Intimitás

 2012.07.18. 11:23

Az intimitás két ember között nem egyenlő az ölelések számával, nem egyenlő azzal, ki mennyit tesz a másikért. Ezek meglétével is lehet érzelmileg kevéssé kielégítő egy kapcsolat, és ezek hiányában is lehet mély szeretetről beszélni. 

Azért trükkös ez a dolog, mert részben tanult dolog, részben valahonnan csak úgy jön a levegőből. A tanult részt azért hangsúlyozom, mert nagyon sokan vannak, akik megtanulják, hogy ölelgetni, puszilgatni kell a szeretteket, aztán mégsem képesek szeretetet sugározni. Nagyon sok embert ismerek, aki buzgón gyakorolja a testi kontaktust, mégsem valós az intimitás esetükben.

Amit nem lehet mímelni, az a valódi intimitás. Miben nyilvánul ez meg? Hogy képes vagyok a másikhoz az érzelmeimmel közelíteni. Lebontani a saját falaimat, gyengének mutatkozni előtte, máskor átérezni a másik kívánságait, gondjait, és aszerint változtatni a saját magatartásomon. Ez valami iszonyatosan nehéz, és nagyon stabil személyiség kell hozzá.

Hogyan lehet például hideg személyiségként mégis intimitást gyakorolni? Idős asszony, kemény, sosem puszil meg senkit, nem is kérdez az érzelmekről. Viszont némán lesi unokája minden rezdülését. Tudja, mikor mire van szüksége. hagyja, hogy az elmondja, ha valami más kellene (kicsi gyerekről van szó), nem a hibát keresi benne, nem neveli kényszeresen, csak azt szeretné, ha a gyereknek jó lenne. Ez intimitás ölelés nélkül.

Hogyan lehet adakozóként intimitáskerülőnek maradni? Férfi, aki egész nap ápolja beteg feleségét. mindent megtesz. orvosi, élettani szempontból ellátja. Mindent megcsinál helyette, neki. Megtanulta, hogy neki, mint jófiúnak, szolgálni kell, akkor el fogják ismerni, hogy ő rendes ember. ha a felesége megkéri, menjenek ki sétálni, azt nem teszi meg, mert szerinte annak nincs értelme. Ha az jajveszékel, lehordja, gyengének, ostobának nevezi. Minden feladatot elvégez, nem a saját életét éli, mégis intimitáskerülő, empátiahiányos.

Miként kell ölelgetve kerülni az intimitást? Sima ügy az is. Apa, amikor otthon van puszilgatja, ölelgeti, fogdossa a feleségét, gyerekeit. Viszont minden alkalmat megragad arra, hogy ne legyen otthon. Egy rossz szót sem lehet szólni rá, hiszen értük dolgozik, sőt mindig szelíd, kedves. De ha felesége sírógörcsöt kap, mert utál már egyedül lenni a  gyerekekkel, kifogásokat talál, hogy miért ne változtasson.

Tehát az intimitás csak annyi, hogy felszabadultan fel tudjuk tármni magunkat valakinek, és hogy megértsük, érezzük, mire van a másiknak szüksége, és legalább néha aszerint cselekedjünk. Szülőként, partnerként, gyerekként. Az intimitásban nincs helye feltételeknek, pozícióharcnak, elhanyagolásnak, saját képre formálásnak, használatnak.

Engem szerintem 4-5 ember szeretett úgy igazán életemben, intimitással. Volt tök hideg, lusta, idegesítő, fárasztó és agresszív is köztük. Mégis világos volt, mint a nap, hogy feltétel nélkül szeretnek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr734663930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mujza 2012.07.18. 11:46:39

Köszönöm a pontosítást, mert a másiknál a kommentekben úgy éreztem, hogy nem egészen egyről beszélünk. És te pontosan azt írtad le, amit én értettem alatta. :-)
Ennek fényében talán más olvasatot kap, amit az intimitáskerülő anyákról írtam. Hogy megpróbálják, odafigyelnek, de sok lesz idővel, és rendre kimenekülnek az intimkörből. Van pár ilyen ismerősöm, nehezen jött az ihlet a gyerekhez, így vagy úgy de bevállalták, és egyre távolodnak a gyerektől, pedig nem így tervezték...

mici˙ 2012.07.18. 16:02:05

Jó ez az írás, mert tényleg sokan összekeverik az intimitást az egymáson lógó, tapi-puszi majomszeretettel.

Scala 2012.07.18. 19:20:17

Csatlakozom! Igen jó post! Teljesen egyetértek minden szavával. :-)

Scala 2012.07.18. 19:20:51

És még gondolkoznom kell a példáidon, főként a harmadiktól...

Scala 2012.07.18. 19:35:25

Drága Mindenki!
Pár napot egy olyan városban töltünk, ami Wolfgang Amadeus szerint koszos, szürke és unalmas, mégis mindenki miatta ismeri.
Hétfőn leszek, sok szerető pussz!

mici˙ 2012.07.18. 22:32:53

@Scala: De édes vagy, hogy elköszönsz :) Jó pihenénst!

veriocs 2012.07.19. 09:03:04

@Scala: Jó utat! Majd írd meg, hogy tetszett-e! :-)))
süti beállítások módosítása