltöltse azzal, hogy odaadja magát. A nárcisztikussal a szex igazi guminő feeling, mivel érzelmek nincsenek benne, esetleg a kapcsolat elején még eljátszódnak ezek, de a nárcisztikusnak nincs energiája ezt a látszatot örökre fenntartani. A szomatikus nárcisztikus gyakran perverz, hűtlen, szívtelen és mindig nagyon önző. Mégha nem is hajlamos nagy kilengésekre (orgiák, sokkal fiatalabb partnerek, szado-mazo, egyebek), akkor sem tudja partnerét egyenrangú félként kezelni, hanem tárgyiasítja, használja. Amikor a használat ténye veszélyben forog, akkor rövid időre eljátssza az érzelmeket, vagy ha ez sem működik, könnyedén odébb áll. A szomatikus nárcisztikusnak nem lehet nemet mondani, hiszen a másik igényei, vágyai nem számítanak. Iszonyatos rohamokkal reagál bármilyen elutasításra. Partnere minden energiáját leszívja ezzel a tárgyiasítással. A szomatikus nárcisztikus hatalmas sikereket érhet el a testével (sport, modellkarrier, tánc), de igazából ez kevésbé izgatja, mint a szexuális kielégülések halmozása.

Az agyi nárcisztikus számára a test, a szexualitás alsóbb rendű, gusztustalan. Az agyi nárcisztikus az elméjével kíván nagyra törni. Napóleonról is leírták, hogy pocsék szerető volt, nem is nagyon érdekelte a dolog. Az agyi nárcisztikus egész rövid időszakokra, amikor összeomlik körülötte minden (elhagyja partnere, sikertelen a munkájában, egyedül marad, rajongók nélkül) hajlamos szomatikus nárcisztikussá válni, foglalkozni a testével, hogy valamiféle nárcisztikus élvezetet nyerjen a szexualitáson keresztül, de amint új állandó partnert talál és elkezdenek jönni a sikerek más területen, újra visszavonul a szextől. Számára az egész csak arról szól, hogy megtartsa partnerét, ezért nagyon ritkán hajlandó belemenni, de saját testét teljesen elfojtja, csak zavaró tényezőként tekint rá a hatalom vagy a világsiker felé vezető úton. A cerebrális nárcisztikus ezért meglepő módon hajlamos hűséges lenni évtizedekig, de ennek a hűségnek ára van, a partnertől a teljes alárendeltséget követeli meg, és saját vágyainak teljes elfojtását. A partner semmiféle figyelmet, szeretetet és megbecsülést nem kap a nyugodt időszakokban, csak akkor, ha a nárcisztikus attól tart, hogy elhagyják. Persze mindez nincs kimondva, mindenféle manipulatív eszközökkel lehet ilyen status quót fenntartani, a legalapvetőbb eszköz a másik önértékelésének teljes aláásása, ami annál könnyebben kivitelezhető, minél sikeresebb a nárcisztikus az életben: én híres művész vagyok, te egy senki, örülj, ha velem lehetsz, mást ne is kérj ezen felül.

Az érzelmek, empátia teljes hiánya, a külvilág felé pozitív arc felmutatása, a tárgyiasítás és a manipuláció (aktív és passzív agresszió: sértődés, alázás, nem szólok hozzád, minden a te hibád, azért nem vagyok boldog, azért nem működik a kapcsolat). mindkét típusra jellemző. A testi nárcisztikusnál is előfordul, hogy a szex helyett a grandiózus terveket éli meg egy időre (nem jön össze valamiért a hódítások sora, elkezd őrülten dolgozni a karrierjén), de nála is ez csak epizód-jellegű, és ha visszaáll a rend: eleget tud hódítani és szexelni, akkor arra koncentrál első sorban. És persze mindkét típus nagyon csábító és sármos tud lenni, de csak a kapcsolat elején. Később nem tesz energiát a másikba, csak amikor fél, elveszti. Mindkét típus könnyen odébbáll, ha olyan partnert talál, akitől többet kaphat, mint az előzőtől.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr995867475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PiTyPaNg 2014.03.18. 15:02:04

Hu, köszi, pontosan így volt nálunk is, nagyon igaz minden szó (a testire gondolok). Szószerint tárgyiasít, és csak az ő kielégülése a fontos (persze fényezi az egóját, ha a partnernek is jó, de nem elsődleges szempont). Nálunk tipikus volt, hogyha idő előtt végzett, én meg ott maradtam parlagon, annyival intézte el, hogy "ugyanannyi időd volt, mint nekem". Ennyi. Nem tűr elutasítást, nem egyszer kapott dührohamot, ha épp akkor nem volt kedvem, mint neki. Állandóan azt mondta, hogy az én dolgom magam kívánatossá tenni, ha azt akarom, hogy lelkes maradjon. Természetesen nagyon féltékeny, látszólag, mert valójában birtokolni akar, az ő guminőjét senki ne vegye el. Sajnos a kapcsolat elején nagyon hízelgő tud lenni ez a magatartás (hogy ennyire kíván), de ahogy ìrtad is, nem sokáig tudják eljátszani hozzá az érzelmeket, innentől az egész csak intenzív nyálkahártya csiszolás.

PiTyPaNg 2014.03.18. 15:17:41

Jah, azt kihagytam, hogy napi edzés, melynek eredményét órákig nézegeti a tükörben és el is várja, hogy mások is elismerjék. Tőlem is elvárta, hogy vele gyúrjak, fussak, bármi. Az én testemet is úgy vizsgálgatta, hogy hol kellene még alakítani rajta (158cm és 47kg vagyok).

arisztotela 2014.03.18. 15:50:11

@PiTyPaNg: Jó, akkor már tudjuk, ő mit, miért tesz, mostantól csak azon gondolkozz, neked miért van szükséged erre a szélsőséges viselkedésre, és akkor beállhat változás benned. benne nem fog, mert lecserélhetőnek tart, akármennyire fájó is ez. A kérdés, a te fejedben ő miért nem lecserélhető?

PiTyPaNg 2014.03.18. 16:29:09

Az enyémben lecserélhető, mert 2hete otthagytam, csak az az utáni és korábbi viselkedését összevetve jöttem rá, mi áll a cselekedetek hátterében. Sosem találkoztam ennyire nárcisztikus emberrel, és mindig is érdekeltek az ilyen témák. Plusz ha nem egyszerűen kilépek, mert rossz nekem, hanem körüljárom a témát és utána vonom le a következtetést, talán kisebb eséllyel fogok később ugyanebbe a gödörbe lépni. Valamint azért írok tapasztalatot, mert másoknak segíthet, akár ha még benne vannak, akár kiléptek, de kétségeik vannak. Ne legyen senkinek kétsége, az ilyen kapcsolat mindig problémás és gyötrő lesz. Nekem sokat segített a felismerés, mert mindjárt reálisan láttam és küszködés nélkül költöztem haza. Az már más dolog, hogy pedálozik, nyilván egy darabig még fog, de mivel nem kitartó, hamarosan talál újabb megtéveszthető alanyt.

arisztotela 2014.03.18. 16:44:25

@PiTyPaNg: nagyon ügyes vagy:))).
Valóban érdekes téma. Én is főleg azért rugózok rajta, mert ezek az emberek hamisak, ezért fel kell hívni a figyelmet a viselkedésükre.

PiTyPaNg 2014.03.18. 20:16:19

Szerintem is jó lenne széles körben terjeszteni, hogy más ne járjon így, ugyanakkor nehéz, mivel én úgy látom, még mindig nagyon sokan törődnek bele egy-egy rossz kapcsolatba, ráadásul ha valakinek nem jut eszébe utánanézni akár a neten, akkor évekig is használati tárgy lehet, akit szép lassan, módszeresen tesznek tönkre. Főleg, ha még úgymond gyengébb egyéniség, akkor még könnyebb elhitetni vele, hogy ott a helye ahol és az a dolga, ami. Ezeknek az embereknek kiváló receptorai vannak arra, mikor, kit, milyen célra lehet használni és manipulálni. Én is a megismerkedésünkkor érzelmileg gyengébb és kiszolgáltatottabb voltam (szintén nem jól végződő kapcsolat miatt, no ott teljesen más probléma volt), amit nyilván kiszimatolt, tudta mire van szükségem és ezzel csalt csapdába. Csakhogy nálam mindig átmeneti az ilyen állapot, és képes vagyok egy szűrőn keresztül megfigyelni a másikat, akkor is, ha a párom és ha nemnormális, akkor látom és nem vakít el a szerelem, Ez volt a szerencse. Meg az, hogy nem függtem tőle soha, sem anyagilag, sem lakhatás szempontjából, bármikor visszajöhettem a lakásomba, amit meg is tettem. Nem mondom, hogy néha nem mélázok el rajta, hogy miért is kellett ennek így lennie, ugyanakkor hamar helyrerakom magam azzal, hogy egy nárcisztikustól nem is lehet mást várni, olyan ez, mintha valaki hazavinne egy orángutánt és csodálkozna, hogy miért lóg a csilláron. Azt kell mindenkinek helyrerakni magában, hogy a kezdeti képbe habarodott bele maximum, amit a nárci mutatott, de az hamis kép, nem igaz, nem létezett valójában, tehát tényleg lapozni kell és továbblépni, mert az önsajnálat nem old meg semmit, főleg nem hozza vissza a kezdeti időket, majd idővel egy másik érző emberrel, akinél természetes lesz, hogy ad is, nemcsak elvesz. Ha egy kullancs belénk fúrja magát, azon sem bánkódunk még hónapokig, hogy miért tette ezt, miután eltávolítottuk.

Holle anyó 2014.03.18. 23:33:54

Tudjátok az a baj, hogy a mai világban egyáltalán bármilyen pasit is nehéz találni....nem még válogatni....
Két egyetemista lányom van... egyik most lépett ki a második kapcsolatából, a másik öt éve az első kapcsolatában él (szex nélkül) egy 35 éves két diplomás "kisfiúval".
Az apjukkal pokol volt az élet, a párom tünemény, de szex az nincs....
Volt három évig egy 17 évvel fiatalabb szeretőm a válás után, akit alig bírtam levakarni magamról, őt nem érdeklik a korban hozzá való nők, még most is engem hívogat telefonon...
Hát nem tudom, milyen ez a világ. Már 30 évvel ezelőtt sem tudtam volna rámutatni egy pasira, ha az aranyhal megkérdezte volna, hogy melyiket kérem.....

Holle anyó 2014.03.19. 07:30:04

@DuBarry: A telefont fölveszem, csak a kapcsolatot nem. :)))

De az se normális, hogy egy 35 éves pasi nem akar nősülni, anyát és szeretőt akar egy személyben.....
Elmondja, hogy a mai lányok durvák, trágár módon beszélnek, kurvásan viselkednek, ízléstelenül öltöznek, vagy gebék, vagy kövérek, ügyetlenek az ágyban és semmi vonzó nincs bennük.

Thor vagyok 2014.03.19. 10:12:46

@Holle anyó: attol tartok, ez a normalis mostanaban. Vagy legalabbis az elterjedt. A lanyok durvak, tragarak, kurvasak, mar a gebek, aztan ott vannak a koverek meg az izlestelenul oltozkodok :) a mai pasik meg menekulnek minden felelossegtol, gyerekesen (sot csecsemosen) viselkednek, es no csak akkor felel meg nekik, ameddig csupa kellemes dolgot "szolgaltat" de nem kell neki semmit sem adni, sem nehezsegeket vagy erofeszitest igenylo kozos celokat vallalni vele. Es miert is ne, ugyis mindig akad olyan, aki tarsul a csak kellemesre, meg ha ideig-oraig is.

arisztotela 2014.03.19. 11:49:50

@Holle anyó: tök mindegy:). Nyilván egyedül nevelte az anyja, ezért gerontós, ez nem a te problémád, de ha intimitásigényed van, nyugodtan kielégítheted vele, a pasid gondolom tudja, hogy nincs köztetek semmi, akkor nem fog kutakodni.

arisztotela 2014.03.19. 11:51:01

@Thor vagyok: ez nem így van, vannak baromira adakozó pasik, nekem volt kettő is. Kár, hogy az ilyenek leolvadnak rólam, de az az én problémám.

Thor vagyok 2014.03.19. 11:56:34

@DuBarry: mit jelent az hogy leolvadnak? Adakozasban nem targyakra gondoltam, az meg viszonylag es leolvadas elott megy azoknak, akik ott szeretnek meghuzni a hatart es tovabbra is ervenyes a mondat masik fele a felelosseg meg a kozos celok meg a nemcsak napfeny vallalasarol.

mici˙ 2014.03.19. 11:57:45

@Holle anyó: szerintem meglepően sok szex nélküli kapcsolat van, már 30 alatt több ilyenről tudtam, akkor vajon hány lehet ahol nincs, de titkolják. az egyik ilyen pár, még csak nem is volt összeköltözve. ráadásul csinos, okos lányok voltak ideálisnak tűnő fiúkkkal, akikkel látszólag minden rendben volt, kedvesek, rendesek, nagyvolnalúak, csak éppen szexelni nem akartak. ilyen sok lenne a rejtőzködő meleg pasi?
ja, és akkor mi lehet 30 fölött, amikor már megvolt az esküvő és a kötelező két gyerek?

arisztotela 2014.03.19. 12:04:32

@mici˙: nem hiszem, hogy ezekben a kapcsolatokban a nő szexet akar. Akkor nem maradna benne, csak kényelmes a másikra fogni.

arisztotela 2014.03.19. 12:05:19

@Thor vagyok: Ja, a leolvadás azt jelenti, hogy hirtelen úgy érzem, muszáj megszabadulnom tőlük, ha sosem látom őket többet, az a legjobb:(

mici˙ 2014.03.19. 12:09:48

@DuBarry: jaja, nekem van egy elméletem arról, hogy 30asként egyáltalán nem nehéz még normális pasit találni, csak könnyebben elfogadnak egy nőt, ha sír amiatt, hogy nincs pasija, mint egy olyat, akinek jobb nélküle. ma már egy jól kereső egyedülálló nőnek is rengeteget tud nyújtani az élet.

mici˙ 2014.03.19. 12:13:18

meg van a másik, aki összeakadt egy barommal és emiatt minden pasit leírt. mondjuk ez egy típus, aki szívesen van egy kedves puhapöccsel. de mi van a többivel? és miért jó ez a pasinak??

arisztotela 2014.03.19. 12:14:07

@mici˙: ebből egy kukkot sem értek:)

mici˙ 2014.03.19. 12:19:20

@DuBarry: hát tényleg nem sikerült túl értelemsre. :))

azt akartam csak mondani, hogy lehet sok nő, aki nem szeret dugni, ha viszont anyagilag független és még társasága is van, akkor ennek tényleg fölösleges nyűg egy kapcsolat. de ezt még mindig bátorság egy nőnek kimondani, ezért marad inkább egy szexmentes kapcsolatban.

