Most jönni fog a nagy visítás tőletek, hogy mi sem egyszerűbb annál, mintsem azonnal ráérezni arra, hogy egy férfi gerjed-e rád, ám ez nem így van. 1. Nem minden férfi tudja szavakkal kimutatni, hogy akar valamit. 2. Nem minden nő ért a finom jelekből.

Miért van ennek jelentősége? vannak nagyon necces szituk, amikor jó, ha képben van az ember ( a vonzalom ugyanis sokszor visszaüthet), és főleg, ha valaki kezdeményezésre vetemedik nő létére, akkor nem árt, ha tudja, mire számítson.

Elöljáróban, ha valaki meghív kávézni, felajánlja, hogy főz neked egy jó vacsorát, megkérdezi, hogy nincs-e kedved egy hetet New Yorkban tölteni vele valamikor, megadja a számát, és azt mondja, hívd fel bármikor, örülni fog, elkéri a tiédet, majd a szépségedre vonatkozó sms-eket küld, részegen a kezedet szorongatja, szintén részegen mélyen a szemedbe bámul, és azt bizonygatja, te vagy a legszebb nő a teremben. Táncparketten csak feléd nyomul, nem kopik le. Szóval ez esetekben gerjed, nincs ezzel gond, de vannak ennél kétértelműbb helyzetek is. vagy azért, mert nem tudja, hogy szabad-e kezdeményezni, vagy amúgy sem az a típus, mégis érzed, hogy valami van, csak nem vagy biztos benne. De tudni akarod, mert vagy tetszik, vagy félsz, hogy mi van, ha ez tényleg akar valamit, pedig te nem.

Honnan tudod, hogy kész tőled, ha nem hív sehova, nem dicsér, nem fogdos, nem hívogat, nem smsezik.

Van néhány jele, hogy a férfi akar valamit:

1. Mindig arra jár, amerre te: keresi a lehetőséget, hogy a közeledben legyen. Mégha nem is beszél hozzád, mert esetleg félénk, egyszerre azt veszed észre, hogy ez mindig ott van.

2. Ha beszéltek, és elakad a beszélgetés, erőfeszítést teszt, hogy folytatódjon. Hülye történeteket mond barátainak barátaitól, csak, hogy ne legyen idétlen csönd, és ne hagyd faképnél. Heteroszexuális, amúgy nem gerjedő férfi ezt semmilyen nőért nem teszi meg, csak aki nagyon tetszik neki.

3. A testtartása felveszi a harcos gorilláét. Kihúzza magát, gesztikulál, próbál alfahím külsőt ölteni teljesen normális hétköznapi szituációban.

4. Néha a szájadra néz. Amelyik visszafogott, azonnal elkapja onnan a tekintetét. Bunkóbbak mellre is tévednek, de egy igazi úriember száj alá nem megy.

5. Próbál vicces lenni. Ez megtévesztő, mert a nem gerjedők is próbálnak folyton viccesek lenni, de másképp, nem olyan elkeseredetten.

 6. Megtesz neked valamit, amit nem muszáj. Persze vannak nagyon adakozó típusok, akik a szomszéd néninek is bevásárolnak, de egy igazi férfi csak akkor ad valami ajándékot, tesz szívességet, ha akar valamit.

7. Hozzád ér.

8. Nem dicsér más nőket, nem adja a macsódumát.

9. Imád veled mutatkozni.


Ja, és ha a pasid bármilyen nővel csak egyet is produkál a fentiek közül, akkor szar van.

He is just not that into you

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr154596102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niurka (törölt) 2012.06.18. 18:01:23

Na, ezek a balfaszok, de ezektől a jósiten óvjon minden nőt. Mert a sztori ott folytatódik, hogy zokniban dug, körülményeskedik, alig tud kielégülni, ha tud, csak a giroszoshoz hív meg enni, vagy valami szar helyre (vagy nincs pénze, vagy sajnálja), övtáskát hord, szandál-papucs, rövidujjú inget hord öltönyhöz (200 % műszál), tuti kombi kocsit kért céges autóként, nincsenek izmai, ereje, buzis helyekre hív meg (cukrászda), frizurája van (hányok a beszárított hajú fasziktól). De szerencsére ezek engem elkerülnek, gondolom levágják, hogy nálam semmi esélyük. De ezek általában a kardigános nőtípusnál nyomul, elveszi, aztán pincsikutyaként tolja mellette a bevásárlókocsit (vagy EB alatt az IKEA-ban van).

arisztotela 2012.06.18. 18:05:44

@Niurka: Nem ezeket szoktad leszólítani?:). Tudod, hova lesz a séta.

Niurka (törölt) 2012.06.18. 19:21:09

@DuBarry: Neeeeem. Kreténekkel nem kezdek, mert idegesítenek, plusz ezekkel katasztrófa a szex, márpedig az nekem nagyon fontos (lenne). :)))

Nannii 2012.06.18. 20:39:41

@DuBarry: DuBarry, Te kinek jössz be? Nagyon jó az új kép a fb-on! Végre mosolyogsz. :)

arisztotela 2012.06.18. 21:12:25

@Nannii: Nem kukkolunk:).
Hát ennek-annak. De nem ezért posztoltam, hanem azért, mert 35 éves koromig nem is sejtettem, ha valakinek, és a fiataloknak segítenék:).

Mujza 2012.06.18. 21:19:36

Erről a postról a kamaszkori szerencsétlenkedések, akarom mondani emlékek ugrottak be :-) Mit mondjak, jó volt kinőni belőle! Azért 30 fölött szerintem már egyértelműbb minden, akinél meg nem, azok esetében igaza van @Niurka: -nak, el kell gondolkodni, kell-e egyáltalán...

arisztotela 2012.06.18. 21:23:32

@Mujza: a nem magabiztos nők szerencsétlenkednek később is.

Thor vagyok 2012.06.18. 21:35:18

Ez tetszett :) Főleg az 5-ös pont.

Nannii 2012.06.18. 22:01:13

@DuBarry: Véletlen volt. szinte. :)
Nem a poszt miatt kérdeztem, hanem a poszt & jókedv kombó miatt.

Azért ez még nekem is hasznos, főleg az utolsó mondat.

arisztotela 2012.06.18. 22:04:13

@Nannii: ja, semmi ilyen.
De nem ismersz?

Nannii 2012.06.18. 22:09:29

@DuBarry: nem, csak érdeklődő vagyok :))

cicómicó 2012.06.18. 22:21:59

@DuBarry: Köszönöm a szemléletes felsorolást, én totál nem igazodok ki rajtuk,de ezen már nem görcsölök. Van, hogy a felsorolt pontokból mondjuk 5 megállja a helyét, és mégis csak toporgunk egy hegyben. Viszont az "uriember tekintete száj alá nem téved" nagyon jó!! Ezt lenyúlom, mert van egy-két ember, aki miközben beszél hozzám a mellemet fixirozza. Btw: Az Iwiw-et hanyagolod? Ott, ha akarod "megismerlek".

@Niurka: hihetetlen szórakoztató vagy számomra!:))) Köszi a mai napit is.

arisztotela 2012.06.18. 22:31:02

engem nem zavar, ha valaki megismer:).
csak azt nem szeretném, ha real life ismerősöm kommentelne szólás nélkül

belzebubó 2012.06.19. 14:12:06

@Niurka: Bontakozz ki, még tolj pár ilyet :D

Niurka (törölt) 2012.06.19. 16:17:27

@belzebubó: DB inspirál (bár szegény nem ezért írja ezeket). :)))

Nash vs. Keynes 2012.06.19. 21:12:25

szeretném apró betűsen megjegyezni, hogy a legfinomabb úriember is kizökkenhet a dzsentlömenségből egy kósza száj alá pillantás erejéig, különös tekintettel a legrafináltabb és direkt emiatt kreált dekoltázsokra, push-up cicifixekre és mellplasztikákra.

arisztotela 2012.06.19. 21:30:18

@Nash vs. Keynes: oké, de mivel a csajok periférikusan intézik sz ilyesmit (ők is megnézik a férfin a lényeget: kéz, fenék, fogak, száj, szem), a bámulást nevetségesnek tartják.

