A nagy krém poszt

 2012.06.08. 14:39

Mit várok el bármitől, amit a fejemre kenek?

Legyen jó érzés az aktus maga, hidratáljon, ránctalanítson, legyen szebb a bőröm színe tőle, mulassza el a pirosodást, legyen jobb az arckontúrom. Hát természetesen ezt egyetlen krém sem tudja, amit eddig használtam.

Estee Lauder Future Perfect Anti-Wrinkle Radiance Eye Cream

Szerintem az én krémezési karrierem elég hasonló másokéhoz, ezért leírom dióhéjban a lelki aspektusokkaal együtt, aztán jön az egyes termékek elemzése.

Amikor az ember fiatal, esetleg krémezi magát, de mindig elfelejti, nem fontos. Sőt, amikor huszonéves voltam, nem is álltak jól a krémek, mert mivel fekete karikás volt a szemem, ezek a krémezéstől el tudnak kicsit mélyülni (ahogy a nedves ruha is sötétebb, a hidratált karika is. Szóval néha vettem valamit, de az aztán ott rohadt a fürdőben.

Harminc körül az ember kicsit kezd ráncosodni. Van akinek a homlokán, de legtöbbünknek a szemek alatt jön elő az első pár ránc. Ilyenkor még bőven nem jellemző az arc ráncosodása.

Jön a pánik. Szerintem nemcsak én voltam vele úgy, hogy először megvettem, amit hirdetnek: Nivea ilyen olyan, L'Oreal, Garnier. Mert ezeknek a cégeknek nagyon jó a marketingje, nem vagy körülvéve kozmetológus szakemberekkel, beveszed, hogy olyan leszel, mint Jennifer Aniston, ha megveszed a tégelybe zárt kőolajszármazékot. Nekem sokáig ez a szakasz nem tartott, mert, amikor kiütést kapok valamitől, az hamar jelzi, hogy ez nem megoldás.

Még nagyobb pánik: akkor biztos drágább kell. Először itt is a reklámnak dőlsz be. Estée Lauder, Clinique. Ezeknek van nagy marketing tevékenysége, gondolod, a drágább, jobb. Veszel ilyet. Megjegyzem, a drága krémek annyit már tudnak, hogy nem ütnek ki, de pár hónap után rájössz, hogy ráncokat viszont nem tüntetnek el. és igazán szebb bőrminőséget sem adnak.

Még innen is jön egy újabb szakasz, internet, külföldi divatlapok hatására megpróbálkozol a nem túl ismert, viszont hypolt termékekkel: La Prairie, Erno Laszlo, Dior, Guerlain. Ezek még eggyel pozitívabbak az előző kategóriánál. Egy jó La Prairie krém, ha ráncot el nem is tüntet, de tényleg valamennyit beleszól a bőr egyenletességébe. Ezeknél azt láttam, hogy pár hét után eltűnik minden kis piros folt. nagyon egyszerű, valamilyen gyulladásgátlót is kevernek bele. A sima aszpirin is megtenné, de ezt akkor még nem tudod.

Nekem az áttörést az jelentette, hogy külföldi beauty fórumokon minden terméket részletesen kielemeznek. Ott is vezettek már meg, de hamar kiderült, hogy a közép árkategóriás amerikai vagy francia krémekben azért több kakaó van, mint a high end márkákban. Ilyen az Is Clinical vagy a Roc, Eucerin. Ekkor már tudtam, hogy az, amit a boltban kapni nem tartalmazhat elég hatóanyagot a ránctalanításhoz, mert akkor veszélyes lenne nagy tömegek számára. van egy-két kivétel: Roc Retinol krém, Estée Lauder Night Repair (viszonylag magas AHA), néhány C-vitaminos krém, és minden hialuronsavas krém (ez annyira ártalmatlan, hogy bele merik rakni mindenbe), vagy például a Bioderma sebiumja, amit nem használok, mert nem az én bőrömre való, de pattanásosoknak szuper, azt mondják (nem tudom, mi a hatóanyag). Ekkor már gondolkodva vásárolsz, de itt is érhet csalódás. Mindenesetre ebben a szakaszban már tudtam, hogy a hialuronsavas krémtől egy pár óráig tényleg szebb leszek, a C-vitaminos krémtől pedig rózsásabb lesz a bőr. A ráncok persze még mindig maradtak.

Nekekm személyesen a ráncaim attól lettek kevesebbek, hogy radíroztam, tonizáltam, hidratáltam. És ehhez nem kellett semmi, ami drága (leírtam máshol)

Összefoglalásként, a legegyszerűbb háziszer rutin kiegészítve valami hámlasztóval (nekem ez most a Suiskin Aha-BHa krém) jobb, mint e legspécibb bolti. Azt hiszem azért, mert az ásványi olajok, amik a krémekben vannak egyszerűen nem mennek olyan mélyre, mint a növényi olajok. Megülnek az arcon. Sok káros is, de nyilván a legdrágább cuccokban károsak nincsenek.