Thor vagyok 2014.03.19. 12:20:48

@DuBarry: :) azert te nagyon halado vagy, ha mar tudsz rohogni magadon.
Es igen, igaz lehet az elmelet - en soha, ha megfeszultem se voltam eleg jo a szuleimnek - az apamnak mert nincs farkam, az anyam csak szimplan hibat talalt mindenben amit csinaltam, meg ahogy kineztem, es "Bezzeg Izeke!" igy aztan engem total le lehet venni a labamrol rajongassal. Es amig valaki rajong, eskuszom, par nagysagrenddel szebb-jobb-ragyogobb is leszek es baromira mindent megteszek neki.
De azert tok jo hogy ezt leirtad, nekem is konnyebb tole. Ha meg nem is rohogni.

arisztotela 2014.03.19. 12:48:25

@mici˙: vagy gyereket akarnak majd egyszer, nem? (gondolom, egy menetre még hajlandóak:)

mici˙ 2014.03.19. 13:03:10

@DuBarry: :) ezt mindig elfelejtem. viszont huszonévesen még ez sem lehet motiváció, és végképp nem magyarázza, hogy a pasi miért nem akar dugni. nem lehet mind homó

Thor vagyok 2014.03.19. 13:40:52

@mici˙: Nekem baromi nehez elkepzelnem olyan not, aki egy kapcsolatban nem akar dugni. Akkor tenyleg minek a kapcsolat? Baratok azert akadnak mindenfele jopofa egyeb tevekenyseghez, lehetnek akarmilyen nemuek es nem kell veluk megosztani sem a furdoszobapolcot, se disznoolat nem hagynak a konyhaban. Es foleg nem fekszenek ejjel kereszbe az agyon. Szamomra a szexmentes (par)kapcsolat abszurd.

Holle anyó 2014.03.19. 16:11:44

@mici˙: Szerintem ezek a pasik nem melegek, hanem aszexuálisok.
Egyszerűen nem érdekli őket a szex. A lányom pasijának pl. fitymaszűkülete van, de nem akarja megoldani.... Mert minek???
Válásom után több olyan pasi is nyomult (50 felettiek), akik nem akartak szexet, vagy konkrétan impotensek voltak.

Úgy gondolom én is, hogy csak megy a nagy szöveg, ugye röptében a legyet, de valójában nem kívánnak minőségi szexet, mert az fárasztó.
Öreganyáink idejében a paplan alatt, felöltözve két perc alatt lezavarták, mama örült is, ha gyorsan végeztek, ez így meg is felelt a pasik zömének.
De ez ma már nem lehet előadni egy modern felvilágosult nőnek.
A pasik zömének nincs energiája a minőségi szexre...
Véleményem szerint.....

Holle anyó 2014.03.19. 16:14:42

@DuBarry: Hát, én akarnék szexet, de az én koromban már nem nagyon van esély olyan pasit fogni, aki olyan intellektuális partner, mint a párom és még kefélni is van kedve. :(

Ez a kombó már fiatal koromban sem jött össze.

Holle anyó 2014.03.19. 16:23:43

@Thor vagyok: Számomra is abszurd a szexmentes kapcsolat, csak valahogy egyik szexmentesből a másik szexmentesbe vándorolok....

Anno a férjem "nőzött" (amin nagyon csodálkoztam, mert az alkoholizmusa miatt nem volt épp egy csődör), de aztán kiderült, hogy mindig olyan nő kellett neki akivel "sajnos nem volt hol" szexelni, ha meg végre lett volna hol, akkor "a megcsalás miatti lelkifurdalás miatt nem ment"....

Szóval, saját magát ámította ezzel a "nőzéssel", én pont tettem rá, hogy "nőzik"-e, csak engem felejtsen el. :)))))
Alig bírtam elválni tőle.

arisztotela 2014.03.19. 16:59:45

@Holle anyó: én értem, de miért nem szexelsz mással, miközben vele élsz? Ez nem megcsalás szerintem. Bár igazán nem akarok beleszólni, de valamelyest fiatalabbnak éreznéd magad:).

arisztotela 2014.03.19. 17:00:21

@Holle anyó: ez még nem nőzés szerintem:))).

Holle anyó 2014.03.19. 17:05:08

@DuBarry: Mert nem akarom megbántani. Meg aztán annyira már én sem vagyok aktív, hogy csak magáért a szexért bárkivel...
Inkább vele szeretnék. De ha nem, hát elvagyok így is. :))))

Holle anyó 2014.03.19. 17:11:58

@DuBarry: Azért tettem idézőjelbe a nőzést. Bár ez úgy zajlott, hogy amíg én dolgoztam, addig a férjem (munkanélküli volt szegény...) egész nap a barátnőjével flangált nyilvánosan a városban, ismeretségi körünkben. Pl. volt egy 150 centis, 150 kilós divattervező "barátnő", akit a kedves szüleihez is rendszeresen elvitt.
Az anyósom lapított, de néha célzásokat tett arra, hogy "amelyik pasinak frigid a felesége (ez lettem volna ugye én) az sajnos házon kívül keresi a boldogságot, tehát mindig a feleség a hibás".

Ha tudta volna szegény, hogy mire én hazaérek a munkából, addigra a kedves fiacskája nem, hogy szexelni nem tud, de be is pisil, meg be is kakil a részegségtől...

:))))))

Holle anyó 2014.03.19. 17:13:20

Ja! Ezt a leolvadást éreztem én a férjemnél. :)))))))

arisztotela 2014.03.19. 17:25:31

@Holle anyó: bocsi, de erre mondom én, hogy ha egy nő szexmentes kapcsolatban él, maga sem kíváncsi már nagyon az egészre:))). Ezt nem hagyhattam ki:).

Igazából a nők és a férfiak is arra várnak, hogy elcsábítsák és elbűvöljék őket, és erre már egyik nem sem hajlandó, max. a kapcsolat elején.

Holle anyó 2014.03.19. 17:35:28

@DuBarry: Persze, értem én, hogyan gondolod. Én a bűvöléssel azért vonultam vissza, mert nem akartam olyan helyzetbe hozni a páromat, hogy kudarcot valljon.
Tehát kezdeményeztem, de ő "nem akarta ezt észrevenni", így elmaradt az egész.
Nem baj.
Inkább már a lányaim pasiügyei miatt aggódom.

mici˙ 2014.03.19. 17:54:05

@Thor vagyok: nekem is az, ezért értetlenkedek ezen még mindig. idővel nyilván kevesebbet dugnak a párok, de ha már a legelején nincs, akkor minek az egész? főleg, ha az egyik akarná. ja, és a legfurább, hogy általában az a fél vet véget ezeknek a kapcsolatoknak, amelyik nem akarja a szexet. ez még a wtf

mici˙ 2014.03.19. 17:55:42

@Holle anyó: nem tudom, ez fura. akkor minek a kapcsolattal járó nyűg?

Zalai Béla 2014.03.19. 20:18:34

A felhasznált irodalom megtudható? Vagy nettó saját kútfőből jött az egész?

arisztotela 2014.03.19. 21:57:22

@Zalai Béla: dehogy. Sokat olvastam erről.

Zalai Béla 2014.03.19. 22:09:08

@DuBarry: Ne érts félre, nem kétségbe vonom az elhangzottakat, sőt. Nagyon is életszerű az egész, fájdalmasan az. Csak mivel életrajzi okokból én is nagy "rajongója" vagyok a témának, gondoltam, hátha tudnál pár támponttal szolgálni, hogy hol lehetne ennek utánaolvasni.

Holle anyó 2014.03.19. 22:44:59

@mici˙: De hiszen ez az első kapcsolatom, ami nem nyűg. A pasi figyelmes, aranyos, szellemes, intelligens, nem mászik bele a magánszférámba, segít a háztartásban, szereti és támogatja a gyerekeimet, utazunk, színházba, koncertre, múzeumba, stb. járunk, anyagilag viszi a hátán a családomat, minden a legnagyobb rendben van. Csak szex nincs.

mici˙ 2014.03.20. 09:44:40

@Holle anyó: oké, abból amiket eddig írtál magadról teljesen érthető, hogy ennyi pozitívum mellett el tudod fogadni a szex hiányát.

mici˙ 2014.03.20. 09:54:50

@Holle anyó: de biztos, hogy hosszabb távon is ilyen szórakoztató marad a pasi? egy barátnőm még 30 sem volt amikor belement egy ilyenbe. eleinte ott is minden szuper volt, a tenyerén hordozta a pasi, volt, ott minden kivéve szex. pár hónap múlva már programok is megritkultak, de szex sem volt. végül maradt az ottalvás, szex nélkül. egy év után a pasas dobta ki a lányt.

és van egy másik ilyenem, ahol pár év után a lány hagyott föl a szexel, ennek ellenére a fiú még felvette vele közösen a lakáshitelt. és végül ki hagyta faképnél a másikat és ki került padlóra?

sorskonyves 2014.03.20. 10:16:52

Tuija Välipakka - Arja Lehtosaari A lélek meggyilkolásának száz módja című könyvét tegnap este fejeztem be. Itt ülök a kanapén és nézek ki a fejemből. Mert nem csak a kanapén ülök, hanem valami másban is valószínűleg. Ajánlom mindenkinek, nárcisztikusok áldozatai vallanak + az írók a nárcisztikusok személyiségét is igyekeznek bemutatni, már amennyire ez lehetséges egy ennyire sokarcú problémánál. Nekem a vallomások tettek be, meg is ijedtem rendesen.
Nincsen benne tipizálás, csak DB-tól tudom, hogy fajtáik is vannak ezeknek a... Betegeknek, élősködőknek, áldozatoknak?! Fene se tudja.
@DuBarry: ezt úgy képzeljem el, hogy van mondjuk a nyílt, testi nárcisztikus, a rejtőzködő testi, a nyílt agyi stb?

sorskonyves 2014.03.20. 10:33:25

Ne haragudjatok, le kell írnom. Az elején minden rózsaszín volt, mintha az én rendelésemre készült volna a partnerem (tulajdonképpen így is van). Apróságokkal kezdődtek a bajok, nekem nagyobb részben kellett beszállnom a háztarásba, mint neki, pedig ő jóval többet keres nálam. Éjjel kiette a hűtőt, nekem csak a kenyér maradt másnapra, hónap végén. A szex fantasztikus volt, kitalálta (kifigyelte, megérezte?) a vágyaimat, a hetedik mennyországban éreztem magam, aztán kb. egy év után igencsak megritkultak az együttléteink, a minőség is ingadozott, még voltak szép pillanatok, de nagyon sokszor keltett vennem bűntudatot, amiért én akartam, ő meg nem. Vagy ha mégis, én kedvére tehettem, de neki hozzám már kevesebb türelme volt. Ő sikeres, befutott, beérkezett ember, én - azt hiszem ez számotokra is világossá vált az ittlétem során - nem. Szeretne a négy fal között tartani, csak a haziasszonyi szerepemben erősít meg, semmilyen fejlődési, kitörési kísérletemet nem támogatja. Vagyis csak látszólag, mert amikor szóba hozom, mennyire szükségem lenne a bátorítására, annyit mond, hogy ok, és nem történik semmi. Nagyon kedvelem azokat az embereket, akiket rajta keresztül megismertem. Ő kis butának, legtöbbször hisztisnek és ideggyengének fest le számukra, maximálisan hiteltelenít, így amikor kitörök egy-egy vita alkalmával, az ismerősi, baráti körünk megerősítve látja, hogy egy irigy, hisztis, unatkozó háziaszony vagyok. Azt mondja és úgy is láttatja, mintha támogatna engem anyagilag, azonban ez nincs így. Mindenre egyedül vagyok, az ő ünnepeit mindig naaaaagyon meg kell ülni, nagy ajándékot akar, különben megsértődik, nem szól hozzám, úgy tesz, mintha szeretetlenül érezné magát. Az én szülinapom csak egy hétköznap 2 szelet sütivel. Lenyúlja az ötleteimet, a poénjaimat a sajátjaiként adja elő, a sikereimet bagatellizálja, eltitkolja. Nyaraláskor az általam készített jobb kinősegű képeket a sajátjaiként tölti fel a fb-ra, még ilyen kis hülyeségekben is csak ő ő ő ő számít.
Befejezem, ne haragudjatok. Még annyit, hogy olyan lehet, mint a függőség... Leszakadni róla olyan, mint annak a hegymászónak az esete, aki a beszorult kezét kénytelen volt levágni, hogy életben maradjon.
És annyira elszigetel, annyira diszkreditál mindenki előtt, hogy egy blogon mondom ezt el és nem a barátoknak.

sorskonyves 2014.03.20. 10:37:39

DB, elolvastam újra az első mondatot, tehát csak a nyíltaknál van ez a 2 típus. Megyek kávéért.

Stangli 2014.03.20. 11:01:41

Sziasztok!
Én is olvastam azt a könyvet, nagyon jó! Sok fejezet passzolt sajnos..
Megjegyezném, (csak a szexmentes házasságok miatt) hogy egyre több a pornófüggő férfi. Ami azt jelenti, hogy inkább a marok mara a pornóra vagy szexchatre, mint a hús-vér nővel. Nárcisztikus után nekem ezt osztotta a gép..
No ez is megérne egy fejezetet azt gondolom..

arisztotela 2014.03.20. 11:03:08

@sorskonyves: erre nem tudom a választ, aki elfojt valamit, nehéz megállapítani, mit fojtott el, de pl. a körülöttem levő egyetlen inverz nárcisztikus nagyon irigy a külsőmre és a munkahelyi sikereimre is, úgyhogy azt hiszem, nála nem különül el:).

arisztotela 2014.03.20. 11:09:40

@sorskonyves: de miért gondoltad, hogy te vagy nárcisztikus? Ezt nem értem.

arisztotela 2014.03.20. 11:23:14

@Zalai Béla: nagyon sok anyag van a nárcizmusról, de ésszel kell olvasni. A legfontosabb egy Sam Vankin nevű ürge, aki diagnosztizált nárcisztikus, és magából kiindulva írja az anyagait, de mivel ő nárcisztikus, megvannak a hátsó szándékai, és a szerepét túlnöveli, a nárcisztikusok démonisádát is. A másik probléma, hogy sok borderline is foglalkozik a kérdéssel, ők is túldimenzionálják a dolgot, de ez a saját problémáik miatt is van. Ha ezt a két oldalt összeveti az ember, mlg akkor sincs reális kép. Van egy pszichológusnő, aki a borderlinokat gyűlöli (nyilván saját agendája van neki is, gondolom egy border anya befigyelhetett), ő szerinte például a nárcisztikusok ártatlan kis áldozatot a borderlinok kezében, tőle is sokat olvastam. Végül két egész jó szerző leírta a kalandjait saját nárcisztikus elhagyóival szemben, az egyik talán egész normális is (ő férfi, és a nője volt nárc), egész reálisan leírja, mi történt. Az elhagyott borderes feleségek siránkozása nagyon félre tudja vinni a témát, mert ott ők is annyira betegek, hogy kibogozhatatlan, hogy magukat kalapálják bele a problémába, vagy tényleg tönkretette őket valaki. Úgyhogy azt mondom, mindenki maga szűrje le a következtetéseket, mert ez a nprobléma létezik, tényleg nagyon nehéz emberek, de nem mind az ördög maga, és azon is el kell gondolkozni, mi az ember saját issue-ja, amiért belekerül egy ilyen varsába, amit a ragadozó kitett. Általában azt mondják, egy nárcisztikus szülő kell legalább, hogy később nárcisztikusokkal ismerkedjen valaki:).

sorskonyves 2014.03.20. 11:24:20

@DuBarry: ő mondta, hogy velem van a baj, hogy nekem semmi sem jó, állandóan panaszkodom. Sokat sírok, azt mondta, forduljak pszichiáterhez, ő ezzel nem tud foglalkozni. És telekürtölte a baráti kört azzal, hogy igen, neki volt igaza, idegbeteg vagyok, tessék, hát pszichiáterhez is megy. A sok sírás miatt gondoltam, hogy tényleg túl sokat akarhatok szegénytől, aki annyit dolgozik. De az állandó bűntudat és a tehetetlenség miatt sírtam. Most meg azért, mert ugy érzem, csak félig-meddig látok rá erre a dologra, nem teljesen látom se a magam, se az ő szerepét, professzionális segítséget pedig most nem tudok kérni, mert bár most 2x annyit keresek, mint amennyit a blogod felfedezesekor, az én fizum megy a háztartási kiadásokra egy az egyben. Az övé, ami jelentősen több meg ki tudja mire. És ő erre azt mondja, ezt hívják közös kasszának. Azért mentem bele, mert azt mondta, kialakult az a bizalom, én pedig bizonyítani szerettem volna neki, hogy részemről is.