Nash vs. Keynes 2012.06.19. 21:35:47

@DuBarry: A bámulás tényleg az, bár szegény férfiak csak a genetikai programjukat követik (illetve szegény úriemberek otthon a komornyik előtt gyakorolják a perifériás mell bámulást).

arisztotela 2012.06.19. 21:41:50

@Nash vs. Keynes: Írjak neked egy hogyan csajozzunk posztot?:)
abban is ott vagyok a szeren:).

Nash vs. Keynes 2012.06.19. 22:28:25

Biztos nagyon szórakoztató és tanulságos lenne, sokan hálásak lennének érte. Én viszont az a balfék típus vagyok, akit foci helyett simán ki lehet rángatni az ikeába (sőt néha kimegyek magamtól), megfelelő társaságban nem untat a női ruha bolt (pláne a fehérnemű), női blogokat is olvasok kíváncsiságból, néztem már száj alá lopva, nem vagyok buzi és simán kinézem egy gyakorlatias tahóból, hogy együttérző. Vannak kinőhetetlen nevetséges helyesírási hibáim, néha nagyon slamposan öltözöm, most is 3 napos a bajuszom. Mindez kb. egy pillantással levehető.

Nash vs. Keynes 2012.06.19. 22:30:00

@DuBarry: Egy szmájli lemaradt a végéről, mert így kicsit sértődöttnek hat :)

Niurka (törölt) 2012.06.20. 00:38:20

@DuBarry: Na, ilyen a Bak, van önbizalma rendesen. :))))

Niurka (törölt) 2012.06.20. 00:42:32

@Nash vs. Keynes: Van valami egységes az idelátogató pasikban. Szinte szó szerint ugyanazokat írod, mint egy korábbi csóka. Ez a műszakis "humor". Megy a nagy egyetértés a nőkkel, de a szmájli az kell. Minek? Beszéd közben meg kacsingatsz, hogy levágják "csak vicceltél"? Aki nem érti az iróniát, annak aztán tikkelgethetsz, aki meg igen, az szmájlik nélkül is levágja. Vagy a szmájli Neked kell, hogy jelezd, Te aztán humoros vagy? IT-s vagy, vagy csak simán valami BME-t végzett?

Niurka (törölt) 2012.06.20. 01:19:47

@DuBarry: Remélem sírni nem fog. :)))) (raktam szmájlit, hogy ő is értse).

Niurka (törölt) 2012.06.20. 01:21:02

És ma csattogtattam a tévét és rájöttem ki a megtestesítője az általam leírt pasitípusnak: Frei Tamás. Az öltönyös balfasz, aki zéró külsővel van megáldva.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 03:32:57

@Niurka: Nekem meg te testesítetted meg azt a tipikus nőt akinek bezzeg határozott és sarkos véleménye van arról, hogy milyen a jó pasi és mitől jó.
Éppenséggel nem akartam egyetérteni, hanem elméláztam DuBarry ajánlatán közben végigfutott rajtam, hogy mennyi minden nem vagyok, ami például szerinted is lényeges lenne. Nem is vicceskedni akartam, inkább keserűbbre sikerült mint amennyire foglalkoztat ez az egész. Ezért kellett utólag a szmájli is, ami egy hatékonyan barátságos gesztusnak volt szánva, mint amikor az eb csóválja a farkát. Gondoltam talán így megúszom a pikírt megjegyzéseket.
Mellesleg, téged érdekel a pasik lelki világa? Néha úgy érzem lenne igény egy "hogyan pasizzunk 40 körül" egy pasitól. (Tőlem ne várja senki, én még magamhoz sem tudnék használati utasítást írni). Előtte sokkal egyszerűbb minden. Mindig van egy alfa hím akit alkalmanként magad fölé teperhetsz, de egyre macerásabb, és ha még mindig egyedül vagy, néha eszedbe juthat, hogy jó lenne vidáman megöregedni valaki mellett, aki érti és szereti a humorodat, nem zavarja ha nem tökéletes a hajad, elviseli a rigolyáidat, tolerálja az ízlésedet, elmegy veled az ikeába, elkísér ruhát venni, nem unatkozik látványosan közben és este megmancírozza a fájó nyakadat. (Igen tudom, tartsunk kutyát) Lehet ez már nem elég alfa hímes, de ha már tipizáljuk a férfiakat, akkor én inkább a Szörny vagyok a könyvtárból, és soha nem is akartam Gaston lenni. www.youtube.com/watch?v=kb4B1L0JKFk
@Dubarry, Egy kíváncsi pasinak ez a blog kincsesbánya. Ha vizibivalynak tűnünk az azért van mert fogalmunk sincs arról hogy működtök. Én sokáig csak ajándék ötleteket kerestem itt a kedvesemnek de most már legalább olyan jól szórakozom a kommenteken is. Ja és eszem ágában sem volt pasiként hozzászólni, ahogy ezután is inkább read ónli módban leszek.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 03:57:26

@Niurka: Nem sírok, sőt bejön az egyenességed, de csak részben. Sok jobb sorsra érdemes pasi tart a "nagypofájú" nagyon nőies nőktől és nem (csak) azért mert gyáva lúzerek, hanem mert például olyan a habitusuk, hogy nem képesek kiabálva megoldani a konfliktusaikat. Nekik szenvedés a tányércsapkodós jelenet. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzik tőle magukat, pedig mind a két érzést gyűlölik. Ugyanez vonatkozik a másik "nőies" módszerre a féltékennyé tevésre. Sokfélék vagyunk na.

Scala 2012.06.20. 07:51:07

@Niurka: Frei anyuka anyámmal érettségizett osztálytársak voltak évekig. :-)
Hálás vagyok neki, mert a tavalyi osztálytalálkozón ráparancsolt anyura, hogy festesse megint a haját, hogy is hagyhatta abba. Ez nekem egy évig nem ment. :-D
A fiáról ha jót akarok mondani, az a kávézóhálózat: árban, minőségben teljesen okés.
Persze vágom, hogy mire gondolsz, tényleg ez jón le, és akkor még a regényeibe bele sem olvastál... azok az erőltetett tőmondatok. Mi szoktunk részleteket a Mammut kávézóban.

Scala 2012.06.20. 07:56:02

@Niurka: Megijednek, mert anyu mindig kedves volt velük, de csak megjátszotta. + az elfogadást keresik, minden férfi, még a legtutibb is fél a visszautasítástól, csak van aki rettegve, van aki meg vállvonogatva.
Az én iróniámon is sokszor besértődnek, -tek, ma már adagolom. Pedig én tényleg csak azoknak nyomom a tonikos énemet, aki érdekel, aki nem azzal kedves vagyok. Szívtam is már ezzel. :-D

Scala 2012.06.20. 07:59:10

Dubi ez a post ragyogó lett! :-)))
Olvastam már más listákat, de ebben a hozzádér dologon kívül mindn új volt! Hatalmas köszi!
És igen, szerintem 30 felett még simán lehet bénázni ilyenekkel. Pont olyan vagyok mint te, amire összeállt a kép, már jócskán elmúltam 25. :-D

