Nem tudom, kell-e napba nézni

 2013.03.12. 11:10

Scala kérte, de sokat nem tudok erről.

 

1. A jógik reggel belenéznek pár másodpercre a napba, ez energiával tölti fel őket.

2. A Bates módszer, amit látásjavításra fejlesztettek ki szintén megköveteli a napi pár másodperces napba nézést. Ez a rendszer egyébként jórészt szemizom torna, és nyilván napi három óra gyakorlással lehet fél dioptriát javítani a látáson, de szerintem ehhez rövid az élet, inkább a szemüveg. Próbáltam pár hétig napba nézésestül, de nem javult a szemem (pedig ez rég volt, még huszonévesen).

3. A fény hatására a melatoninból reggel újra szerotonin lesz az agyban, ez tudományos tény, viszont ehhez nem kell pont a napba nézni, elég mellé:). Lényeg, hogy erős természetes fénybe. 

Viszont: ózonlyuk van, ezért a retinát károsíthatja az UV sugárzás (gondolom az A, de nem biztos), tehát nagyon lájtosan ajánlom. Sőt inkább a harmadik változatot.

Minden olyan gyógymód, ami a a természettel újra összehoz (a mezítláb fűben tapicskoló Kneipp, a faölelgetők, stb.) valami kapcsolatot a nappal fenntart. Ebben igazuk van. Régen az évszaknak megfelelően sokat érintkeztek az emberek a nappal, ami mindenképpen hatással volt a szervezetre. A parasztasszonyok roppant ráncosak voltak, viszont kevésbé deprimáltak. Hát így.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr635129403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thor vagyok 2013.03.12. 15:23:35

Azt hiszem, bár nem emlékszem már pontosan, hogy minden napbanéző iskola, inkl jóga hajnali napról beszél és semmi esetre sem napközbeniről.

mrs.dalloway 2013.03.13. 06:18:41

@Niurka: A Varga Izabella egy gyönyörű nő, és úgy tűnik, táncolni is tud. Mi a gond vele?
Picit nagyobb az orra, de legalább természetes. Szép a haja, a bőre, a lába, gyönyörű szemei vannak.
Néha úgy tűnik, hogy ez egy nagyon fikázós poszt, kiváncsi lennék a kommentelőkre.Ki állna ki versenyre?
Életkor, gyermekek száma, karrier, kontra body, arc, stílus.

Hammam (törölt) 2013.03.13. 08:57:30

@mrs.dalloway: az itt kommentelők nem közszereplők, nem kapnak busás fizetést azért, hogy magukat mutogatják egy nézett műsorban. Biztos van sok BK fan site, ott emészthetőbbek a kommentek.
Izabella proliarcú szerintem.

Thor vagyok 2013.03.13. 10:36:28

@Hammam: Szerintem Varga Izabella egy nem szabályos arcú, ám nőies, tűzrőlpattant és nagyon kedves nő, aki az efféle sztárocskákkal ellentétben, élőben szokatlanul épeszű. Nem kéne azonosítani a BK-s Nórával.

katarocks 2013.03.13. 20:46:46

@Niurka: :DD tényleg nagyon elemedben vagy!

Én kiállok mrs. dalloway és Thor mellett, szerintem rendben van az a nő, nekem tetszik az arca, a haja is szép, még ha nagy is az orra. Legalább van kisugárzása. Nyilván nem a BK miatt éltetem, de vele nincs bajom.

Scala 2013.03.15. 09:04:03

@Niurka: Szerintem is! A Varga Izabella legnagyobb két baja: dagadt és görögös. Ha a Nia Vardalos tudott magával kezdeni valamit, akkor neki is illene. Azok a sonkák. :-)

Scala 2013.03.15. 09:07:43

Visszakanyarodva, köszönöm a postot DuBarrynak! :-)
Az égre fogok nézni, az nem okozhat gondot.
Skandináv deprósokat kiültetnek a jégre, az égre kell nézniük, és van a szemük felett egy "neon"cső, ami gondolom nem káros szűrt fehér fény. Úgyhogy a fehér fény tuti játszik, a hajnali Nap lesz az. És Niurka jól mondja, nem szabad kockáztatni, a férjem már látott órákig sárga foltokat egy sima túl erős villanykörtétől is.

Scala 2013.03.15. 09:09:40

@mrs.dalloway: Gülü szemei vannak ráadásul rosszul sminkelve (vagy rosszul sminkelhető). Szerény véleményem szerint.

cicómicó 2013.03.16. 08:05:03

@Niurka: Dr. Kormos Károly? :) Aki kikormol? @Scala: Nia Vardalos példa marha jó, szépen lefogyott a nő. Majd ma megnézem ezt a táncikálós műsort, mindenesetre Izabella alsó lábszára nekem nagyon-nagyon vastagnak tűnik, kíváncsi vagyok hogy mutat a táncparketten. (A lábsúllyal végzett gyakorlatok csodákat tesznek, ugyebár.)
süti beállítások módosítása