sorskonyves 2014.03.20. 11:33:20

@DuBarry: nálam megvan a nárci szülő. És amit leírtál, teljesen jogos, épp ez az én dilemmám is: és ha csak a saját defektjeim miatt sütöm rá a nárcisztikusság bélyegét? Lehet, hogy az én szemüvegem torzít. Az idézett könyvben egy áldozat (nő) valami olyasmit említ, hogy iszonyúan nehéz lefesteni, mit is jelent nárcisztikussal élni, mert valami olyasmi, ami állandóan jelen van, nagyon nehezen körbeírható és a terror általános. Csak ha ilyen a dolog természete, vizsgálni is kemény ügy, főleg ha az ember benne csücsül a szituban. Nem hiszek az önmegfigyelésben, ezért is jártam pszichológushoz.

mici˙ 2014.03.20. 11:53:56

@sorskonyves: hát a rövid leírásodból is kiderül, hogy ebben a kapcsolatban neked soha nem lesz öröm. írd le amit eddig beletettél, és lépj le!

sorskonyves 2014.03.20. 12:00:47

@mici˙: azt hiszem a nárcik a reménnyel játszanak és az örök reménykedők úsznak bele a DB által említett varsába. meg a múltban vagy a szebb jövőben élők, akik nem a jelent veszik alapul egy kapcsolat értékelésénél, hanem a boldog (bár hamis) múltat.
lépni fogok, de bár most igyekszem a 2 lábamat letenni a jelen talajára, benne ficánkolok abban a kurva varsában. ráadásul félig vakon azt hiszem. óriási a felelősségem, az a baj, hogy hibás vagyok, tulajdonképpen jellemgyenge. és ez a táplálékuk, az enyém meg a jellemgyengeségemet kitöltő hamis remény. talán.

arisztotela 2014.03.20. 12:01:52

@sorskonyves: teljesen textbook a másik devalválása, amitől ő senkinek érzi magát, nem tud kilépni a félelemtől, így a hatalom a nárci kezében marad, hogy akkor szűnik meg a kapcsolat, ha ő akarja. Ezt sokszor az áldozat úgy veszi, hogy nem baj, devalválódom, de legalább ragaszkodik hozzám, pedig nem, csak ahhoz ragaszkodik, hogy ő dönthesse el, mi lesz. Az nagyon nagy könnyebbség, ha leülsz, végig gondolod, hogy mennyire számít a külvilág véleménye. Ha magasról le tudod szarni, ki mit gondol (hogy te vagy a gyenge, bolond, stb.) akkor hirtelen lejön egy teher. Azt nevelték beléd, hogy jónak kell lenni, erre apellál a nárcisztikus partner, hogy utálod magad a rossz szerepben. Még nagyobb könnyebbség, ha ráébredsz, még mindig a szülőddel vívsz, nem a partnereddel. Sokkal kisebbnek fogod látni a szerepét, és végig tudod gondolni, mibe kerültél. de ez olyan, mint a varsa, nem szabad kapálózni, mert annál rosszabb. Higgadtan viszont ki lehet valahogy úszni:). A pszchón ne is törd a fejed. Én amikor csak elmentem, ilyeneket mondtak: minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, vagy: miért baj, ha egy férfi üvöltözik, az a dolga! Szóval olvass, gondolkozz, és próbáld magadra vinni a fókuszt: te mit miért csinálsz!

arisztotela 2014.03.20. 12:07:42

@mici˙: ezt mondja a normális, nem kapcsolatfüggő egyén:))). csakhogy az ilyen bele sem menne egy nárcisztikussal semmibe, vagy pár hónap után bűzlene neki valami, és lépne.

mici˙ 2014.03.20. 13:01:06

@DuBarry: nem vagyok arról meggyőződve, hogy gyermekkori traumák kellenek ahhoz, hogy nők rossz kapcsolatokban vergődjenek. ahhoz túl sok ilyet látok, hogy mindnek nárci szülője legyen.

amúgy, amit a rejtőzködő nárcikról írtál kicsit megijesztett, elég sok dologban magamra ismertem ott

mici˙ 2014.03.20. 13:02:34

@sorskonyves: hát, a régi szép idők akkor is megmaradnak neked, ha a jelen borzalmait már nem kell elviselned. :))
reménykedned nyilvánvalóan nincs miben.

arisztotela 2014.03.20. 13:07:29

@mici˙: te nem tudod, milyen tüneményes tud lenni egy nárci, ha úgy érzi, rezeg a léc. Olyan, hogy egyszerűen nincs szíved egy rossz szót sem mondani neki, nemhogy otthagyni.

sorskonyves 2014.03.20. 13:27:24

had mondjak egy példát. Ha érzi h megerősödsz, nem nagyon, csak mondjuk szárba szökken benned az elhatározás, hogy továbblépj a munkádban. Látszólag melletted, áll, támogat, a ki sem mondott félelmeidet oldja fel, megnyugtat, szeretettel és biztonsággal vesz körbe - ha bajban érzi magát, menekülne a préda. Megnyugszol, kipipálod, megoldottátok a nehézséget. Megnyugszik ő is, ezért már nem kell fenntartania a gondolom rendkívül fárasztó látszatot, így amikor megmutatod neki egy munkádat, azt mondja: szerintem ez még nem az igazi, ne csinálj magadból bohócot, szorgalmasabbnak kellene lenned, batrabbnak kellene lenned, bezzeg az xy, mindenkinek megvan a maga helye, szép dolog a háztartás is stb. Tanácsba, féltésbe csomagolja a bombát - a kritikát fokozatosan adagolja, így jutunk el a bezzegezésig. Ha ez nem elég, azt mondja önző vagy, nem fontos a család, eddig hazudtál neki, megjátszottad, semmi nem volt igaz. "Hazug szemét, mindenki meg fogja tudni, milyen lelketlen vagy, csak a pénz számít. Tönkreteszem az életedet, érted? Ebből nem fogsz felállni, mindenki megtudja, hogy egy buta élősködő vagy" - aztán nyilván jön a vita, esetleg költözés, ő meg előveszi azt az arcát, amibe a legelején beleszerettél. Pár napra. Tudom, kívülről ez tiszta sor: el kell hagyni. Csak ha nagy a szakadék ész és lélek között, az ész hiába kiabál.

mici˙ 2014.03.20. 13:32:33

@DuBarry: tényleg nem tudom. de, ha nagyon durva a helyzet, akkor egy elköltözést elő lehet készíteni csendben is

sorskonyves 2014.03.20. 13:33:49

@mici˙: nem az elköltözés a gond. Hanem, hogy elintézi, hogy vissza akarj menni.

mici˙ 2014.03.20. 13:34:52

@sorskonyves: munkakapcsolat is van köztetek?

mici˙ 2014.03.20. 13:36:38

@sorskonyves: jó, hát erre ott van a tilts le a számát, irányítsd egyből a kukába az emailjeit. :) de gondolom te egy elég szűk közegben mozogsz, nem olyan egyszerű új kapcsoaltokra szert tenni

sorskonyves 2014.03.20. 13:47:24

@mici˙: közvetlen munkakapcsolat nincsen, de egy területen mozgunk. ez egy pici közeg, mindenki ismer mindenkit. azt nem is írtam, hogy kiprovokálja a szakmai segítséget, aztán az én szellemi produktumomat a sajátjaként tünteti fel. a válasz, amikor rákérdezek az okokra:
a, egy család vagyunk, úgyis minden közös
b, úgyis tudod, hogy mindig tőled lopok, hi hi hi
c, féltékeny vagyok, mar megint azt akarom, hogy rám fogyeljenek
d, nem támogatom a szakmai előremenetelét

Annyi a csavar a dologban, hogy az általa megismert, a szívemnek kedves emberek is kollégák, akikre felnézek. Elsősorban emberileg, de szakmailag is. Előttük tüntet fel egy inkompetens buta libaként. Fogalmuk sincs, hogy mennyit segitek ennek a vérszívónak. De ennek vége, vagyis legalább ennek igyekszem véget vetni, amig ki nem találom, hogyan lépjek le idegösszeroppanás nélkül, az egzisztenciális veszteségek minimalizálasával.

arisztotela 2014.03.20. 13:50:43

@mici˙: nem ez a probléma, hanem az, hogy az olyan típusú ember, mint Hammam (meg én), képtelen hosszan dühös lenni. Én is elhatározom, hogy elköltözöm, aztán megkérdőjelezem a saját döntésem, mert vagy éppen aranyos, vagy nem annyira geci, hogy... Nem a nárcisztikus a hibás, hanem az a típus, amelyik nem biztos a saját értékítéletében. És ezen nagyon nehéz változtatni, mert egy adottság. Amiről te beszélsz, az a házasságon beüli erőszakból való menekülés, de itt nem erről van szó. Nyilván lelkileg Hammam kilépne, de senki nem veri, esküszik bosszút, hogy lopva menekülnie kelljen, csak arról van szó, hogy Hammam nem tudja eldönteni, igaza van-e, hogy elege van, és erre a nárci partner még rátesz azzal, hogy összezavarja agyilag. De ehhez két ember kell, van, akit nem lehet összezavarni agyilag. Viszont akit lehet, az meg nem akar olyan érzéketlen, öntelt, önző emberré válni, akire semmilyen hatással nincs a partnere viselkedése. Mert a nárcisztikussal egy dolgot tehetsz, lelkileg kizárod, viszont ezzel saját magadat erőszakolod meg, mert nem vagy ilyen! És nem is akarsz ilyen lenni. Ez a fura az egészben.

sorskonyves 2014.03.20. 14:01:42

meg az, hogy vita közben úgy összezavar, hogy azt se tudod mi a neved. és akkor eljutsz odáig, hogy talán a te kiindulási pontod volt eleve hibás. holott valószínùleg nem, csak a szózsonglőr úgy összekavart, hogy arra se emlékszel, miért is akartál lelépni. elnézést a zavart fogalmazásért, talán a történeteknél többet mond ez az agyi ziláltság.

Holle anyó 2014.03.20. 15:03:34

@mici˙: Ez nálunk mát 4 éve így van. Semmi sem biztos. De mivel nem állnak hosszú tömött sorokban a szuper intelligens, szórakoztató és potens pasik, gondoltam, ráérek majd akkor dobni, ha már nem lesz szórakoztató.

:))))))

mici˙ 2014.03.20. 15:09:15

@Holle anyó: @sorskonyves: @DuBarry: oké, befejezem. ahogy visszanézem ez eléggé észosztásnak sikeredett, bár nem annak szántam. :)

sorskonyves 2014.03.20. 15:18:12

@mici˙: szerintem nem tűnt annak. Emlékeztettél a normális hozzáállasra. Amíg nem vettem a nyakamba, én is ezt mondtam volna, most is ilyesmiket hajtogatok magamnak, kevés sikerrel.

Holle anyó 2014.03.20. 15:36:38

Szerintem a nárcisztikus pasit úgy lehet elkerülni, hogy a kapcsolat elején hangsúlyozni kell, hogy NEM akarunk vele összeborulni, ragaszkodunk az önállóságunkhoz. De sajnos a nők annyira örülnek az udvarlásnak, hogy azonnal a pasi nyakába varrják magukat, összeköltöznek, kinyalják a fenekét, stb.
Legyünk távolságtartók, hangsúlyozottan tartsunk kapcsolatot olyan személyekkel (vagy tegyünk úgy), akiket a pasi nem ismer és nem tud felmérni, befolyásolni. Ne vegyük fel mindig a telefonját, időnként tűnjünk el néhány órára, stb.
Az energiavámpír menekül az önálló nőtől.

Ami pedig a pornófüggő marokmaca pasikat illeti, erre a jelenségre mondtam azt, hogy a pasit egy idő után fárasztja a minőségi szex. Minél kreatívabb a pasi, annál inkább, hiszen az agya mással van elfoglalva.
A pasinál a szex mást jelent, mint a nőnél. Egyszerűen megkönnyebbül, mint a vizeléskor. Személytelen, vagy kurvás szexnél nem kell minőséget nyújtania, fizikailag strapálnia magát.
Szerintem az is káros a férfiak egójának, s frusztrálja őket, hogy ennyire nyíltan követelik az emancipált nők a minőségi szex-et és milyen nyíltan beszélnek arról, ha ezt nem kapják meg.

Az viszont valóban aggasztó, hogy ilyen sok a személyiségzavarral küzdő ember. A nárcisztikus, meg a kapcsolatfüggő.....
S milyen jól egymásra találnak.

Holle anyó 2014.03.20. 15:38:39

@mici˙: Nem vettem észosztásnak. Ez itt egy blog, ahol megosztjuk a gondolatainkat, hátha tudunk segíteni egymásnak.
Nyugodtan ossza csak mindenki az észt, nekem úgyis kevés van belőle. :)))))))

Holle anyó 2014.03.20. 15:43:02

@sorskonyves: Nem szabad belemenni vitába egyenlőtlen viszonyok között. A szumóssal sem fogsz leállni verekedni.

A vitát úgy tudod lezárni, hogy fellengzősen, lesajnálva, gúnyos mosoly kíséretében igazat adsz neki és ott hagyod, mint szent Pál az oláhot.
Ettől meg fog lepődni. :)))
Majd szép látványosan lazítasz a kapcsolaton, elmaradozol, stb. És lelépsz.

fleur_de_lys 2014.03.20. 15:44:05

Nagyon aljas férgek, ha az energiaforrás menekülni próbál, ne adj' Isten, sikerül, és lelép, hihetetlen ügyességgel lehetetlenítik el még a távolból is.

A családban nálunk nagyanyám nárci igen nagy valószínűséggel. Anyukám volt az eddigi táptalaja, aztán két éve besokallt és lazábbra vette a kapcsolatot és a korlátlan pénzáramot is beszüntette (ez az, ami igazán fájdalmasan érintette az öreglányt).

A drága nagyika azóta telekürtölte a világot, hogy a gennyes lánya, most, hogy ő megöregedett, kidobta a szemétdombra. A háziorvostól a fodrászig mindenki anyut vonja felelősségre, tart neki példabeszédet, tesz megjegyzéseket. Még anyu barátai nagy része is!

És nem lehet két percben elmagyarázni, hogy miért lépte meg, amit. Aki nem élt benne egy ilyen kapcsolatban a rosszabbik végén, nem érti.

Kitartás, Hammam, sikerülhet megszabadulnod.