Niurka (törölt) 2012.06.20. 10:42:48

@Nash vs. Keynes: 1. Szerintem mindenkinek van határozott véleménye az ellenkező nemről, legfeljebb megtartja magának. Én szóban is ilyen vagyok. Az emberek az életük során hazudoznak (maguknak, másoknak), képmutatóak, aztán, amikor becsönget a Halál, akkor rájönnek, hogy másvalaki életét élték. 2. Nem kell keseregni, hanem igyekezni kell olyanná válni, amilyen szeretnél lenni. Nyilván nem tudsz venni egy Ferrarit és Monacoban menőzni vele, de vannak mindenkinek lehetőségei. Odamenni egy nőhöz és leszólítani bárki tud. És nem kell áludvariassággal csajozni. Ha valaki lúzer, akkor legyen az, vagy mutassa meg azt, ami belül van (tapasztalataim szerint a legtöbb lúzer belül sokkal keményebb és dühösebb, nem olyan udvariasak, mint amit mutatnak). 3. Te nem vagy kutya, ha csóválni akarod a "farkad", arra van megfelelő fórum (gyengébbek kedvéért: 180x200 cm). 4. TÉNYLEG nem szeretem, ha a pasim velem jön ruhát venni. Sokkal nyugodtabb vagyok egyedül, mert tudom, hogy nem érdekli. OK, kedves, eljön velem, de nem érdekli. Az pedig idegesít engem, azt akarom, hogy jól érezze magát. Mellesleg én sem szeretek ruhát venni. Nagyon ritka az, amikor csak úgy elmegyek nézelődni, de akkor pláne nem kell oda senki. 4. Bár mindenki tudná magához a használati utasítást. Én tudom, el is mondom mindenkinek a legelején. Sajnos ez csak tűzbe hozza őket, aztán meg csodálkoznak, amikor leordítom a fejüket. Mert elmondom az elején: no hazugság és nem osztozom. De aki csajozik és letagadja, az mégis mit gondol? Amikor balhé van, akkor persze kussol és közli, hogy utálja, ha üvöltök. Tényleg? Kérte valaki, hogy ezeket csináld? Szóltam előre. Velem könnyű együttlenni, mert előre elmondom, ha kell kell, ha nem nem. Aki bevállalja, tartsa be, ennyi. 5. Masszírozni mindig én szoktam a pasikat, fáj a hátuk, talpuk. Vagy filmnézés közben vakargatás. Én alapból az a nő vagyok, aki kényezteti a pasikat. Velem nem kell stupid csajos filmeket nézni, én imádom az Alien filmeket. Egyszer mondta is egy haverom, hogy én egy női testbe zárt férfi vagyok.
Na, most már mindenki tud mindent. :))))

Niurka (törölt) 2012.06.20. 10:45:32

@Scala: Nem, az a lényeg, hogy NEM volt kedves velük anyu. Inkább nyüzsgött körülöttóük és osztogatta a parancsait (ami persze jótanácsnak hangzott, de az parancs volt). Ettől ilyen szerencsétlenek. Az ilyen pasinak mindig ilyen helikopter anyja van. Nem hagyja szusszanni. A kisfia verőerén tartja a kezét.

Scala 2012.06.20. 10:53:35

@Niurka: Jaja. Ugyanarra gondolunk! Csak így plasztikusabban jelent meg. :-)))

Mujza 2012.06.20. 12:41:08

@Niurka: egyre jobban érdekelsz :-) Szívesen faggatnálak, de nem akarok belemászni a belső körödbe. Én nem vagyok ilyen kemény, mint te, de a no hazugság és nem osztozom résszel teljesen egyetértek, mindenkori partnerem tudta is tartani (1 nem, de belőle ezt is néztem ki, nem volt meglepetés, neki sem a lapát.) Azon morfondírozok a kommentjeid kapcsán, hogy vajon ezzel a hozzáállással (ill. nem is ez a jó szó, mert alapelvi szinten teljen egyet tudok érteni veled, csak azt hiszem én másképp csomagolom), szóval így mit lehet elérni. Elégedett vagy-e a párkapcsolatodban, úgy élsz-e, ahogy szeretnéd, ilyenek.

veriocs 2012.06.20. 12:50:01

Hú, én már egy olyan pasinak is örülnék, akinek legalább a valósághoz valamennyire igazodó önismerete van, aki legalább valamennyire látja, hogy milyen is valójában.

Scala 2012.06.20. 12:56:56

@veriocs: Ez kevés felnőtt magyar facér férfira jellemző, szerintem. És nem elkeserítésből írom, mert neked csak egyre van szükséges, szóval nem reménytelen. Most olvastam egy könyvet az én-képről, hogyan alakul ki, és basszus rájöttem a felnőttek nagy hányada az elcseszett nevelés áldozataként 3-4 vagy jobb esetben 13 éves korában van érzelmileg leragadva. :-(
Nevelési szempontból érdekes volt a könyv első része, csak kicsit elszomorító, mert olyan szülője szerintem senkinek nem volt, pláne nem kettő, amilyet a leírtak megkívánnak. Amerika pasztorálpszichológus írta, önsegítő könyv, de a jobbik fajtából. Mindig azt érzem ezektől az önsegítő könyvektől, hogy önmaracangolhatnékom lesz. :-D

www.libri.hu/konyv/vagyok-e-valaki.html

www.csaladinet.hu/hirek/szabadido/konyvajanlo/10088/maurice_e_wagner_vagyok-e_valaki

bungics (törölt) 2012.06.20. 13:00:36

@Niurka: Szerintem rettenetesen el vagy tévedve, ha olyat gondolsz, hogy "A férfiak". Na, ezért van ennyi elkeseredett (ó, bocsánat öntudatos) szingli.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 13:06:54

@Mujza: Én egyszerű vagyok, mint a faék. Azt szeretném, ha a körülöttem élők (egész szűk kör) boldog lenne (nyilván én is). A pénz sosem érdekelt, engem nem kell drága autóval drága helyre vinni, vagy rámkölteni. Én egy kirándulásnak sokkal jobban örülök. Most nincs kapcsolatom, mert a legutolsó pasim éveken át becsapott. Nyilván az én hülyeségem, hogy megbocsátottam neki, de én elhittem neki, hogy meg fog változni. Tulajdonképpen apró kis hazugságai voltak, úgy gondoltam, ok, hibázott, látom, hogy megbánta, menjen. Kapjon lehetőséget. De a bónusz még hátra volt. Pont az utolsó évben már kezdett elegem lenni, mondtam is neki, hogy vagy/vagy. Persze, sírás-rívás, könyörgés, segítsek, ő döntött, húzott egy vonalat, stb. Aztán kb. fél év után megnyílt a párhuzamos univerzum. Kiderült, hogy van egy másik élete is. Most egy kicsit elegem lett, szóval most no pasi. Sajnos rám nagyon gerjednek az olyan pasik, akiknek helikopter anyjuk volt. Mind olyan anyára vágyott, amilyen én vagyok, jönnek, mint a darázs a cukros vízre. Mondhatnám azt is, túl jó vagyok (oh, oh). De tény, velem nem könnyű szakítani, mert megbocsátok, adok ezer lehetőséget, próbálom rendbehozni a kapcsolatot. Sosem állok fel és csapom be az ajtót (csak fél órára :))), hogy akkor viszlát. Én egy problémamegoldó vagyok. De ez csak annak való, aki erre vevő, aki szembeúszik az árral, azzal nem tudok mit kezdeni. Ez a legutolsó ilyen volt (ahogy egy korábbi csaja mondta), akkor is hazudott, ha csak a boltba ment.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 13:09:12

@bungics: Ne kelljen már elmagyaráznom minden alkalommal. "A férfiak" statisztikai átlag. Nyilván van olyan férfi, aki nem ide tartozik, mint ahogy van olyan 40-es nő is, akinek nics kanmedve badija és férfi haja. De a jellemző nem ez, ezért "a férfiak" gyűjtőnév.

bungics (törölt) 2012.06.20. 13:17:29

Akkor én rendre félreértem a megnyilvánulásaidat, mert totálisan más értelemben használod ezt a kifejezést - szerintem.