Ráadásul a krémmaffia marketingje teljesen hülye tévképzeteket ültet az emberbe:

1. Fialaton csak hidratálni kell (Garnier alapgondolat). Hát nem, mivel leginkább fiatalon problémás az emberek bőre. Ezeket a problémákat nem lehet egy vizes alapú ásványi olajos löttyel kezelni. Tehát, ha valaki zsíros, foltos, pattanásos bőrű, akkor lehet, hogy retinolra van szüksége már húszévesen. Ha színtelen, fakó a bőre, akkor C-vitaminra, ha keratosis pilaris van az arcán (nekem volt 16 évesen még), akkor BHA kell neki.

2. Idősebb korban zsíros krémek kellenek. Iszonyú baromság. Ismerek nálam idősebb pattanásos nőket. ha ők megtolnák magukat valamelyik ajánlott éjszakai krémmel, az tragédiába fulladna. Nekem száraz a bőröm, mégsem bírom a korosztályomnak árult zsíros szarokat. nem szívódik be, szürke arcot csinál.

3. Ritkán kell radírozni. Gyakran kell radírozni.

4. A szem alá más krém kell, mint máshová. Ezt nem is értem. Nem a bőr végkonyabb a szem alatt, hanem a kötőszövet. A bőr pont ugyanaz. Ez csak egy kamu, hogy két krémet vegyél egy helyett.

5. Természetes alapanyagok. Ha a polcokra kerül a krém, lehet benne akármi, azt tele rakják tartósítóval. Ez olyan, mint tartós tejet inni. Még a C-vtaminnal is az a helyzet, hogy egy citromleves lemosással többet érünk, mint egy drága szérummal, mert akkor természetes C-vitamint viszünk be (semmit nem nagyon bírok, ami igazán maszatol, ezért ezt hanyagolom, de hiszek benne).

Vegyünk konkrét példákat. Öt-hat nagyon hypolt krémet használtam:

1. La Prairie Skin Caviar. Azért ez egy jó krém. Iszonyat jó a szaga és állaga, de azért 140 rugó kissé sok érte. Könnyű, beszívódik, gyulladáscsökkentő, szép színt ad a bőrnek. De ennyi. Se kontúrt, se kis ráncot nem javít.

2. Estée Lauder Night Repair. Ez egy gyümölcssavas krém. Nem tud többet, mint napi két almaecetes lemosás, de valamit legalább tud: hámlaszt enyhén, ettől tényleg ránctalanít.  Az Ahában hiszek, engem kiütött, nekem ez sok volt. Az Idealistet én szeretem. Nem vennék, de azt élveztem használni. Semmit nem csinált, de nagyon jól eltalált illat és állag. Olyan, mint a selyem.

3. Erno Laszlo Kék Gyémánt, valamint Active Phyletil Lotion. Mindkettő 70 rugó fölött van. Kellemes állagú löttyök, beszívódnak. Sokkal kevésbé, mint a La Prairie esetében, de ezektől is szebb a bőrfelszín. Semmi több. Az Erno Laszlo egyetlen előnye, hogy szerintem nálunk ők hozták divatba az olajozás után szappannal lemosást (van egy speciális meleg vizes arcöblögető rendszerük napi kétszer), na ez látványos. Jók az olajok, szappanok, amiket árulnak (20 ezer egy szappan:). Tényleg jobban beszívódik utána minden, tisztább, szebb a bőr. Szoktam is csinálni, természetes olaj és szappan kombinációval. Úgy sokkal jobb, mint az ő vegyszereikkel, de a módszerért köszönet.

4. La Mer. 30 ezer forint! Ez nagyon súlyos, zsíros dolog. Nekem kiütést is okozott, de erre a krémre azért van, aki esküszik. Sose vennék. Semmilyen pozitív hatását nem érzékeltem. csak büdös, nem beszívódó, kellemetlen érzetet ad. Igazából az átlag krémeknél jobban hidratál, de bármelyik ceuticals krém erősebben hidratál ennél is. Egy 3 perces Lotion Mask meg fényévekkel jobban hidratál.

5. Lancome Renergie. Több Lancome krémet is elhasználtam. Nekem ezek a leginkább természetellenes, olajszagú, kellemetlen high end krémek. Egyszerűen nem is értem. Mondjuk legalább nem zsíros. Egyedül a Lancome nem tuszkolja: elmúltál negyven, vastagon zsírozd be a pofád.

