Iskolanyomorúság

 2012.09.26. 15:14

Ezt a posztot azoknak írom, akiknek van már gyerekük, de még kicsi. Tele lesz személyes véleménnyel, nem muszáj megfogadni a tanácsaimat, de érdemes megfontolni egy-két dolgot.

Akinek nagyon szabálybetartó, sokat, egyedül tanuló, ezen nem stresszelő, iskolát imádó gyereke van, az ne is olvassa tovább. Ez a poszt ugyanis arról szól, hogy szerintem milyen a jó iskola, és a fent vázolt gyerekeknek valószínűleg minden iskola remek.

Tehát az ilyen mázlista szülő adja a gyerekét a legközelebbi általánosba, utána egy közepes vagy jó ingyenes gimnáziumba, és nyugodtan hátradőlhet, mert a szorgalmas gyerekek a akár legszarabb suliból is besétálnak az egyetemre (mivel elég primitív a pontrendszer).

Mivel két elég egyéni gondolkodású fiam van, nekem ez a nyugalom nem adatott meg. A kisebbik idén érettségizik, a nagy már egyetemista, tehát kétszer 12 évet már magunk mögött tudunk. A nagyobbik a BME közgázra jár, tehát klasszikus értelemben sikeresen vette a tanköteles időszakot, mivel elérte, ami az általános és középiskolai oktatás egyik célja, hogy bekerült egy felsőoktatási intézménybe (nem fizetős), egy jó szakra. 

De nem volt egyszerű az a két tizenkét év (és a másiké sem). Állandó ütközésekkel a legkülönbözőbb iskolákkal. Alsó tagozatban eleve nem tudnak mit kezdeni a fiúkkal, mivel rosszabbak a lányoknál, és csúnyábban írnak. Felsőben elkezdik értékelni a fiúk gondolkozását, de abszolút nem tudnak mit kezdeni a 12-13 éves korban kezdődő tesztoszteron emelkedéssel, ami rájuk jellemző.

Lányokban természetesen nem vagyok otthon egyáltalán, de ismerek egy-két tizenéves kislányt, és náluk jellemzően vagy az a gond, hogy túlstresszelik az iskolát (ez komoly testi tüneteket is okozhat) vagy egyszerűen lógnak ők is, úgy érzik az iskola az ellenségük, a tanárok nem értik meg őket, szívatják, stb. Az ilyen szabályokat be nem tartó lányok még nagyobb veszélyben vannak szerintem, mint a hasonló fiúk, mert úgy látom, hogy a fiúkat a végén a versenyszellem teljesítményre sarkallja (legalábbis nálunk ez volt, van), míg a lányoknak nincs motivációja arra, hogy összeszedjék magukat a finisben.

Amiről saját tapasztalatom van az a versenyistálló típusú általános és középiskola, a sima általános iskola, és a fizetős liberális iskola.

Az iskola célja ugye az, hogy megtanítsa a gyerekeket az alapvető ismeretekre,elősegítse a továbbtanulást. A szülő célja pedig az, hogy a gyerek jól is érezze magát közben. Az elmúlt években azt szűrtem le, hogy ez a kettő egyszerűen kizárja egymást (kivéve a már többször emlegetett nagyon jó magaviseletű, okos, alkalmazkodó és nem stresszelő tanulóknál).

Mindkét gyerekem rossz volt az óvodában, a kisebbik egy kicsit még a nagyobbnál is rosszabb. Ezért a nagyot versenyistállóba írattuk 7 évesen, a kicsit egy sima, de jó hírű általánosba. Mindkettő elvégezte aránylag normálisan (sok intővel persze), de hihetetlen különbség volt abban, hogy mennyi tudás került a fejükbe. Utólag mindenkinek azt mondom, akármilyen módon, de lökje be a gyerekét valamelyik nagyon erős 12 osztályos iskolába (Fazekas, Radnóti), mert soha többet nem lesz gondja a továbbtanulással. Nem igaz, hogy rosszabbul fogja magát érezni, mint egy liberálisabb iskolában, viszont az okosabb osztálytársak miatt sokkal többet fog tanulni.