arisztotela 2012.06.20. 13:33:18

@Scala: erről szólt a személyiségzavaros posztom. Mindenki gyerek marad, ki hogy tudja ezt leplezni.

arisztotela 2012.06.20. 13:37:34

@Niurka: Nekem is sarkos véleményem van a férfiakról. Nem mintha egyformák lennének, de nagyjából júl átlátható az összes típus viselkedésmechanizmusa. Viszont a párkapcsolati csődökért mégsem ők a felelősek, hanem a nők, akiknek elképesztő elvárásaik vannak a férfiak felé. Nem anyagi vagy külsőséges értelemben, hanem olyan szinten akarják a saját énüket egy partnerrel kiegészíteni, amire az nem képes. A nők kilencven százaléka bizonytalan, önállótlan, fragilis lény, aki támaszt keres. Sosem fogja megkapni, amit vár. Persze, a pasik önzők, sokszor érzelemszegények, teszetoszák, sokszor megbízhatatatlanok, de ők legalább néha jól tudják magukat érezni, szemben a nők nagy részével, akik egész életükben szenvednek.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 13:51:04

@DuBarry: Én nem lennék férfi, mert normális nőt találni nehezebb. A férfinak elég a jó szex, kaja, meg szabadság. A nőknek ennél több kell, karrier, pénz, villogási lehetőség mások előtt, szépség, nyugalom, gyerek, kiszolgálás, dirigálás, nekik dirigáljanak, jó badi sport és önuralom nélkül, cselédek, nörszök, nagy autó, nyaralás Balin, egy mindig ráérő pasi, aki közben milliárdokat keres, áááááá.

mici˙ 2012.06.20. 13:58:17

Sok nő abba a hibába esik, hogy a tesztoszteron vezérelt kant hajtja. Jogos, nyilván egy balfék nem kell senkinek inkább a tesztoszteronos a spíler. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy ezeket a pasikat valójában nem érdeklik a nők. Ők csak a többi pasinak akarnak megfelelni vagy inkább legyőzni azokat. A hódításaik is inkább a másik hímeknek/ről szólnak.

De azért szerintem vannak rendes pasik és aki mégis folyton valami bunkóval/lúzerrel kezd az maga is hibás.

mici˙ 2012.06.20. 14:01:01

@DuBarry: 1000%!! Erre mondta apám, hogy a nők túlnyomó többsége a boldogságra alkalmatlan Bovaryné.

brokeness 2012.06.20. 14:40:14

@Niurka: Velem ezt biztos nem tudnák megcsinálni.Nincs megbocsátás, hadd menjen.Azért csinálja ezt, mert érzi, hogy engedékeny vagy.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 14:55:32

@Niurka: ha úgy vesszük megmutattam milyen vagyok. Mit hoztál ki belőle? Olyan vagyok mint a több idejáró egykaptafás lúzer IT-s. Mesterkélten jópofizós nevetségesen erőlködő hím.

Erre mondják a kínaiak, hogy akinek kalapácsa van mindent szegnek néz.

Scala 2012.06.20. 15:02:56

@Niurka: @Nash vs. Keynes: Tiltakozom. Én tegnapig nem tudtam, hogy Nash férfi (sorry), de kérem tisztelettel Niurkát, hogy ne űzze el a blogról. Legalábbis ne kasztrálja ríd onliba! :-)

Mujza 2012.06.20. 15:40:53

@brokeness: én őszintén nem tudom, mit bocsátanék meg. Régebben úgy gondoltam, hogy a megcsalást tuti nem, de azóta sokat fejlődtem, családom lett, belátom, hogy minden okkal történik. Most már nem az a félelmem, hogy megcsal, hanem hogy nem akar bocsánatot...

Mujza 2012.06.20. 15:42:11

@Scala: detto, bocsi Nash :-D

arisztotela 2012.06.20. 15:45:00

@Mujza: messze nem a megcsalás a legnagyobb szar, amit egy házasság tartogat:).

Mujza 2012.06.20. 16:05:42

@DuBarry: igen, tartok tőle, igazad van! Én még csak a napsütést érzem, a házasságom egyébként pár éves csak, a kapcsolatunk viszont régebbi, de hullámhegyek sosem voltak, max. pici dombocskák.

arisztotela 2012.06.20. 16:12:43

@Mujza: ne aggódj, az hamar kiderül, hogy baj van:).

Mujza 2012.06.20. 16:19:53

@DuBarry: az jó, mert a lappangó dolgoktól megőrülök!

arisztotela 2012.06.20. 16:23:23

@Mujza: van egy honeymoon fázis, kb. 2 év, annak leteltével megmutatkozik, ki milyen, persze az mindig kiderülhet, hogy van még egy felesége, vagy titokban heroin dealer, de ezek azért ritkák:).

Mujza 2012.06.20. 16:38:51

@DuBarry: lassan 12-nél tartunk :-). Túl nagy meglepetés nem hiszem, hogy érne. Nagymamám ősi bölcsességét tartottam szem előtt: Az asszony jól nyissa ki mindkét szemét, mielőtt férjhez megy. Utána csukja be az egyiket.

Mujza 2012.06.20. 16:40:06

@Mujza: mármint a kapcsolat bő 10, de a házasság is túl van már bőven a 2 éven.

arisztotela 2012.06.20. 16:54:40

@Mujza: nem kell a jövőn agyalni, ha napi szinten kellemes együtt, már bingo, többet egy házasságtól nem kell várni.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:04:38

@mici˙: Ezek szerint még voltál igazi pasival! Azért ajánlom, hogy egyszer kipróbáld és látni (akarom mondani érezni) fogod a különbséget. :))

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:08:18

@Nash vs. Keynes: Nem az a baj, hogy valaki ilyen, hanem, hogy erőlködve másnak akar látszani. Pont,amit írsz: mesterkélten jópofizós nevetségesen erőlködő hím. Tessék felvállani, hogy Te ilyen vagy és kész. Majd jön olyan nő, akinek így kellesz. Pont ez az átverés az egészben, hogy előadod a "viccest", pedig nem vagy az. Akkor jópofizzon az, akinek megy. Te legyél a visszafogott, de megbízható pl. Ne félj attól, aki vagy! Azért, mert a nőknek a laza csávó jön be? Nem mindenkinek, van, aki pont a visszafogott, urambocsá' lúzer pasik jönnek be.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:10:05

@Scala: Nnnnaaaa, boszorkány üldözés indul? Ez nagyon olyan, mint a jogvédők, amikor rögtön beindul a "jaj, szegény....". Nem kell, majd megvédi magát, de nem is érte támadás. Beszélgetünk. És mivel nekem férfiagyam van tudom, hogy ez nem támadás. Ez csak női aggyal az.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:11:39

@DuBarry: Nyilván nem ez volt a fő gond. De ez olyan, mint amikor a doppingoló sportoló kap még egy lehetőséget, hisznek benne, aztán kiderül, hogy megint csalt. Az a tény, hogy végig átvert mindenkit. Az a megbocsáthatatlan.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:13:41

@Mujza: Arról nem is beszélve, hogy szerencse dolga is kivel találkozol. Ismerek olyat, aki (IT-s, lúzer) néptáncolni járt, azt hitte egyedül fog meghalni, aztán ott találkozott egy lánnyal, elvette, gyerekük van és nagyon szeretik egymást. Ha véletlenül nem jár néptáncolni, akkor egyedül szenvedne.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:15:03

@DuBarry: Én többet várok. Ahogy nem elégszem meg a brumi melegítővel, meg a férfihajjal, úgy egy "elvagyunk" kapcsolat is kevés nekem. Engem ne kötelességből dugjon meg valaki havonta egyszer szombaton a nagyfilm után. Vágjon oda a csempéhez becsülettel!

veriocs 2012.06.20. 19:24:54

@Scala: A legjobban ettől vagyok kiakadva egy emberben és nem csak a férfiakban. Minden probléma e-miatt van!
Köszönöm a linkeket.
@Niurka: Mintha csak én írtam volna! A legjobb "akkor is hazudott, ha csak a boltba ment"!