6. Guerlain Issima. Na ez volt a legzsírosabb krém a fejemen valaha. Ráadásul még nem voltam negyven. Csak kárba ne vesszen alapon felkentem, de zéró. Viszont ennek nagyon jó szaga volt. Francia öreg arisztokratanőknek való, akiknek passzol a Shalimar kölnijéhez, de ennyi.

7. Clinique Turnaround. Ez annyira antiallergén, hogy szerintem vizes vazelin. A Clinique a természetesség dumájával elég jól megvezette a nőket. A legrosszabb alapozóm, spirálom Clinique volt. Csak a szájkontúr ceruzájukat szeretem.

Amiket úgy érzem, hogy nem árt, nem használ, és ha nincs kedvem olajozni, akkor elkenegetek. Eucerin, Bioderma, Vichy, Collaganeuticals, Botoceuticals. Ezek viszonylag megfizethetők, mind nagyon jól hidratál. Ráncot el nem tüntet, de bárki bőrének megfelelnek, mert nem túl zsírosak. Csodát egyiktől sem szabad várni. Profi termékből a koreaiak voltak kellemes meglepetés. Mint már írtam, a Bha-Aha krém, és a csigakrém is pluszt adott a rutinomhoz. Valami olyat, ami kiegészíti az olajaimat. Ezekről meg már írtam eleget.

Amiről már írtam, hogy hiányosságom blog értelemben: a tejsavas, C-vitamonos és retinolos dolgokban el kell még mélyülnöm, ezekből ki fogom próbálni a profi és a házi változatot is, aztán beszámolok.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr734573731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belzebubó 2012.06.08. 16:30:10

C vitaminos krémet vettem a blogod hatására, Skinceuticals C E Ferulic, de megromlott, sötét sárga lett, most 1 hete a La Colline White C serumot kenem és határozottan világositja a pigmentfoltokat csak durva az ára a Skinceuticalhoz képest.
Az otthoni c vitaminos pakolásra kiváncsi leszek. Valaki próbálta már?

Scala 2012.06.08. 16:59:03

A kaviáros La Prairie komolyan 140 ezer forintba kerül? :-D

Ez egy jó post lett, ismét, grat!

arisztotela 2012.06.08. 17:09:59

@belzebubó: é igen, beletettem bőrre szánt (tehát nem gyógyszertári c vitamit krémbe, és iszonyat kiütéses lettem tőle. Ez azért van, mert a legoxidálódóbb dolog a világon. Mondom, csak citromlé! Sok van benne, és termézetesen stabilizálja a citromsav.
Egyszer nekem is volt jó c vitaminos szérumom, szóval ajnlom.
Nem az én hatásomra, hanem valamelyik videójéra vetted, nem?

arisztotela 2012.06.08. 17:17:47

@Scala: Bocs, csak 110 asszem. A Cellular Radiance 140-50, de azt nem használtam.

Scala 2012.06.08. 17:21:58

@DuBarry: Így már mindjárt más! :-D

belzebubó 2012.06.08. 17:39:01

@DuBarry: Igen valamelyik jól kinéző guru mondta itt nálad, de te is irtad, hogy jó a C vitaminos krém, valóban van változás tőle. Világosodik a bőröm, kissé csillog is, de nem a sebumtól, hanem a C vitaminos szérumtól egyértelműen. Onnan is látom, mert kenem a hasamon egy hegre, sajnos melanoma malignum eltávolitás helye, azt mondták jó hegre is és már több árnyalattal világosabb körülötte a bőröm. 1 hete kenem vele.

belzebubó 2012.06.08. 17:55:23

@Scala: Amit használok La Colline cégnek a csúcsterméke ez: www.shifeon.com/16072/la-colline-nativage-le-serum-50ml/
7oo dollár, de van még ennél durvább is Cle de Peau: www.hey-dollface.com/2009/09/cle-de-peau-beaute-synactif-intensive-cream.html
És amiről én tudok,hogy a csúcs eddig, az 1.500 USD 4 ampulla, 28 napos program. ReVive Peau Magnifique Youth. Hirdették a Singapore Airlines fedélzeti újságjában, hogy megvásárolható. Gondolom van aki veszi.

belzebubó 2012.06.08. 20:26:50

@Niurka: Én sem, csak mindig látom,hogy reklámozzák ezeket és Scala kiakadt a LP árán, azért irtam,hogy van még ennél durvább is.
Amit itt most minden magazinban nyomnak Lancome Absolue L'Extrait ez is olyan 100.000 Ft. körül van, minden magazinban Julia Roberts mosolyog. Ezt itt úgy reklámozzák az újságban, mint Mo-on bármilyen gagyi Garniert, tehát egészen biztos van rá kereslet főleg Ázsiában, ahol a legnagyobb az európai luxustermékek piaca és szentül hiszik, hogy ami drága az jó is.

