A nárcisztikus férfi

 2013.01.15. 14:15

Azért Picasso fotóját mellékeltem a poszthoz, mert ő volt az egyik legjobban dokumentált ismert nárcisztikus személyiségzavaros férfi (http://chezdubarry.blog.hu/2012/04/10/title_1654764). Viselkedése tökéletesen mutatja a típusra jellemző jegyeket. De ne gondoljuk, hogy minden nárcisztikus egy Picasso. Legtöbbjük pitiáner lelki parazita, aki a maga kis szemétdombján tesz földdel egyenlővé mindent, és nem születnek remekművek ennek nyomán.

Ha elfogadjuk, hogy léteznek személyiségzavarok, azokon belül pedig nárcizmus, akkor tudunk erről a továbbiakban gondolkodni. Minden általánosítás sántít, hajlamos az ember túlzottan kategóriákban gondolkozni, de a nárcizmus felismerése valóban fontos lehet akár a mindennapi életben is. A nárcisztikus nőkről már írtam egy posztot,  ők vannak kevesebben (http://chezdubarry.blog.hu/2012/03/21/a_narcisztikus_no). A valóban diagnosztizált nárcisztikusok 75 százaléka férfi. Azért lehet őket diagnosztizálni, mert bizonyos krízishelyzetekben a máskor nagyon is felfuvalkodott nárcisztikusok is terápiába mennek, igaz, ez nem változtatja meg őket.

Nem kell démonizálni a nárcizmust, nagyon sok tüneményes nárcisztikus van. Sármos, tehetséges, tevékeny és szórakoztató, igaz, egy-vagy több ember életét ők is pokollá teszik, de mások számára kész élmény velük lenni. Aztán vannak olyanok is, akik egész embercsoportokat visznek a pusztulásba (szektavezetők, diktátorok), de ehhez jó adag paranoia is kell a személyiségbe, ami nem mindenkinél van meg hál' istennek, mert annyi diktátor nem is férne el egymás mellett, ahány nárcisztikus személyiségzavaros szaladgál. Mikor nagyon kártékony egy nárcisztikus? Ha valamelyik szülője, partnere, gyereke vagy közvetlen munkatársa az embernek. A legrosszabbul az jár, akinek a szülője, mert belecsöppen egy olyan helyzetbe gyerekként, amiből nincs kiút. Akit nárcisztikus szülő nevel, nem fog épen kijönni ebből, ez sajnos borítékolható, egész életében nárcisztikusokkal fog kapcsolatokat kialakítani vagy maga is az lesz.

A szakemberek szerint egy nárcisztikussal egy dolgot lehet tenni, messziről elkerülni. A nárcisztikusok ugyanis leszívják az energiádat, elvesznek tőled mindent, amit tudnak, semmit nem kapsz cserébe, csak egy kimerült roncs marad belőled. Az más kérdés, hogy ebben a játékban te magad milyen részt vállalsz, ez most nem témája ennek a posztnak, mert tény, hogy hülye, aki hagyja, de ez sem ilyen egyszerű.

Mik a nárcisztikus jegyek? Legfontosabb: 1. Grandiózus célok, fantáziák. Egy Picasso, Einstein elérte ezeket, más nárcisztikusok nem. Valamiben nagyon nagyot akarnak letenni az asztalra. 2. Mágikus gondolkodás: amikor felszívják magukat, úgy érzik bármit el tudnak érni, ők a legnagyobbak, valójában istenek. Sok esetben ez elég is ahhoz, hogy magasra repüljenek az életben, más esetben csak arra elég, hogy egy bűzös kocsmában minden nap szétverjék a berendezést, amíg kupán nem vágják őket. ha a másikus gondolkodásuk csődöt mond, mély depresszióba tudnak esni. 3. Az empátia teljes hiánya. A nárcisztikus nem szeret senkit, csak saját magát. A rossz az, hogy viszont rendkívül jól tud utánozni embereket, ezért a legérzelmesebb figurának tudja kiadni magát.  4. Drámafüggés: nem szereti a csendet, a gondolkozást, a befelé figyelést, ezért mindig valami akció kell, felfúj problémákat, keresi a bajt, hisztériázik. 5. Kontrollfüggés: mindent minden pillanatban kontroll alatt akar tartani. Ezzel megőrjít mindenkit maga körül, és ez sokszor kontraproduktív, mert teljesen kikerül a kontroll a kezei közül. Azért abban elég ügyes, hogy fokozatosan kerít be másokat, és olyan helyzetekben kontrollál, amiben nincs kiút. 6. Végtelen önzés. Az empátia hiányából fakad, hogy senkinek semmilyen igényét nem hajlandó figyelembe venni, sőt az ilyenfajta igényeket fenyegetésnek veszi, neki viszont minden jár a másiktól, csak azért mert ő van, kész. 7. Projekció: arra használja a körülötte élőket, hogy a saját egóját töltse. Mondjuk addig csepüli a partnerét vagy gyerekét, amíg az egyre ziláltabb állapotba kerül, ettől ő erősnek és vitálisnak érzi magát. nem törődik vele, hogy akár a saját gyerekét teszi tönkre ezzel. Képtelen magát kihúzni a szarból, ezért mindig kell köré valaki, aki a projekció tárgya lehet. A legtöbb nárcisztikus nem tud egyedül lenni, megbolondul a magánytól. 8. Igény a folyamatos elismerésre. Ez jöhet nagyobb körből vagy szűk családból. Általában nem kapja meg, ez is komoly feszültségforrás. 9. Nagyképűség, felfuvalkodottság, amit el tud rejteni bizonyos helyzetekben. 9. Kíméletlenség: semmi nem tántorítja el céljai elérésétől. 

A nárcisztikus működési módja a következő: felvesz egy nagyon magabiztos, vonzó álarcot, emögé rejti szándékait. Alapvetése az, hogy ő tökéletes, és ő mindent megérdemel az élettől, a másiktól, és minden eszközt bevet, hogy ezt meg is kapja. Eszközei közt szerepel a passzív és aktív agresszió, a tükrözés, hízelgés és ajnározás, a bűntudat és félelem keltés és a másik tehetetlenné tétele. Nem tudatos viselkedés ez részükről. Igazából olyanok, mint a hitgyülisek, nem is tudod, honnan szedik ezt a tudományt, mert úgy ömlik belőlük a manipulációs maszlag, mint ahogy más a levegőt veszi. Tulajdonképpen nem is lenne nagy baj, ha csak ennyi lenne: meg akar kapni valamit, azt elveszi, ez így oké, ha ettől nyugalom lenne. de egy nárcisztikus mellett sosincs béke, mert drámafüggők, ha unatkoznak, üvöltenek, ha bajuk van magukkal, projektálnak, márpedig folyton bajuk van magukkal, mert ritkán érik el nagyszabású céljaikat. Ha akarnak valamit, és te is úgy döntesz, hogy a béke kedvéért te is akarod azt, a következő percben már az ellenkezőjét akarják. A teljes összezavarás a cél, és a másik teljes legyűrése. Mintha a másiktól szednék el azt az életenergiát, amire a saját működésükhöz szükségük van. És amikor elszedték, eldobják a másikat, és állnak is tovább. 

Mindig igazuk van, és mindennek mindig úgy kell lenni, ahogy ők akarják. Ezt persze csak azzal, hogy ők akarják még nem tudnák elintézni, ehhez felnövesztenek magukban egy vonzónak látszó személyiséget, amivel becserkészik, akit akarnak.  Ezen kívül rendkívül jó emberismerők, ha valakire rászállnak annak minden gyengeségét, apró hibáját jól megfigyelik, hogy a későbbiekben terrorizálni tudják. Nézzünk egy kapcsolatot egy nárcisztikus férfival: először minden csodálatos, nagyon figyelmes, szenvedélyes, "az igazi", egyszerűen élettel tölti meg azt, akivel kapcsolatot kezd. tele van lendülettel, energiával, szeretettel. Még csak nem is hazudik, a kapcsolat elején a nárcisztikus is azt gondolja, hogy megtalálta a földi paradicsomot a másikkal. Viszonylag rövid időn belül viszont megváltoztatja a viselkedését. Elkezdi leszólni a másikat, okolni (passzív agresszió), játékokba kezd: kicsit megvonja a szeretetet, magába vonul, megsértődik, de aztán egy időre újra a régi, vagy aktív módon agresszív viselkedést mutat (kiabál, esetleg később verekszik). Kiprovokálja, hogy a másik megpróbáljon "beszélni vele", meghallgatja az érveit, de mindent manipulatív módon kiforgat, tökéletesen semmibe veszi a másik igényeit, de minden ilyen vitát, beszélgetést rendkívüli módon élvez. Ha nem mennek a manipulatív játékok, odébáll. A nárcisztikus csak rövid ideig, célzottan hajlandó adni valamit, és csak akkor, amikor ő jónak látja, vagy szükség van erre, hogy megtartsa a szétesőben lévő kapcsolatot. A nárcisztikus lenézi azt, akivel együtt van, gyűlöli az érzelmeket, a szextől fél. Van olyan nárcisztikus, aki rengeteget szexel, de az tárgyiasítja a partnerrét, ezzel távolítja el magától az intimitást. 

Egyetlen dolog miatt érdemes a nárcizmuson elgondolkozni, mert ilyen típusú emberrel, szülővel, férjjel, sőt gyerekkel nem lehet normális kapcsolatot kialakítani, és nem érdemes a mindig kettőn áll a vásár csapdájába beleesve megpróbálni javítani a dolgon, mert csak felőrlődés lesz belőle. vagy ki kell szállni a kapcsolatból, vagy elfogadni, hogy ez ilyen, és élni boldogan. Mert senki nem érdemel meg olyan fokú tönkremenést, amely a nárcisztikust érzelmekkel szerető egyénre vár. Még egy Picasso sem. 

Tulajdonképpen az egészet egyetlen dolog teszi tragikussá, hogy nem is tehetnek az egészről. Örökölték, eltanulták, belelökődtek, ki tudja, de még jóízűen haragudni sem lehet rájuk, mert azt sem tudják, mit csinálnak.
Pablo Picasso

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr535019654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arisztotela 2014.06.14. 15:10:45

@sorskonyves: Orbán az, a többiek meg az ő megoldási képleteit haználják, de nem hiszem, hogy egyenként mind az lenne

veriocs 2014.06.14. 16:17:59

@DuBarry: Hát nekem ez döbbenet! De végül is politikus is, pénzes is, verekedős is...