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 19:35:30

@Niurka: Szövegértési problémák ellen nincsenek hatásos érveim. Leírtam magamról néhány dolgot. Igen, kiválogattam azokat amelyek miatt nálad egy pasi balfasz lúzer vagy meleg. Nekem nem tűnt se jópofának se fel nem vállalósnak, ellenkezőleg. Ha szerinted én mégis mesterkélten laza, magát fel nem vállaló férfi vagyok (ami persze nem zárható ki) akkor hazugnak is kell lennem, hiszen csak megjátszottam magam, te ráadásul át is látsz a szitán. Szóval az álőszinte beismerő vallomásom, ami a balfaszságra predesztinál nem igaz, csak erőltetetten megjátszott. Ez esetben viszont csak hazug vagyok, balfasz nem (bár itt erősen bízom a rugalmasságodban).
Hogy is van ez? Kicsit úgy érzem magam mint Kárthágó.

brokeness 2012.06.20. 19:43:39

@Mujza: Szép volt a záró gondolat!

brokeness 2012.06.20. 19:48:34

@Nash vs. Keynes: Miért ? Be vagy sózva? .-))(Amúgy ez csak egy történelmi álsztori.)

Niurka (törölt) 2012.06.20. 19:51:36

@Nash vs. Keynes: "ha úgy vesszük megmutattam milyen vagyok. Mit hoztál ki belőle? Olyan vagyok mint a több idejáró egykaptafás lúzer IT-s. Mesterkélten jópofizós nevetségesen erőlködő hím.". Ezt Te írtad. Most akkor mi a gond?

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 19:53:23

@Niurka: Drága Catom, ezt te állítottad rólam, mondván minden ide írogató pasi ilyen.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 20:00:30

@brokeness: á, csak megjátszom hogy ilyeneket tudok. Kárthágóról egyszer hallottam amikor a fantom díszleteit kalapáltuk a melós haverokkal. (cserkészbecsszó nem merek szmájlit írni már)

Niurka (törölt) 2012.06.20. 20:19:38

@Nash vs. Keynes: Ha már szövegértés, szó szerint ezt írtam: "Van valami egységes az idelátogató pasikban. Szinte szó szerint ugyanazokat írod, mint egy korábbi csóka." Ha eddig egy fickó volt itt és tök ugyanilyeneket írogatott, ugyanebben a stílusban, akkor mondhatom, hogy minden ide írógató pasi ilyen? Nyilván, ha 100-an írogatnak ide, akkor már (talán) lesz olyan is, aki más stílusban ír, de a jelenlegi helyzet ez. Ja, és ő is megsértődött egy idő után.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 20:20:12

@Nash vs. Keynes: Megsértődsz, hogy nem tartalak pasinak, közben meg ilyen kislányosan hisztizel? Hallod!!!!

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 20:23:15

@Niurka: lehet megsértődött lehet belefáradt, hogy kijavítgasson.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 20:24:37

@Niurka: Azért nyugtass meg, hogy te nem te írod a kislányosan hisztizés definícióját az akadémiai nagyszótárban.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 20:27:04

@Niurka: ugorjunk vissza kicsit a kezdetekhez, ha nem vetted volna le, nekem sose volt igényem, hogy Te pasinak tarts.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 20:28:14

Na azt hiszem itt a vége, elnézést mindenkitől, elsősorban Niurkától. Zárjuk le itt.

veriocs 2012.06.20. 20:38:27

@Nash vs. Keynes: Kár!! Nekem tetszett ez a vita!

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 20:41:46

@veriocs: beindult a tányércsapkodás. Én is tudok személyeskedni, de nem okoz se örömöt se elégtételt ha megbánthatok valakit.

bungics (törölt) 2012.06.20. 21:03:02

@Niurka: @DuBarry:
Én ki nem állom az általánosításokat, mindenfajta sztereotípiától a falra mászok. Pl, hogy a férfi alapvetően vadászik, kell neki a hódítás élménye, stb. Jönnek itt a genetikával, meg az állatvilággal. A nagy l@..aszt.
Az állatvilágban is vannak ilyen meg olyan fajok, hűségesek, meg akik felfalják egymást szex után. Sőt, egy fajon belül is van másfajta típus, pont az emberszabásúaknál.
Emberek vannak, férfiak nők. Mindkettő között csapodár, hűséges, pontosan egy-egy arányban. Önismeret kéne, meg felnőtt gondolkodás. Meg nem hinni a tündérmesékben. Nincs "igazi", csak olyan, akivel lehet élni. A házasság meg akkor működik, ha azt két ember működteti (a szerelem meg jön meg megy).
Ezen kívül még annyit: engem soha életemben senki át nem vágott, pláne nem férfi, mert 5 perc alatt átlátok mindenkin. Ezt nem szokták elhinni, pedig ebben biztos vagyok.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:03:30

@Nash vs. Keynes: Azért majd néhány nap (vagy év) múlva olvasd vissza, amiket írtál! Pontosan hozod azt, amit várok az "ilyen" pasiktól. Amikor kifogynak az érvekből, akkor jön a személyeskedés, majd a szegény kisgyermek panaszai. Majd a "hú, de jó, hogy az én párom/kedvesem nem ilyen". Ha beindul a tányércsapkodás azt észre fogod venni. Bár Te nem ehhez vagy szokva, Téged úgy lehet szívatni, hogy "nem beszél hozzád az ember". Gyermekkori beidegződés. Ha anyu nem beszélt, akkor pánikolt a kisfiú. A normális beszédből nem értett, csak a manipulációból. Ezért aztán felnőttkorában is az őszinte beszólástól kifekszik, de a "kedves/párja" manipulációját simán bekajálja. És már tolja is a bevásárlókocsit lehajtott fejjel, miközben a netes pornó pörög a fejében. A másik csóka is olyan nőről álmodott, akit a büdös életben nem kap meg, miközben itt verte magát, hogy vele nem lehet így beszélni. Mert ez is nagyon egységes bennetek, az elérhetetlen macatípusú nő, miközben farizeus módon fogjátok a "párotok" kezét.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:05:09

@Nash vs. Keynes: Tőlem nem kell elnézést kérned, mert nem sértettél meg. Örülök, hogy lezártad, én is, most.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 21:11:15

@Niurka: Az a baj veled, hogy él a fejedben egy kép, amit nem lehet kiverni belőle. Először csak meghökkentett, kicsit szórakoztatott is, de nem vagytok se te, sem az általad képviselt világnézet annyira fontosak nekem, hogy bizonygassam mi a pasiság, miért balfasz vagy nem balfasz valaki. Sok mindenre elég az önbizalmam de arra nem, hogy elkezdjek kinyilvánítani ilyeneket, bárkit pár mondatból sértő kategóriákba rakni és kielemezni a soha nem látott anyjával való viszonyát. Jó neked ha van olyan ember akinek ez megfelel, pláne bejön. Nekem nem. Ennyi az egész.

veriocs 2012.06.20. 21:11:55

@Nash vs. Keynes: Én ezt máshogy látom! Szerintem Niurka részéről nem volt indulat benne, de tény, hogy félreértettétek egymást vagy talán nem ez a legjobb szó. Ez a vita csupán abból adódott, hogy nem ismeritek egymást és kissé elhamarkodottan itélkeztek. De nem volt ez vészes. Én a magam részéről szeretném, ha maradnál és nem csak olvasó módban!!!
@Niurka: Szerintem megsértődni is lehet mindenkivel megesik, majd kisértődik és, ha ezt megteszi és máskor is jön beszélgettek, vitatkoztok... és elmúlik az esetleges rossz érzés is.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 21:14:29

@veriocs: nem változott semmi, csak az én analízisemet fejeztük be.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:15:38

@Nash vs. Keynes: Egyszer már azt írtad befejezted, lett volna egy nagyobb tétem rá, hogy még írni fogsz. Holnap fél 5-kor a Deák téren? De ne szandálban vagy edzőcipőben gyere!