Az erősnek mondott általánosról az a véleményem, hogy mivel a gyerekek nem felvételivel ekrültek be, öt-hat nagyon rossz tanuló gyerek teljesen lehúzza az osztály haladását.

Gimnáziumban hasonló a helyzet. Az alapítványi iskoláktól óva intek mindenkit. Bár talán az egyetlen, a Waldorf az, amiben valószínűleg tényleg minden gyerek nagyszerűen érzi magát, az valami egész elképesztően nem tanít meg semmit, amire egy későbbi munkavállalónak praktikusan szüksége lehet, plusz nem árt, ha legalább az egyik szülő háztartásbeli, mert énekelni és táncolni kell folyamatosan a gyerekkel együtt különböző megmozdulásokon. Ismerek Waldorfos gyereket, aki ötödik osztályban még nem tudott olvasni, és olyant is, aki valószínűleg kábé kettesre fog mindenből érettségizni, mert későn hozták el.

Az AKG, Politechnikum teljesen átverés. Az előbbi valamivel erősebb, de ez azt jelenti, hogy egy közepes gimi szintjén van (mondjuk Kölcsey nem francia tagozata vagy Madách),  de csak a nagyon hajtós gyerekeknek adja azt is. A lazábbak végignyaralják az egészet egy csomó pénzért. A Poliban még az sem tud tanulni, aki akar. Tök fölösleges ezekbe adni a gyereket. 

Szóval gimnáziumban is csak a nagyon erős, lehetőleg gyakorlóiskola ajánlott. Ezt az elméletemet arra alapozom, hogy a gyerekek úgyis lázadnak az iskola ellen. Egy tinédzsernek a leglazább, legmegengedőbb gimnázium is büntetés (mondom, nem a nagyon jó gyerekekről beszélek), tehát akkor sem érzik magukat jól, ha kímélni próbáljuk őket, viszont keveset tanulnak. 

Tehát az elméletem szerint, ha a család liberális, akkor jó ha az iskola poroszos és kemény, ha a család szigorú és rendtartó, akkor mehet a gyerek lazább iskolába, mert ott is teljesíteni fog. Az élet viszont pont az ellenkezőjét szokta hozni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr824803970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csacskamacs123 2012.10.02. 09:14:25

Nekem tetszenek a komolyabb témáid is.Ne hagyd abba!
Legközelebb miről írsz majd?

katarocks 2012.10.04. 20:15:37

@Niurka: :DDD, hát ezen felröhögtem.
Nem meglepő persze.

brokeness 2012.10.04. 20:33:30

@Niurka: nem csoda, zűrös férje van.Ráadásul túl gyorsan házasodtak, túl gyorsan jöttek a gyerekek.A nő meg humortalan, sznob és hátszeles.

Lilienfeld 2012.10.04. 21:36:17

@Niurka: kacag a májam... pedig alapvetően nem vagyok se irigykedő, se kárörvendő típus, nem lehet panaszom az életemre, de. Überkülső, überférj, übergyerekek, überkarrier(na jó, a magyar média nem olyan über), és mikor mindezt a jósorsot ilyen önimádó, buta pátosszal viselik, az igen visszataszító.
Még egy kicsi intelligencia kellett volna abba az útravalóba; akkor tán összejött volna.

Lilienfeld 2012.10.04. 22:05:04

@Niurka: igen, az utolsó mondattal erre utaltam, h a beltartalom hibádzik erősen :) És lófej, persze, de mégis, nekem tetszik ez az arccsontozat, a szeme-szája rendbe teszi. Bár a szája mintha töltött lenne...

Amúgy a sztori nekem a Fonyó Barbara - Kósa L. Adolf sztorit idézte, azt a nőt is ilyen bájos pofijú fapicsának láttam. És most látom, az is nyolc évig tartott.

Scala 2012.10.05. 19:50:32

@Lilienfeld: @Niurka: Lányok, ezen annyit röhögtem.
Demcsák egy ronda műpicsa, a Fonyó B. sokkal szebb, igen, Niurkának igaza van.
És valóban az is a nagy hepineszről szólt csak, aztán nagy hirtelen elváltak. Derült égből villámcsapás. Mintha lenne ilyen.
Nem kell a Story magazinban élni az életünket, ez a tanulság, meg a Szinetár lány válásából is.