Holle anyó 2014.06.16. 14:46:59

Milyen DZS-ről beszéltek? A lófejű "ne játsszon a pórnéppel akit én személyesen eresztettem ki a lábam közül" DZS-ről van szó?

mici˙ 2014.06.16. 19:37:39

Láttátok, hogy Merkel lefogyott, és most elég jól néz így ki. Engem meglepett, minta múlt héten még kövér lett volna.

Holle anyó 2014.06.17. 06:38:08

@sorskonyves: Akkor örülök. Lézer J pontosan ezt a lélektelen idiótát érdemli. Ahogy az röhögött a szamarak által megölt emberen.....
Elképesztő....

Scala 2014.06.21. 11:49:29

@Holle anyó: 100% egyetértek az általad leírtakkal... és a férjem egyik főnöke szerint NAGYON JÓ nő. :-D (Hozzáteszem neki a felesége, 3 gyermeke anyja is így néz ki, csak a feje baltával szabott még pluszba.)
Amúgy LJohnny a nejével mutatkozik amikor kell, az meg vigyorog mint állat mellette... egyszer majd miniszterelnökné akar lenni, gondolom.

Scala 2014.06.21. 11:57:30

@Holle anyó: @DuBarry: kieg. az említett főnök is karrierista, minden egyebet háttérbe szorít. Ez a típusuk. Plusz OV neje is magas, hosszúkás arcú. A Johnny simán egy nagy nárci, mint az említett főnökök mindegyike is. :-)
Nem értem miért nem nárci DBnek Johnny. Alaptípus szerintem.

arisztotela 2014.06.21. 13:16:04

@Scala: nem mindenki az, aki annak látszik:)))

Scala 2014.06.21. 15:08:16

@DuBarry: Oks. ;-)

Más. Egy hete megy az RTL Klub Híradó videóinak cikkbe illesztése, mert olyan bátran (LOL) szerkesztik a témákat, a kis önzetlenek egyem meg őket. Nincs tévénk. Ennek egyik oka, hogy én az Erős Antóniát nem engedem be a lakásomba. Most szembejött négyszer, és levegőt nem kapok. Hajszín? Szemsmink? Egyeztetése? És leginkább RÚZS? Gyöngyházfényű fehér-rózsaszín??? Mindehhez a ruha is úgy ki szokott lenni választva, hogy Dél-kelet Kongóban se menne már el, ezt nézzétek:
444.hu/2014/06/20/az-rtl-klub-tizedszer-is-nekiment-orbannak/

Minden egyes nap ebben a sminkben tolja.
A haja is dög unalom már vagy 15 éve. És másolja a többi ostoba liba. Miért csak Spanyolországban vannak Laetiziák??

Holle anyó 2014.06.21. 18:21:21

@Scala: Meg tudlak érteni. Én Barbie babát nem engedtem be.
Soha semmit nem tiltok a gyereknek - elvből -, ezért megmondtam egy kölcsön-Barbie kapcsán, hogy lehet választani, vagy ő lakik itt, vagy én. Aznap a baka az erkélyen aduldt, másnap szó nélkül visszavitték őt az oviba és azóta sem beszéltünk róla.

RTL... Istenem, milyen vonalasak. Két győzike között megy a bulvárhíradó, de egy kis adó miatt "mingyá' tuggyák", hogyan kellENE pl. oknyomozó újságírást és tájékoztatást csinálni olcsó néphülyítés helyett.
Antónia nagyon szeretNE liberális értelmiségi kultúrnő lenni, de ilyen színvonal mellett erre nincs esélye. Azért néz ki így, mert akik őt nézik az RTL-en, azok is így néznek ki. :))))

Semmi közöm hozzá, de ha nem állítod de az RTL-t a csatornakiosztásból, akkor Antónia nem tud bejönni a lakásodba, viszont sok ismeretterjesztő csatorna igen... :))))

Holle anyó 2014.06.21. 18:29:15

@DuBarry: Akár az, akár nem, nagyon durva, nagyon félek tőle, de inkább nem is kommentelek róla többet, mert még kinyomoztatja, hogy ki vagyok és beperel egy kis kártérítésért, elvégre hogy merek én félni tőle és lófejűzni a nőjét, aki egy angyali természetű jónő, csak az én izlésem ferde..... :))))

Scala 2014.06.24. 16:44:30

@Holle anyó: :-)))

Igen, hiányzik az Arte, a spanyol adók (csak jó nőket engednek képernyőre), a Travel. Valamikor lesz újra érzem, egyre jobban lehet szűrni a műsorokat. Előbb megvesszük a szomszéd lakását, egyelőre nagy a zsufi. ;-)

ujfe 2014.08.27. 07:21:40

Nagyon jó írás. Nyers, érthető...
Kérdésem: az baj, ha sok mindenben magamra ismertem ?
Azért is kerestem rá a témára, mert három és fél év után elhagyott a szerelmem mert megfojtottam a kontrollal és a hisztimmel... Bár nagyon odafigyeltem rá, az egom mindig elnyomott mindent. Sajnos többször javítottam a helyzeten ugyan de mindig visszacsúsztam a régi énem bugyraiba. Többet tudok róla mint bárki más de nem voltam hajlandó megérteni valamiért. Bár az is lehet, hogy csak nem egymásnak szánt minket a sors... Minden esetre a sokadik szakítás után, tegnap egy hosszú levélben írta le, hogy elszívtam az energiáit és most fel kell töltődnie.
A végső konklúzió viszont az volt, hogy nekem orvos kell, mert nárcisztikus személyiségzavarban szenvedek. Megijedtem. Még igaz is lehet. Itt mindenki csak fikázza ezeket az embereket és úgy vannak beállítva, hogy el kell kerülni őket. Ezek szerint egyedül fogom végezni valahol sötétben egy csatornában ? Vagy van segítség ? Erről sajnos egyik poszt sem ír...illetve igen, de a vége ugyancsak az, hogy idővel csak rosszabb lesz.
Nagy segítség lenne ha valaki leírná, hogy ez pontosan mit jelent, tudok-e tenni valamit ez ellen, ki tudom-e deríteni miért következett ez be nálam ?

sorskonyves 2014.08.27. 09:42:26

@ujfe: biztosan eljutottál már idáig a keresgélésben: fordulj szakemberhez. Ha jól értem, van a nárcisztikus személyiségzavar, ez a klinikai szint, ami nem sok jóval bíztat és vannak az ún. nárcisztikus személyiségvonások, amelyek szintén jó nagy galibát tudnak okozni, de fékentarthatóak megfelelő tudatosság esetén. Nagyon kevés vegytiszta nárcisztikus van, gyakran párosul más személyiségzavarokkal és összetéveszteni is könnyű őket. Egy jó szakember segít feltérképezni a miérteket, egy kicsit kívülről látod majd magad és támogat abban, hogy rájöjj ki vagy. A nárcisztikusok egyik legnagyobb gondja, hogy nincsen saját énjük, ezt a belső űrt töltögetik fel mindenféle manipulációval, ezekről DB részletesen írt.
Abszolút laikusként: egy valódi nárcisztikusnak nincsen betegségtudata, nem kutat a neten ezután, nem kér segítséget, mert ő úgy jó ahogy van. Attól, hogy "elszívtad" a párod energiáit még lehetsz borderline, szociopata, sőt, pszichopata is (bocs, csak az érzékletesség kedvéért). Ha így szerzel muníciót, az egy tünet, azt jelenti, hogy tátong benned egy lyuk, valami gond van az érzelmeid megélésével, az empátiával, az asszertív életvitellel. Kérj segítséget, bármi legyen is a problémád, ezzel túllépsz magadon és ha nárci vagy, akkor egy kicsit a betegség kijelölte határaidon is.

ujfe 2014.08.27. 11:45:32

@sorskonyves: Köszönöm válaszod. Nagyon bánt ahogy 'rolunk' itt nyilatkoznak, bár sokakat az átélt trauma miatt megértem. Sajnos én magam is sok kapcsolatot roncsoltam szét, de most már értem, hogy utánam miért találtak a lányok jobb kapcsolatot. Sajnos akkor is mondtam már, hogy én kemény iskola vagyok...Akkor még fellengzősen pedig valahol éreztem, hogy valami nem stimmel. De most, olvasva a fenti hozzászólásokat, inkább megsemmisülve veszem magam górcső alá. Nehéz dolog ám belátás, hogy nem mindenki jön szembe az autópályán hanem én vagyok a rossz oldalon. Ezért pont azok is hibásak akik mindezt tűrik. Szóval nem kell úgy nyilatkozni senkinek, hogy 'mi' inkább legyünk öngyilkosok. Nekem azt hiszem, a fenti sorok után, kijelentések, hogy az apám súlyosan beteg...csak én a magam erejével már évek óta támadom és zúzom szét az önérzetét. Azt kell, hogy mondjam sikeresen vettem át az apai példát és viszem tovább a nárcisz személyiséget és b...szom el életem párját akinél meg ne szerettem jobban senkit....mindezt az első pillanattól fogva.
Ezért én kérek elnézést mindenkitől akit bántottak/bántottunk. Nem vagyok szent csak próbálom felismerni a problémát. Ő szónok a konstruktív választ.
Ha van valakinek ötlete, esetleg konkrét terapeutája /pszichológusa/szakembere akit tudna segíteni, feltárni azt, hogy pontosan ki is vagyok - mert nem biztos, hogy ez/csak ez a problémám - azért mindenképpen hálás lennék...ugyanis ötletem sincs hova forduljak az sztk-n kívül. ...

sorskonyves 2014.08.27. 12:30:17

@ujfe: persze hogy bánt, ha leleplezve érzed magad. Ugye az érthető, ha a másik oldal tagjai igyekeznek védeni magukat? Hogyan mehetnének szembe valamivel, amiről te sem tudod mekkora, pontosan hogyan hat stb.?
Megtennéd, hogy beidézed hol esett szó arról, hogy a nárcisztikusok számára a legjobb döntés az öngyilkosság?
Hibásak akik tűrik? Nem, az áldozat nem hibás, maximum gyenge. Teljesen hibás a gondolatmeneted, így a következtetésed is. Talán az sztk-ban is el tudnak irányítani, tégy egy próbát, sok erőt, kitartást.

ujfe 2014.08.27. 14:09:04

Nem, nem tudom beidézni és nem is szeretném, mert valszeg ez nem hangzott így el, de néhány tíz megnyilvánulás után ez a kép alakul ki az emberben...
No de mindegy is...ilyeneket olvasva simán előfordulhat, hogy inkább hagyja az ember a megoldáskeresést...

ujfe 2014.08.27. 14:20:37

De azért idézek csak egyet: " és az emberek "tudják", hogy ki az, akivel nem tanácsos szóbaállni"

Ezt olvasva elgondolkozik az ember...

sorskonyves 2014.08.27. 18:39:51

@ujfe: ezt a játszát már ismerem, minden jót neked!

ujfe 2014.08.27. 19:39:41

Köszönöm. ...de ez megint nem volt sem segítség sem útmutatás. Pedig pont ezért olvastam el ezt az írást is !
Csak azt akarta tudatni, hogy vannak sokan akik ezzel küzdenek és ha ezt olvassák lehet, hogy pont az önérzetük nem engedi majd, hogy elindulás valamerre. Nincs emögött játszma meg ha az is az érzésem, hogy megítélésem. Pedig épp a felismerés útját keresem...hátha jobb lehetek mert látom, hogy ez nem jó nekem...de főleg a kornyezetemnek, pedig azt szeretném, hogy ne így gondoljanak rám.
Nektek is...

arisztotela 2014.08.28. 11:22:30

@ujfe: Tuti nem vagy nárcisztikus, ők soha nem hibáztatják magukat egy kapcsolat felbomlásáért, és azonnal leértékelik az ex személyiségét: az egy senki, miért sírnék utána. Nem minden nehéz ember nárcisztikus vagy akár borderline.
Szakembert nem nagyon javaslok, gőzük sincsa személyiségzavarokról. Inkább kineziológust, az konkrét ügyekben segíthet valamit.
Amúgy, ha fiatal vagy, még alakulhat magától is a személyiséged 40 alatt az élmények hatására.