Timea25 2012.06.08. 20:31:23

vichy szerintem semmire sem jó, illetve az önbarnítója igen, de az más tészta. Avene-nek elég jók a retionolos krémei pl az Ystheal, de az sem kimondottan ráncokra, de mindenféle bőrkiütést, pattanást eltűntet. Bioderma lemosója szuper (az Lisanak is kedvence:)

veriocs 2012.06.08. 21:00:25

@belzebubó: Valami tv műsorban hallottam a ReVive-ről és nagyon megmaradt bennem, hogy Naomi Campbell testápolónak ezt használja! Így aztán szükség is van az orosz milliárdosra. :-))

veriocs 2012.06.08. 21:16:07

@Timea25: Mit tud jobban a Vichy önbarnítója?

Timea25 2012.06.08. 21:28:45

@veriocs: egyrészt tök jó arcra mint krém, másrészt nem mondod meg, hogy nem igazi barnaság. rengeteget próbáltam, de csak ez volt természetes színű

veriocs 2012.06.08. 21:54:50

@Timea25: És mennyire tartós? Nekem az volt a bajom azokkal, amelyeket próbáltam, hogy szinte 2 nap alatt lekopott foltokban, pedig radíroztam előtte.

veriocs 2012.06.08. 22:27:08

@DuBarry: A koreai fermentált krémeket is használod még?

bungics (törölt) 2012.06.08. 23:32:31

Nagyon köszönöm ezt az írást, ittam minden szavát.
Egyetértek mindennel, szinte ugyanez a tapasztalatom, bár én soha nem voltam ennyire kísérletező magamtól. Inkább olyasmit próbálok ki mindig amire valaki nagyon esküszik.
Én is rájöttem, hogy természetes radírok, hámlasztók a legjobbak és az olajok. Ennek ellenére én használok bolti krémet is, hiányozna a nappali és éjszakai krémezési rutin. Én kb. 3 éve leragadtam az Eucerin hialuronsavas krémjeinél, nekem azok nagyon jók.
Az íráshoz még annyit hozzátennék (hogy nyaktól lefelé is szó essen a bőrünkről), hogy tapasztalatom szerint baromság a napozás teljese kerülése. Az óvatos, fokozatos napozás igenis szépíti a bőrt! Nem ráncosít (nem az ráncosít), sőt hidratáltabb is megfelelő ápolás mellett.

arisztotela 2012.06.09. 00:56:02

@Niurka: édes ez a mantrád, de ez a poszt nem a mostani helyzetemről szól, hanem tizenöt évről. Voltam tíz kilóval több, mint most, és ráncosabb. Nagyon egyszerű lenne, ha a hízással meg lehetne oldani az öregedést, de sajna tök kövér és ráncos emberek is vannak.
És az sem nagy bölcsesség, hogy hülyeség ezzel foglalkozni, úgysincs hepi end, mert tényleg nincs, mi több, 26 évesen sokkal szebb nő voltam, mint most, de engem ez a kérdéskör érdekel.

arisztotela 2012.06.09. 01:01:57

@veriocs: fermentált tonikom van, azt igen, a krémet nem kaptam, csak csigakrémet, az alá kenem, meg eucerin alá, ha nem olajat használok. (mostanában napi egy kókuszolaj, egy krém), két naponta az ahás cuccot is, de akkor semmi radír, mert leesne a fejem.

arisztotela 2012.06.09. 01:16:08

@bungics: Igen, az Eucerin jó, nekem is van most éppen.

arisztotela 2012.06.09. 01:53:23

Nálam mérhetetlenül nagyobb beauty junkyk vannak, csak nem grafománok.

belzebubó 2012.06.09. 06:46:44

@Niurka: Nekem van a családomban plasztikai sebész (nő is és szép is Dubarry ha valamilyen magazinnál van akkor még ki is találhatja) bármikor megműtene bármivel amit ő is érdemesnek tart, de vannak határai a szikének is. Valószinűleg nekem mást mond vasárnapi leveskanalazásnál mint amit ezek a plasztikai sebészek nyilatkoznak piszin a médiában. Szemet pl. egyszer jó műteni egy életben, kettő felvarrás már látszik, a harmadiknál 100 méterről is. Implantokat cserélni kell többször egy életben, tokosodhat, etc. Még a szem alatti táskába fecskendezett feltöltőanyagról is rémtörténetet hallgattam, hogyan csomósodott be és hogyan fogja ezt most kikapargatni. De addig is amig el nem szánja magát az ember a lényeg, hogy a bőr kollagéntermelését serkentsük valahogy, addig amig az valamennyire sikeres lehet húzni kell a szikét. Erre meg jó a savazás, a C vitamin meg a Retinolozás.
Lehet hasonlitgatni az európai nőknek magukat az ázsiaiakhoz, hogy ami nekik bejön, hátha bejön egy európainál is, de nekik sokkal több a zsirsejtjük az arcbőrük alatt genetikailag kipárnázottabbak. És ezt olyan mondja aki nem egyet nyitott fel már és nem csak ránézett egy arcra. 20 évesek termékosztályozására nem adok, de jó, hogy olvashatok olyat aki hozzám hasonlóan sokat próbált és nem csak Garniert.