DB, megkérdezhetem, te miért vagy még mindig a férjeddel?

arisztotela 2014.03.20. 15:57:24

@fleur_de_lys: egyrészt függés, másrészt elég jól be vagyok anyagilag gabalyodva a dologba:).

arisztotela 2014.03.20. 16:00:18

@fleur_de_lys: erre mondom, hogy meg kell tanulni leszarni, mit mond a fodrász. Nem számít.

mici˙ 2014.03.20. 16:23:18

@DuBarry: azért nagyon durva vérszívó lehet, egy nárcisztikus, ha még téged is be tudott hálózni, pedig rendkívül analitikus típusnak és végtelenül gyakorlatias nőnek tűnsz.

sorskonyves 2014.03.20. 16:36:38

@fleur_de_lys: szegény édesanyád... a telekürtölés nálunk is megy, úgy látszik ez egy általános fegyverük. Az én bajom az, hogy ok, hogy leszarom a fodrászt stb., de nem szarhatom le a kollégáimat, mert akkor egzisztenciálisan öngyilkos leszek. Mar említettem kiért és mi okból vagyok felelős, szeretem is a munkámat, fejlődni, tanulni akarok. És ő ezt pontosan tudja és sakkban tart.
Nagyon sokat jelent nekem, hogy elmondhattam. Ma először tényleg arculcsapott, hogy mibe sodródtam bele az elmúlt hónapokban. De ez is egy lépés, innen talán már könnyebb megtalálni a kiutat.

sorskonyves 2014.03.20. 16:38:19

@DuBarry: kérlek, legalább te is vedd el, ami kell neked. Tudom, nem a legszebb dolog ez, de pontosan tudom, hogy mit fizetsz te azért az anyagi összegabalyodásért. Tervben van a lelépés vagy letettél róla?

arisztotela 2014.03.20. 16:43:44

@sorskonyves: semmit nem lehet elvenni ilyen emberektől, a világon semmit.

arisztotela 2014.03.20. 16:58:14

@sorskonyves: viszont hallgathatod, hogy mindent odaadott:))).

sorskonyves 2014.03.20. 17:01:29

a mese szerint az enyémet mindig kihasználták és soha senki nem szerette. azt hiszem, csak nem engedték, hogy mindent elvegyen, ez volt a nagy kihasználás. a megtakarításunk is közös, az ő számláján van. aggódhatok.

sorskonyves 2014.03.20. 17:04:44

@DuBarry: te jó ég, szó szerint ezt mondta a legutóbbi vita alkalmával. szó szerint. és a mai napig sem értem mire gondol, amikor soha semmit nem kaptam tőle. ja de, egyetlen, kb. 5000 Ft értékű ajándék volt, aztán a hónap 2. felében mindent nekem kellett állnom, mert ő "lenullázta magát miattam". én meg ezek után hálátlan vagyok, ezt teríti a szakmában, én meg szégyellem magam a semmiért. rettegek, ha hoz haza egy kenyeret (nem nagyon szoktott), mert olyan mesét kerít köré az ismerősöknek, hogy ihaj...

arisztotela 2014.03.20. 17:06:04

@sorskonyves: ne aggódj, fiatal vagy, majd lesz másik pénzed, a helyedben vagy tipliznék, vagy elintézném, hogy ő menjen. Nem olyan nehéz, látványosan kezdd el unni, attól idegrohamot kapnak, majd eltűnnek. Egyetlen egyet nem lehet: megbeszélni a dolgokat, és kulturáltan megosztozni. csak az energiádat pazarlod, ha azt várod, hogy lássa be, neked is lehetnek igényeid (anyagi, respect beli, stb.).

arisztotela 2014.03.20. 17:08:06

@sorskonyves: a tipikus nárcisztikus technika: kitalál valamit, amit ad neked (a férjem például sütit süt, tudja, hogy nem eszem:). Aztán jön az örülj, bazmeg, de nagyon, különben egy geci vagy. de soha semmit nem csinál meg, amit kérek 8nyilván nem kérek semmit évek óta, nem baszom fel magam). Viszont akkor megkanám, hogy ő folyton sütit süt:).

sorskonyves 2014.03.20. 17:36:13

@DuBarry: a pénz nem érdekel, mármint az a kevés félretett. 1 napig bánt majd, de nem maga a pénz, hanem hogy ismét túljárt az eszemen. A szakmai ügy aggaszt. 30 éves vagyok, kezdjek elölről mindent egy másik terepen, tiszta lappal?
Konkrétan azzal zsarolt, hogy ha elhagyom, megismerteti a féltett "kis" titkomat a munkahelyemen. Kidobnának. Plusz a bemocskolásom az általam kedvelt ismerősök előtt... Tudod sikítani, üvölteni tudnék, amikor ezek az emberek nagy sóhaj kíséretében azt mondják nekem, milyen fantasztikus embrrel élek együtt, aki csak azért dolgozik, hogy nekem, a csaladjának jó legyen. Mindenkinek hazudik és mindenkinek kicsit mást, nagyformatumú gondolkodókat csípőből manipulál. Üvölteni tudnék.

sorskonyves 2014.03.20. 17:40:34

@DuBarry: nálunk a bútor az, ami nálad a süti. Vett magának (!) bútorokat, a környezetünkbek azt mondta, nekem rendezte be a lakást. Persze amikor elköltöztem, nem vittem semmit, de nem is vihettem volna, hiszen az az ő pénzéből van. Nem kértem soha, egyetlen egyszer sem, hogy vegyen szőnyeget, mert pont teszek rá. De azóta az a hivatkozási alap vitában és az ismerősök előtt is, hogy fogjam már be a számat, kaptam egy szép otthont. Először azt hittem mániákus hazudozó, bár az lenne...

sorskonyves 2014.03.20. 17:50:41

@Holle anyó: a kapcsolat elején vakszerelmes vagy. olyan, mint drogozni. szerelmes vagy és bízol is, bemutatod a barátaidnak, mert büszke vagy rá. ő meg felveszi velük a kapcsolatot, szívességeket tesz nekik, körbeudvarolja őket, mindent megtesz, hogy megbízható, egyenes embernek tűnjön. aztán feltűnően szomorú lesz, a barátaid megkérdezik mi baj? és alattomosan, cseppenként adagolja az intrikát. többet nem tudok erről a mechanizmusról, ennyit láttam belőle. elszigetel, egyedül maradsz, ő meg egyre inkább nyeregben érzi magát.
lehet, hogy kerülik a független nőket, én sajnos nem vagyok az ezek szerint.

PiTyPaNg 2014.03.20. 18:32:38

Én azt nem tudom, hogy valójában ezek a nárcisztikus emberek ennyire okosan csűrik-csavarják a dolgokat, tehát mindent direkt, előre kigondolva, tudatosan hajtanak végre, vagy ez belülről jön, valójában nem rosszat akarnak, csak ösztönösen élősködnek (mint egy kullancs pl)? Tehát amikor elhagyják őket, akkor tényleg úgy érzik, hogy szomorúak, vagy a sírás is előre kitervelt manipuláció, esetleg azért sír, mert nem lesz, aki kiszolgálja? Az én exem is most nagyon pedálozik, meg nagyon szeret ugye, mindent megtenne stb stb. Oké, hogy csak duma, de ők tudják, hogy minden csak mese részükről, vagy tényleg azt hiszik, hogy szeretik a másikat? Vagy tudják, hogy nem tudnak szeretni és kötődni?

sorskonyves 2014.03.20. 18:39:30

@PiTyPaNg: az enyém azt mondja, hogy nem tudja, mi az az empátia. De ő ezt nem bánja, ugyanis nem sok értelmét látja. Amikor szakításkor sírnak, akkor valóban fáj nekik valami, csak nem mindegy mi. Mert azok a könnyek nem neked szólnak, ő a táplálék elvesztése miatt bőg. Róla szól, nem rólad.

Holle anyó 2014.03.20. 20:15:00

@sorskonyves: Nekem mondod? 16 évig éltem egy ilyen vámpírral úgy, hogy soha, de soha nem szerettem, nem tetszett, sőt, kezdetben kifejezetten szégyelltem....
Mégis be tudott hálózni.
Pedig én egy önálló és határozott ember vagyok, nem szeretek függeni senkitől.

Én itt arról mesélek, hogy ha hajlamod van felgöngyölíteni magadra ezeket a pasikat, akkor a következőnél (ha ezt a mostanit végre lapátra tetted), hogyan viselkedj a kapcsolat elején annak érdekében, hogy elriaszd az új pasit, ha esetleg az nárcisztikus lenne...
Tarts távolságot és szándékosan tarts egy hátországot, ahova őt nem engeded be.

Mikor már eljutottam a felismerésig, onnan már egyszerű volt az út, úgy tettem lapátra az exférjemet, hogy magam is elcsodálkoztam rajta. Pedig ő is zsarolt.
Elkezdett célozgatni rá, hogy elveszi a gyerekeket, ha elválok. Én meg úgy tettem, mintha a pasimhoz akarnék költözni és nagyon szeretném, ha nála maradnának a gyerekek.
Na, ettől rosszul lett, dehogy kellett neki a gyerekkel járó gond és baj..... :))))))

A válás után három évvel még arra is rávettem a hülye majmot, hogy ajándékozza a gyerekeknek a megosztott és elvitt vagyont. Mindent visszavettem tőle, benne lakhat a kis garzonjában, ami már a gyerekek tulajdona.

Amint felismertem, hogy mi a probléma, rögtön tudtam kezelni.Felülkerekedtem. Te is meg tudod csinálni.

Holle anyó 2014.03.20. 20:17:49

@PiTyPaNg: Ösztönösen csinálják, tudat alatti, nem gonoszságból. Ilyen a lényük.

Lilienfeld 2014.03.20. 20:36:42

@sorskonyves: menekülj, minél gyorsabban. El, el, el onnan, mert minden vele töltött nap kettőt, vagy hármat pusztít el a hátralévő életedből. Amíg a közelében vagy, soha, de soha nem fog hagyni érvényesülni; így kb. xart se érnek remek és kiváló szakmai kontaktjaid; ők is csak a vérszívó protokoll részei. Kitálal? Lejárat? Aki elhiszi, és bedől neki, legyen a nárcival boldog, azzal neked úgysincs semmi dolgod. Aki Téged kedvel és értékel, max. hökken egyet, aztán továbblép ezen. 30 évesen szakmát "újra"kezdeni nehéz? 40-50 évesen az egész életedet újrakezdeni milyen lesz? Az utcáról, ahová azért dob ki a parazita, mert ráakad egy lelkesebb, frissebb, fiatalabb gazdatestre? Menekülj.

Holle anyó 2014.03.20. 20:37:44

@DuBarry: Sajnos az anyagi begabalyodás az nagy probléma....
Egyszer majd elmesélem a saját anyagi begabalyodásom történetét, ami azért aranyos, mert jogász létemre a nárcisztikus anyósom és a nárcisztikus férjem formálisan kisemmizett, majdnem utcára kerültem a gyerekekkel, s csak akkor tudtam szakmailag harcba szállni velük, amikor végre magamhoz tértem a bűvöletükből.
Na de akkor aztán megkapták a magukét!

sorskonyves 2014.03.21. 07:39:17

@Holle anyó: te jó ég :( miért nincsen benne sokkal, sokkal jobban a köztudatban ez a veszély? bevallom, én itt, Dubarrynál találkoztam először a nárcizmussal, mint személyiségzavarral, a nárcisztikus szót az önhitt, gőgös, beképzelt, önző emberekre használtam.
Az említett könyvet odaadtam egy barátnőmnek és megkértem, hogy adja tovább, aztán majd az az illető is...

sorskonyves 2014.03.21. 07:41:28

@Holle anyó: 16 év ebből, na ezt nem... gyártom a haditervet. nem tudok belegondolni abba, hogy 5,10,15 év múlva ugyanebben a cipőben járjak.

sorskonyves 2014.03.21. 12:42:39

@Thor vagyok: ki kell találnom, mit tegyek, ha be akar feketíteni. Ha a barátainkat is úgy megbabonázta, mint engem, akkor viszont hiába agyalok.

Itt ül mellettem egy olyan hangosan szürcsöli a kávéját, ahogyan csak tudja. Egyszer már megbeszéltük, hogy ez engem nagyon zavar, azt mondta, igyekszik változtatni. Azóta olyan hangosan iszik, ahogyan csak tud. Miért? Mire jó az, hogy ilyen hülyeséggel felidegesít?

Thor vagyok 2014.03.21. 12:53:43

@sorskonyves: Nem kell kitalálnod. Aki előtt be tud, azért nem kár. Ez tökéletes alkalom lesz leválogatni, hogy ki a barátod. Vigyázz, be ne csavarodj mellette, ezek már eléggé olyan gondolatok.

sorskonyves 2014.03.21. 13:21:55

@Thor vagyok: tudom, én is megijedtem. Nem most, hanem amikor azon kaptam magam, hogy hónapok óta arról szól az életem, hogy igyekszem kisangyal módjara viselkedni, lenyelem az elvárásaimat, a kritikát, csak hogy ne legyen vita. Gyáva vagyok és emiatt dühös magamra. Nehéz elfogadnom, hogy elveszítek embereket miatta, aki még csak nem is kedveli őket őszintén. Mindenki egy lépcsőfok, egy ugródeszka, mintha mindenki homlokán lenne egy cetli: te a munkakereséshez, te az xy területhez, te abcd nagyember ismeretsége miatt vagy jó valamire. És valahogy elhiteti velük az ellenkezőjét. Szinte már félelmetes ez a képessége. Bocsánat a sirámokért, épp egy aha-élmény cunami közepén vagyok.

sorskonyves 2014.03.21. 13:23:26

még annyi, hogy a "kit mire használok, használhatok" stratégiáját előttem (már) nem titkolja. Csak mostanáig eszembe sem jutott, hogy az én homlokomon is lehet cetli.

arisztotela 2014.03.21. 13:25:04

@sorskonyves: Én gyűlölöm a hangos zenét. Időről időre arra megyek haza, hogy valami opera üvölt teljes hangerővel. Már nem szólok, csak azzal biztatom magam, hogy úgyis lehalkítja, mivel rohadtul idegesítő, és ő sem bírja sokáig, igazam is van, egy idő után lehalkítja. Gondolj arra, milyen kurva fárasztó lehet hangosan szürcsölni állandóan, amikor nyugodtan is ihatna:).
Ismerek még két-három nárcisztikust, nem olyan sokat, és azon szoktam gondolkozni, mitől olyan tök egyformák? Van valami kézikönyv, amiben le van írva, hogy kell szociopata parazitaként mindenkit szétzilálni, hogy aztán elvehesse, amire szüksége van? Aztán rájöttem, hogy ennek egyetlen módja lehet, hogy ugyanott rekedtek meg a fejlődésben.

arisztotela 2014.03.21. 13:27:12

@Holle anyó: kíváncsi vagyok, hogy csináltad.

Thor vagyok 2014.03.21. 13:33:53

@sorskonyves: Csak folytasd! :) Nekem is okozott már DB néhány aha-élményt és nem állítom, hogy a káromra vált.
Amúgy szerintem annál kevesebbet rombol a baráti körödön, minél előbb lököd ki. Meg rajtad is.

Thor vagyok 2014.03.21. 13:36:07

@sorskonyves: Magadra soha de soha ne legyél dühös. Ez az első. Ha ezen kapod magad állj meg és mondd akár hangosan a szemedbe, hogy lehet hogy hülye voltál, hagytad magad kihasználni, de te AKKOR IS egy jó lány vagy és szereted magad! Fontos! Ha lehet, a legfontosabb.