Kun Adrienne 2014.10.16. 09:36:02

A kommenteket nem olvastam végig, de amit a blogban olvastam az elképesztő volt számomra. Jó nagy pofon, ami végre felnyitotta a szemem. Természetesen 16 év házasság után az Ex hihetetlen dolgokat művelve tüntetett el engem és a fiunkat az életéből.
Egyetlen mázlim volt a válás során, hogy kitartottam a saját elképzelésem mellett, volt egy elég erős ügyvédem és végül a bírónő is mellém állt.
Sokáig magamat okoltam az egész válás miatt, és pont egy terápiás csoportba jártam amikor ezt a cikket odaadta nekem az egyik csoporttársam, hogy ugyan olvassam már el.
AZóta sokszor vissza kell olvasnom, hogy újra és újra szembesüljek azzal, hogy a legjobb dolog ami történhetett velem/velünk, az a válás.
Valóban az ember élete egy pokollá tud válni, semminek érzed magad, és teljesen kikészülsz, miközben kifelé minden mézes-mázos.
Nyilván az utóbbi években kifelé már én vagy a Sárkány, akivel pokol volt az élet.
Köszönöm a cikket, nekem nagyon sokat segített utólag is.

arisztotela 2014.10.16. 11:57:29

@Kun Adrienne: arra figyelj, hogy ne maradj kapcsolatban, ha a gyerekek miatt muszáj, akkor se nagyon beszélgess. Csak szavakkal tudnak manipulálni. Én fél éve no contactban vagyok (pár emaillel megpróbálkozott, meg barátokon keresztüli manipulációval), ha elmész tőle térben és kommunikációban, egy idő után nem fogsz rajta agyalni, szétoszlik a ködben. Viszont nem árt valami terápia, ilyenek, hogy a következő kapcsolatteremtésnél ne pont a hasonlókat vonzzad magadhoz. nekem borzasztóan erős a nárcisztikusok iránti vonzalmam.

Kun Adrienne 2014.10.16. 17:09:16

@DuBarry: köszönöm, bármilyen jó tanács jól jön!
igazából nincs kapcsolat közöttünk, valahogy zsigerből eltávolodtam, de a gyerek miatt néha szükséges lenne pedig, mert az új feleség pld a gyerekkel tök ellenséges. Igaz, a gyerek már majdnem 16, de azért igényelné az APjával a kapcsolatot. De közben persze ő sem érzi magát vele/velük jól, de azért valami hajtja még az Apjához. Ex sem nagyon akar velem kapcsolatban lenni szerencsére, ő most felhőtlenül boldog a friss, gyors házasságában.
Nem tudom mikor múlik el, mert lassan 3 éve, de folyton töröm a fejem, hogy tudok ebből a lelki borzalomból kikeveredni. A kutyánkat sem engedi hozzám, és teljesen igaz, hogy ide-oda csavar mindent. És valamiért még mindig fáj legbelül, mert elég embertelenül sikerült minket letarolni, ahogy írtad, a végére már a tettlegességig fajult a dolog. Ezért kellett anno eljönnünk és soha többé nem mehettünk haza. És az is igaz, hogy utána bármit próbáltam vele megbeszélni egészen egyszerűen lehetetlen volt. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a "közönség" vagy a közös barátok az ő sztoriját tudják, minket meg sem keresnek.
Vagy aki megmaradt mellettünk is, azok csak a szemeiket forgatják, hogy mi a túró történik Ex-szel. AZ egész egy utópisztikus rémálomnak tűnik.
Nagy kérés lenne, hogy ha időd engedi, írj nekem emailt?
köszönöm előre is!

arisztotela 2014.10.17. 12:07:26

@Kun Adrienne: írj az arisztotela@freemail.hu-ra nyugodtan, válaszolok

Thor vagyok 2014.10.17. 14:14:03

@DuBarry: pont így. Nekem mintha a kineziológus használna, bár gondolom, majd a puding próbája az evés lesz.

arisztotela 2014.10.17. 15:11:10

@Thor vagyok: belőlem kiszedte:))). Nem kell próbálgatni. Minek találkoznál vele? Vagy arra gondolsz, hogy a new attraction hasonló?

Thor vagyok 2014.10.17. 15:32:54

Arra gondolok, hogy az majd akkor derul ki, ha lesz new attraction. Tavaly volt egy, utolag en is hevesen elcsodalkoztam, hogy mi a pocs van mar, ram van irva "narci-magnes".

arisztotela 2014.10.17. 15:34:48

@Thor vagyok: nekem is volt döbbenetes élményem, randizgattam netről, jöttek-mentek, és az első, akinél úgy éreztem, hogy hhhhh, mi a fasz, na az egy nárci kiscsávó volt, se nem okos, se nem semmi, csak nárci, rögtön megdobbant a szívem. Már okosabb vagyok, nem mászok bele ilyesmibe, de egyszerűen a normálisak vagy máshogy betegek szinte semmi hatással nincsenek rám.

Thor vagyok 2014.10.17. 15:45:33

@DuBarry: nah ez se volt egy intelligens, full proli, en viszont bombabiztos kezzel kaptam ki egy hetvenemberes rendezvenyrol. Utolag ijeszto, hogy meg a hazassag kerdese is felmerult. Ugy latszik, ha valaki eleg narci, attol csolatast kapok. -tam. Ne felejtsuk el, mult ido. Gondolkozom, mi a franctol kezdodott ez es mikor, mert pl a volt ferjem teljesen biztosan nem narci.

arisztotela 2014.10.17. 15:54:10

@Thor vagyok: én is vonzódtam már nem nárcihoz, az egész más érzés, az is szuper, de ateljes meghülyülésre alkalmatlan:)))).

Thor vagyok 2014.10.17. 16:01:03

@DuBarry: tenyleg igy. Mondjuk olyan veszett szuper nem volt a ferjemmel, ott kemiaproblemak is voltak. Utolag parszor emlegettem reflexbol ugy, hogy "a tesom" es onmagam kijavitasa kozben rajottem, hogy azert ez eleg jol kifejezi a viszonyunkat.

Mimi Komjathy 2014.10.18. 10:01:23

Sziasztok! Régen írtam ide párszor Dolorez Applepie néven, de az a reg elveszett valahol és én is csak olvasó üzemmódban voltam itt. Az én férjem is nárcisztikus, lassan 4 hónapja költözött el tőlem és ezúton is sok hála és köszönet Dubarrynak a sok nárcis cikkért, mert nélküle biztos nem tartanék ott ahol most. Nagyjából 2 hónap alatt túl voltam a nehezén, az exem fél már tőlem mint a tűztől és még ugyan nem vagyok 100%-os, de sokkal sokkal jobb a helyzet, mint bármikor az elmúlt 7 évben. Ezt a nárcimágnes jelenséget én is tapasztalom magamon, már rendesen figyelem a pasikat emiatt és ha valami nem stimmel sikítva rohanok el. De sajnos túlságosan is vonzóak számomra. A mostani 2 versenyző is roppant gyanús számomra, annyival jobb a helyzet, hogy már tudom kezelni őket. :)

Mimi Komjathy 2014.10.18. 10:07:38

A második számomra meg legyen inkább nekem és akkor nagyjából nincs szóismétlés a kis fogalmazványomban. Vissza kell rázódnom még ebbe a kommentelés dologba. :)