Scala 2012.10.05. 19:51:24

És nem, a szája és a szeme sem segít az arcán.

Mujza 2012.10.06. 13:11:50

@Niurka: remek. A média egyébként jól összezárt Zsuzsika mellett. Apuci kötheti a gatyát, már akkor is, ha köbgyököt vonok mindenből, amit leírnak. A tegnapi cikken is besírtam. Úgy irritált, hogy minden 2. mondatban benne volt, hogy Ő MINDENT megtett a házassága megmentéséért blablabla...

arisztotela 2012.10.06. 17:52:02

Na várjatok, Lázárral kavar a csaj

Scala 2012.10.06. 18:57:19

@DuBarry: Azta! Na persze, kivel mással?
Ahhoz képest, hogy a Gyurcsány szóvivőjeként került szóba a neve anno...
Lázárnak úgy tudtam van egy szeretője, nején kívüli, az előbbivel él együtt. Ezek szerint akkor annak vége.

Scala 2012.10.06. 19:05:27

@Niurka: 1. Nem olvasta DuBarry postját a családon belüli erőszakról, vagy csak túl későn olvasta
2. alvilági vállalkozók gyakran nem riadnak vissza nejük verésétől, pláne ha az félre is kavar, vagy okoskodik. Nem mindenki egy Tony Soprano. Vagyis Tony Sopranok csak filmen vannak.
3. Sztem annyira nem verhette, és annyiszor sem, amit a cikk állít. Lehet lekevert neki egyet-kettőt, de nem évekig, és tartósan, hanem mostanában.

4. Ez az egész olyan szar rétestészta dögunalom, nyögvenyelős lesz, mint a Csisztu válása, csak még a gyerekekkel megtűzve. Jaaaj.

Scala 2012.10.07. 16:23:51

@Niurka: Tuti, hogy igen. Most a Lázár fújja a passzátszelet, ez a nő tudja hova kell nyúlni. Csak megjátssza az áldozatot, szerintem ráunt a primitív faszra, a pénz se volt már a régi, váltani akart. És most ontja a nagy dumát az erőfeszítésekről, amit az elmúlt időszakban tett, hogy összetartsa a családot.
Lázárnak is van egy ízlése komolyan, ő lesz a fiatalabb kiadású Deutsch T.
Ráadásul állítólag meg is fogja puccsolni Viktort, úgyhogy tud ez a Demcsák.

Lilienfeld 2012.10.07. 17:47:08

@DuBarry: aaaz iiigen. A tény is, meg az értesülés is :) Kíváncsi vagyok, h narancsnemzeti hazánkban akad-e majd sajtótermék, ami meg meri írni? Nem hiszem.

arisztotela 2012.10.08. 13:14:57

@Lilienfeld: nem hát. de hamarosan kiállnak, azért kell ez a lejáratókampány.

brokeness 2012.10.08. 18:52:36

@DuBarry: Érdekes mód ezzel egyidőben állítják le a nyerőgép-bizniszt is -Lázár kezdeményezésére- , melyben Kiss úr utazik. Pont nemzetbiztonsági kockázat miatt.(Ergó maffiatevékenység) Demcsák hogy ment át a C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon a GyF-kormányban mint szóvivő?
Amúgy Lázár is nőverő, felesége a verések után szintén hazaköltözött a szüleihez mindig.

Scala 2012.10.08. 22:16:09

@brokeness: Demcsákot lehet nem is világították át, merthogy a Playboy képek és a hatalmas eszmefuttatások a blogjában előbb kiderültek.
Én úgy tudom, hogy az átvilágítás eleve szerződéskötés után van, feltételes addig, amíg le nem zárul.

Ez a nyerőautomata dolog ebből az aspektusból külön vicces! :-D

@Niurka: Szegény kis alkalmazott... :-), amúgy simán lehet, valami hülye politikai blogon olvastam, Vincent asszem.

Az elhatárolódás elméleted tökéletesen helytálló! :-)

calamity 2012.10.09. 19:39:41

Kedves Du Barry ,nagyon nagyon tetszik amit az iskolákról irtál. 33 év tanítási tapasztalat birtokában minden szavaddal maximálisan egyetértek.Családunkban több tucatnyi tanár van, de a véleményemet-mely a tieddel azonos-soha nem osztották. Üdv.