Holle anyó 2014.03.21. 13:51:48

@Thor vagyok: Tehát akkor az aranyérkezelés után ez a post DB második legfontosabb postja. :))))))
Tessék terjeszteni, hogy legyen kattintás. :))))

arisztotela 2014.03.21. 13:55:12

@Holle anyó: ennél jobbakat írtam a nárcizmusról:). Ez most csak azért született, mert az egyik kommentelőnk egy testi nárcisztikust fogott ki:))). De az ritkább eset, ahhoz ugyanis más tulajdonságok kellenek, mint ahhoz, hogy agyit kapjon az ember a nykába. A testi nárcisztikus nem az adakozókat meg a bordereseket keresi, hanem mindig trófeát. Vagy nagyon szép vagy nagyon magas pozicíóban levő nőt.

arisztotela 2014.03.21. 13:56:22

@Holle anyó: ja, és szerintem az aranyér sokkal fontosabb:))). Úgy értem, annak a legyőzése számomra lehetetlenebbnek tűnt, mint egy nárcisztikus negatív hatását eliminálni. Ha ez sikerült, innen a csillagos ég:))).

mici˙ 2014.03.21. 13:59:24

@sorskonyves: durva ezeket olvasni. DuBarry elemzései és a kommentekben írt történetek miatt azt hiszem már meg tudom érteni a helyzetedet. viszont másnak ez nem így fog lejönni, hanem sajnos tényleg te leszel a kicsinyes, hisztis picsa, ha ezeket a részleteket rázúdítod olyan emberekre, akik nem éltek át hasonlót. szóval csak azt akarom mondani, hogy hagyd inkább, hogy ő idegenítse el a barátaitokat magától, te legyél inkább a nagyvonalú, aki nem beszéli ki a részleteket. senki sem szereti azt az embert, aki folyton a sérelmeiben dagonyázik, és amúgy sem tudják elképzelni milyen helyzetben vagy.
ha nem tudod magadban tartani, inkább itt írd le, ne rombold a valódi kapcsolataidat.

sorskonyves 2014.03.21. 14:03:33

@DuBarry: de miért? miért vár hangos zenével, miért jó neki, hogy te ideges leszel? ez is a szétzilálás része, ugye? Miért nem tartja fenn a kezdeti eufóriát, akkor ugyanúgy elvehetne mindent. Ja, az fárasztó... De vitázni nem az? Az állandó bizonytalanság, feszültség nem energiaveszteség? Persze a kullancstól sem kérdezzük meg, miért nem katicabogár

Holle anyó 2014.03.21. 14:05:41

@DuBarry: Hosszú, de egyszer leírom és majd valahova felteszem. Talán ide. De most sajnos nincs időm kisregényt írni.

arisztotela 2014.03.21. 14:06:15

@mici˙: meg úgysem hiszi el neki senki:).

Holle anyó 2014.03.21. 14:06:41

@DuBarry: Bizony!!!! :))))
Örök hálám! Az életminőségem is más lett :))))

sorskonyves 2014.03.21. 14:09:19

@mici˙: az igazságérzetemet kell sutba vágnom és nem tagadom, még mindig nem közömbös számomra, így nehéz lesz eljutnom addig.

annyira megdöbbent, hogy még ezek után is szeretem őt, látom a jó tulajdonságait. de ahogy most lehull a hályog a szememről, valahogy kezdek félni tőle. nincs rá okom, most sem viselkedik másképpen, mint mondjuk egy hete. most fenyegetőnek látom jónéhány megmozdulását, amik eddig inkább elbizonytalanítottak vagy elszomorítottak. remélem ez már egy pozitív irányú folyamat kezdete, a felfogásé és a tetteké

Holle anyó 2014.03.21. 14:09:45

@DuBarry: Az én főnököm egy nagyon szép, nagyon magas pozícióban lévő, nagyon okos, nagyon határozott nő, akit az alkoholista sutyerák nyomdász férje teljesen kicsinált.

El sem hitte volna róla. Ő meg rólam nek akarta elhinni, hogy így jártam. :)))) Csak nekem már a karrierem is ráment, bár azt leszarom.

arisztotela 2014.03.21. 14:11:35

@sorskonyves: nagyon egyszerű a módszer: ijesztgetni a másikat (különféle elég primitív, de hatékony eszközökkel), míg az elveszti az egyensúlyát, és akkor minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Meg ha állandóan gyötörsz valakit, elég csak néha egy kis jutifalat, és minden úgy van, ahogy te akarod továbbra is:).
Azért nem pozitív megerősítéssel dolgoznak, mert az nemcsak fárasztóbb, de igazából lelkük mélyén gyűlölik azt, aki szereti és eltűri őket, mert magukat is gyűlölik. Csak akkor tudsz érdeklődést kicsikarni belőle, ha elhagyod, vagy ezzel fenyegeted. Ezt úgy képzeld el, hogy egy önutáló ember úgy tekint rád, mintha a tulajdona, része lennél. Utál, mert magát is utálja. Mint egy kacska jobb kezet, vagy vak szemet, úgy utál. Viszont ha eltávolodsz, akkor kilépsz a körből, hogy a része vagy, és újra meglát, észrevesz. De amint érzi, hogy visszajöttél, kezdődik előlről. De pont ezért vagy lecserélhető, mert bármikor talál egy másik vak szemet:).

Holle anyó 2014.03.21. 14:12:10

@mici˙: Szerintem nem kell senkinek semmit magyarázni, csak AZONNAL le kell lépni, kb. úgy mintha égne a ház.
Mert ez legalább olyan veszélyes.

Holle anyó 2014.03.21. 14:15:16

@sorskonyves: Ha nincs gyerek, nem is értem, miért nem állsz fel most a kávészürcsölés közben és mész el valahova????

mici˙ 2014.03.21. 14:16:46

@sorskonyves: egyenlíteni sose fogsz, kárpótolni sem fog senki soha. max azzal vígasztalhatod magad, hogy tanultál valamit és legközelebb nem leszel balek. de itt tényleg csak az maradt neked, hogy leírd a veszteségeidet és tovább lépj.

arisztotela 2014.03.21. 14:19:51

@mici˙: én ezt sosem javaslom senkinek, még annak sem, aki alkoholistával él, mert erre magának kell rájönnie mindenkinek, és onnan könnyen megy az egész.

Holle anyó 2014.03.21. 14:22:35

@mici˙: Én úgy gondolom, hogy a baráti kör pont magasról tesz rá, hogy ők együtt vannak-e, vagy sem, így is elfogadja őket együtt is, meg külön is el fogja fogadni.
Csak már annyira megdolgozta az agyát a vámpír, hogy AZT HISZI, hogy a szakmában, meg a baráti körben valami hátrány éri majd a szakításból.

Gondolj bele! Ha a te barátaid válnának, bele mernél szólni? Hát mi közöd van neked egy párkapcsolathoz???
Hüm-hüm, de sajnálom, hogy szétmentek. És ennyi. Nyilván nem mernéd számonkérni a barátodat/barátbődet, hogy miért hagyja ott a pátját.

Egy szakmai közösségnek meg még ennyi beleszólása sincs egy párkapcsolatba.
Szerintem sorskonyves csak azt HISZI, hogy a vámpír ártani tud neki.

Holle anyó 2014.03.21. 14:25:48

@DuBarry: Ez így van. Amíg nem érik meg benne a felismerés HATÁSA, addig nem alkalmas a meggyötört személyisége a szabadulásra.
Előbb biztonsággal tudatosulni kell annak, hogy a világon semmi rossz nem származik abból, ha picsán rúgja a vámpírt. :))))

Holle anyó 2014.03.21. 14:29:55

Bevallom őszintén, hogy 16 év után vertem a fejem a falba, hogy de hülye voltam, hogy eddig tűrtem!!!!

A megszabadulás boldogsága mellett a hülyeségem felismerése nagyon kellemetlen érzés volt.

DB van neked valami privát címed? Nem biztos, hogy az egész sztorimat kipakolnám ide. :)))

arisztotela 2014.03.21. 14:34:10

@Holle anyó: igazából én magamnak már megbocsátottam, hogy hülye voltam:))). És érdekes módon már azt sem bánom, hogy hagytam tönkretenni az egész fiatalságomat:))). Egyszerűen nem voltam kész arra, hogy kilépjek, ez van, már nem ostorozom magam.

Holle anyó 2014.03.21. 14:37:41

@DuBarry: Kössz. Most dolog van, majd jövök.

mici˙ 2014.03.21. 14:37:58

@Holle anyó: tapasztalataim szerint csúnya szakításoknál a közös ismerősök is térfelet választanak

arisztotela 2014.03.21. 14:40:55

@mici˙: még szépeknél is. De mondjuk 30 körül ez még szerintem nem akkora para. Főleg, ha nem voltak együtt évtizedeket.
és az élet megy tovább, csak az ember ezt nehezen tudja elképzelni:).

sorskonyves 2014.03.21. 14:51:15

@mici˙: őket rajta keresztül ismertem meg, a térfélválasztás eredménye egyértelmű.

Thor vagyok 2014.03.21. 15:36:46

@sorskonyves: OK, de aki ennél más térfelet választ, az más szarban is otthagyna téged, szóval nem értem, miért ragaszkodsz. Saját barátaid nincsenek?

sorskonyves 2014.03.21. 15:50:16

@Thor vagyok: vannak. Kedvelem őket, számít a szavuk szakmailag és emberileg is, talán az a baj, hogy nem tudok rosszkislánynak tűnni. Ez a blog olyan, mint a pszichoterápia :)

Thor vagyok 2014.03.21. 15:53:30

@sorskonyves: Erre azt tudnám mondani, mint Zsuzsa a Vadkanapóban: Dühödj fel! :)

Holle anyó 2014.03.21. 17:58:38

@mici˙: Nyilván ez is az intelligencia szintjétől függ.
Jobb körökben azért nem szokás.
A mi válásunk után a rokonok, ismerősök tartották velünk a kapcsolatot tovább. Sőt, én is jó kapcsolatban vagyok az exférjemmel és a feleségével, meg a családjával (anyósék, sógornő, stb.) is. Hiszen közös gyerekeink vannak.

Holle anyó 2014.03.21. 18:06:32

@sorskonyves: És annak mennyiben van jelentősége, hogy kin keresztül ismerek meg valakit? Klubtagságihoz van kötve a kapcsolat?
Szerintem te inkább kifogásokat keresel.
Azt pedig magam részéről leszarnám, aki a "választó" kategóriába tartozik. Még akkor is, ha engem választana.
Mert nincs joga két ember magánügyében állást foglalni.Mindkét fél az ismerőse/barátja/kollégája stb., mindkét féllel ugyanúgy kell tartania a kapcsolatot, mint addig, amíg együtt voltak.
Nyilván van egy rakat ember, akit a vámpír ismert meg rajtad keresztül. Te sem várhatod el a saját térfeledről származó ismerősöktől, hogy ne álljanak szóba a vámpírral csak azért, mert te szakítottál vele, hiszen az bunkóság lenne.

Nem is értem, hogy EZ miért szempont????

PiTyPaNg 2014.03.21. 18:09:16

Igen, az enyém alapvetően testi típus volt, de mégsem mondanám azt, hogy csak a trófea kell neki. Illetve elképzelhető, hogy az is kell, de sztem ezt megoldja a kapcsolat mellett. Az, hogy akár naponta más ágyában van, nem elégíti ki hosszú távon, kell aki nap mint nap szolgálja, kielégíti minden téren és amikor úgy adódik, hát nem hagyja ki nyilván az alkalmat. Ha csak trófea kéne, nem küszködne, hogy visszaszerezzen. Én is mindent megcsináltam otthon, ő kb semmit, mondván neki dolgoznia kell (én is dolgoztam emellett, nem is keveset, ő viszont otthon dolgozott, gép előtt). Szóval kéne neki a házicseléd, meg a mindennapi betevő szex. Mellette attól még gyűjtheti ő a trófeákat, hát nem gond az. De szerintem valahol tudják ezek az emberek, hogy nem könnyen találnak gyönyörű, okos, fiatal, az egész életét hátrahagyó, szolgálatkész és rajongó hölgyet, aki hosszú távon elviseli majd. Az én exemnek is számtalan pár hónapos, féléves kapcsolata volt, egyedül egy csaj volt vele kb 7 évig, aki azóta is nyögi a közösen felvett hiteleket, fűvel-fával csalta, de bűntudatot sosem érzett. Barátaitól hallottam, hogy nagyon jellemző volt, hogy előttük "szexualizálta" az aktuális partnert, mondjuk nálam is próbált ilyesmit, de én hamar leszereltem. Én már elmondtam neki mindent, amit az elmúlt időkben olvastam a témában, mondtam, hogy nem fogok visszamenni, de továbbra is teper (gondolom új áldozat után is kutat, csak még nem jött össze-a nők zöme menekül tőle, nekik van eszük, hiába jóképű). Lassan talán felhagy vele, nem erőszakos vagy zsaroló, most bűbájosan viselkedik, de mondtam neki, hogy kár a gőzért, nem dőlök be egy nárcisztikus hazugságainak.

Holle anyó 2014.03.21. 18:21:33

@Holle anyó: J! Fontos. Ne sértődj meg azon, hogy azt írtam "szerintem te inkább kifogásokat keresel", mert ez természetes. Az elején és is kifogásokat kerestem, mert NEM MERTEM LÉPNI.

Holle anyó 2014.03.21. 18:24:27

@PiTyPaNg: Ügyes vagy, okos vagy. :)

Thor vagyok 2014.03.21. 18:32:35

@sorskonyves: Sajna muszaj neha rosszkislanynak lenni, mindenkinek nem felelhetsz meg. Az ezen valo igyekves pedig egyenes ut a rakhoz.
Jut eszembe: a hajad hogy van?

PiTyPaNg 2014.03.21. 18:34:55

:) köszönöm. Nem volt könnyű, én is többször nekifutottam, volt hogy pár óra alatt lyukat beszélt a hasamba és visszamentem, de már nem segített kipakolni, nem ölelt át, hogy dejó, hogy észhez tértem, helyette fellengzősen közlekedett, alig nézett rám. Már akkor bántam, hogy visszamentem, de nem volt erőm ismét elindulni, így pár hét kellett, hogy újra felszívjam magam és holnap lesz 3 hete, hogy a helyemen vagyok :) Előtte is többször összepakoltam, sokszor segített is, meg hajigálta ki a cuccaimat a szekrényből, de mielőtt pont indulhattam volna, mindig megállított, gondoljam át, majd sírt stb. Hónapokig mentek ezek. Nem szabad bedőlni, mind mind manipuláció. Amúgy érdekes, mert én is olvastam a Lélek meggyilkolásának száz módja című könyvet, és valóban igaz, hogy a negatív energiák mennyire rombolnak az egyén környezetében. Szinte minden családtagja beteg, az állatok (kutya, macska) úgy hullanak mint a legyek, betegek lesznek idő előtt. Nekem Karácsonykor volt olyan hasfájásom, hogy sürgősségin kötöttem ki lázasan, ez is tipikus tünet az áldozatoknál, persze én tehettem róla, mert "sok szart" eszem, azért van mert pogácsát ettem reggel, nem azt amit ő javasolt. Én már akkor tudtam, hogy ő betegít meg, onnantól készültem a lelépésre, minden héten kísérletet tettem, de utoljára már nem kerekedett felül, nem hatott meg a szép szó, a sírás, semmi. Nálunk is vannak közös barátok, akikkel beszélek is, ők is tudják mi a helyzet, nagyon meglepődtem, mennyire igazat adnak nekem. Nem szabad amiatt benne maradni, hogy mi lesz a barátokkal. Sok esetben csak nem akarják kinyitni a szájukat, mert kerülik a konfrontációt ők is...Ellenem senki nincsen a környezetéből, de ha így is lenne, az se érdekel, a saját boldogságom az első, na ennyi egoizmus kell, különben belehalsz szép lassan.

mici˙ 2014.03.21. 20:20:52

@Holle anyó: szerintem 30 évesen ez másképp megy. ha nem csúnya a szakítás akkor nem térfélválasztás van, de csak egy darabig lehet arra figyelni, hogy egyszer jucival, egyszer józsival találkozzunk. nincs ebben semmi szándékosság vagy gonoszság.

mici˙ 2014.03.21. 20:21:58

és nem kell ehhez egy nárcival szakítani. minden szakítás ilyen, ez nem érv a maradás mellett

Holle anyó 2014.03.21. 21:33:39

@mici˙: Tényleg nem érv, de szokni kell előbb a gondolatot, hogy basszus, hát én tulajdonképpen azt csinálok, amit akarok! Ha akarom, akkor most felállok, kimegyek az ajtón és soha többet a maszatos életben nem jövök vissza...
És ezt akarom.

