Visszatérve a borderline személyiségzavarra. Azért lényeges ezzel foglalkozni, mert mivel a borderline végigszenvedi az egész életét nagyjából, ezért sokszor depresszióval vagy már betegséggel kezelik, nem a megfelelő terápiás módszerekkel közelítenek hozzá (Flóra csak ártott azzal, hogy pszichoanalitikus terápiát kezdett József Attilával), feleslegesen gyógyszerezik. Ezen kívül aki a borderline-nal közeli kapcsolatba kerül, jó ha tudja, hogy nem ő a hibás, a borderline-nak nem ő a baja, hanem a személyiségzavara. Ez esetben is, akárcsak a nárcizmusnál, a legrosszabb, ha egy erősen torzult borderline vezető szerepet kap, és nagy tömegben károsít embereket. Ezután jön a borderline szülő káros szerepe, és végül a párkapcsolatban okozott károk. Nehéz megállapítani, hogy egy nárcisztikus vagy egy borderline nehezebb eset, egyénenként változó, de egyes szakemberek szerint a borderline manipulatívabb még a nárcisztikusnál is. Viszont a nárcisztikus sokszor képes saját maga számára kedvezően kijönni bizonyos szituációkból, a borderline viszont szinte mindig elemészti saját magát. Ismert borderline-ok Monroe, Diana, Angelina Jolie, Joplin, Marina Abramovics, az önkínzó performance művésznő, és ez már saját diagnózis, nem muszáj elfogadni, de Elvis is annak tűnik utólag. Nagy részük mindazonáltal nő, csak 25 százalék a férfiak aránya. Természetesen a művészek, hírességek között többen vannak, a borderline-ok nagy része is magasra tör, sok köztük a művészi hajlamú, belső feszültségét kreatívan kifejező. A művészettel persze nem képesek problémáikat szublimálni, a borderline, ha nem gyógyul meg, kicsinálja saját magát vagy valakivel kicsináltatja magát. A gyógyulásról annyit, hogy középkorban jó részük spontán normális lesz, béke szállja meg (van, aki nem, belőlük lesznek a kibírhatatlan, állandóan szenvedő idős nők vagy a súlyos függőségből kikeveredni már nem tudók, de mondjuk magas kort alkohol vagy drog mellett úgysem lehet megérni).
A legfontosabb jegye a borderline-nak, hogy nincs saját énje. Egy hároméves gyerek szintjén ragad meg a személyisége, és ez persze egy felnőtt intelligenciájával, és képességeivel párosul. Pont ezért a borderline nem tud egyedül lenni. Állandóan egy külső énre próbál hozzákötődni. Egyénenként változó, hogy ez élete során egy ember, vagy könnyen vált, esetleg ez lehet embercsoport is hírességek esetében. Míg a nárcisztikus a csodálatból próbál erőt meríteni, a borderline rettenetesen vágyik a szeretetre. Úgy érzi, ha nem szeretik nagyon nagyon, belezuhan egy fekete lyukba. Legnagyobb félelme az elhagyás. Ha valakit olvasóim közül nagyon mélyen érint, hogy elhagyják, érdemes elgondolkoznia, nincs-e némi borderline tendenciája. Emellett az elutasítást is nehezen viseli, akár kis dolgokban is (egy barát nem veszi fel a telefont, akkor nem szeret, stb.). Kis dolgokat rettenetesen felnagyít. Belülről nézve, a borderline napjai szürke ürességtudatban telnek. Ebből vagy rövid eufóriás állapotok tudják kihúzni, vagy a fájdalom. A bordeline szereti, ha fáj. Tinédzserkorban vagdossa magát, anorexiás (bönteti magát éhezéssel), öngyilkos hajlamú, állandóan drámát kreál maga körül. Ennek az az oka, hogy nem bírja elviselni belső ürességét, ha fáj, az is jobb, mint a semmi, akkor érzi, hogy él. A borderline fekete-fehéren gondolkozik. Valami vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz, az emberek is. Ugyanazzal az emberrel kapcsolatban is tud kétpólusú lenni, egyik pillanatban imádja, majd gyűlöli. Ha valami jó történik vele, pillanatok alatt meglátja benne a rosszat. Olyan, mint amikor egy csepp tinta belekerül a tiszta vízbe. A legkisebb negatívum mindent feketévé varázsol a borderline szemében. A legviccesebb, hogy míg a borderline állandóan kapcsolódni próbál, soha nem elég neki az, amennyire szeretik, mindig többet akar, vagy máskor éppen megutálja azt, aki kiáll mellette, és ellöki őt magától.
Kívülről nézve a border legfontosabb jegyei: nagyon csábító (muszáj neki, különben magára maradna, ez kialakul benne spontán, még a csúnya borderesekben is van egy furcsa vonzerő), kiszámíthatatlan, kielégíthetetlen, mindig másra, többre vágyik, drámafüggő, ezért sohasem unalmas. Sokszor szuperérzékenynek, érzelmesnek tűnik (valójában pont annyi empátia van benne, mint a nárcisztikusban, tehát semmi), Impulzív, máskor depressziós, beszél, mégsem lehet kiismerni, sokszor jól néz ki, mégis utálja magát. Függőségekre hajlamos, önostorozó, önkínzó, ami vonzó lehet azért, mert látszólag nem önelégült (mint sok nárcisztikus vagy hisztrionius). Étkezési zavarok, öngyilkos hajlam, önpusztítás hátterében szinte mindig ez áll. Ha egy viszonylag normális ember kerül kapcsolatba borderline-nal, az teljesen tönkremehet egy ilyen szerelembe. Az állandó dráma, huza-vona, kielégületlenség teljesen leszívhatja a normális energiáit. Egyik pillanatban a borderline halálosan szerelmes, a következőben szakít). Egyedül a nárcisztikus-borderes kapcsolatban jár rosszabbul a borderline, mert a nárcisztikus önvédő mechanizmusai elég kemények ahhoz, hogy ne hasson rá ez a fajta manipuláció. Az ilyen kapcsolatban mindig a border megy tönkre, csak az a kérdés, hogy nem szándékosan használja-e a nárcisztikust mazochista hajlamai kielégítésére. A borderline magában is képes tönkretenni saját magát. De nem minden borderline hajt nárciszikusra. Van, hogy a maga fajtáját keresi (ennek legszebb irodalmi pédája Zelda és Scott Fitzgerald Az éj szelíd trónján, két full blown borderline hogy irtja egymást), vagy normálissal érzi jól magát.