Scala 2012.10.10. 15:30:18

@Niurka: Minden zsák a maga foltját, ugye... bekerülsz huszonévesen (amerikanisztika szak az ELTE BTK-ról előny), aztán már mint a Vitray, onnan mész a sírba.

Scala 2012.10.10. 16:34:10

@Niurka: Személyesen ismerem, még tv2-s korából (korai időszak), kedves egyébként. Te, ha tudnád... olyan béna férjet még szerintem nem láttál, politológus, szóval muszáj nyomulnia. Mint a D. Tóth K. az se bír otthon maradni, annak se véletlenül "kerüli a kf-i férje a nyilvánosságot".

Scala 2012.10.10. 16:38:08

Most teleplakátolták a metrót a Hírtvsekkel, is ott is kurva ronda nők vannak. Egy sima villamoson szebb nőket szednék össze, mint amit vizuálisan a tv-k hoznak. Nem az okokra vagyok most kihegyezve, tudjuk mind, nem kell mégegyszer megrágni, de olyan szánalmas az egész valahol. Nőies, szép, önbecsüléssel rendelkező nőket a képernyőre, akik tudnak hangsúlyozni, de nem férfiasan darálnak.

Más: az őszi Allée plakáton az a Kapocs Zsóka vagy a Pataki Zita? Rohadt öregnek néz ki, ha előbbi.

mici˙ 2012.10.10. 18:22:19

@Scala: Elöljáróban annyit,hogy állati régen nem láttam magyar tv-t. Szóval nem tudom, hogy ezek a nők mit tudnak(emlékeim szerint a Bombera nem rossz, lehet, hogy nyomulós, de egy tudósítónál az nem hátrány).
DE, el kell dönteni,hogy mit szeretnénk, hogy a nő csak egy kirakatbaba legyen, mert akkor valóban egyetlen elvárásnak kell megfelelnie: mutasson jól a képernyőn. Viszont, ha az a mérce, hogy jó újságíró legyen, akkor a külseje édesmindegy. Christiane Amanpour vgy Francine Laqua sem egy szépség mégis ott a helyük ahol, mert szakmailag kurvajók.

Mujza 2012.10.10. 22:40:40

@Scala: Nem tudom mire gondolsz. Ha a "Színház az egész világ" feliratosra, akkor Pokorni Lia :-).

mici˙ 2012.10.11. 08:45:58

@Niurka: oké :)
Később az is eszembe jutott, hogy pár hónapja volt egy poszt arról, hogy Merkel, Clinton és hasonló kaliberű nőktől is elvárják, hogy plasztikáztassák meg kicsit magukat, hogy jobban mutassanak.
Meg erről az ápoltságról is beszéltünk már, van akinek a zuhany-hajmosás, van akinek a plasztika.

Scala 2012.10.11. 09:52:54

@Mujza: Igen, így igaz! Köszönöm.
Ez a kép megy plakáton is:
allee.hu/magazin/allee-elmenymagazin-2012-osz

Na őt viszont baromira kikupálták magához képest.

@mici˙: Még írok, csak linkekkel érzékeltetek, és azt ki kell keresnem.

@Niurka: A faszi, aki a plakáton full Mácsai Pál? Nem rossz! :-) Én is megnézném azt a sorozatot.

Mujza 2012.10.11. 10:22:42

@Niurka: te az InTreatmentről beszélsz, @Scala: pedig az HBO-s magyar változatról, amit Mácsaival hirdetnek? Ugye nem ugyan az a 2?

arisztotela 2012.10.11. 11:02:44

@Niurka: hát ő azért már nekünk öreg, nem, Niurka?:).

arisztotela 2012.10.11. 11:04:02

@Mujza: nem. Ez eredetileg egy izraeli sorozat, abból készült amcsi remake (ez a gabriel Byrne-ös), utána meg magyar remake. A magyart nem láttam.