gflora 2014.10.19. 10:06:43

Sziasztok! 56 éves,szintén "nárci-mágnes" nő vagyok.Bár májusban már olvastam az eredeti cikket, sajnos a kommenteket nem olvastam el. Ebben az időszakban kezdtem el olvasni cikkeket, könyveket a nárcizmusról. Szó szerint faltam az információkat, hiszen 2 házasságon vagyok túl, mindkét exem kőkemény nárci. A tüneteket és a fájdalmas eseményeket nem sorolom, mert tökéletesen megegyeznek a szakirodalomban és az általatok leírt pokoli hullámvasút-élményekkel. Ha 100 jellemző tünete van a nárcizmusnak, akkor az én exeimre 99 ráillik. Boldogsággal teli nyaralások, külföldi utak, megalázások, bántások, sértődések, betartások, szerelmes kibékülések, pénzügyi katasztrófák, látszólagos érdeklődések és boldognak tűnő kötődések. És most már tudom, hogy töménytelen mennyiségű hazugság és színjáték! A második férjemmel való poklot 23 évig cipeltem. Bár a második barátnő felszedése után 12 évvel ezelőtt elváltam tőle, újra meg újra bizalmat szavaztam neki. 2 közös gyerekünkre hivatkozva, illetve azért, mert még mindig szerettem. Megbocsátottam, és újra kezdtük vele az életünket. A negyedik barátnő karácsony kor lépett ismét az "életünkbe". Ugyanúgy, mint az előző 3. Csendben, észrevétlenül, párhuzamosan a családi életünkkel. Ha esetleg mégsem sikerülne: még mindig vissza lehet kolbászolni a pihe-puha családi fészekbe...Neten megjelent ölelkezős fotók buktatták le a drágámat. Természetesen ismételten én voltam a hibás: miért nyomozok utána?! És valóban: miért nyomozok utána? Utolsó csepp volt a pohárban. Egy levélben közöltem vele, hogy tűnjön el az életemből. Könnyebb volt levélben, mert szóban minden esetben alulmaradtam. Bár 10 éve szinte egy fillér gyerektartást nem fizetett, a mostani büntetésünk az lett, hogy a gyerekeivel csak minimális telefonos beszélgetésre hajlandó. Én továbbra is napi 12 órában dolgozom, hogy a két egyetemista gyerekemet eltartsam. Ő búvárkodik, sziklát mászik, túrázik, maratonokat fut, és neveli az új barátnő két kicsi gyerekét...Kedves új barátnő! Ha olvasnád a blogot. Te vagy a legújabb áldozat. 2-3 évnél nem tart tovább az álom. Eloszlik a rózsaszín mámor, neked is pokol lesz az életed, mint sok ezer nőtársamnak. (férfiak is járhatnak pórul...) Óvakodj a bűbájos, határaidba belemászó, örökösen szerepet játszó, magát és fantasztikus terveit piedesztálra helyező báránybőrbe bújt farkasoktól! Aki megaláz, betart, megtorol, kihasznál, a következő percben bocsánatért esdekel és imád. Megtalálja a leggyengébb pontodat, ahol megközelíthet és visszaszerezhet. Élj a valóságban, a tetteit nézd, ne a szavait lesd! Szerezd vissza az önbecsülésed!!!! Olvass könyveket az önismeretről, az önbecsülésről, beszélgess szavahihető, a problémádat reálisan értékelő emberekkel! És ami a legfontosabb: MENEKÜLJ! Soha, de soha nem fog megváltozni! Elmegy melletted az életed, kimaradsz rengeteg más örömből, élményből. A gyerekeid is ezt a mintát másolják, nem kerülik el később sorsukat...Nárcik lesznek, vagy nárcisztikusok hálójába akadnak. Nem ilyen sorsot kívánunk a gyerekeinknek! Én igyekszem gyógyulni. Nagyon nehéz és nagyon hosszadalmas. Több év. De napról napra jobb lesz. Egy életem van nekem is. Ha egyedül maradok sem esem már kétségbe. Büszke vagyok a gyerekeimre. Az előző házasságból született lányomra, a kisunokámra. jobb sorsot érdemlünk. Mindannyian. Te is. Ti is. Hajrá! Szedd össze magad te is! Változz és változtass! "Amit az emberi elme el tud képzelni, és amiben hinni tud, azt meg is tudja valósítani!" N. Hill Köszönöm, hogy beszélhettem veletek!

venus11 2014.11.04. 07:35:23

Olvastam egy cikket, ebből jött a véletlen felismerés, hogy mi a gond a kapcsolatommal. Rákattantam a témára, és egyre jobban megerősödtem abban, hogy a párom nárcista. Eddig mindenre gondoltam eltérő neveltetés, különböző értékek, stb. Már ez elég, hogy az ember megszakítson egy kapcsolatot. De miért nem engedi? Ha egyszer nem működik? De ez a tény erre is megadta a választ! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan vagyunk hasonló helyzetben. Most már tudom mit kell tennem!! Csak még azt nem, hogyan érhetem el. Mert szerinte én nem vagyok normális, én vagyok a hibás. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem Ő akar szakítani, nincs válasza. Három éve ingázom a pokol és a mennyország közt. Van esélyem, hogy megszabadulok tőle, vagy ki kell várnom amíg magától megy el?

arisztotela 2014.11.05. 12:15:11

@venus11: nem valószínű, hogy elmegy, menj el, és no contact.

jana-ina 2014.12.04. 23:04:42

@gflora: hát gyerekek....ezek szerint ebben az országban több a nárci mint a munkanélküli. Nem is tudom miért ennyire unalmasak az emberek (különösen a pasik) úgy nagy általánosságban.

Egyébként nárci vagy nem nárci minden "felismerés" fáj és nehezen kezelhető.

Az én "trükköm" a feljtésre/feldolgozásra - ha illik, ha nem - a nyomozás. Minden g€cinél lehet találni valamit. És nem a kutakodás a lényeg, hanem a kiábrándulás. Az első 3-4-5. esetben nem jön be, da a 7-8-ban már az ember belefásul és a csalódások már nem is számítanak, csak marad a (jó esetben) a közönbösség, rossz esetben az utálat. Tuti tipp.

arisztotela 2014.12.04. 23:36:42

@jana-ina: á, nálunk semmi kinyomozható nem történt, csak lelki sérülések, nem mindenki dug félre vagy lop csal hazudik

jana-ina 2014.12.05. 00:00:32

Fúú erre most nemtok semmi okosat mondani. Az én első nagy szerelmem egy verbal abusive pasi volt, éjjel kettőkor a 4-es villamoson kellett túráznom, just for the sake of it (most is viselem a nyomát....viszont nemtom, hogy végül is nem vált-e hasznomra....szerinem igen)...a végén annyira unalmassá vált a basztatása, hogy azt mondtam basta (jó...meg is csúnyult, mert lett egy Bazedow-ja, pedig meseszép fiú volt....Isten nem ver bottal....) így aztán könnyebb volt lelépni.

zelje 2014.12.19. 07:35:43

Mit tegyek, ha a no contact nem megoldható? 3 éves közös gyerekünk van. Ő minden nap hív, hogy róla érdeklődjön, és ha nála van hétvégén egyhuzamban 3 napot a kisfiam, én is hívom, mert szeretem tudni, mi van vele, főként mivel tudom, hogy mennyire nem megbízható semmilyen téren sem, a lázas gyerekkel elmegy pl. a Mamutba, ha unatkozik napközben... Azt ösztönösen megéreztem, hogy a no contact a megfelelő lezárása ennek a dolognak, még mielőtt egyáltalán tudomást szereztem volna a nárcisztikus személyiségzavarról. A magánéletünket illetően ezt tartom is, semmi közünk egymáshoz, mégis napi szinten tartjuk a kapcsolatot és még most is folyamatosan manipulálni próbál vagy megalázóan beszél - teszi ezt úgy, hogy egyébként azt mondja, hogy mennyire törődik velem :) Ez volt a 12 év alatt az egyik nehezen feldolgozható dolog, amiből homályosan éreztem, hogy nincs rendben valami: hogy gyökeres ellentét volt az elmélet és a gyakorlat között, de annyira meggyőzően adta mindig elő az elméletet, hogy teljesen elbizonytalanodtam magamban, azt gondoltam, én értelmezem rosszul a dolgokat.
Minden megvolt nálunk is: mesébe illő kezdet, rám egy ilyen fiú felfigyelt és érdeklődik irántam, aztán a magam teljes alárendelése, a véleményemet semmibe vette, nálunk nem volt valódi megbeszélés, csak látszat: autót, lakást is úgy vettünk, hogy ő elmondta, melyik a legjobb (vagyis ő milyet szeretne...), és hiábavalók voltak az ellenérvek, meg sem hallotta őket. Grandiózus tervek: milliókat hozó vállalkozási ötletek, amik nem hoztak semmit, csak vittek, és mikor ezt megemlítettem, akkor támadásnak vette, meg annak, hogy nem bízom benne. Amúgy a legegyszerűbb kérdéseket is számonkérésnek vette. Számára teljesen életszerű elképzelés volt bicikliskocsmát nyitni, pénz nélkül, ahol én fogok dolgozni - közben persze vittem volna magammal minden nap az egy éves kisfiam. Nem mentem bele, de azóta is sokszor a szememre hányta, hogy ez az ötlete miattam bukott meg. Mivel törvényesen döcögősen ment a pénzhez jutás, jöttek a törvénytelen dolgok, de ezzel kapcsolatban sem tudtam megértetni vele, hogy ez nem normális megoldása a dolgoknak, mindig tudta úgy alakítani, hogy én jöttem ki rosszul minden vitából - leginkább úgy, hogy egyszerűen rálegyintett arra, amit mondtam, mert én nem tudok olyan nagyléptékűen gondolkodni. Aztán jött az elkerülhetetlen vég, már nem voltam elég jó, keresett egy másikat, egy nagyon fiatal lányt, aki még úgy tudott felnézni rá, ahogy én - ismerve a felszín alatti valóságot - már rég nem. Buta voltam, beleestem abba a hibába, hogy azt hittem, vissza tud változni azzá az emberré, aki az elején volt - de az az ember nem is létezett.
Amit nekem nehéz feldolgozni, az pont ez, hogy hogy a jó része csak illúzió volt, a rossz pedig a valóság. Nekem ez volt eddig életem egyetlen kapcsolata, úgyhogy nehezen indulok neki egy másiknak, fogalmam sincs, milyen egy kiegyensúlyozott, egyenlő kapcsolat. Ezenkívül aggódom amiatt, hogy ő nárcisztikus apaként milyen terhet rak a kisfiamra, mert gondolom a bőréből apaként sem fog tudni kibújni. Az ő apja is nárcisztikus, igazi szörnyeteg kategória, aztán mi lett a vége, a fia sem úszta meg.
Meg bevallom rosszul esik, mikor a szakításról kérdez valaki, és mondom, hogy a szükségesnél többet nem beszélek vele, akkor annyira sajnálkoznak, hogy persze, ez érthető. Úgy értik, érthető, sértődött vagyok, mert végülis ő hagyott ott valaki másért. Engem nem ez érdekel. Amiatt nem beszélek vele, amilyen személyiség és ahogy a kapcsolatunk alatt viselkedett, egy szakítás és egy barátnő ahhoz képest semmi :)

zelje 2014.12.19. 08:12:11

Egyébként nem is bírja elviselni, hogy nem tartom vele a kapcsolatot, azt várja, mikor múlik el a sértődöttségem, és térek észre, szerinte gyakrabban kéne találkoznunk, meginni egy kávét együtt, beszélgetnünk. Ezek nem hatnak rám, de azt nehezen viselem, mikor a gyerekkel kapcsolatban manipulál. Szomorú, de még nincs annyi önbecsülésem, hogy az anyaként kapott támadások is mindig leperegjenek. A nőként, emberként kapottakat már jól kezelem, ezért most inkább anyaként próbál bántani.
És fogalma sincs az egészről, ez nekem a legijesztőbb. Ő tényleg elhiszi a saját álomvilágát, ahol ő a középpont és bármi, ami nem jó, csakis más hibája lehet. A szakításunkban is egyértelműen én voltam a hibás, meg abban is, mikor a kisfiunk egy ideig elég rosszul viselte az új helyzetet, és gyakran agresszív lett. Fűnek-fának tartozik, uzsorásoknak is, törvénytelen ügyei vannak és mégis ő fenyeget burkoltan bírósággal a gyerek miatt, pl. mikor nem mentem bele, hogy az akkor 2,5 éves kisfiunk egy hetet nálam, egy hetet nála legyen. Azt mondta, szerencsém van, hogy nem megy bíróságra, mert ott bármit megkaphatna. Persze utána visszavesz, de újra és újra belekezd valami hasonlóba. Vagy abba, hogy nála mindig milyen szuper minden, és a gyerekkel csak nálam vannak problémák, persze miattam. Ettől nem tudom, hogy hogy lehet szabadulni...