Egyébként az általatok korábban szépdokinak titulált helyescsávó, nála volt gyakorlaton, 10 nap után lapáton végezte.

Timea25 2012.06.09. 09:11:42

@veriocs: folyamatosan kell kenni persze, mert kopik, de ez még viszonylag egyenletesen jön le

Thor vagyok 2012.06.09. 09:50:29

Lancome Hydra Zenről szeretnék kérdezni, hátha valaki ismeri. Ismerős használja, én vagy 2 kenésnyit próbáltam nála, nekem úgy tűnik, durván hidratál. Egyszerűen csak úgy csinál a bőröm, hogy "szörcs" és eltűnt akármekkora kenés, nagyon jó érzés marad utána, csak nem tudom, hogy igaz-e vagy csalás-ámítás és van benne valami kis hűsítő is az érzés fokozása végett. A jelenlegi pénztárcámnak ez is meggondolandó, bár nem egy La Prairie, 42 fontért ideadják.

Thor vagyok 2012.06.09. 10:14:16

Amúgy köszi Dubarry, tényleg jó a módsertan, ha nem is követem még 100%-ban. Egy hete kezdtem el, egyelőre a szappan-exfóliázás-hidratálás cuccost a Clinique háromlépésessel, erre rá kókusz és guasha és már totál más bőrminőséget hordok, még a színe is megváltozott sárgásról rózsaszínes-hamvasra.
Nekem nem voltak még ráncaim 30évesen szem körül, sőt, most is csak hajszálráncaim vannak a szemem körül, ha nevetek, de nem maradnak ott a bőrömön ha elkomorulok :) én látványosan inkább táskásodásra kezdek hajlamosodni mint ráncosodásra, de egyáltalán nem dob fel. Az én nyavalyám az a száj körüli rozzantság: kis befűződés a felső ajkon (ezzel mifrancot lehet csinálni :( megugrik rajta a kontúrceruza is, nem lehet kijavítani - erre próbálkoznék beszedett hialuronsavval) és ahogy a tanakás néni olyan szépen mondja: a shar-pei vonalak az orr kétoldalán száj felé :) + alsó kontúr.
Mondjuk tisztában vagyok vele hogya hidratáltsággal bajom van, néha ha meggebedek sem iszom napi másfél pohár víznél többet és a pajzsmirigy alulműködés is erősen erre hajlamosít. A minap a boltban krémet néztem, lecsapott rám egy ferdeszemű néni és az Eszti Laudertől próbált volna helyes kis csomagot eladni nekem - nem tűnt rossznak amúgy, de mondtam neki, tán inkább Lancome HydraZen. Erre azt mondta ó az nem, az csak olyanoknak való, akik nagyon szárító környezetben élnek, repülőn stb. Na itt kezdtem el zárójelbe tenni az összes infót, amit mondott.

arisztotela 2012.06.09. 11:02:42

@Niurka: lehet ránctalanítani. Nekem sikerült. 2008-ban egy banya voltam. Valami kikészített (nem párkapcsi dolog) úgy, hogy hónapokig nem ettem és aludtam. Aztán elmúlt a dögvész, de egy romhalmaz maradta (a fogyástól is persze, de főleg a stressztől).
Moost ezerszer jobban nézek ki, mint negyvenes éveimben bármikor, nem jobban, mint 35 évesen, persze, de magamhoz mérem magam, és nem olyanokhoz, akik sosem robbantak le.
Cigizem, de ráncos a szájam, a szemem alatt sem az (táskás, de nem ráncos), a homlokom egyáltalán nem, pedig ez mind az volt.
A retinol még az enyimnél komolyabb gondokat is eltüntet (mondtam már, félek tőle), tehát lehet, csak a női lapok mondják, hogy nem lehet.

arisztotela 2012.06.09. 11:06:14

@Thor vagyok: utálom a Lancome-ot, tudod:). Ha hidratálást akarsz, akkor Collageneuticals (az is drága, tizenezer), vagy a koreai Fermentált hidratáló (7 körül), szerintem tökéletesen hidratál mindkettő.

arisztotela 2012.06.09. 11:08:30

@Thor vagyok: ja, és a koreai bent tartja a vizet.

arisztotela 2012.06.09. 11:09:05

@Niurka: megnézem, de nincs lóvém:).