Mujza 2012.10.11. 11:31:00

@DuBarry: Akkor jó, én is így gondoltam, csak úgy éreztem, Scala nem :-)

mici˙ 2012.10.11. 13:20:04

@Scala: ok, ide tartozik, hogy ezt most like-olta egy ismerősöm www.facebook.com/hirtvholgyeinekrajongoioldala
innen tudsz illusztrálni :))

mici˙ 2012.10.11. 16:06:18

@Niurka: nem azért tettem ide, hogy lájkoljátok.

Scala 2012.10.11. 18:51:24

@Mujza: Nekem most esett le, hogy az akkor tényleg a Mácsai. :-DDD
Szóval csináltak egy magyart. Hajaj.

Scala 2012.10.11. 18:52:49

@mici˙: OK. ;-)
@Niurka: ezeket én is. Most nézett a férjem babaértesítőket, ott is leképeződik, hogy miért nem járunk társaságba.
A tejfakasztó buli neve is undor.

Mujza 2012.10.11. 19:27:21

@Scala: nyugi, oda téged nem hívnak meg :-D

Scala 2012.10.13. 23:32:57

@Niurka: @katarocks: :-) Igen, jól mondja a lady, az a komatál!

katarocks 2012.10.14. 12:50:30

@Niurka: @Scala: na nee, erről még nem hallottam! Pedig a tesóm egy földig érő hajú ősanyával volt egy szobában szüléskor, de talán az influenzajárvány miatti lezárás volt az oka, hogy nem kapott ilyen tálat :D

Scala 2012.10.14. 19:54:04

@katarocks: @Niurka: És mit mond a szülész a tanfolyamon, magétól értetődően, mint a világ legtermészetesebbjét: ha kérjük a méhlepényt, szóljunk előre.
Értetlenkedve nézzük? Férfiak reménykednek, hogy nem kell megenniük. :-)
- El szokták vinni emlékbe és ültetnek fölé egy fát/bokrot.

PS: megkérdeztem, nem abban vannak a bőrregeneráló anyagok, az a magzatmáz, azt érdemes kenni. A méhlepény leturmixolva nem ér semmit az idősödő bőrre. Legalábbis a dokim szerint. Aztán franc tudja.

Scala 2012.10.14. 21:25:33

@Niurka: Feltétlen számítok rád! ;-)
Ma néztem a szülésznőm kezét, ő volt beosztva, CTG-ztünk, nagyon szép rajta a bőr! :-D

Képzeljétek öt szülés volt pénteken, én dokim kettő normál, gátvédelemmel minden, a többi császármetszések, más dokival. Ők alig mozognak még ma. :-(

Lady ha nem érkezik, öt napot várnak, ha a vizsgálatok amúgy oké.
De sztem 16. lesz, fejben ott vagyok! :-)))

mici˙ 2012.10.14. 22:19:15

@Scala: Azt mondod kedden? :) Majd gondolok rád, de biztos minden a legnagyobb rendben lesz!

Scala 2012.10.14. 23:56:45

@mici˙: Igen, most épp le is szállt a bébi. :-)
Nem csak beképzelem, a férjem szerint is teljesen más alakja lett a hasamnak.

Scala 2012.10.14. 23:57:37

@mici˙: És persze nagyon köszönöm a támogató gondolatokat. :-)

Scala 2012.10.15. 12:42:45

@Niurka: Persze, felkeltik őket már pár óra múlva, amikor az aneszteziológus előírja. Csak maguktól inkább nem csinálnak semmit.

Scala 2012.10.15. 12:44:10

@Niurka: Anyu is ezt mondta, de sztem korábban. ;-)
Mindenesetre a méhlepény nem öregszik, a magzatvíz nem csökkent, a szívhang szuper. Mára azt kérték türelem, békesség, séta. Holnap 12h40-13h30 vizsgálat.

katarocks 2012.10.15. 21:55:51

@Scala: akkor holnap gondolok rád, hátha :)
Tesóm is császáros volt, alig tudott mozogni utána, a többiek meg vígan. A felkeléshez is fél óráig gyűjtötte az erőt. Szóval a következőt természetesen szeretné, ha lehet kérni.

@Niurka: néztem is ezt a csajt, a barátnőm szomszédja :) Nagyon bénán néz ki, és én nem szeretem ezeket a kötött harisnyákat.