arisztotela 2014.12.19. 13:28:16

@zelje: hát, kezdd el hívogatni, kérd meg, hogy vigye el többet a gyereket, kérj segítséget, akarj te kávézni. Meg fogja unni, és felszívódik. Kontrollfüggő, de ha úgy teszel, mintha bármikor csak füttyentenie kell neked, akkor nem lesz neki kihívás az üldözés, mert megvan a kontroll. Szerencséd van, hogy van csaja, így azért nem tud annyira rád koncentrálni.
Ami a trauma feldolgozását illeti, kineziológust ajánlok.

zelje 2014.12.19. 14:21:20

@DuBarry: már voltam párszor tavasszal, komolyan, mintha kicseréltek volna. Aztán azt mondta a kineziológus, és akkor én is úgy éreztem, hogy nincs szükségem több alkalomra. De most megint rossz passzban vagyok, úgyhogy megyek újra.
Ó, ő vinné folyamatosan. Most épp a játsszunk boldog családot a barátnővel, a barátnő gyerekével és a saját gyerekkel-műsor megy, mert még bizonyítani akar. Nekem nehéz, ha sokat van nála, mert utána itthon meg van vadulva, nagyon agresszív lesz. Igazán emiatt fő mostanában a fejem. A pszichopata ex emellett csak apróság...

arisztotela 2014.12.19. 14:26:33

@zelje: ha te akarnád, nem vinné, csak azért viszi, mert tudja, te nem akarod

yzs0323 2015.01.02. 18:14:05

szerintetek egy pszichopata férfi és egy hisztorionikus vonásokkal küzdő nő kapcsolata meddig él?

arisztotela 2015.01.02. 22:27:55

@yzs0323: amíg van mit elvennie a pszichopatának

yzs0323 2015.01.03. 15:50:43

én is így gondolom, csak itt a dolog érdekessége az számomra hogy a hisztorionikus nő, aki - bár annyira nem ismerem a szakirodalmat - szintén egocentrikus, tehát ő sem ad csak úgy, hanem érdekből követelőzik. És ráadásul ő költözött oda a pszicho pasi albérletébe. Érdekes.

yzs0323 2015.01.08. 15:49:31

A pszichopata egy veszekedés után sértődött képet vág és csak köszön. Amúgy mást nem kommunikál és ne is keresi a szóváltást. Teszem hozzá a veszekedésből nem ő jött ki győztesen hanem én. Milyen stratégia ez a nem kommunikálás? Mi lehet a következő lépése?

arisztotela 2015.01.12. 12:11:34

@yzs0323: amit az érdeke diktál, le kell szarni, kizárni, egye más lelkét.

Violéna 2015.01.19. 09:22:01

Sziasztok! Elolvastam ezt a cikket az összes kommenttel együtt, nem is tudom szavakba foglalni, hogy mennyire ütős élmény ez nekem, köszönöm! Azt az egyet sajnálom, hogy találtam rá korábban, igen sok kínzó kérdés a helyére került volna.

15 éve tartó, éppen mélypontját élő házasság alatt kerültem szeretőként egy ilyen kapcsolatba. Soha azelőtt ilyen élményem nem volt, szerető sem voltam, eszembe sem jutott, de ő valamiért elérte nálam azt, amire soha nem gondoltam volna. Olyan szerelmes lettem 42 évesen, mint soha addig... Azt hittem, ilyen nincs, nem létezik. Nem részletezem, minden úgy történt, ahogy a többi nárci-forgatókönyvben, a felhők felett járó első 3 hónap után hirtelen megmutatta az igazi énjét. Volt eltűnés, szeretetmegvonás, veszekedés ok nélkül, tiszteletlenség, és közben gyötrő féltkenység. Ő is féltékeny volt, vagyis inkább birtokolni akart, megőrült, ha bárkivel csak beszélgetni látott, és sajnos én is féltékeny voltam, mert szemrebbenés nélkül, gátlástalanul flörtölt mindenfelé. Szeretőként ezt még megalázóbbnak éreztem, hiszen ott voltam én a hivatalos párja mellett, imádtam, bármit megtettem volna érne, de neki ez is kevés volt. Fél év után kiléptem. Ennek már 1 éve, de azóta is időnként feltűnik és hazudnék, ha azt írnám, hogy már egyáltalán nem hat rám... :( Egyetlen szerencse, hogy nem borítottam miatta otthon, inkább megpróbáltam helyre hozni az otthoni dolgokat. Az viszont rossz érzés, hogy azóta sem közömbös...

Violéna 2015.01.19. 09:23:25

Összegezve még szeretőnek sem jók... :)))

sifumester 2015.01.22. 12:46:50

Sziasztok!

Tegnap találtam rá a cikkre és a levelezésetekre. Döbbenetes és felemelő érzés volt olvasni,és megnyugtató is, hogy nem én vagyok a hülye, a "frusztrált", erőszakos, féltékeny nő, a rossz anya, akivel nem lehet együtt élni, aki elől menekülni kell és folyamatosan hazudozni. No és persze a kétszáz barátnő is miattam volt, akikkel titokban átutazta a Földet, meg az eltitkolt vagyon, miközben azzal sosem törődött velem mi van, hogyan oldom meg a három gyerek nevelését, a munkámat, a háztartást, bevásárlát stb. Ott tartottunk, hogy már mindent én csináltam, a kertet is én tartottam rendben, semmi nem érdekelte, csak a "munkája" és az utazások, síelések, vitorlázások, ahova mindig csajokkal utazott. Csak ő számított, az ő élete, az ő programjai. Ehhez igazítottuk négyen az életünket. Állandó konfliktusban éltünk, mert a gyerekeket csitítani kellett, mert apa alszik, apa dolgozik (kiderült, állandóan társkereső oldalakon csapott le újabb és újabb áldozataira), otthon semmi nem érdekelte. Közös program is csak olyan lehetett, amit ő szeret és, ahol megmutathatja milyen zseniális (síelés, vitorlázás. 20 év után robbantottam, hogy ez nem párkapcsolat ez nem társ, látva másokat, hogyan nem ez a normális. Na utána beindult: mindenért én vagyok a felelős, a bűnbak, a környezetünket mint kiderült régóta manipulálja, rólam intrikál a hátam mögött. Igaz, korábban sem lehetett vele semmit megbeszélni: ha valamit kértem, vagy változtatni szerettem volna, akkor én voltam az elégedetlen, gonosz feleség. Amióta elköltözött a gyerekeit jó ha két hétben egyszer egy este elviszi vacsorázni. Korábban is csak azért találkozott velük, mert otthon lakott. Éjszaka járt haza, reggel meg aludt még, amikor a gyerekek indultak az iskolába. Arrogáns és elitista, mindenkit lenéz, aki nem elég okos, karcsú és jól ápolt. Imádja bosszantani az embereket az állítólagos önuralmával. Aki többször hívja telefonon, annak direkt nem veszi fel. Eltűnik napokra, hetekre. Mindig a törvényesség határán táncol, gyanús bizniszei vannak, nem fizet be számlákat, mert ő úgy gondolja nem jogos a követelés. Azt várja, hogy a lányai ajnározzák, s ha ezt nem kapja meg, megsértődik. A gyerekekre is rá akarja oktrojálni az akaratát nem veszi figyelembe azok érdekeit. És csak hazudik és hazudik és hazudik... de mára minden kiderült, úgyhogy én dobva vagyok, mert nem vagyok hajlandó tovább asszisztálni. Persze már megvan az új áldozat, éppen a sípályákon nyűgözi le. Egészségére.
Nagyon köszönöm, nagyon sokat kaptam a blogtól. Mindenkinek kitartást, mert, ha el is költöznek, de gyerekek is vannak, tovább manipulálnak minket és a gyerekeket.

sifumester 2015.01.22. 13:03:44

@zelje: Kedves zelje. Írtam egy mindenki által láthatót is, de döbbenet a hasonlóság a történetünk között. Nálunk is ugyanez ment: mindig én voltam a hibás, mindig én jöttem ki rosszul a vitákból, nekem volt bűntudatom. Ő döntött mindenről egyedül, sosem beszéltünk meg semmit és a gyerekekre is rá akar mindent erőltetni. Képtelen bármilyen kompromisszumra. És nálunk is van most egy nő, aki persze sokkal jobb mint én, de kiderült, hogy a húsz évünk alatt végig egyik kapcsolatból a másikba lépett és most is csak azért ment el, mert erre rájöttem. És annyit hazudott és hazudik,amit már maga sem tud követni. + a törvénytelen ügyei...szóval a séma nagyon nagyon hasonló :) Csak az a megnyugtató benne, hogy a hiba mégsem bennünk van.

sifumester 2015.01.22. 13:14:43

Ja: és az apukája is erősen nárcisztikus!
És mindig tudtam ,hogy valami nem stimmel, csak nem tudtam mi nem. Magamban kerestem a hibát. A barátaim, családom is most mondják, hogy látták ez így nem jó. Mostanra legalább beazonosítottam, húsz év kellett, hogy végre ki merjem mondani: bármilyen megnyerő, bármilyen okos, nekem ez nem kell már. Hátha még megtapasztalhatom milyen egy igazi társsal élni :) A lányaimat pedig igyekszem felvértezni, bár, lehet, hogy pszichológus kell nekik, mert pont azt a feltétel nélküli "szerelmet" nem kapták meg az apjuktól, ami minden lánynak kijárna.

arisztotela 2015.01.22. 16:53:39

@sifumester: ha elég időt töltesz majd nélküle, tisztábban fogsz látni, begyógyulnak a sebek, azon már kár sírni, mint kapnak meg a gyerekek, mit nem, ez van. nyugi, a nem nárci apák sem szeretik eléggé a lányaikat, nemcsak a tieid fosztódtak meg ettől, a lényeg, hogy ne legyen kapcsolatod neked vele sok, így eltávolodsz, és helyére kerül a dolog. Ha lemegy a köd, sokkal jobb lesz, neked sem kell sajnálnod magad, így jártál, másnak nincs állása, a harmadiknak beteg a gyereke, mindenki szív, neked sem rosszabb, lényeg, tovább ne hazudhassanak neked.