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:17:19

@veriocs: Nem tudom minek kellett ez a hiszti. Nekiáll vitatkozni, miközben világosan hozta, amit leírtam. Akkor miről beszélünk? Rólam is nyilvánított ő is más is véleményt, mégsem hisztiztem.

arisztotela 2012.06.20. 21:18:39

@veriocs: Niurka tök feleslegesen delirál mindenféle baromságot egy ismeretlenről, aki meg ezt nehezen viseli. Engem nem szórakoztat. Nem szeretem az agressziót, kizárólag övédelemre használom.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 21:19:23

@Niurka: talán most már tényleg lezárhatjuk. Cserkész becsszó mennék, de vidéki vagyok :).

veriocs 2012.06.20. 21:21:05

@Niurka: "Ezért aztán felnőttkorában is az őszinte beszólástól kifekszik, de a "kedves/párja" manipulációját simán bekajálja. És már tolja is a bevásárlókocsit lehajtott fejjel, miközben a netes pornó pörög a fejében." Halálosan utálom az ilyen pasikat!!! Volt szerencsém egy ilyenhez!!! De azért Nash vs. Keynes nem ez a kategória, illetve néhány kommentből ez nem derülhet ki.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:25:15

@Nash vs. Keynes: ok. :))) (így jó? és akkor legalább a többi érzékeny lélek is megnyugszik).

katarocks 2012.06.20. 21:27:25

Nekem csak az tetszik, hogy volt már itt egy pont ugyanilyen vita :D Ugyanaz a forgatókönyv, csak más szavakkal.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:28:16

@DuBarry: Kinek mi az agresszió. Nekem pl. amikor valaki másokat manipulál az rosszabb. Mert én legalább nyílt sisakkal küzdök, és ha úgy alakul (pl. hagyják és nem kórusban sipítoznak), akkor békén hagyom a másikat. De amikor beleszólnak a küzdelmembe (ami ismétlem inkább szájkarate, mint a másik lenyomása, még ha azt a másik úgy is értékeli), az csak olaj lapátolása a tűzre.

veriocs 2012.06.20. 21:28:41

@DuBarry: Ez szerintem nem agresszió csak egyszerű félreértés. A vita nem feltétlenül rossz! Ha személyesen beszélnének szerintem nem lenne semmi baj, nem egy barátság kezdődött vitával.

Nash vs. Keynes 2012.06.20. 21:29:51

@Niurka: És mindjárt szebben süt a nap is :)

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:31:03

@veriocs: Ezzel nincs gond, én ezeket ellövöm, rám is lehet mondani mindent, én még röhögök is rajta, csak az emberek nagyon érzékenyek. Mint már írtam mindenki folyó nyállal bámulja Dr. House-t, hogy "hű, de megmondta, ez igen, de beszólt neki", de amikor ők kapnak beszólást, akkor rögtön áll a bál.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:32:19

@Nash vs. Keynes: Örülök. :))) És anno a másik csókával is le tudtunk mindent rendezni, bár privátban.

arisztotela 2012.06.20. 21:33:52

@Niurka: nekem ez agresszió, és bele is fogok szólni.

Niurka (törölt) 2012.06.20. 21:34:22

Ennyit arról, hogy a horoszkóp egy baromság. DB Bak, aki utálja a konfliktusokat, Niurka meg Nyilas, akinek lételeme a harc. Most ilyen szmájlit tennék :))), de a tömegek ezt várják :(((.

veriocs 2012.06.20. 21:45:33

@Niurka: Nekem az tetszik, hogy nem akarsz megfelelni. Én nem merek ilyen lenni, ja én is bak vagyok, de nem ezért nem merek vagy ki tudja?!

arisztotela 2012.06.20. 21:47:40

@Niurka: haha, te egy zseni vagy, baszki!

veriocs 2012.06.20. 21:53:44

@Niurka: Nem Rocco volt az a csóka, de ő el is tünt?!

m.anna 2012.06.20. 22:02:32

nem a vitához, vissza frei tamásra:
azt a pasit tökéletesen jellemzi a barátnője. láttam könyvhéten dedikálni (vö freit) nagyon barna, nagyon újgazdag cuccok, csilli metál karóra. hosszú sor, ilyen nyegyven-ötvenes tokás nők, frei villogtatja a fogsorát, a csaj meg végig körbe-körbeugrált körülötte, mint egy féltékeny tyúk, és mindenféle területkijelölő dolgot művelt (italt töltött, hozzáért, megigazította az ingét, fotót csinált) VÉGIG az x, másfél óra alatt. ja, és háromfajta különböző állatmintába öltözött (párduc, ocelot meg talán tigris) életemben nem nevettem még ennyit , komolyan.

m.anna 2012.06.20. 22:04:07

jav.: negyven.
a csaj az ízlésén kívül amúgy jó, főleg a magyar viszonyok között:
www.blikk.hu/data/cikk/2/3/14/5/cikk_2031405/frei.jpg

arisztotela 2012.06.20. 22:04:59

@m.anna: elég szép csaj, ha jól emlékszem.

veriocs 2012.06.20. 22:19:08

@m.anna: Szépségkirálynő volt vagy helyezett, füredi lány és negyven felé jár.

katarocks 2012.06.20. 22:19:09

@m.anna: neee, 3 fajta állatmintásba volt öltözve? :D
Mi is a foglalkozása? Emlékszem a Frei előadta egyszer, hogy akkora májer a csaj, hogy már csak külföldön terem neki babér.

m.anna 2012.06.20. 22:31:57

remek alakú kis nő, ahhoz nem fér kétség, csak nagyon jellemző freire. valószínűleg bálványozza, és akkor így boldogok is.

m.anna 2012.06.20. 22:33:23

mmint a csaj freit.

Niurka (törölt) 2012.06.21. 01:18:48

@m.anna: Kérdés, hogy akkor is kellett volna neki Frei, amikor még az egy senki volt.

veriocs 2012.06.21. 08:52:21

@Niurka: Egyértelmű, hogy nem!! Az ilyen férfiaknak ez a vonzereje. És, ha nincs vonzerő, akkor egy felsőbb kategóriás csajt ugyan mi fogna meg benne?!

Niurka (törölt) 2012.06.21. 13:19:41

@veriocs: Én mindig azt kérdezem: kellene-e a pasi akkor, ha a 7-es buszról száll le?

veriocs 2012.06.21. 13:49:21

@Niurka: Ha a fenn említett csaj, és a hozzá hasonlók is így kérdeznének, szerintem a válasz: NEM!

Scala 2012.06.21. 20:55:48

@Niurka: És Scala is Bak (félig) ;-)

Scala 2012.06.21. 20:57:43

@m.anna: Pedig eddig ami képet láttam a nőről (nem a neje, attól elvált), ott ízlésesnek tűnt. Nagyon verik magukat arra, hogy a csaj évek óta franciao-ban él, tehát remek az ízlése... hát persze, és kikapta magának Freit. :-)

Scala 2012.06.21. 21:01:39

@Niurka: Most is egy senki! Csak az ilyen tyúk tud bálványozni egy ilyen ciki pasit.
Hogy érthető legyek ciki pasi az én olvasatomban:
Vágó István, Gyurcsány Ferenc, Szellő István, Hajdú Péter

Mujza 2012.06.21. 21:06:32

@Scala: Jó a lista, velük tényleg nem kezdenék, mert ciki :-D És még pár műsorvezetőt/celebet tudnék említeni :-)
Ja, és hogy lehet félig baknak lenni?