Scala 2012.10.15. 23:47:57

@Niurka: @katarocks: és főként a tarisznyatáska!
Én azt hiszem ez a túl sok(k) esete, egy-egy darab talán, de így... horror.

Tesódnak túl nagy volt a baba, azért volt cs.metszés? Programozott vagy sürgősségi cs.?
Másodiknál sajna kevés esetben lesz nem műtét... a klinikán sem, ahová járunk, pedig az én dokim nagyon jó, de a szülésznő mondta, hogy ő nem áltat senkit. Csak olyanoknak volt nem műtét, akiknél szószerint már a szülőcsatornában volt a baba, és nem lehetett műteni. Dokim vezette le azokat a szüléseket, de néhány, elszigetelt esetről van szó. Ráadásul én azt figyeltem meg, hogy sokszor a második gyerek a császárosoknál, akik hüvelyi úton akarnak farfekvéses vagy haránt, szóval valami fekvési rendellenesség, úgyhogy még esély se legyen a nem műtétre. Anyám barátnőjének unokája is így "szüli" november elején a másodikat... pedig olyan eltökélt volt. De egyik doki is mesélte, a saját nejének a történetét, és ugyanez volt. Fura.

Scala 2012.10.16. 10:14:29

@Niurka: Igen, ha nem jut be a gyerek az egyetemre, akkor perlik a nőgyógyászt, hogy oxigénhiányos lett a szülés közben. :-D

rubintocska 2012.10.16. 11:58:59

Az első császár után a 2. fiamat simán megszültem, szóval van remény.
Jelszó: bábakoktél! :)

katarocks 2012.10.16. 20:23:59

@Scala: a pulcsija is nagyon csúnya :)

Tesóm nem tágult eléggé, és csökkent a szívhang, így aztán császár lett belőle.
Mondjuk nem tudom hogy jött volna ki a majd' 4 és fél kilós baba.

Scala 2012.10.16. 23:31:20

@brokeness: Köszi! De nincs áttörés, lassan alakul a dolog, ami talán biztató.

A 16-át nagyon eltökéltem, innentől most már fogalmam sincs és nem mondok semmit.

Ma már azok a kismamák is tök türelmetlenek voltak a CTGn az asszisztens szerint, akik csak jövő hétre vannak kiírva, akkor mit mondjak én? Pedig kettős front volt ma. Ez a fronthatás dolog is egy baromság? Mint ha hátulról nem látszik a terhesség, akkor fiút várunk... (nem stimmel)

@rubintocska: Igen, köszi! Azt hiszem sejtem mi az. Nem merem, de majd megdumálom holnap a szülésznővel. :-)

Scala 2012.10.16. 23:33:43

@katarocks: Védőnőnk egy 4.7 kg és egy 4.1 kg-s fiút szült, normál úton, EDA nélkül, de azért ahhoz kell lélekjelenlét!

cicómicó 2012.10.24. 11:14:20

@Niurka: Ez komoly lett volna a lézerjani és a Demcsák??
Úgy egyáltalán, mi a bánatért kell rögtön másik pasast keresnie? Sosem értettem, miért kell félni az egyedülléttől. Meg szar kapcsolatból (még ha ütik-verik is!!) csak és kizárólag akkor kilépni, ha van másik.

Erre van igény? http://shopline.hu/product/home!execute.action?_v=Liptai_Claudia_Az_alomno&id=116442&type=22
De végülis, ha a januári békemenetet is ki lehet adni képes könyvben, akkor már semmin sem csodálkozom ebben az országban.

cicómicó 2012.10.24. 14:03:19

@Niurka: + még közép- és felsővezető a közigazgatásban. :(

katarocks 2012.10.30. 19:42:54

@Niurka: amit a végén mond, hogy sokan vannak már "ikrekkel", nem egy vérre menő dolog, ettől akadok ki! Ismerőseim úgy beszélnek a mellműtétről, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. "Miután szülök, tuti megcsináltatom a mellem." Honnan a francból tudja, hogy neki arra egyáltalán szüksége lesz?
Tóth Gabit meg már vártam ilyen hírrel. Mondjuk nagyon mutogatta mindig, akkor nem értem a problémát.