Lilienfeld 2014.03.22. 15:53:30

@DuBarry: Te láttad a Liberace-sztorit Michael Douglassal (Túl a csillogáson)?

Lilienfeld 2014.03.22. 20:50:36

A főhőst nárcisztikusnak mondják:
recklamal.blog.hu/2013/09/22/al-arc
prae.hu/prae/articles_ny.php?aid=6571
A nagy amerikai mítosz újabb és legújabb hősei már hidegen hagynak, de a blogod miatt ez felkeltette az érdeklődésemet. És nagyon szívesen olvasnám a véleményedet a filmről magáról is, de még inkább, a jelenség ábrázolásának a hiteles/nem hiteles voltáról. Meg hogy a Scott gyerektől lehet-e tanulni megküzdési-menekülési stratégiát.

sorskonyves 2014.03.23. 08:17:31

@Lilienfeld: hála neked, több ajánlót, kritikát is elolvastam, bár a filmet még nem láttam. volt olyan írás, amit többször félbe, negyedbe kellett hagynom: ha az én életemből valaki filmet csinálna, mindenkinek egyértelmű lenne, hogy ez az egész a birtoklásról, a figyelem, az energia kicsikarásáról, a kétségbeesett kapaszkodásról és a leghidegebb eltaszításról szól? mert így kívülről, leírva, megfilmesítve olyan egyértelmű minden. a filmet ugye egyelőre nem láttam, de mintha csak a kulisszák lennének mások, ugyanazok a stációk, ugyanazok a beteg kötelékek... és nincs happy end. köszönöm, hogy szóba hoztad, én is rávetem magam

sorskonyves 2014.03.23. 08:18:09

Dorian Greyt is nárcisztikusnak mondják

Dalidad 2014.03.23. 10:41:50

@sorskonyves:tegyük fel, hogy holnap szabit veszel ki, összecsomagolsz, írsz pár sort, és albérletbe költözöl. Tegyük fel, hogy úgy érzed, az összes közös barát, ismerős és kolléga az ő pártjára áll. Ott állsz tehát 30 évesen, (gondolom) gyerek és gondozandó szülő nélkül, elvileg szabadon.. Állásod van, el tudod tartani magad. hogyan éreznéd magad ebben a helyzetben?? Ez mitől lenne rémisztőbb állapot, mint a mai nap a pároddal? (mert ha nem lenne rémisztőbb, már léptél volna)

Holle anyó 2014.03.23. 11:36:46

@Dalidad: Még hárító fázisban van. Csak az a probléma, hogy 30 évesen már nem nagyon ér rá tökölni, meg könyveket olvasgatni (minek???), mert ebből a dologból még fel kell majd épülni és egy új kapcsolatot is ki kell alakítani. Az idő pedig csak megy és megy, egyre gyorsabban. :(

PiTyPaNg 2014.03.23. 11:56:22

@Holle anyó: ez így van, csak az ember abba nem gondol bele, hogy ha benne marad, pláne fecsérli az idejét, ugyanis ez jobb nem lesz. Benne marad mondjuk, azért mert már 30éves, és kezdheti előlről...de mondjuk eltelik még 5-10 vagy még több év, és utána ugyanúgy egyedül lesz, és még nehezebb lesz kijönnie ebből. Most, 30 évesen mondjuk befejezi, kb fél-1év alatt regenerálódik és 31 évesen előtte a lehetőség, hogy boldog legyen és a családalapításról sem késett le, manapság úgysem divat 30 alatt szülni. De egy ilyen helyzetben mondjuk gyermeket vállalni...nincs mire várni sajnos, abba kell hagyni, lelkileg rendbejönni, akár támogatást kérni ehhez, de minél előbb kezdi, annál hamarabb nyílik lehetősége a boldog életre. Ennyi erővel én is maradhattam volna benne, én sem vagyok távol a 30tól. Jól is néznénk ki, hogy maradok, mert hátha jobb lesz, aztán majd 35-40 éves leszek, amikor gondolja a nárci, hogy na ezt kifacsartam, jöhet a következő. Pont le fogja szarni, hogy mi van veled, na akkor aztán tényleg semminek érezheti magát az áldozat. Ha ő lép ki, még ha nehéz is, ott van az önbecsülése, ami így megmaradhat, és erőt tud adni az, hogy nehézségek és lelki gyötrelmek árán is, de megtettem a lépést.

sorskonyves 2014.03.23. 12:05:15

@Dalidad: gondozandó szülő nincs, testvér van

Holle anyó 2014.03.23. 12:49:16

@sorskonyves: És a testvéredet a nárci háztartásában gondozod? Vagy miért nem szabad lelépned?
Mennyiben függ a testvéred gondozása a nárcidtól???? Segít anyagilag? Vagy fizikailag?

sorskonyves 2014.03.23. 18:13:10

@Holle anyó: nem, nem segít se neki, se nekem, semmilyen formában sem. Mikor legutóbb elköltöztem, megfenyegetett, hogy tönkretesz. Állami cégnél dolgozom, nálunk ha kiderül az a dolog, azonnal elhajtanak. Több részletet ezzel kapcsolatban nem tudok mondani. Új munkahelyet találni az én szakmámban meg mostanság úgy általában nem könnyű, ezért féltem a testvéremet. Ő a nagymamánkkal él egyébként, külön háztartásban.

Dalidad 2014.03.23. 18:40:12

@sorskonyves: mi értesz azon, hogy ha kiderül a dolog?

Holle anyó 2014.03.23. 19:03:56

@Dalidad: Van egy "kis titok", aminek nem szabad kiderülnie.
De én innen kiszállok, mert ez itt így kezd szürreálissá válni (vagy csak simán hülyének néznek) és segíteni úgysem tudok, csak felbaszom az agyamat.
Részemről hanyagolom már zt a témát. Ezt innentől kezdve nem tudom komolyan venni többé.

Holle anyó 2014.03.23. 19:07:58

Ha és amennyiben valóban zsarolják sorskonyvest, akkor itt már régen nem a nárcisztikus kapcsolat problémájáról van szó, hanem arról, hogy valamit törvényellenes dolgot csinált (közszolgálatból másért nem rúgnak ki). Ez ellen pedig akkor sincs orvosság, ha nem nárcisztikus a partner.

arisztotela 2014.03.23. 19:41:33

szálljatok le róla, ez már a magánügye

sorskonyves 2014.03.23. 19:51:58

törvényellenes? nem törvény, csak prüdériaellenes. és másért is kiteszik a szűrödet, nem csak jogsértésért. nem tudom Holle anyó hogyan írhattad le ezeket a sorokat, fogalmad sincs pl. az alkalmazásom kereteiről stb.

@Dalidad: meleg vagyok.

sorskonyves 2014.03.23. 19:52:51

@DuBarry: köszi és elnézést a blogod teleokádásáért. nehezen találom meg az arányokat.

arisztotela 2014.03.23. 19:59:43

@sorskonyves: ne viccelj, arra van, csak együttérzek, mert tudom milyen szar neked: muszáj beszélni róla, de senki sem érti. Sem azt, mi a bajod, se aazt, miért maradsz. Na én értem, nem is adok tanácsot:))).

Lilienfeld 2014.03.23. 20:18:02

@Holle anyó: spec. az én tapasztalatom is az, h egy csúnya nézésért lapátra kerülhetsz. Az elmúlt években bérelszámolótól az iskolaigazgatóig, titkárnőtől az egyetemi docensig reszket mindenki, mint a nyárfalevél HA van két önálló gondolata. Mert ha gondolsz valamit, az lehet, h eltér mások gondolataitól = konfliktus. A munkáltatók pedig vadásznak a kirúgási indokokra. Ahogy az állam vonul vissza egyre az országfenntartói szerepeiből (és csoportosítja át a forrásokat a repi-demo kiadásokra), úgy annál jobb, minél kevesebb ember kell. Az osztályon 12 nővér van? Nyomorgassuk csak meg őket, hátha felmond három; elmegy az osztály 9 nővérrel is. Ja, kicsit többen halnak meg? Ez pont nem érdekli polgármester asszonyt, az államtitkár urat, de még a kórházigazgatót se. Uez az oktatástól a vízügyig, a bíróságtól a rendőrségig minden szinten. A szakmai hozzáértés nem számít, a kiváló életpálya se véd meg, nem érdekel senkit. Csak a teljesen birkáknak, meg a felfelé nyal-lefele rúg típusú agresszoroknak terem babér. Aki meg lelkiismeretesen akarja ellátni a feladatát, és netán törődik a beteggel, diákkal, ügyféllel meg a szakmai szabályozókkal és a törvényekkel, azok belebetegszenek a dupla-tripla terhelésbe.

Most én is elnézést kérek a durva OFFért, de ez, h "valamit törvényellenes dolgot csinált (közszolgálatból másért nem rúgnak ki)" olyan mélységesen igazságtalan volt sorskönyvessel, meg az egész közszférával szemben is, h nem tudtam türtőztetni magam.

Holle anyó 2014.03.23. 20:28:51

@DuBarry: Bocs, ne haragudj, de a beírásom épp azt a célt szolgálta, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. Tessék tudomásul venni, hogy én jóindulatú ember vagyok, SOHA NEM akarok ártani senkinek és mindig mindenkinek segíteni akarok.
Sejtettem, hogy vaami ilyesmi van a dolog mögött.

Az pedig nem gond, hogy meleg. Váljék egészségére. Csakhogy ez egyben azt is jelenti, hogy EZT ma már rosszindulattal nem lehet "szétkürtölni" és EZÉRT nem is lehet őt kirúgni, vagy ha megteszik, akkor jó eséllyel lehet munkaügyi pert nyerni.

Holle anyó 2014.03.23. 20:34:04

@sorskonyves: Úgy írhattam le, hogy segíteni akarok. Csak persze ez itt, egy blogon, írásban nem feltétlenül jön át neked. És soha nem bántok senkit.
Nekem meleg a legjobb barátnőm (nem most, amikor divat a téma, hanem 1985 óta).
A nárcid is meleg?
A te ügyeddel az a problémám, hogy az intoleráns társadalmi környezet miatt egy meleg sokkal több elfojtott stresszt visel, mint egy hetero és már heteroként sem könnyű az élet.

Jó lenne, ha tudnánk neked segíteni.

Holle anyó 2014.03.23. 20:38:44

@Lilienfeld: Én is a közszférában dolgozom, kormánytisztviselő vagyok, de bíró is voltam.
Mit gondolsz, én mi a túrótól híztam almára 90 kilóig? Pacalpörkölttől?

arisztotela 2014.03.23. 20:51:56

@Holle anyó: tudom, hogy jóindulatú vagy, csak nem tudtam, szólni akar-e, hogy meleg

sorskonyves 2014.03.23. 20:58:32

@Holle anyó: ez itt Magyarország. A szerződésemről pedig nem sokat beszéltem, nem véletlenül. Nem vagyok közalkalmazott, kormánytisztviselő, az államnak dolgozó cégnél tevékenykedem. Egy olyan helyen, ahol egy asszimetrikus frizurára is ferde szemmel néznek. Megmondanád, milyen nyulat akartál kiugrasztani? Itt a blogon nem titok, hogy meleg vagyok, viszont az ízlésemmel finoman szólva is ellentetes, hogy ezt állandóan leírjam, ezért céloztam rá. Egyszerűbb lett volna megkérdezned, semmint valamilyen törvénytelen magatartásra utalni.

A párom is meleg, természetesen. Segíteni nem tudtok, az, hogy ideírhattam, így nagyjából kifésülhettem a gondolataimat, már szuper. Hidd el, nekem is van józan eszem, igyekszik is tenni a dolgát, de mintha horog lenne a számban, hiába próbálok elúszni a nárcisztikusomtól, ő fáraszt egy kicsit, aztán könnyedén visszahúz.
Megyek szakemberhez, az idézett könyvet odaadtam a legjobb barátomnak, csak hogy tudja, miről beszélek. Összeírom, illetve elkezdtem összeírni a bántásait, minden olyan helyzetet, amelyben érzelmileg éhes maradtam. Leirtam, miben hasonlít ő és a gyűlölt-szeretett nárcisztikus nagyanyám, aki megnyomorított. Döbbenetes, ugyanazért kuncsorgok, ugyanúgy lepattanok, ugyanúgy szétvet a düh, pedig eltelt legalább 20-25 év...
Én is befejezem a szennyes teregetést, mindenkinek köszönet!

Holle anyó 2014.03.23. 21:42:33

@DuBarry: Én meg tudtam, hogy meleg, de nem én akartam felhozni.
Most visszafordult oda, hogy "elég is az, ha itt kibeszélhette".... Tudjuk, hogy nem elég.
Tudjuk, hogy egy meleg nem fog olyat "kipakolni", hogy a párja meleg. Mert akkor róla is kiderül, hogy az, ha pedig eddig nyílt meleg kapcsolatban éltek, akkor azt már úgyis tudja mindenki, legfeljebb nem beszél róla.

Holle anyó 2014.03.23. 21:47:31

@sorskonyves: Azt a nyulat akartam kiugrasztani, hogy azzal ámítod magad, hogy a melegséged titka miatt zsarolható vagy.
Az olyan cégnél, ahol háklisak a melegségre, nyugodt lehetsz, hogy már tudnak róla.
Azt pedig tapasztalatból tudom, hogy az ilyen helyeken nem a melegséggel van a probéma, hanem azzal, ha titkolod (ti. nemzetbiztonsági kockázat a zsarolhatóság), vagy ha kérkedsz vele.

Béke!

Dalidad 2014.03.23. 22:00:57

@sorskonyves: én olvasom a blogot, és én sem tudtam, hogy meleg vagy. Csak egy utolsó kérdés, aztán lekattanok a témáról: ha jól emlékszem, azt írtad, hogy valahogy kapcsolódik a munkátok, namost ha rólad elterjeszti, hogy meleg vagy, akkor nemhogy saját magáról is eltrejeszti?? Neki nem lesz ez kockázatos? Úgy általában pedig kérdezném mindenkitől: hogyan lehet felnőtt korban önbecsülésre és valós érzelmi biztonságra szert tenni, ha az ember nem hozott otthonról? Honnan vegye valaki az erőt a változtatáshoz, mibe kapszkodjon, hogyan húzza ki magát a gödörből?

sorskonyves 2014.03.23. 22:14:26

@Dalidad: ő független cégnél dolgozik, felvállalta.

Holle anyó 2014.03.23. 22:44:39

@sorskonyves: Ő felvállalta, te vele élsz, ezt mások is tudják,nem csak a barátok, hanem a szakmabeliek is. Akkor miért gondolod, hogy ez a munkahelyeden bárki számára újdonság lesz?
Nekem volt egy meleg kolléganőm, aki a párját "tesinek" nevezte, beadta nekünk, hogy unokatestvérek, azért laknak együtt.
Mindenki tudta, hogy melegek, de nem beszéltünk róla, mert ő nem akarta.
A párod ereje abban is áll, hogy felvállalta, te meg emészted magad az un. "titkoddal".
Ebbe bele fogsz betegedni.
De én itt be is fejeztem, már túlmentünk az ésszerűség határain.