yzs0323 2015.01.25. 17:12:00

@sifumester: Kitartást kívánok! Szerintem a férfiban a pszichopata vonások jól benne vannak nemcsak nárci. Az eset nagyon hasonló a sajátoméhoz. Bár én nem lettem súlyosabb áldozat, mert idejében rájöttem, hogy más nő-nők is vannak a háttérben és egy "sugallat" hatására még a netes levelezéseire is rábukkantam. Szerencsére elköltözött, de szerencsétlenségemre egy ÚJ!! közös munkahelyen dolgozunk. Itt szedte össze az újabb áldozatot, aki még mit sem sejt mi vár rá - így ketten néznek rám rossz szemmel: a nő féltékeny és még tudatlan, ő : meg hát nem érte el célját a teljes manipulációt és kihasználást ezért iszonyúan forr benne a méreg.

sifumester 2015.01.28. 12:08:59

Köszönöm leveled. Ügyes vagy, hogy időben felismerted a helyzeted :) én nem tudom mire vártam ennyi ideig. Egyébként szerintem is súlyosabb eset egy sima nárcinál. Bennem is ez fogalmazódott meg, hogy pszichopata, aki összeszorított szájjal, óriási önfegyelemmel manipulál és teszteli a végletekig az embert. És amikor az robban, akkor Rád süti, hogy Neked van orvosra szükséged. Félelmetes, de szerencsére most már nem rontja itt a levegőt :)
Nehéz lehet Neked velük egy munkahelyen, pláne, hogy aki nem ismeri ezt a személyiségzavart, hajlamos egyszerű megcsalásnak vagy megromlott kapcsolatnak titulálni a helyzetet, pedig ez annál sokkal bonyolultabb. A lényeg, amit dubary írt, hogy ennél sokkal rosszabb is történhetne az emberrel, szóval tovább kell lépni :) Én azt kívánom Neked, hogy találd meg a boldogságot

yzs0323 2015.01.28. 18:27:32

@sifumester: Nagyon köszönöm, igyekszem keresni a boldogságot. Egyébként tényleg így van, már mondta menjek pszichológushoz mikor megkapta a magáét tőlem. Nagyon nehéz a munkahelyen, és a nő sikernek éli meg hogy "elvehette" "megszerezte" tőlem. Teljesen más karakterű nő mint én, hisztorionikus jegyekkel küzd, tetszeleg, feltünősködik, ő legyen a középpont, ez a lényeg. Egyénként nem boldogok,más kollégák szerint is ez feltünő és a pszicho kezdi ledobni az alárcát, egyre gyakrabban, amit már úgy veszeget észre a nő, de nem érti. Még! A férfinak meg persze a nyugi kellene, a biztonság tudat. Érdekes. Szerencsére eljutottam már addig a szintig, hogy a háttérből nézem a mérkőzést. :)

sifumester 2015.01.28. 20:06:47

@yzs0323: Amit írsz, pont ez a lényeg. Nem tud boldog lenni, mert képtelen kötődni, képtelen szeretni. A nők csak eszközök...és teszteli őket a végletekig, ahogy minket is. Akkor is szeretsz, ha eltűnök napokra, akkor is, ha nem veszem fel a telefont, akkor is, ha szanaszét csallak...? És ha egyszer betelik a pohár, jöhet a következő áldozat. :)

Mimi Komjathy 2015.01.29. 13:20:14

Hogyan váljunk okosan a nárci férjünktől témakörben van valakinek tapasztalata?
Előzmények: 7 hónapja élünk külön. Akkor költözött el, amikor rájöttem, hogy megcsalt egy olyan nővel akit én bottal sem piszkálnék meg. 1 hónap után már túl voltam a legnehezebb időszakon, Dubarry tanácsai nagyon sokat segítettek. Rendesen vicces volt amikor én, a border elkezdtem keresni magamban a nárci vonásokat, hízlalni és nekiereszteni az embernek. Meg is lett a hatása. Ha nagyritkán beszélünk, nagyon kedves, segítőkész, még mindig imádja nekem elmondani a bánatát (szűz). Viszont mindig húzza halasztja a dolgokat, még ősszel írtam neki, hogy szeretnék elválni tőle, üljünk el, beszéljünk. Akkor megígérte, hogy jövő héten. Na az a hét azóta sem jött el. 7 évig élősködött rajtam, ezidő alatt összekapált egy lakást, vagyonokat költött a berendezésére, az én kis garzonomban éltünk, etettem itattam a saját kis keresetemből.Ügyvéddel beszéltem, a jogi részével tisztában vagyok. Eddig türelmesen vártam, de mostmár kezd elegem lenni. Valakinek bármi ötlete, tanácsa, tapasztalata van ezügyben? Előre is köszönöm!

yzs0323 2015.01.31. 10:33:38

@Mimi Komjathy: Szerintem nem akar elválni tőled, ezért nem jelentkezik. Az ilyeneknek kellene a tartalékosok ha gond lenne az életükben legyen kit megint kizsákmányolni. Egyénként mit értesz azon, hogy "hízlalni és nekiereszteni az embernek" nem értem de ezt a mondatot, de kíváncsi lennék rá!!! Az én saját eseteben is etettem-itattam az embert sőt még pénzt is adtam neki, nagyon komoly összeget, állítólag a fiának kellett de mára a napnál is világosabb hogy nem. Adósságaira. Sajnos, hülye voltam. A mai napig nem adta vissza a pénzt, hogy hogyan fogom megkapni, szerintem soha vagy csak nagyon sokára, addig is van ami "összeköt" ..

zelje 2015.02.01. 18:40:07

Ha új pasim van, számíthatok rá, hogy a nárci exem a nyakamra fog járni? Még jobban? :) Mi a tapasztalat? Hatni nem hat rám, de fáraszt, hogy még mindig vele kell foglalkoznom.
Viszont az új pasi nagyon kedves, önzetlen, és egyrészt ez döbbenetes élmény, másrészt sajnos ott motoszkál bennem, mikor valami jó történik, hogy de mit vár ezért cserébe, mit akar ezzel elérni? Mivel az exemmel ez így ment. Csak úgy nem "adott" semmit. Remélem ez a fajta óvatosság (vagy hogy is nevezzem) levetkőzhető... Ez mással is így volt?

arisztotela 2015.02.09. 14:01:50

@zelje: attól függ, milyen jegyű:))). Kos, nyilas, oroszlán, vízöntő, rák, mérleg nem, szűz, ikrek, halak, skorpió, bak, bika lehet. Ikrek, halak, skorpió tuti. Akkoris, ha nem nárcisztikus.

zelje 2015.02.25. 09:34:36

Ikrek. És máris elkezdte... Ez őrület, hogy nem ért a szóból és nem lehet tőle szabadulni.

arisztotela 2015.02.25. 15:57:26

@zelje: az ikrektő, halaktól csak akkor szabadulsz, ha kizárod teljesen, nem válaszolsz emailre, telefonra, semmire, akkor megunja. Én speciel egy halaktól még így sem tudtam, a századik nem megválaszolt közeledés után jön a százegyedik (nem nárcisztikus amúgy), ezeket megsérteni sem tudod.

zelje 2015.02.25. 16:15:35

Nem tudom megtenni, mert van egy közös kisgyerekünk.
Tudom, hogy milyen, mégis még mindig meg tud lepni az arcátlanságával :) Hogy a történtek után még mindig azt képzeli, sőt el is várja, hogy elszámoljak neki a magánéletemmel.
Hát úgy néz ki, ezzel kell együttélnem még jópár évig. De kibírtam ennél rosszabbat is tőle, ezzel is megbirkózom :)

arisztotela 2015.03.24. 16:52:35

@Mimi Komjathy: ezt anno nem láttam:)). Én pont itt tartok, fél tőlem, iszonyat kussban van, rettegek, mivel fog előrukkolni. Neked megoldódott?

Montana13 2015.03.29. 17:48:53

Sziasztok! Én is hasonló cipőben járok.
Röviden: 27 éves házasságból léptem ki egy nárcisztikus pasi miatt (akkor még persze nem tudtam, hogy az). Mindent bevetett az elején, olyan hihetetlen volt, hogy azt kérdezgettem magamtól, miért szeret engem ennyire a Jóisten.Miután elváltam, albérletbe költöztem stb. - kezdett megmutatkozni az igazi arca, a többi nagyjából stimmel a többiek történeteivel.
A gondom tehát nem a diagnózis, hanem az, hogy valami függésféle alakult ki bennem iránta, és képtelen vagyok túltenni magam rajta. Úgy érzem, szeretem őt, bár tudom, hogy méltatlanul bánik velem (manipulál, nem őszinte velem, fölényes, megcsalt). Miért nem tudom mégis lerakni? Nem tudom...

arisztotela 2015.03.29. 19:20:41

@Montana13: mert nehéz. Ne tarts kapcsolatot, semmilyet, elmúlik. Ne beszélj és ne kérdezz róla.

Montana13 2015.03.30. 10:24:47

Köszönöm!
De sikerült ez már valakinek? Én majdnem 1,5 éve próbálom kiiktatni az életemből, de nekem nem sikerül. Most fog hazatérni külföldről (2 év után),közben voltam kinn nála pár hónapot 1,5 éve. Pár nap múlva elvileg találkozni fogunk, mert nálam vannak a cuccai (el fogja pakolni tőlem). Szó szerint rettegek, félek, hogy megint sebeket üt majd rajtam a cinizmusával, hidegségével, és tud is, mert én szeretem őt. Megtehetném, hogy nem találkozom vele (úgy is hozzá tud férni a cuccaihoz, ha nem vagyok ott), ehhez próbálok erőt gyűjteni. Az a fura, hogy vele szemben erőtlennek érzem magam, pedig amúgy jól szervezem az életem, vezető állásban dolgozom stb. Ezért is rágta a fülem, hogy hagyjam ott az állásom, de nem tettem meg. Siránkozásnak tűnik, amit csinálok, de Ti, akik itt vagytok, azt hiszem értitek, miről van szó.

