Kendermagolaj PMS-re

 2014.03.16. 12:14

Pontosan ezt a példányt szereztem be az Iherbről, talán nyolc dollár, nem nagy összeg, főleg, hogy napi két kiskanál kell csak belőle. Azért vettem, mert állítólag kikúrálja a miómákat, amit még nem tudok alátámasztani, de szorgosan iszogattam az utóbbi héten. Örömmel jelentem, hogy életem talán legkellemesebb PMS hetét tudhatom magam mögött. Lapos hassal, könnyed, fájdalommentes keblekkel, hogy elég nyálasan fogalmazzak, sőt el sem hittem, hogy szépen időre meg fog jönni, annyira nem görcsölt a hasam sem. Nem mondom, hogy kicsit nem voltam ideges az utóbbi három napban, de azért a szokásos mindenki húzzon a vérbe hangulat elkerült. 

A kendermagolaj ugyanabból van, mint a fű, de valahogy így hidegen sajtolva nem tép be az ember tőle, tehát nem kell a kannabisz mellékhatásoktól tartani. Még el sem altat este, tehát tényleg nem marihuána élmény. Nagyon hasonló a lenmag olajhoz, amit szintén melegen ajánlanak a női gondokra, és valamelyest a ligetszépéhez is. Linolsavak, E vitamin és omega 3 valamint omega 6 van benne. Állítólag a lehető legtökéletesebb arányban. Agydaganatot és prosztatarákot gyógyítanak vele még a naturopaták, valamint meddőséget, de természetesen ezeket sokszor nem kúrálja ki, mi több, a beteg mégis meghal. Szóval rákra azért nem ajánlom, de női bajokra igen. 

A mechanizmus természetesen kevéssé ismert, miként az is, mi okozza valójában a PMS-t, mert nem egyszerűen az ösztrogén és progeszteron szintjének változásai. Vannak ott egyéb hormonszintek, meg az agyalapi mirigy jelzései, meg a receptorok viselkedése, szóval rejtély, melyikre hat a kendermag olaja. Állítólag leviszi az ösztrogénszintet, így aztán ösztrogéndominanciára is javallott, viszont csontritkulásra is, ami ellentmond ennek. Mint minden, amiben omegák vannak, a szívet is erősíti. Meg a keringést. Gondolom, a halolajhoz hasonlóan vérhigító, tehát vérzékenyek, műtétre készülők kerüljék, trombózisra és embóliára hajlamosak viszont igyák nyugodtan.

Nem mondom, hogy a gyomrom nagyon boldog tőle, de elcsúszik, határeset.

 

 

U

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr815864356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thor vagyok 2014.03.17. 05:37:00

Ó de klafa! :)A progeszteronkrémet amúgy is abbahagytam, akkor ezt érdemes lenne kipróbálni. Mennyit kell belőle betolni naponta és a fájdalmas kérdés: nem-e hízlal-e? :)

arisztotela 2014.03.17. 11:49:33

abszolút nem hizlal, és napi két teáskanál elég

belzebubó 2014.12.28. 06:20:11

Ezt a kendermagolajat rendeltem en is. Megosztom a tapasztalataimat a szerrel.

Napi 1 egy evőkanállal ettem, általában reggel. Menstruáció előtt 5 nappal elkezdtem napi 2 evőkanállal, reggel és este.

4 hónap után megnézettem a progeszteron szintemet a 21. napon, luteális fázisban.

Eredmény: 97,94 nmol/l
Luteális fázis referencia értéke: 5,3- 86 nmol/l

Kizártnak tartotta az orvos, hogy 39 évesen ilyen magas progeszteron eredményem, hogy a referencia tartomány fölé megy, azt mondta terhes vagyok. Mivel az eredményért már akkor mentem, amikor menstruáltam, mondtam neki, kizárt, hogy terhes vagyok.
Úgyhogy bizonyitottan hat a progeszteron szintre.
süti beállítások módosítása