Holle anyó 2014.03.23. 22:56:22

@Lilienfeld: Miért kellene többet tudnunk a körülményekről?
Tök mindegy, hogy milyenek a körülmények, a "titoktól" való rettegésben és az energia-elszívásban nem lehet élni.
Egy életünk van és azt magunknak kell megoldanunk.

Holle anyó 2014.03.23. 23:02:39

Én is rettegtem attól, hogy utcára kerülök a gyerekekkel.
De az lett a vége, hogy a férjem ment el és azóta már azt a lakást is a gyerekeknek ajándékoztattam vele, amiben lakik. Ez volt az én személyes elégtételem.
Egyébként az elnyomott helyzetemben egyszerűen nem mértem fel reálisan a lehetőségeimet.

arisztotela 2014.03.24. 11:57:33

Szerintem nem dolgotok Sorskönyves feje fölött társalogni a lelkéről, úgyhogy kitörlöm ezeket a kommenteket.

Holle anyó 2014.03.24. 12:12:27

@DuBarry: Köszi, teljesen jogos.
Mindig elkap a hév, ha segítenék, de nem tudok. :(

mici˙ 2014.03.24. 13:07:04

@DuBarry: írnál arról is, hogy milyen szülő a nárcisztikus? azt többször leírtad már, hogy szülőként végzi a legnagyobb rombolást, de milyenek mellette a gyerek hétköznapjai? tudja egyáltalán szeretni a gyerekét? miért akar egyáltalán?

Holle anyó 2014.03.24. 16:14:07

@mici˙: Na, az a post 18 piroskarikás horror lesz.

:)

arisztotela 2014.03.24. 16:19:09

@mici˙: erre még nem vagyok kész:))). A nárc partner kivesézése már megy, de a szülő még nagyon fáj.

Thor vagyok 2014.03.24. 17:20:27

@DuBarry: Ezek szerint tényleg rosszabb.
És miféle szülő kell ahhoz hogy valaki nárci legyen? Nekem sokszor úgy tűnik, hogy elég egy átlagos fiús anyának lenni hozzá, aki nem bír magához térni többet a gyönyörűségtől, hogy a teremtés koronáját szülte a földre, és a fiát születésétől fogva úgy is kezeli.
Ismeritek a "csakazolvassa" blogot?

mici˙ 2014.03.24. 18:57:57

@DuBarry: értem. ne haragudj, azt hittem, hogy „csak” a férjedet figyelhetted meg ilyen minőségében, nem sajátodat.

Holle anyó 2014.03.24. 21:42:32

Nárcinak lehet nárci a gyereke?

Nekem volt szerencsém végignézni, ahogyan az anyósom a szó szoros értelmében elemésztette a gyerekeit a "szeretetével".
A sógornőmet rábeszélte az abortuszra 24 évesen (hiszen előtte még az élet), sosem lett gyereke, meg férje sem, mert ezek után a gyerek apja sürgősen lelépett.

Azt hittem, ilyen csak regényben történhet meg. :(

arisztotela 2014.03.24. 22:51:02

@Holle anyó: igen. A nárcisztikus szülő különféleképpen bánik a gyerekeivel, van amelyik nárcisztikus lesz, van amelyik nem.

arisztotela 2014.03.24. 22:54:35

@Thor vagyok: nem tudom, anyúsom abszolút nem az, apósom textbook, sógornőm is, apósom összes testvére, anyósoméi nem, azok tök normálisak. Van egy olyan érzésem, hogy van benne egy erős genetikus faktor, bár pl. nagyanyám, nagyapám nem voltak, anyám sztem az (inverz), és a tesói sem voltak igazán nárcisztikusak )pici beütés volt, de nem full blown), egyik testvérem, és én sem. Igaz, a tesóim partnerei sem. Néha úgy tűnhet, szerintem mindenki az, pedig korántsem.

Stangli 2014.03.25. 09:18:20

A nárci a gyerekit is kihasználja ugyanúgy ahogy a partnereit. Volt szerencsém az exemet megfigyelni hogyan viselkedik a három előző házasságából hozott és a mi gyerekünkkel.
A fiával addig normális volt, amíg nem tekintett rá vetélytársként. Kamasz korától csak a pocskondiázás, lelki terror ment, majd elszerette a barátnőjét azóta ő a mostoha anyu egy évvel idősebb a fiánál. A fiáé minden kerti munka, iskola után beül a teherautóba és dolgozik apának. A lánya háztartást vezet. Őket azért vette magukhoz, mert a nevükön volt lekötve pénz, így hozzájutott. A kisebből nem volt haszon, az maradt az anyjuknál. Ő egyébként is abban nőtt fel, hogy nem az ő lánya, mert nem hasonlított rá.
A mi gyerekünket a válás után próbálta átcsábítani, de csak hogy én alám tegyen, mert nem tud belőle hasznot húzni. Ez az én gyerekem szerencséje. Persze a mézes madzagot húzgálja előtte, de valójában le sem tojja.

sorskonyves 2014.03.25. 10:16:10

Az én nagyanyám igazi pozőr: az ő szerepe a szegény, önfeláldozó anya, nagyanya. Nem tudok róla még írni sem, a pszichoterápiám ott szakadt meg, mikor rájöttem, sohasem szeretett és ez nem fog változni. Kellék a gyerek, a mérhetetlen önzőségben, felelőtlenségben nem számítanak egy kiszolgáltatott kisember érdekei. Gondolom a gyerek sorsa attól is függ, hogy a nárci szülő mellett egy karakán partner van, mint pl. amilyennek DB tűnik vagy egy passzív, szenvedő, aki beletörődött a tragikus forgatókönyvbe (vagy észre se vette).
Ha a nárci nem képes szeretni, nem képes beleélni magát a gyerek helyzetébe, akkor a gyerek önmagához való viszonya sérül, nem? Mert önmagunk szeretetét az első, szenzitiv életszakaszban az anyánktól "tanuljuk", tulajdonképpen belsővé tesszük, nem?

arisztotela 2014.03.25. 11:48:22

@Stangli: ezt most nem értem, nem ő akart folyton visszamenni hozzád?:)
Egyébként így, amíg kicsi a gyerek (főleg az azonos nemű), addig eljátszogat vele, de az első önállósodási kísérletnél kitör a kíméletlen bántalmazó háború.

arisztotela 2014.03.25. 11:50:45

@sorskonyves: igen, asz számíthat, ha a másik szülő kiegyensúlyozza a dolgokat némileg (nálam az nem is volt!)
Nem a szeretetlenség a nárcisztikusok legpusztítóbb fegyvere, hanem a kignitív disszonancia: azt mondja, szeret, te érzed, hogy nem, mégis hiszel neki, mert ő a felnőtt. A sima elhanyagolás akár meg is erősíthet egy gyereket, megkeményíthet, előre lök, de ez az összezavarás az, ami a tehetetlenségbe löki.

Dalidad 2014.03.25. 12:10:37

@sorskonyves: így van, elsősorban a szülő plántálja bele a gyerekbe az önbecsülést, ha ők nem, akkor nagyon sokat tehet egy nagyszülő, nagynéni-bácsi, vagy tanár, mindegyikre láttam példát már. De mi van, ha nem segített senki? Mi van, ha felnőtt korban magunktól kell önbecsülésre szert tenni? Hogyan? Mibe kapaszkodva? Hogy növeszti fel magát az ember? Végül nincs más, mint hogy meg kell keresni az életerőt, az élniakarást magunkban, és a saját hajunknál fogva kihúzni saját magunkat a mocsárból, nem?

sorskonyves 2014.03.25. 12:36:50

@Dalidad: de. Mondjuk én még hiszek a pszichoterápiában, persze csakis akkor, ha szilárd az elhatározás és bevállalja az illető a rombolást, illetve változást, amit a terápia eredményez.

Dalidad 2014.03.25. 13:08:49

@sorskonyves: persze, abban én is hiszek, az egy segítség, ha sikerül, ott is magad rántod ki magadat a sz@rból, csak valaki fogja a kezed, nem hagy mellékvágányra menni, tud különféle technikákat, stb.. Ami még eszembe jutott, hogy a nárcik gyerekei a túlélést megtanulták ugyan, de nem a küzdelmet, mert ahogy Dubarry is írta, nem egy nyílt agresszivitással kellett küzdeni. így lehet, hogy komoly küzdősport jó lenne, ahol szó szerint ki kell verekedned magad valakinek a szorításából (kempó pl.) vagy személyiségépítős, a határokat feszegető sport, mint a hosszútávfutás. Egy barátnőm, aki egyébként elég rendben van minden szempontból, lefutotta a maratont, és egy óráig zokogott utána, annyi mindent a felszínre hozott belőle.

Stangli 2014.03.25. 13:15:02

@DuBarry: De akart. Én jó voltam háziasszonynak, a csaj 18 éves volt akkor főzni sem tudott, még tanult stb. Előttem tagadta, hogy együtt vannak, mindenki másnak azt mondta mi vagyunk külön. A végén már teljesen belegabalyodott a hazugságokba azt sem tudta kivel van. Ekkor kezdtem el kapisgálni, hogy nem szimplán alkoholista, sokkal mélyebb probléma van ennél..

Stangli 2014.03.25. 13:19:26

@DuBarry: Ez nagyon jól megvan fogalmazva.. :(
Társként is ezt éreztem folyton.
Anyámra gyanakszom erősen ő nyomorított meg lélekben gyerekként, bár sosem próbálta eljátszani hogy szeret.
Most felnőttként már nem ennyire durva a helyzet, de sok éve munkája kilábalni a sz.r gyerekkorból.

fleur_de_lys 2014.03.25. 14:27:52

@sorskonyves: "Mert önmagunk szeretetét az első, szenzitiv életszakaszban az anyánktól "tanuljuk", tulajdonképpen belsővé tesszük, nem?"

Igen, illetve a kötődési mintát az anyától vagy az ő szerepét betöltő személytől (ez az apa is lehet, vagy egy nagyszülő).
Az hiszem, az én anyukámnak az a szerencséje, hogy a nagymamájával és az apukájával igazán bensőséges, szeretetteljes volt a viszonya (persze nagyapámat a nagyanyám elég fiatalon kicsinálta). Persze ettől még a nagyanyámnak sikerült belőle lelki rabszolgát csinálnia, de nem lett teljesen kötődési sérült. (Legalábbis ebben reménykedem.... mert ugye nekem meg ő az elsődleges kötődési minta).

sorskonyves 2014.03.25. 17:52:29

@Dalidad: köszi, nem ismertem. Néhány mondatánál, történeténél megállt bennem az ütől.

mici˙ 2014.03.25. 19:46:52

@Dalidad: én sem ismertem, de ez nagyon durva olvasmány

mici˙ 2014.03.25. 19:47:44

délután nézegettem, borzalmas :(

sorskonyves 2014.03.26. 09:51:48

@fleur_de_lys: a kötődési mintát nem lehet felülírni, korrigálni? nem lehet valahogy a pattern ellen kormányozni?

jana-ina 2014.05.09. 13:03:38

Ma most arra kéne valami okosság, hogy hogy vészelje át az ember a nárcival/borderrel/aliennel/stb. való szakítási folyamatot....mivel az ember az értelmes pillanataiban rájön (főleg akkor amikor fizikailag benne van a történésekben), hogy nagyon nem oké, ahogy elbánnak vele és erősnek érzi magát és megy. Viszont a távólból minden megszépül és nem is olyan gáz, hogy átvágják/stb. És akkor jön a hiányérzet.

arisztotela 2014.05.09. 14:59:06

@jana-ina: ez nagyon egyszerű:))). Gondolj öt olyan képre, amikor nagyon szemét volt, és amint hiányozni kezd, vedd sorra ezeket. 3-4 alkalom, és nem fog hiányozni. Kicsit agymosós, de működik, és azzal biztasd magad, hogy öntudatlanul ők ezt a technikát használják, hogy téged elfelejtsenek.
Szerintem nem ez a legnagyobb veszély, hanem az, hogy legközelebb akkor fogsz beleszagolni a levegőbe, hogy hú, ez valami érdekes, amikor egy hasonló személyiséggel akadsz össze. És akkor kezded előlről.

jana-ina 2014.05.09. 23:53:03

Ja és működik a trükk. Köszönöm.

Ettől egyébként én is tartok, már most azon gondolkozom, hogy kéne egy ugyan ilyen. Ebben azért van lelki mazo is, nem?

arisztotela 2014.05.10. 21:17:24

@jana-ina: hát van benne mazo: ha szenvedek, érzem, hogy élek, különben üresség van, és halálfélelem, plusz ez az ismerős: küzdeni a szeretetért, valaminek az újrajátszása, amit gyerekként nem tudott megoldani az ember, hátha most sikerül (aki szeret az nem jó, mert ott a folyamatot nem lehet újrajátszani), meg lehet benne az is, hogy az egy hangszínen játszó férfi (nem hideg-meleg) unalmasnak tűnik. Nem vagyok elég érdekes magamnak érzés.

jana-ina 2014.05.13. 08:52:26

@DuBarry: nagyon stimmel minden. Pont ez az.

cicómicó 2014.05.13. 20:33:04

@DuBarry: Ez most nagyon jól esett, hogy elolvashattam. :) Köszi

arisztotela 2014.05.13. 21:08:37

@cicómicó: ne essen jól, ne legyen így:). Gyerekek, nekem sokat segített a kineziológus:).

cicómicó 2014.05.13. 21:40:03

@DuBarry: Nem azt mondtam, hogy megoldottál bármit is, csak pontosan és tömören jellemezted ezt az érzést, amit mások oldalakon keresztül taglalnak. Az elismerés az esszencia megragadásának szólt. :)

zelje 2014.12.19. 14:05:02

@DuBarry:
"Viszont hallgathatod, hogy mindent odaadott."
SZÓ SZERINT ezt hallgattam :) Úgy, hogy egy évekig közösen fizetett, az ő nevén levő lakásból jöttem el a kisfiammal egy albérletbe, nemhogy nulla forinttal, hanem még mínuszban, pedig én a dupláját kerestem az ő fizetésének, ami szintén nem volt rossz fizetés. Viszont én "használhatom" az ő nevén levő, közösen vett kocsit. Ez a minden. És mégis hányszor hallottam a fenti mondatot, te jó ég :)

arisztotela 2014.12.19. 14:28:11

@zelje: Én is, úgy, hogy csontra eltartottam:). El kell engedni, már írtam, ha leégne a házad, afölött sem zokognál, hanem építenél újat, ha elengeded azt, hogy amit mond, ellenkezője a tetteinek, akkor már le tudod szarni.

zelje 2014.12.19. 14:57:25

Hm... Zokognék fölötte, aztàn építenék egy új házat :) Vagy zokognék, de közben már építkeznék.
Én néha még zokogok (csak képletesen :) ), hogy ekkora hülye voltam, de már építkezni kezdtem, egy hónappal a szakítás után találtam egy tökéletes munkahelyet, jó albérletet, ki tudom fizetni, tudok félretenni, hogy egyszer majd tudjak venni egy saját lakást, de harminc fölött egy kisgyerekkel a nulláról vagy kevesebbről újrakezdeni azért nehéz. Néha azt érzem, én ehhez kevés vagyok egyedül, de eddig még kevesebb voltam, mert még önmagam sem lehettem, és végülis akkor is csak látszatra voltam nem egyedül.

arisztotela 2014.12.19. 15:09:22

@zelje: egyrészt, másrészt ő bebészelte be, hogy kevés vagy. Csak azért, hogy ő irányíthassa, mi legyen: csak akkor legyen vége, amikor ő akarja. Most is azért kontrollál, mert nyitva akarja hagyni az opcióit, nem azért, mert fontos vagy. Nem skorpió vagy bika?:)

zelje 2014.12.19. 17:37:50

Vicces, hogy ezt írod. Tavaly júliusban mondtam neki, ha lenne lehetőségem, elmennék. Két hónap múlva már nem voltunk együtt - és végül nem én mentem el :)
De persze még úgy érezte, hogy azt tesz, amit akar, ezért feljött pl zuhanyozni!! Amikor mondtam neki, hogy ezt felejtse el, ezentúl akkor jöhet, ha hívom, azt mondta, azt majd ő tudja, ez az ő lakása. Ez volt az a pont, mikor elhatároztam, hogy semmi pénzért nem maradunk ott, inkább albéret. De néha nehéz az, hogy magamra vagyok utalva.
Ikrek :)

zelje 2014.12.19. 17:54:22

"Az ikrek a leggázabb, mert a legmanipulatívabb tud lenni. Saját maga ellenkezője öt perc alatt. Ikrekkel akkor járjál, ha örökre is el tudod képzelni. Még egy jópofát tud, ő szakít, mással van, de állandóan jár a nyakadra barizni, energiát szívni, szerintem az ikrek nem enged el soha."
Idézet tőled.
Muhaha. Nárcisztikus ikrek. Ezúton gratulálok magamnak :)

arisztotela 2014.12.19. 21:52:19

@zelje: ja tényleg:), miért is gondoltam skorpiónak:)

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2015.01.14. 09:38:21

@zelje: Nekem is Ikrek, nálunk is valami hasonló volt a mechanizmus: eszmélés, hogy nem vagyok sehol a kapcsolatban, szembesítés, válóper lehetőségének felvetése. Mire kezdtem összekapni magam (kijöttem a depiből, lefogytam, elkezdtem újra dolgozni), és azt hittem, most végre a kapcsolatomat is rendezni tudom, kb egy hónap leforgása alatt egyedül találtam magam 3 kisgyerekkel, fizetés nélkül, lenullázott bankszámlával. Csak nálunk még megy ez a fogd meg- ereszd el játszma, amiből nagyon nehéz józan ésszel kiszakadni.