arisztotela 2012.06.09. 11:17:12

@Niurka: j, nem a bloggerekre gondolok.
Tegnap ültem egy két évvel fiatalabb csajjal: orr, mell, szemhéj, botox kipipálva.

bungics (törölt) 2012.06.09. 11:59:13

@Niurka: Az, hogy nem lehet ránctalanítani, az így nem igaz. A durva, állandó hidratálás alapvetően ránctalanít.
Én nagyon hiszek a kozmetikusomnak, nem akar semmi hülyeséget eladni nekem. Ő is mindig azt mondja semmi más nem lehet kívülről csinálni a bőrrel, csak hidratálni, hidratálni ezerrel. Ez sem egyszerű feladat.
Azért nézzél meg olyan örgeasszonyt, aki soha semmit nem kent az arcára és egy olyat aki csak mondjuk Niveát egész eléteben. Ég és föld a különbség.

Niurka (törölt) 2012.06.09. 12:32:21

@DuBarry: Azt hiszem csak megfogalmazásbeli különbségek vannak köztünk. Külföldi plasztikai sebészek is javasolják a jó minőségű kozmetikumokat, mert "ránctalanít", jól karbantart. Nyilván csodák nincsenek, tehát babapopsi, tini arca senkinek sem lesz 40 fölött, de egy jól karbantartott arc az szinte "ránctalan", mindegy, hülyeség. Az ember, visszanézi a fiatalkori képeit elborzad (szar hajak, szar ruhák). A mi korosztályunknak még anno nem mondtak semmit arcápolásról, ez a fiatalságfetisizmus nem létezett még akkor, önbizalmunk sem volt annyira, mint most. A "nézeteltérés" közöttünk csak ott van, hogy én leszarom és megállok egy krémnél, meg az egészséges élet+sport kombónál, Neked ez kevés. De hát Te vagy Bak, tudjuk, hogy egy Bak mindent el akar érni (és el is fog).

Timea25 2012.06.09. 12:47:15

ez egy elég jó írás sztem a ránctalanítanak e a ránctalanító krémek témában:
blog.kremmania.hu/2011/10/ranctalanitanak-e-ranctalanito-kremek.html

arisztotela 2012.06.09. 15:24:03

@Niurka: hány évesen lett ekkora szád akkor?:)

arisztotela 2012.06.09. 15:43:44

@Niurka: Igen, én azt mondom, nem lehet fiatalabbnak látszani a korunknál, te azt, hogy ránctalanítani, de a kettő nem ugyanaz:).

arisztotela 2012.06.09. 15:45:21

@Niurka: az emberek mindenkiben megtalálják, amiért utálni lehet . Ha szerencséd van életedben van 5-10 ember, aki igazán szeret, szóval a többi leszarós.

arisztotela 2012.06.09. 15:47:51

@DuBarry: bocs, inkább 10-15:) elkezdtem számolni.

arisztotela 2012.06.09. 16:39:31

@Niurka: ezt a felső szemhéj plasztikát már posztoltam:).
Rémes a cuccos.

arisztotela 2012.06.09. 16:43:32

@Niurka: megint nem ezt mondtam:).
Igen, ha kölyökképű vagy nagyon jók a génjei, de ez az a rész, amit nem lehet csinálni, se Dubarry se profi módszerekkel.
Kedvenc történetem, hogy voltam egy lézeres tulajnőnél, aki mindent kipróbált magán, csecsemőfeje van. Ránéztem, és tudtam, hogy pont annyi idős, mint én. És még kezet sem kellett figyelni.
Azt is megbeszéltük már, hogy a celebek közül is alig van, aki tényleg letagadhat (Berry, Bullock, stb.) De a csodaszép Angie pl. többnek látszik. Attól még ő a legszebb:).

Thor vagyok 2012.06.09. 16:56:07

@DuBarry: Sajna nem vagyok annyira bennfentes hogy ennyiből levegyem, mi az a koreai, de ha rámutatnál valahol léccilécci :)

arisztotela 2012.06.09. 17:01:35

@Thor vagyok:
bbkrem.hu/kozmetikum/anti-aging/suiskin-aha-8-os-peeling-szerum.html
ez az ahás, sztem szuper.

bbkrem.hu/kozmetikum/hidratalo/suiskin-biologiai-fermentalt-hidratalo.html
ez a hidratáló krém, ez alá érdemes a hidratáló szérumot is megvenni. Nem használtam Hydra Zent, de ezek nagyon hidratálnak

arisztotela 2012.06.09. 17:02:20

@Thor vagyok: ja és a Bartók Béla úton lehet venni élesben, de én ott nem kaptam a krémet, mert elfogyott.