Lilienfeld 2012.10.30. 22:29:44

@katarocks: "mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne" - na ez az, én is ettől hányok! Ahogy propagálják a magazinokban, cikkek sorjában: új frizu - mellműtét - francia manikűr; hah, semmiség. Holott még egy szemölcslevétel is jár fájdalommal, kényelmetlenséggel, stb. Életfontos beavatkozásokat halogatnak emberek (ez rossz), mert félnek a műtéttől, altatástól, táppénztől... A nőket meg erre idomítják, h. "megcsináltatom", mint a hajadat vagy a körmödet. Egy késsel felhasítják a melledet és műanyagot tömnek bele. Csak mert altatásban és érzéstelenítve történik - csak utána fáj - azért inkább iszonyú, mint természetes...

Scala 2012.11.01. 19:36:50

@Niurka: csak belepillantottam, ez egy mail interjú, ugyanazt a negédes, bugyután fárasztót hozza, mint a főszerkesztői leveleiben (ELLE).
Mindenesetre legalább sikerült férjhez mennie, sok boldogságot!

Scala 2012.11.02. 08:48:48

@Niurka: "álmai(nak) férfija", úgyhogy hajajaj.
/Nem tudom./

Mujza 2012.11.03. 23:11:19

@Niurka: szerintem könyvet ír :-)

Scala 2012.11.05. 10:23:45

@Niurka: @Mujza: Indiában hesszel gyerekek, írta a Bulgária posztban! :-)

Azon a reggelen, mikor 2012.11.05. 10:42:29

De meddig van Indiában? Miért hagyta itt elárvult nyáját? Nekem nagyon hiányzik, és egyre szomorúbban kattintok a blogra, mert megint nem írt, megint nem, megint nem... Akár Indiában van, akár bánatos, kérjük-kérjük írjon egy sort, valami opciót, hogy meddig kell rá várni még... Hiányzik.

Scala 2012.11.05. 14:55:07

Szita Bence gyilkosság - próbálok rájönni, hogy miért kell iszonyatos erőszakkal kinyírni egy 11 éves kisfiút, erre végre van időm elolvasni a cikket, és az van benne, amit gyanítottam:

"A gyilkosság okát tudakoló újságírói kérdésére a főkapitány azt mondta: olyan választ kapott a két kaposvári hajléktalan felbujtásával és gyilkossággal gyanúsított kaposvári nőtől, amit nem kívánt megosztani az újságírókkal. Azonban az adott válasz is azt erősítette, hogy indokolt az elmeorvosi szakértői vizsgálat elrendelése. Hogy miként végeztek kisfiúval, arról a főkapitány kegyeleti okokra hivatkozva szintén nem kívánt nyilatkozni. Az elkövetés eszközeit is megtalálták, de "nincs az a jel, ami mellett a televízió képernyőjén elviselhető lenne az elkövetés módja" - mondta."

Nekem pedig az a véleményem, hogy nem kell erőltetni az elmeorvosi szakvéleményt, menjen csak az ig.szolg. amaga útján, végrehajtandó szv, ott szépen elintézik az ilyeneket, az őrök hátat fordítanak. Remélem nem csak a filmekben. A rohadt gyerekbántalmazók, molesztálók, gyilkosok mindig megkapják a magukét a dutyiban. Legalábbis amennyire az én széplelkem hallotta.

Scala 2012.11.06. 09:28:13

@Niurka: Halálbünt.: pontosan! Még vannak érveim ellene, én abszolút nem vagyok a híve.

És igen, túl sok az ember... Nem értem, hogy miért kell nyomni a "fogy a magyar" szlogent. Ezért is utálom a KDNP-t.

Scala 2012.11.06. 20:05:08

@Niurka: A Facsén is azt pedzegetik, amit javalltam. És hogy a börtönben BÁRMIÉRT ül is valaki, azoknak az embereknek a gyerek tabu. Magyarul aki ilyet tesz, meglesz a kellő elítélés odabent is. A híreket meg majd viszik a látogatók, és a bv.dolgozók.
A képeken a nő (Polcz Erika) a tipikus durva lelkű, proli ügyfélszolgálati ügyintéző kinézetet hozza. Illetékhivatalban dolgozott, majd az adóhatóságnál.
Már részletes beismerő vallomás is van. Remélem fájt, amíg odáig jutottak. Sorry.