DB írásai nagyon sokat segítettek ( köszi!), bár őszintén, nálunk nem fekete- fehér volt a helyzet: van olyan, amikor két vámpír nyúzza egymást majdnem két évtizeden keresztül? Most úgy néz ki, h kölcsönösen leszívtuk egymás energiáit. De végül mégiscsak én estem pofára. :)

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2015.01.14. 09:40:02

@zelje: Ja, és amikor ezt olvastam, szó szerint azt gondoltam, mint Te. És kínomban röhögtem. :))

arisztotela 2015.01.14. 12:19:36

@Vacskamati4: amikor a vámpír nem kap energiát, szarul van, ezt kevered azzal, hogy leszívtad, nem szívtad le, csak nem tápláltad. Nem hiszek benne, hogy kettőn áll a vásár.

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2015.01.15. 16:12:50

@DuBarry: Köszi. :) Ezen most majd megint elrágódom egy darabon... :))) Nálunk nem olyan tisztán egyértelmű a kép, mint amit itt többen leírtak, de sok leírt elemet ismertem fel a mi kapcsolatunkban is. Baromira nagy aha élmény volt. :-/

yzs0323 2015.02.19. 12:22:37

@PiTyPaNg: Az érdekelne hogy meddig tartott a kapcsolatotok így?

birdybel79 2015.03.14. 08:57:22

Sziasztok!
Végső elkeseredésemben kezdtem el kutatni az interneten, mivel már nagyon rossz a házasságom, válni szeretnék. Nem tudom megérteni őt, de a bejegyzéseket olvasva rájöttem, hogy nem is fogom.:(
Igazából sose szeretett, ez nagyon fájdalmas felismerés, csak borzasztóan jól tudott manipulálni, ma már nem, ezért szinte képtelenség vele együtt élni. Lebukott, hogy végig megcsalt, közben meg sírt, hogy ne hagyjam el és persze mindig minden az én hibám volt. Sokáig el is hittem ezt. 15 éve vagyok vele és van két kicsi fiúnk is, akik természetesen imádják az apjukat. Félek, hogy mi lesz, ha beadom a keresetet. Mire számíthatok? Hogy tudok ebből jól kijönni? Holle anyó írásai adnak némi reményt, hogy lehet őket is manipulálni, de én nem ilyen vagyok, ezért fogalmam sincs hogyan kéne. Jelenleg tanulok, 8 éve itthon vagyok lassan, dolgozni még egy ideig nem tudok elmenni, ezért teljesen ki vagyok neki szolgáltatva, amit ő rendszeresen hozzám is vág és visszaél vele. A gyerekeimre viszont nagyon rossz hatással van ez a környezet, már évek óta alkoholista, napi szinten iszik. Beszélni vele nem lehet, mert a vége mindig az, hogy minden az én hibám. Ha párterápiát javasolok, akkor ő elhagy, ha belemegyek, akkor inkább röhögve közli, hogy akkor mégsem. Folyamatosan lelki terrorban élek. Bármi ötletet szívesen veszek, mert ezt nem bírom sokáig. Sajnos nálunk a férjem családja is beteg, olyan hosszú lenne mindent leírni, de ott ráadásul a sógoromék végzett jogászok. Rettegek, hogy mi lesz, ha el akarok válni.

birdybel79 2015.03.14. 09:01:49

Ja, és azt is megkaptam már, hogy akkor majd ő neveli a gyerekeket (kész vicc) pedig nem igazán foglalkozik velük. Semmi se érdekli csak az ivás és a szex. Évekig semmi se volt neki elég, pedig még meg is csalt. Intimitás persze semmi, mintha én egy guminő lennék.

lépni kell 2015.03.17. 23:58:52

Sziasztok. Új vagyok ezen a fórumon, le vagyok döbbenve, hogy ezeket a szemétládákat nem ismertük fel időben, és bedőltünk nekik. Ha előbb kezdek kutatni a témában, nem itt tartanék én sem.
Bika nárcisztikus férj, Ikrek nárcisztikus sógornő és após. Kell ennél több. Mind a legszemetebb fajta. 48 éves vagyok, 16 évet éltem együtt vele, szerencsére közös gyerek nincs, de elérte, hogy a saját két felnőtt gyerekemet maga mellé állította, és ott laknak vele. Én pedig az utcán vagyok, mert kitett a közös lakásból, kizárt szabályosan, rendőrség és perek sokaságát zúdítják a nyakamba. Több millió forintos károk, majdnem elvesztettem a saját lakásomat is miatta, és a bosszúhadjárat még nem fejeződött be 1 év után sem. Az ellenségemnek se kívánom amit átéltem, remélem sikerül kimásznom belőle. Ráadásul mi még együtt is dolgoztunk, így nemcsak a családomat, a lakásomat, hanem a munkahelyem is elvesztettem. Ráadásul külföldön nyelvtudás nélkül kell új életet kezdenem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy folyamatosan szemétkednek, hárítanom kell a támadásokat, és nincs időm elgondolkodni "saját nyomorúságos sorsomon". A legrosszabb az egészben, hogy senki nem hisz nekem, mindenki őt ajnározza, hogy milyen rendes ember. Így magamon kívűl senkire nem számíthatok. Soha nem volt semmi vagyona, mindent én vittem a házasságba, és sokszor én tartottam el, és igen, most is hogy az összes cuccom a 160 nm2-es lakásban van, iszonyatos manipulációval súlyos összegeket követel rajtam a külföldi és a magyarországi bíróságokon. És a dühön kivűl mást nem érzek, csak azt hogyan lehettem felnőtt fejjel ennyire hülye. Kérem azokat akik hezitálnak, csináljanak maguknak tervet, menekülési lehetőséget, bármilyen nehéz is, nehogy úgy járjanak mint én. Ilyen korban lassan a nyugdíjra készül a legtöbb ember, és nem arra, hogy a nulláról, szinte az utcáról pár ruhával kezdjen új életet. Azt tudtam hogy nagy szemét, de hogy ezt megteszi, hogy a gyerekeim anyját az utcára teszi, ezt nem gondoltam volna. Amíg kicsik a gyerekek, higyjétek el sokkal könnyebb, mert fiatalon több a lehetőség, és könnyebb helytállni is. Egyszer talán feldolgozom ezt az egészet, bár nem biztos. A legrosszabb, hogy tényleg a nulláról kell felépíteni magad, és nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is. A szívem bezártam, úgy érzem soha többé nem tudok szeretni senkit. Gyáva voltam, pedig nem kell annak lenni. Ha korábban cselekszem, sokkal könnyebb lett volna.

arisztotela 2015.03.20. 13:56:07

@lépni kell: teljesen mindegy, hány évesen lép az ember, a veszteséget le kell írni, ez a lényeg. Ha kicsit távolabb leszel a dologtól, már nem fogsz bánni semmit, a múlt a múlt, teljesen mindegy. Köszi, hogy leírtad.

lépni kell 2015.03.20. 14:04:22

Igen, köszönöm neked, teljesen igazad van. Nagyon elfajultak a végére a dolgok. Ha előbb olvasom ezt a bejegyzést, meg mindenféle cikket erről a "személyiségzavar", c. dologról, de fogalmam sem volt, hogy ez azért van. Csak utólag jöttem rá. Egy előnye van, meg tudom magamnak mutatni, hogy egyedül mire vagyok képes. Jó kis személyiségzavar az, hogy zsaroljuk, fenyegetjük, tönkretesszük a másikat bosszúból. Kitartást kívánok mindenkinek.

2015.03.20. 20:18:08

Szia Dubarry! Ha még nem unod, és nem haragszol leírnám én is a sztorimat. 45 éves nő vagyok. Nagyapám volt durván nárci, apám egy idegroncs és bevonzott egy szintén nárci feleséget, anyámat, aki 40 éve szívja a vérét. És van egy nővérem, aki szintén az (+ a férje, de ez már tényleg sok, tudom :). Anyám és nővérem együtt csináltak belőlem 40 éves koromra idegroncsot, mire felismertem a dolgot (a blogodra való rátalálás eufórikus érzés volt!)Ők ketten együtt is laknak, építettek egy két lakásos házat maguknak. Képesek 24 óra leforgása alatt egymás halálát kívánni és utána nyalni-falni egymást. Így közösen ők elvannak, nekem meg ezt 40 évig néznem kellett. Velem meg szórakozásból játszadoztak, mint macska az egérrel. Amikor úgy döntöttem nem vagyok hajlandó a napi kapcsolattartásra és ritkítottam a telefonokat és látogatásokat azóta egy rohadék vagyok, 5 éve. Két kamasz fiam van, ők még mennek, bár a nagyobbik már szintén tiltakozik. Két problémám adódik, amit egyelőre nem sikerült megoldanom. 1.Mivel sajnos közel vagyunk, ezért alakult ki, hogy a gyerekekkel állandóan mentünk,most már egyedül mennek, viszont egyre inkább fordítják ellenem őket és érzelmileg zsarolják őket. A fiúk is össze vannak zavarodva. A 2., hogy amikor mégis arra felé kell mennem valamiért (ez max. egy öt perces beugrás) szabályos klinikai pánikrohamok törnek rám. Ez kb. két éve van. Minden porcikám érzi és tudja, hogy a teljes "no kontakt" lenne nekem jó, de ugye a "család" miatt mindig van valami, ami miatt muszáj mennem. Szívem szerint a büdös életbe feléjük se mennék. Anyám közben elmúlt 70, kezd betegeskedni, kezd emiatt bűntudatom lenni (mégiscsak az anyám....). Egyszerűen nem tudom kezelni a dolgot. Mit csináljak? A gyerekek is haragszanak rám, hogy nem megyek be a "mamához". Kezdem már nekik mesélgetni a sztorikat, de náluk még nagyon nem áll össze a kép. Hogyan értessem meg velük, hogy nekem nem szabad odamennem és mit csináljak, ha ápolásra szorul majd anyám? (A nővérem tuti ki fogja magát vonni, kimegy külföldre, ezzel fenyegetőzik, és meg is teszi, ebben biztos vagyok). Meg ott van szegény apám is, aki mint egy szobanövény él, neki már arra sincs lelki ereje, hogy egyetlen szóval megvédjen engem. Szóval a pánikrohamok meg ez az állandó agyalás a "család" miatt még mindig nem engedik, hogy a 40 éves depressziómból kilábaljak.
Tudom önző dolog, de szinte irigylem azokat, akiknek "csak" a férjük nárcisztikus, de nekem az anyám és a fél családom! Mit lehet ezzel kezdeni?
Köszönöm, hogy meghallgattál!

arisztotela 2015.03.20. 20:32:47

@Hortenz: nyugi, az én anyám is az:))). Senki nem megy nárcisztikushoz férjhez, akinek egyik szülője nem az, kell az előképzés ehhez. No contact, szard le, a te életed. Ha messzebb mész, kiszellőzik az agyad, tisztán látsz majd dolgokat, és helyén tudod kezelni. Igazából azért nem kell, hogy furdaljon a lelkiismeret, mert a nárcisztikusok nélküled is megoldják az életüket, nem lesz nekik rosszabb. Tehát nem kellesz a túléléshez. Engedd el, hogy bárki megértse a gondodat, ez a legfontosabb. Nem fogják, nem is kell, nem ez a dolguk. Csak neked kell magadat szeretned eléggé, a többi nem létfontosságú. Nem vagy gyerek, nincs szükséged meleg burokra. Ez a te tévedésed.

2015.03.20. 21:56:27

Hú, köszi, hogy ilyen hamar. :)
Az a röhej, hogy tudat alatt már 25 évesen tudtam, hogy nem a közelükbe kellett volna lakást venni, amikor férjhez mentem, de kihisztizte, hogy "együtt maradjunk". Azt bekkeljük ki, amig a srácok leérettségiznek és dobbantunk. Mázlim van, hogy van egy megértő férjem, aki hisz nekem és partner abban, hogy változtatnunk kell. Ez éltet.

arisztotela 2015.03.22. 14:51:44

@birdybel79: bocs, ezt nem láttam. Neked is csak annyit mondhatok, hogy nem egyszerű de: szard le, ki mit gondol, család, emberek, stb. A gyerekeid véleményét is, ha felnőnek, majd megértik. Ne sajnáld magad, csak gyengít. Igazából te is hibás vagy, ezt is vállald el, és ha ezt elismered magadnak, már nem olyan nehéz. Nem kell manipulálni, a pénz nem számít, ezek a dolgok megoldódnak. Csak az megy tönkre az ilyesmibe, aki földi dolgokba kapaszkodik, azért marad benne az ilyen kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy dobj oda mindent, de ne félj semmitől. Tedd meg a kellő jogi lépéseket, de azzal az elszántsággal, hogy mindent elvesztesz, akkor is végig csinálod, ha nincs meg az elszántság, már manipulálható vagy.

lépni kell 2015.03.22. 23:38:20

Bocsi, lenne egy kérdésem, hogyan lehet őket leállítani, gondolok itt a fenyegetés, zsarolás, stb. Az ügyvédem ma olyan levelet kapott, hogy levegőért kapkodott. Azt mondta nekem, azt hitte, hogy nem jól lát. Én minden kapcsolatot megszakítottam velük, de az ügyvédem intézi az ügyeimet, így most őt támadják. Van valami hatásos kommunikáció, vagy tényleg csak az elkerülő magatartás?

arisztotela 2015.03.23. 09:10:09

@lépni kell: nincs technika, csak az elkerülés, sajnálom.

lépni kell 2015.03.23. 09:36:13

Igen, nekem is azt javasolták, hogy kezdjek el valami harci sportot.
süti beállítások módosítása