Mimi Komjathy 2015.03.30. 15:50:33

@DuBarry: Nem oldódott meg, még mindig lapít. Bár én sem erőltettem, volt még munkakapcsolat, ilyesmi. Most keresek tőle független melót, felszívom magam és elkapom. Van pár hatásos érv a tarsolyomban. Remélem sima ügy lesz.

yzs0323 2015.03.30. 16:04:27

Mi lehet az oka annak, ha a nárci pasi, bár van élettársa, állítóla szerelme (előttem annak nevezte) akkor is minden nap akár többször is pornót néz a neten. Még most is, mikor ott a szerelme mellette? Számomra ez felfoghatatlan, mi lehet ennek az oka? Mi a véleményetek?

Montana13 2015.03.30. 17:51:07

@yzs0323: Szexfüggő. Van ilyen. Olvasd el DuBarry egyik régebbi írását "A testi és az agyi nárcisztikus"-t, többet fogsz érteni!

arisztotela 2015.03.30. 22:04:59

@yzs0323: az agyi nárcisztikusok szívesebben recskáznak, mint szexelnek. Ez az ő döntésük, a te döntésed, hogy ezt próbálod megfejteni, vagy húzol a francba az egy szem életeddel.

Mimi Komjathy 2015.03.31. 10:19:55

Mikor múlik már el a paranoia, hogy minden pasi akit bevonzok nárcisztikus? Gyanús, hogy most egy testi nárcit sikerült beújítani, ami egy agyi nárcisztikus után üdítő változatosság, de aztán lehet, hogy csak túlgondolom. Lehet, hogy csak azért ilyen, mert oroszlán a lelkem...

arisztotela 2015.03.31. 15:35:08

@Mimi Komjathy: igen, azért írtam a posztot, hogy ne nézzetek mindenkit nárcisztikusnak, csak azért, mert megcsal, még nem az, ha nem akar a világ uralkodója lenni, nem nárcisztikus. Elég, ha oroszlán:))).

Mimi Komjathy 2015.04.01. 11:17:26

@DuBarry: Most ha megszakadok, sem tudom objektíven látni a dolgokat. Inkább szakítottam vele tegnap, mert olyan volt, mintha újraélném a férjemmel való kapcsolat kezdetét...

Thor vagyok 2015.04.01. 23:00:12

@Mimi Komjathy: Az eleje a nárcival csodálatos szokott lenni.

Mimi Komjathy 2015.04.04. 15:33:35

@Thor vagyok: Itt nem feltétlenül emiatt van gondom, csak odavág ez a deja vu érzés. Más miatt gondolom, hogy testi nárcisztikus,(bár ez lehet egy oroszlán kicsit megtépázott önbizalma miatt is) és más miatt van vele problémám. Mondjuk úgy, hogy az elődöm még képben van és ez elég sok konfliktus forrása.

Thor vagyok 2015.04.04. 17:26:38

@Mimi Komjathy: ehh, hagyd akkor, hajtsd el amilyen messzire csak birod. Akinel elodok arnyekaval kell meg kuzdeni, az mas dolgokban sem becsuletes, szoval kar a raforditott energiaert.

susztertangó 2015.05.28. 19:54:39

Elolvastam ától cettig.Két dolog jutott eszembe. Minden mese végét át kell írni amelyek úgy fejeződnek be, hogy boldogan éltek míg meg nem haltak. :-( a másik: Két öreg ül az öregotthon kertjében a délelőtti napsütésben frissen zuhanyozva, pelenkázva. A nap kellemesen melegíti az öreg csontokat, jóízűen hallgatnak. Egyszer megszólal az egyik:"Azért az öregségnek is megvan a maga szépsége." A másik-mivel reggel új akkumulátort kapott a nagyothalló készülékébe most jól hal és felháborodva mondja: Micsoda, csak egyet mondj!" A válasz:" Nem tart örökké!" Hogy miért pont ezek...

venus11 2015.09.26. 21:05:25

November elején kaptam egy tanácsot DuBarry-től, ha ő nem, én lépjek le. Sajnos ez nem volt megoldható, mert az én lakásom a bázis. Most volt pár hónapnyi szünet, de kezdek aggódni, hogy unja és visszajön. Nem részletezném a dolgait, mert csak ismételném amit már leírtatok. A kommentek között "szabadulási" ötleteket keresve, 3 dolog jutott eszembe. 1. Az ilyen pasik az elmúlt évtizedekben hol voltak? Nekem ő az első ilyen selejt, sőt, nem is hallottam ilyenekről. 2. Milyen sorsuk lesz öregkorukra? 3. Néhányan mintha ugyanarról a pasiról beszélnénk :) Egyébként olvastam egy könyvet, egy napló, és sztem elég kemény őrlődés egy nárcisztikus pasival. Nora Flocke 1097 nap a címe.

venus11 2015.09.27. 10:00:40

@Mimi Komjathy: hogy? mivel érted el, hogy féljen tőled mint a tűztől?

Bubuska11 2015.10.07. 22:24:30

Sziasztok!
Átolvasva az eddigiekben leírtakat, valóban nagyon nagy segítség a blog. Hihetetlen, hogy ezen témával foglalkozó cikkek, könyvek (Segítség, nárcisztikus a párom! c., A lélek meggyilkolásának száz mója c.) és a különböző kommentek mennyire egybevágóak.
Kezdve a kezdeti természetfeletti, eltúlzott rajongástól, szeretettől, ajándékoktól, utazásoktól, színes mesevilágtól a leépülésig tartó folyamaton át. Ahogy jön a fekete leves: bedőlt vállalkozások, hazugságok , törvénnyel való összeütközések, szolgáltatók számláinak be nem fizetése, kezelhetetlen düh, átváltozás, komprumisszumra való képtelenség, empátiahiány, megalázás, manipuláció, öntörvényűség , mindenért a másik fél hibáztatása, mindenek felettiség, szeretet megvonás, érzelmi zsarolás. És a szenvedő fél szinte már tudathasadásos állapota, az álom vs rémálomvilág váltakozása, a mérhetetlen függéstől való küzdelem, az oda-vissza költözések, szakítások, belső viharok, mások értetlen tekintete a történtek felett, a sok seb, megtépázott szív és lerombolt önértékelés. És ha mindezt le is zárja az ember jön a kiégettség, a más sosem lesz ilyen jó, időnként visszatérő gondolatának csábítása. A másik fél részéről, pedig az újabb, naivabb, szeretetre éhesebb, újabb kihívásokkal kecsegtető célpont kiválasztása, aki később nagy valószínűséggel ugyanitt köt ki, mint mi. Végtelenül lehetne sorolni a forgatókönyvet, melyben szinte mindenki ráismer magára, aki találkozott már ilyen emberrel....ezek az írások egytől-egyig sokat jelenthetnek a végleges leválásban, hiszen minden tudatosult ténnyel kerekebbre nyílik a szem a felismeréstől....

Montana13 2015.10.23. 13:17:11

@venus11:
Válaszolnék a 2. kérdésedre, ti. hogy mi lesz velük öreg korukra.
Egyszer csak megérzik, hogy már nem a régiek, nem tudnak úgy hódítani, belefáradnak, és ekkor keresnek egy szép, fiatal nőt, olyat, akivel az elkövetkezendő időkben még lehet reprezentálni, mint egy klassz házzal vagy kocsival, szóval aki miatt még irigykedhet rájuk a többi pasi. Valójában "túl jó" is hozzájuk a nő, de a charme-juk még lehetővé teszi, hogy meghódítsák, aki amúgy gyenge személyiség kell hogy legyen, mert csak akkor fog teljesen behódolni, és fogja elviselni a következő éveket.
Amikor megvan ez a nő, akkor gyereket csinálnak neki, hogy maguk mellett tartsák, mert amúgy iszonyúan féltékenyek. Elszeparálják és halálukig uralkodnak rajta. Kb. ilyen lesz az öregkoruk. Lásd, Somló Tamás, akitől viszont lelépett a csaj egy idő után.

Montana13 2015.10.23. 13:21:23

@Bubuska11: Tökéletes összefoglalás! :-)