Scala 2012.06.21. 21:08:20

@Mujza: Köszi. Akkor egyetértünk. ;-)
Aszcendensem Bak.

Mujza 2012.06.21. 21:11:02

@Scala: én azt sosem fogom megtudni. Anyukám arra emlékszik, hogy "hááát, 9- 1/2 10 körül, de legkésőbb 10-re biztosan meglettél". Na köszi!

katarocks 2012.06.21. 21:35:34

@Mujza: :D az enyém sem tudja. "Fél 6 körül..." Néztem már táblázatos verzióban, mert ott látni, hogy mi van előtte-utána, meg hogy változnak pontosan az órák, és talán Kos, de asszem még Bika is lehet :)

katarocks 2012.06.21. 21:40:43

még DuBarry honnan tudod, hogy bejössz neki listájával kapcsolatban: az a pont nagyon jó, hogy akkor, ha megtesz neked valamit, amit nem muszáj. Ez nagyon igaz, persze a többi is, jó lista, köszi :)

Scala 2012.06.21. 23:01:11

@Mujza: :-)))
Enyém azt mondta, hogy 11h00. Kérdeztem, biztos? Azért ez így elég hihetetlen, pláne, hogy anyu... Leírok egy történetet illusztrációképpen:

A vércsoportom: 18 éves koromig azt hittem - mert anyám úgy mondta, teljes bizonyossággal - hogy ARh+, apám után, az övé és tesómé 0 Rh+. (értsd a tesóm az ő gyereke...)
Megyek vért adni 18 év és pár hónaposan, kötelezően megnézik, mondom, hogy tudom, hogy mi, nem baj, muszáj nekik minden alkalommal. Persze kiderült, hogy 0 Rh+...

Ezek után meg voltam arról győződve, hogy 11h után születtem vagy előtt, 10 perccel legalább. Három éve csináltattam egy komoly elemzést, és ezt a dilemmát leírtam, hogy 10h40 és 11h40 között bármi lehet. Sztem 11h10.
Az életeseményeim alapján pontosította (és az elemzés egészének értelmét is nézve), azt mondta, hogy külön szánt rá alapos figyelmet, és pontosan 11h00 a helyes. :-)))

Be tudja lőni, aki tényleg jó asztrológus, ne keseredj el. ;-)

Scala 2012.06.21. 23:02:44

@katarocks: Igen, az egyértelmű! Tényleg jó lista! :-)

Niurka (törölt) 2012.06.22. 00:33:32

@Scala: olvastam valahol, Szellő...az RTL Klub Richard Gere-je.

Niurka (törölt) 2012.06.22. 00:37:04

Vágó: Külföldi reptereken mindig keresett valami ismerőt, aki bevitte a városba taxival. A repülőn (a plusz kajáért fizetni kellett) simán elővette a kockás konyharuhát, májkrém kinyit (new yorki járat). Azért Stahl Juditot minősíti, hogy kefélt vele. Ha valaha meg kellene csókolnom a Vágót, utána rögtön lúgot innék, mint egy megrontott cselédlány.

belzebubó 2012.06.22. 06:51:37

@Niurka: A gyereke a konyvet kiado ceg tulajatol van, akivel el az nem "pasi". Hogy rajta mi minden meg lett csinaltatva, az megerne egy kulon posztot. Es egyszerre ment az anyjaval a mutetekre :)

m.anna 2012.06.22. 09:59:29

@Niurka : :DDD lúgot! ott a pont!

Niurka (törölt) 2012.06.22. 10:17:52

@belzebubó: De nevelni a pasijával neveli, akivel együtt élt. Hihetetlen, hogy ilyen ronda, irritáló perszónák milyen sikeresek, miközben volt olyan időszak, amikor Dukai Regina panaszkodott, hogy magányos. Bár a ronda nő kelendő, mert (idézem ffi ismerősömet): nem kell félni, hogy lecsapják a kezéről.

Mujza 2012.06.22. 14:01:37

@Niurka: Vágó????? brroooááá fúúúúúúújjjj (az a baj, hogy egyből elképzeltem... ááááááááááááá)
Stahlnak meg ha jól tudom, nem lehetett gyereke a férjétől, akkor különváltak, egy jó ronda pasassal csináltatott egyet, aztán ismét összeálltak, mintha mi se történt volna.

Mujza 2012.06.22. 14:10:52

@Scala: A kommentedre offolok picit, mert tudom, hogy babát vársz :-) Bocs, ha már tudtad, de engem anno pofáncsapott, hogy a gyerek besárgult. Mert persze létezik az Rh körüli izé, azt tudtam -engem nem érint, mert pozitív-, meg azt is, hogy a 2-3. életnapon normális, ha elkezdenek sárgulni, azzal nincs baj. De az enyém 24 órán belül úgy nézett ki, mint egy répa, ami nagyon nem normális. Ez fertőzésre is utalhat, de létezik olyan, hogy főcsoport-összeférhetetlenség. Vagyis a 0 pozitív anyák gyereke, ha nem 0, akkor tuti besárgul. Férj vércsoportját nem tudtuk előtte, hát így kiderült, hogy A0, mert az első gyerek nem volt sárga. Nem ijesztgetni akarlak, csak tudj róla, ha érint, mert frissen szülten szembesülni ezzel nagyon szar érzés!

Scala 2012.06.22. 15:52:01

@Mujza: Köszi, nagyon jól esik a figyelem, aranyos vagy! :-)
Ez a sárgulás anyut is kiborította, épp, mint téged, mindketten tesómmal szépen sárgák lettünk, és azt mondták szegénynek, hogy ez hiba.
A nagy francokat az! A gyerekek 3/4-e én azt olvastam, besárgul, mert:
www.vital.hu/themes/baba/sargasag1.htm

Magzati korban más a hemoglobin, hogy az jobban kösse az oxigént, ami az anyától jön, ez megváltozik a születés után, a kinti életre optimalizálódva. Az átállás során a régi hemoglobin (ha jól értem) felbomlik, felszabadul egy csomó bilirubin, ami a sárgaságot okozza.
A te picidnél ez szépen hamar végbement. Ennyi.
Inkább attól ijednék meg komolyan ezek után, ha nem sárgulna be.
Nem a fotogénség a lényeg 2 naposan. :-)

Scala 2012.06.22. 15:58:31

@Mujza: Nem lehetett gyereke a férjétől? Szép eufemizmus. :-D
A férj egy gimis osztálytárs (régi barát), az egy látszatházasság, ahogy fentebb jeles kollegina írja, a pasi khm. identitászavaros. Annyira nem biztos magában, hogy nem akart gyereket csinálni a Stahlnak... és innentől a "nevelni nem gond a másét" is érthetővé válik...
Ugye értjük mire gondolok?

Mi lett műtve a csajon? Én nem is tudtam! Már tárgyaltuk, hogy negédes, és így is ronda, legalábbis nem valami szép... szóval írjátok csak mit csináltatott.
Anyja ügyvéd, állati rámenős, kövér, de jobb lett a műtétektől és a szőke hajtól, meg talán némi diéta. Tiszta Apró Prioska recept, az is sokkal jobban mutat öregebben és mézszőkén.

Scala 2012.06.22. 16:00:11

@Niurka: Vágó és a májkrém! :-D
Vitray T. is ilyen volt, nem?

Scala 2012.06.22. 16:12:53

@Mujza: kieg. férjem 0 Rh+, és a gyermek tőle van! ;-)
Agyamra ment a meleg + terhességi agyhúgykő, úgyhogy nem értem a vércsoport-ütközéses részét a dolognak, de sztem ilyen feltételekkel ez nem játszik.

Mujza 2012.06.22. 16:14:44

@Scala: így tényleg nem lesz gond!