Thor vagyok 2012.06.09. 17:04:34

Köszi :)
Nem járok arra, de biztos meg lehet rendelni valahonnan netről is, megnézem.

Scala 2012.06.09. 18:54:42

@Timea25: Igen, teljesen igaz! A BIODERMA lemosó megéri, olyannyira, hogy fogok venni, a minta elfogyta után is!

Scala 2012.06.09. 19:00:16

@belzebubó: Szuper, hogy írjátok ezeket, mert kb. két hete meséltem a férjemnek, hogy a La Prairie 75 ezer egy krém, és az oroszol mindig láttam, hogy veszik a reptéren. Mondta, hogy még nem is hallott róla (meg milyen vicces, hogy a préri az franciáknál rét), és hogyhogy sose kértem ilyet (sminket 2003 körül mindig ő hozott a reptérről, amíg megérte, és netről egyszer letöltöttem olyat, amit a kezébe nyomtam, de még nem volt a polcokon, mert új széria, pont a kollégájával volt, úgyhogy az egész munkahelyen elterjedt mennyire nem vagyok szimpla). :-D
De akkor még keveset is mondtam, és végre értékelni fogja az alamecetes lemosást a kókuszolajjal, néha kozmetikus rutinunkat. :-)

belzebubó 2012.06.09. 20:43:19

@Scala: La Colline-ről nem is hallottam eddig, csak egy C vitaminos krémet vagy ampullát kerestem az üzletben és ezt a márkát ajánlották. Nem olcsó a C vitaminos sem, de ennek a közelében sincs, de a banya folyton erre a csúcstermékre akart rábeszélni, hogy vegyem meg azt is. A végén adott névjegykártyát. Már ez gyanús volt.
Gondoltam, hogy mielőtt megvennék egy számomra ismeretlen újabb kencét, megnézem a neten, hogy mit irnak erről a használók, csak úgy nem veszem meg és akkor szembesültem mennyibe kerül. Akkor megértettem miért nyomott a kezembe nevjegykártyát távozáskor :D
Itt jutalékra dolgoznak az eladók, ez meg szerintem a bolt legdrágább kencéje volt.

veriocs 2012.06.10. 18:17:46

@DuBarry: A Clinique-től nekem nagyon bejött a Pore Minimizer Instant Perfector. Tökéletesen eltünteti vagy inkább elfedi a tág pórusokat. De sajnos egyáltalán nem tartós, ha csak könnyedén hozzáérek az arcomhoz már letörlöm. Ha találnék egy alapozót, ami ilyen szép börfelszínt ad és még tartós is....! Talán tényleg BB krémet kéne kipróbálnom.
Ugyanebben a termékcsaládban a krémek már nem érnek semmit (nem csökkentenek a pórusokon).
Én próbáltan a retinolozást illetve a tretinoin-t (Retin-A). 8 hónapig csináltam azonkívül, hogy hámlott a képem (ezt egyébként kordában lehetett tartani) semmi hatás. Talán tovább kelett volna!

Nannii 2012.06.11. 21:57:11

@DuBarry: DuBarry, a rézpeptidről mi a véleményed? Úgy tudom, Mon. csak az EL Perfectionist-ban van. Valaha volt belőle mintám, és jó volt, de akkor még fiatal voltam (max. 35). A mostani bőrömnél nem tudom, hozna-e látványos eredményt.

Timea25 2012.06.11. 22:26:58

@Nannii: bocs, látom, hogy Dubarryt kérdezted, csak kiváncsiságból ránéztem az összetevő listára és a 2 fajta peptid van benne, nem tudom melyikre gondolsz, de mindkettő borzasztóan hátul van az összetevő listán, szóval minimális lehet benne. egyébként én szeretem az EL szérumokat, de mindegyik csak addig hat, amíg használod, egy perccel sem tovább:)

katarocks 2012.06.11. 22:36:41

@veriocs: próbáld meg a BB-t, nekem a Missha Signature van, amit a kevésbé erős fedésűek közé sorolnak, de már legalább egy hete semmit nem kentem a fejemre, és ma ráraktam az idegességtől pattanásos fejemre, és nagyon jól fedett! Valahogy kihagyás után feltűnőbb volt :-) És ami nagyon jó benne, hogy tartós.

arisztotela 2012.06.11. 22:37:01

@Nannii: hát arról is sokat olvastam itt:
www.essentialdayspa.com/forum/viewthread.php?tid=37752

ez a skin bilogies az eredeti, mert dr. Pickard találta ki. Nem tudom, mert nem használtam soha. Ez is aza a fajta szépítés,ami előbb visszaeséssel jár, amit nem szeretek.