Felhőtlen68 2016.01.21. 20:44:59

Nem olvastam még végig az összes hozzászólást, némelyik kicsit el is bizonytalanított, hogy én vajon kivel álltam/állok szemben.
Én az expasimmal 15 éve ismerkedtem meg, 2 hónapig leveleztünk csak, így utólag olvasva a "semmiről". Először persze minden szép és jó volt, bár hamar jött az első pofon, hiába költöztem be hozzá, azért ő még folytatta a társkeresést. Évekre rá derült csak ki, hogy úgy járt el egy céghez dolgozni, hogy csak netezni járt be (az a meló amin állítólag dologzott, nem is létezett). 1,5 évig. Bár a nárcisztikus leírásból minden illik rá - egyet kivéve, lehet mert ő agyi nárcisztikus? - a testével ő nemigen foglalkozott, illetve a külsejével. 15 év után már inkább hajléktalanra emlékeztet sokszor...
Ő már korábban (de nem miattam) elhagyta egy előző családját 3 gyerekkel, egy nagy szerelemért, aztán mint most 20 évre rá kiderült, a munkahelyen ahol a nővel összeakadt, a rózsaszín köd hevében elrontott egy fontos melót amiért kirúgták. Persze ezekről nem tudtam. Család tehát kidobva, a nőnek állítólag felépített egy házat, a nő állítólag megcsalta, Ő várt, aztán szakítottak, majd jött egy újabb nő 2 évre és aztán én. Bevettem a maszlagot, hogy Őt minden nő elhagyta, illetve annyit finomított, hogy a család mellett felbukkanó nő igazából azért futott be, mert a feleség vallásra kényszerítette (ez sem volt igaz).
Megfogott a mondata, hogy "kettőnk közül csak Te lehetsz aki elmész" (20 év volt köztünk). A terhesség alatt már voltak fura SMS-ek, skype beszélgetések, telefonok, de persze tagadott. Fél éves volt a lányom, mikor egyik napról a másikra elutasított. Sosem volt extra a szexben, neki jó legyen, a többi mindegy volt, szülés után 3 nappal már az empátia teljes hiányát nélkülözve mászott rám (kár hogy nem volt serpenyő a kezemben). A mélyrepülés itt kezdődött, persze jók a megérzéseim, szexrandin keresett (amiről azt mondta a barátjának keres csajt), az estéit a havernál töltötte. 2,5 évig tűrtem, aztán gondoltam megleckéztetem és féltékennyé teszem: túl jól sikerült, mert tényleg összejöttem egy pasival 1 hónapra, na akkor összeomlott. Könyörgött, fűt-fát ígért. Ebben az időben még nem voltak erős jelek, csak mindig fura volt. Lényeg, helyreállt a kapcsolat hosszas könyörgés után, aztán rá egy évre találkoztam egy régi barátommal (kamaszkori szerelem) beszéltünk de SEMMi nem volt. Azt nem tudtam hogy folyamatosan nyomozott utánam, eleve elmondtam, hogy találkoztam, meg megjavította a kocsimat, stb. és különben meg készültem a tesóprojektre is, az volt a fejemben. Aztán egyik nap csak kitalálta hogy a srác feleségével akadályozták meg, hogy én félrelépjek (???!!!) azóta amúgy is ezt meg az előző évi sztorit hallgattam folyton - hogy Ő mit csinált, az sosem számított, mindig terelt és engem hibáztatott.
Éldegéltünk úgy, hogy én tartottam el - igaz a ház az Övé volt - éveken át, volt, hogy segített, DE csak addig, amíg az neki is jó volt. Utána kiszállt, leszart, a gyerekekkel sosem foglalkozott. Én itthon melóztam, Ő melózott a semmin, de bébiszittert kellett hívnunk, hogy tudjak melózni, mert Ő nem tud a kicsivel mit kezdeni. Holt betegen is keltem mindig a gyerekekhez.
Szexuális erőszak történt sokszor, amolyan addig nyomult mig azt mondtam inkább essek túl rajta, sosem fogadta el a nemet. Nem zavarta, hogy mellettem fekszik a gyerek, és nem is alszik, csak dugjuk be....
Amíg a se veled se nélküled program futott hosszú éveken át, addig nagyjából nem volt sok gond. Újrakezdtük egyszer, aztán rá fél évre végleg kidobtam amikor egy nővel készült tölteni az éjszakát (akivel szerinte "csak" barátok voltak de néha mentálisan másképp is egymásra akadtak... (ő szavai). Rá 1,5 hónapra ismerkedtem meg a párommal, na a balhé ekkor kezdődött igazán. Először jött a szöveg, hogy csak néhány dugásra fogok kelleni, 2-3 hónapig játszotta a mintaapukát, elmondta, hogy neki mással nem megy a szex, stb. stb. majd látta hogy nincs eredmény, kezdett durvulni. Elkezdte kipakolni a cuccaimat, a gyerekek előtt pocskondiázott (ez mostanra nagyon eldurvult), mindenért engem hibáztatott, provokált, irogatott - már látom, hogy manipulált. MIndig azzal jött, hogy egyszer ő nagyon sikeres lesz azzal, amit az országban csak ő tud, miközben engem is, az anyját is, a volt nejét is milliókkal húzta le, mert mindig figyel arra, hogy kiből hol tud hasznot húzni. Nem kér sokat, ezért nem is feltűnő, csak egy kis az itt, csak egy kis az ott...A barátnőjének lakása, nyaralója van, akárkivel nem áll szóba. Amikor nekem gyűrűm lett egy év után, utána kezdett szikrát hányni a szeme igazán - viszont rám már nem tud hatni, mert megtanultam összezavarni, kizökkenteni amikor rázendít, igy most a gyerekeket kínozza. Nekünk még a java hátravan, gyerekelhelyezés, bíróság, de legalább elkezdtem...még írom ám amiket csinált, jó lenne biztosat tudni, mert sztem simán megvezeti a pszichológust is....

Felhőtlen68 2016.01.21. 21:16:17

Folyt. köv.
A felsőbbrendűséget többen osztjuk (a volt felesége pszichológus), ugyanezt mondja. Senki sem lehet olyan okos, mint ő, engem állandóan lebutáz mai napig. Végighazudta a fél életét, illetve, nem mondott el mindent. Iszonyat jól színészkedik. Kifele azt mutatja pl. most, hogy ő tök jó apa, mindent megtesz a családért, miközben tudom, hogy miket próbál meg, hogy ellehetetlenítse az ittlakásunkat. Folyamatosan több nővel chatel akik dícsérik folyton, meg kapcsolatot akarnak vele - ez kell az egójának, bár múltkor egy csaj keményen helyretette (én olyan Sherlock féle vagyok :-D, de ebből se tanult még). Nem szokta elmondani, hogy van barátnője, mintha nem is létezne. Csak virtuális ismerősei vannak szinte, barátja sosem volt (ma már tudom, hogy az az egy aki volt, tényleg azért szakított vele, mert le akarta nyúlni a nőjét). Társaságban amúgy csendes és hallgatag. Az én társaságomba sosem tudott beilleszkedni, elvonult. Nem tudom közösségi életet élni, erősen introvertált az exe szerint is. Minden magába folyt. Túl nyugodt, sosem jön ki a sodrából - kivéve, amikor én beszólok, szembesítem a dolgaival, na azt nem bírja. Aki kritizálni meri, vagy a hibáira felhívni a figyelmet, azzal rögtön megszakítja a kapcsolatot.
Rendszeresen megpróbálja kijátszani a szabályokat, pl. parkolásnál olyan süket dumával jön (olyan környék amit konkrétan ezer éve ismer) hogy nem volt kitéve a tábla h fizetőövezet. Volt egy áruházi lopása, azt is rám fogta, hogy az én hibám. (igaz nem is együtt voltunk illetve külön szinten, külön fizettem, külön jöttem ki.
Nemrég eladta a tőle kapott arany ékszeremet, és a barátnőmre fogta, hogy biztos ő lopta el, mert a fürdőszobában volt.
Néha-néha becsusszant egy-egy állásinterjú, de meg van győződve róla a mai napig, hogy azért nem kapja meg az állást, mert túl képzett és túl tapasztalt és a munkaadó azt hiszi róla, hogy ezért ő túl sokat fog kérni amit azok nem tudnak megfizetni (jelzem 20 éve nincs szinte jelen vagy csak hellyel-közzel az informatikában, tehát miről beszélünk? Itt már 1 év kihagyás is iszonyú lemaradás).
Túlfényezi magát, miközben amiben jó, azt nem igazán erősíti, mert azt lenézi (kétkezi munkát). Engem is lenéz, mert a végzettségemtől eltérő munkát vállalok.
Aztán olyan is volt, hogy állásinterjú után visszaírt a cégnek és kritizálta konkrétan a cégben mi hogy és miért nem úgy működik mert ő azt úgy csinálná és az szte sokkal jobb.
Soha semmit nem ért el amúgy. Egy nulla az ember. Fizetetlen számlák halomban. Amig tudott fenyegetni, hogy elzárják a vizet, addig én marha befizettem, ma már nem hat meg. A gyerekektől mindent sajnál, a saját anyjától a gyerekeknek adott pénzt is lenyúlja. Most Karácsonyra otthoni tárgyat képes volt becsomagolni a gyereknek, majd visszarakni mintha mi sem történt volna...persze a gyerek kiszúrta. A gyereknek irogat, hogy elköltözhettek, aztán fél perc múlva közli vele, hogy nem veletek van bajom, hanem anyátok pofátlan. Hogy miért, azt nem tudja amúgy, ha rákérdezel.
Bár egy éve van barátnője, mégis folyton az én párommal van elfoglalva.
Nálunk a csendes lelki terroron és a szexuális erőszakon kívül nem volt más, bár már a lappangó rejtett agressziót megfigyeltem, a gyereken csattant már és ezt már kivülállók is jelezték.
Kommunikálni vele sosem tudtam, problémákat megbeszélni lehetetlen. Nem tud kötődni.
Kínomban volt, hogy más ismerőseinek is elküldtem tényközlő leveleket, amikor nem értettem miért nem tudunk beszélni vagy csak hazudik. Ilyenkor összehúzta magát, azok felé elintézte "rágalmaz és lejárat", de konkrétan amikor vki rákérdezett pontokra, nem is tudott mit felelni. Gondosan ügyeltem, hogy csak olyat irjak bele amit alá is tudok támasztani.
Még két hete is azt irta, hogy nagyon rossz döntést hoztam (mármint hogy otthagytam), aztán a következő az, hogy ha nem lenne más nő a földön akkor se kellenék és megszűntem számára létezni (bárcsak így lenne :-D ). Miközben újra és újra keresi az alkalmat hogy provokáljon.
Én most úgy érzem, hogy azért sok más nőhöz viszonyítva aránylag ép bőrrel megúsztam, de azért vannak pillanatok, amikor én is félek tőle, annyira elönti az agyát a düh....

lépni kell 2016.02.06. 07:12:48

Kedves Felhőtlen. Atyaég, ez jó kis történet, tényleg ennyire egyformák. Szeretném ha segítenél. Nagyon tetszett a "megtanultam összezavarni" c. mondatod. Hogyan csináltad?
Egy-két tipp hasznos lenne.

Felhőtlen69 2016.02.07. 21:24:15

@lépni kell: Ó, a történetnek közel sincs vége, a másik helyen írtam, kiraktam 1,5 év(!!!) csevegését (hátha segit vkinek felismerni, mert ezek egy sémával dolgoznak ám).
jelenetekegyvolthazassagbol.blogspot.com

Az összezavarást a Verbális önvédelem c. könyv (le tudod tölteni) alapján tanultam el :-)

jagerfaust 2016.02.20. 15:22:48

@ujfe: En szemely szerint remelem igen. Ott fogod vegezni. Az egod miatt tudtal visszakuszni hozza, o pedig volt olyan ostoba hogy beszopta a szovegedet, vissza engedett magahoz vesztere. Oszinte resztvetem neki, de persze o is ki vette a reszet mindebbol.

ujfe 2016.02.20. 20:59:29

@jagerfaust:
Azóta sok minden történt, eleget foglalkoztam magammal és azzal amit érzek, gondolok. Simán csak elcsendesedett a kontrollképzetem, sok mindent helyre tettem magamban és ezzel -többek között - az is kiderült, hogy máshol (is) kell keresni a problémát.
Nagyon csalódott lehetsz a fenti téma miatt - bár kétlem, hogy megfelelő képzettséged lenne ilyesmit eldönteni - vagy csak egyszerűen mert valami nem sikerült az életedben. de akkor sincs jogod valakiről ilyen stílusban ítélkezni, aki megpróbált nyíltan segítségért fordulni ehhez a fórumhoz. És ennek semmi köze ahhoz, hogy nekem van-e problémám vagy nincs ! Ez egyszerűen csak intelligencia kérdése, ami nálad úgy tűnik deficitben van. Ezért egy ilyen régi posztra reagálni, inkább kérdéssel kellene, és bár lenne még de nem adok tanácsokat.
Te is próbáld meg felfedezni magad, sokat fog segíteni. Ehhez kívánok neked sok sikert.
Nekem azok az apróságok is sokat segítettek amit DuBarry írt, neki köszönettel tartozom !
Minden jót ehhez a fórumhoz, nagyon hasznos volt számomra !
süti beállítások módosítása