Mujza 2012.06.22. 16:31:21

@Scala: ja, a gond nem az volt, hogy besárgult, mert az tényleg gyakori, de 2-3 nappal születés után. Azzal nem is kell foglalkozni, csak figyelni, hogy egyen és ne legyen aluszékony, mert kajával magától kiürül. Erre fel voltam készülve. (A következők téged nem érintenek!) Ha viszont 24 órán belüli, akkor hányás, koplaltatás, (kiszáradás), infuzió, inkubátor, eldurranó vénák a kiszáradás miatt, antibiotikum-kúra (a feltételezhető fertőzés miatt), kéklámpázás, fenyegetés teljes vércserével. Na erre nem voltam felkészítve! Ez a főcsoport-összeférhetetlenség is gyakran előfordul, csak ezt nem szokták reklámozni. Ha előre tudom, hogy ez is lehet, akkor nem borulok ki, hisz tulajdonképpen ez sem vészes dolog, elmúlik maradék nélkül! De 1 nappal szülés után, hormonsokkban, elő-info nélkül, nagyon ijesztő, ezért gondoltam, hogy terjesztem az ismeretet, ne szívjon más is. :-)

Scala 2012.06.22. 16:39:08

@Mujza: Igen, értem! Köszi!
Igazából felfogtam, hogy ő hamarabb, mint kéne, de nem tudtam, hogy ez ilyen paráztatós!

Más:
Tesómnak írja részletes ábrákkal, és linkekkel, hogy én ne menjek a héten sehova, annyira meleg lesz. Írom, hogy oké, de muszáj bankba kivenni EUR-t. Erre visszaír, hogy a férjem intézze kártyával. Most írtam, hogy lehet én vagyok lemaradva, de ez nem az az ország, ahol EUR-t köp az automata... (bár már az se olyan vonzó mára...)

Esténként sétálunk, sötétedés környéke, a görögök az utcában vasárnap óta tökre megváltoztak, eltüntették az autóikat, fojtott hangon beszélgetnek, tanácskoznak a tornácon, a gyerek is viselkedik. Sztem költöznek vissza. :-)

Scala 2012.06.22. 16:40:05

jav. Tesóm, -nak nélkül

Nannii 2012.06.22. 18:13:46

@Mujza: @katarocks: Az aszcendenshez: asztrológus életesemények alapján pontosan meg tudja mondani. Elég félelmetes, amikor a másodpercre pontos időpont alapján a gép kidobja, hogy a szüleid mikor házasodtak, van-e tesód, mikor született... (a dátumokat max. 1-2 hetes eltéréssel)

Niurka (törölt) 2012.06.22. 18:39:49

@Mujza: Szegény gyerek. A lányok az apjuk arcát és anyjuk testét öröklik. Milyen már egy kisgyerek kövér, szakállas fejjel. :)))

Niurka (törölt) 2012.06.22. 18:42:13

@Scala: Úgy megkérdezném, hogy "csak nem buzi", de az bunkóság lenne!

arisztotela 2012.06.22. 18:48:19

@Scala: szerintem nincs műtve, ismerem, csak minimálok.

Mujza 2012.06.22. 19:09:03

@Niurka: "A lányok az apjuk arcát és anyjuk testét öröklik", ez a mi családunkban nem igaz, én arcra is anyu vagyok, a lányom meg összekeverhető az én ilyenkori fotóimmal (szóval nála csak reménykedek). Viszont a barátnőm babájára tényleg döbbenetesen igaz. (vékony férj, sosem-sehol vékony feleség= vékony arcú gyerek, nagyon pufók test...)

Niurka (törölt) 2012.06.22. 20:43:59

@Mujza: Én is arcra apám, badira anyám vagyok.

katarocks 2012.06.22. 23:39:11

@Scala: ezek a dolgok tuti igazak, amiket Stahlról leírtál, én így gondolom.
Az újságját bírom, azokban még ő is tetszik a címlapon :) Csak ne halljam, lássam a nőt.

Scala 2012.06.23. 03:40:26

@DuBarry: oké. :-) De azért valami tuti volt, ha belzebubó írja... majd megkérdezzük őt.

Scala 2012.06.23. 03:44:54

@Niurka: :-)
@katarocks: És a pasi először akkor került elő a cilinderből, amikor le kellett tagadni a Vágóval (broáf) való viszonyát. Mert már túl sokan látták őket együtt, utazgatások, a londoni géppel jöttek egyszer haza, 1999, szombat vagy vasárnap, még én is láttam. Szóval akkor meg lett kérve a haver, hogy ugyan már járjunk.

Egyébként Niurka marólúgos megjegyzéséhez a Havas Henrik is ez a kategória, de olvasom a Story magazinban (várnom kellett valahol), hogy Nagy Ő Anikótól kezdve mindenki megvolt neki. A mélyinterjúk. Persze azok a csajok hivatásosak, de akkor is... Á!

Niurka (törölt) 2012.06.23. 11:26:40

@Scala: Én nem bírom az öreg csókákat, de Henriknek jóarc, nagyon ápolt (Magyarországon ez már erény) és tud nyomulni, ami elengedhetetlen a sikerhez. Neki lehet, hogy beterpesztenék.

arisztotela 2012.06.23. 11:29:03

@Niurka: hallod, ne már, ostoba szerencsétlen.

Niurka (törölt) 2012.06.23. 12:23:36

@DuBarry: Te ismered, én nem, én csak laikusként írtam. De hiszek Neked.

belzebubó 2012.06.24. 13:11:57

@Niurka: Nem, az nem ultrahosszutavu repulotipus.

Niurka (törölt) 2012.06.24. 18:01:42

@belzebubó: Mi az ultrahosszútáv? Egy Koppenhága-Szingapúr nem az?

belzebubó 2012.06.24. 18:23:16

@Niurka: Nem. Kb. 14 óra fölött, 12.000 km fölött az.
SIN-NY 20 óra, SIN-LA 19 óra kb. De az Emiratesnek is van meg a Cathay-nek majdnem ilyen hosszú útja de a SIN-NY a világ leghosszabbja. 20 óra de volt már, hogy 19 volt nekem, széltől függ meg évszaktól. 100 ülés van csak, kizárólag biznisz, első osztály sincs. Északi sarkon keresztül megy a NY. A 380-as csak nagy de az nem megy ultra hosszútávot.
Koppenhágát is megjártam sokszor, mert nincs direkt Stockholm járat, az csak 12,5 óra. Az sima hosszútáv. A380 jár innen, London, Zürich, Fra, Sydney ezek biztosan, meg még pár helyre. Azt hiszem Tokióba is azzal mentem de nem 1000%.

Niurka (törölt) 2012.06.24. 19:24:38

@belzebubó: Köszönöm a kimerítő választ. Ultrahosszún mi jár? 747, 777 vagy A340?

belzebubó 2012.06.25. 02:45:09

@Niurka: A 340-500 -as es a B777-200 LR. LR-long range-et jelent. A 340-en belul az 500-as az, a Boeing tripla hetesen belul meg a 200 LR. De nincs sok ilyen jarat a vilagban ami ultra hosszu. Europabol egy sincs. Ha jol tudom.

Niurka (törölt) 2012.06.25. 07:42:15

@belzebubó: Nagyon vágod. Sztyuvi voltál?

belzebubó 2012.06.25. 08:49:37

@Niurka: Dehogy! Csak ezek között élek 10 éve aztán ragad valami :D
Ránézésre egy Airbust nem tudok megkülönböztetni egy Boeingtól és mindig meg is vagyok "dicsérve" ezért.

Scala 2012.06.26. 09:53:23

@belzebubó: Állati jó! Sosem hallottam ezekről. Nagyon köszi!

Engedelmeddel beépítem, hogy megfelelő pillanatban tudjak menőzni (finoman, nem nőietlenül). :-)
süti beállítások módosítása