Nannii 2012.06.12. 20:52:15

@Timea25: @DuBarry: Köszönöm a válaszokat! Igen, azt hiszem, az EL felejtős, én is úgy emlékszem, csak addig voltam szép, amíg rajtam volt, de addig nagyon. :)
@DuBarry: Ezen az oldalon találtam rá én is, egy másik topikban. Ott visszaesésről nem írtak, csak max. annyit, hogy nem használ. Még elmélyülök a témában, mert ez a visszaesés elgondolkodtatott.

arisztotela 2012.06.12. 21:16:11

@Nannii: nem mondtam, hogy ne, csak azt, hogy nem ismerem.

Nannii 2012.06.12. 21:38:14

@DuBarry: Tudom, a "felejtős"-t csak az EL-re írtam, a rézpeptidnek még részletesebben utánajárok, mert elég biztató véleményeket is olvastam.

Thor vagyok 2012.06.12. 21:57:18

Nah, vettem tegnap elvileg tiszta hialuronsavat, a gyakorlatban nem tudom miféle gélt hialuronsavval:

www.ciao.it/GalleriaMultimediale/JALURONIC_ACID__1176641

magamra kentem szappanos arcmosás után és elképedve néztem: ilyen lehet az instant arcfelvarrás :)
Totál kivasalta az orr-száj melletti redőmet, a kb 3 centis függőleges szemöldökráncomat és egyből kilátszott a felső szemhéjam kb fele. Teljesen vicces volt, mert látszott hogy ez jókora megdöbbenés az arcbőrömnek is: az orr-száj izé helyén fehér csík maradt az arcomon, mintha kézzel feszítettem volna ki (bár lehet azért is, mert kicsit kipirosodott elsőre az arcbőröm).
Sajnos reggelre nem maradt úgy, bár nem is múlt el egészen, így két dolgot tudtam meg: 1. tényleg a dehidratáció a bajom, 2. valóban nem hallucináltam és nem a megszépítő messzeség teszi, hogy arra emlékszem, hogy amikor egyszer a kozmetikusom úgy 2 évvel ezelőtt hialuronsavas kencével csinált arcmasszázst, akkor mire kijöttem tőle, törlődtek ezek a ráncaim (akkor hetekig tartott a hatása).

arisztotela 2012.06.12. 23:03:38

@Thor vagyok: rám ekkora hatással azért nincs:). Éjjelre nem érdemes, ez nappalinak való, és kitart nyolc órát a lifting, ha elég nagy koncentrációjú.

arisztotela 2012.06.12. 23:05:24

@Nannii: vallásos hívei vannak. Olyan mint egy szekta.

pearlszem (törölt) 2012.06.30. 17:54:18

Sziasztok, most hogy rátaláltam erre a blogra, úgy érzem hazataláltam:-) Végigolvastam mindent, és örömmel tapasztalom, hogy nem csak én vagyok megszállott fiatalság? nemis, inkább konzerváló őrült. Végigjártam az utat, drága kencék...Dior, Chanel és társai, és most argan, szőlőmag olaj, citromos arclemosás és szódabikarbóna a barátaim:-) Ja és az ázsiai nők szépségének titkát is kutatom, bár személyes tapasztalat a thai lányok minket látnak gyönyörűnek:-))

Scala 2012.07.01. 10:48:13

@pearlszem: Welcome on board! :-)
@Niurka: Megöregedni csak módjával szabad. Mindent csak módjával. :-)

pnünü 2012.07.01. 12:44:50

@DuBarry: Kérlek, adjatok már egy linket, mi ez a koreai fermentált izé :-)

(voltam tegnap boltban, előttem egy középkorú házaspár fizetett, a nő niveát vett, a férj sört és rákacsintva a pénztárosra azt mondta : én így hidratálok :-)
)

pnünü 2012.07.01. 15:10:50

@Niurka: :-)) hát én is nevettem, de azért nagyon sörpocakos pasi volt, azért nem oda akarnék hidratálni :-)

Hogy őszinte legyek, most dupla vacsorákat tartok totál lelki okok miatt (teljesen tudom, mennyire kitolok magammal) , nekem inkább azt kéne mondanom, hogy "hasra edzek" :-)

pnünü 2012.07.01. 20:30:04

@Niurka: A kettő között, de dupla vacsi sztem 50 kiló felett egészségtelen és szinte mindig lelki cucc miatt van :-(
Egy előnye van, a fényevő és egyéb önsanyargató szekták tuti nem bírnak behálózni :-)

Thor vagyok 2012.07.29. 01:48:32

Akarunk nagyon nagyot röhögni? Vagy esetleg hallott valaki valamilyen nagy áttörésről krémben?

www.news2today.net/skin/hu/

Külön felhívnám a figyelmet arra, hogy az Edelweis-kivonat mennyivel tudományosabban és ránctalanítóbban hangzik mint a sima havasi gyopár.
süti beállítások módosítása