Scala 2012.11.06. 20:06:02

Ja, persze az agytröszt Schobert Norbi visszaköveteli a hb-t. Ki más? :-D

Scala 2012.11.06. 20:10:33

Az ügyvéd nem rossz arc, a részletes beismerő vallomást is kicsikarta:
"Berlik Zoltán arra a kérdésre, hogy kirendelt ügyvédként továbbra is ő látja-e el a gyanúsított védelmét, vagy fogadott ügyvéd védi majd P. Erikát, azt mondta: a gyanúsítottnak nincs elég pénze, hogy ügyvédet fogadjon, de nem is találna senkit, aki elvállalná. „Én magam sem vállalnám" – mondta, hozzátéve: kirendelt ügyvédként azonban kötelessége a legjobb tudása szerint ellátni a feladatát."

brokeness 2012.11.06. 20:38:16

@Scala: Nem tudom elképzelni, hogy tettlegesen is részt vett a gyilkosságban. Egyszerűen nem. Pedig csak az indulat vezethet ekkora brutalitáshoz. S a két férfinak nem volt oka indulatosnak lenni. 200 e-ért szerintem nem is vállaltak volna gyilkosságot. Aprópénz.
A nő pszichopata, de az nem zárja ki a beszámíthatóságot.
Szerintem miután elkezdték vizsgálni a technikusok a ruháját, akkor adta fel a teljes tagadást.
Rémes az egész. Szegény gyerek.

Scala 2012.11.07. 06:41:38

@Niurka: Bándi Kata: igen, pláne ha adott rá szakvéleményt, ami alapján elmarasztalható. Vagy ez két külön szál, és akkor az egyik.

Szita Bence, Polcz Erika: pontosan ez a sötét lelkű proli (nő)típus, ami miatt gyűlölöm ezt az országot. Ezeket irtanám ki, sokkal jobb hely volna.
Először terel a hazudós ribanc, átlátszó, műdumák:
"Berlik Zoltán (a kirendelt védő) kedd délelőtt, a rendőrségi kihallgatás előtt még azt mondta: P. Erika eddig nem tett vallomást. Annyit mondott, hogy nagyon szerette a kisfiút, soha nem tudott volna ártani neki, és nagyon sajnálja, ami vele történt. Megjegyezte, védence nincs jó állapotban, le van sújtva, és nem érti az ellene felhozott vádakat."

Pont mint anyám szabálytalanul építkező szomszédja, aki ellen a második jogerős határozatot szerzem, de a közös képviselővel, és főként annak nejével (Polcz Erika 2.) csak húzzák az időt, ilyen szintű flegmatikus, sötét szövegeléssel.
Jaaaj, a sok paraszt picsa. Már általános iskolában kijön, hogy kiből lesz ilyen.

Scala 2012.11.07. 06:44:24

Ja, és bréking, mondom nektek évek óta galambocskáim, Leonardo DiCaprio meleg:
cocobinky.blog.hu/2012/11/06/leonardo_dicaprio_het_eve_el_boldogan_lukas_haasszal

Scala 2012.11.07. 09:23:45

@Scala: Amúgy ha megfigyelitek, ez a típus MINDIG tartósan túlsúlyos, MINDIG farmerba bújtatja az oszlop lábait, és MINDIG egy szar, alaktalan bőrkabátot hord, mint Polcz Erika a letartóztatáskor, max. a színe változik. Piacon veszik vagy törökből hozatják... A bokacsizma kis sarokkal is alap.

Na befejeztem.

Scala 2012.11.07. 14:15:06

@Niurka: "sok arany, sok lánc, sok gyűrű a malacka ujjakon" Ez zseniális, mint kritérium mindig bejön! "Így lődd be a prolidat" c. könyvet kéne írnod. :-D

cicómicó 2012.11.08. 09:49:36

@Niurka: Feleségnadrág? Az milyen??
A buziság titkolását én sem értem.
@Scala: Nekem a disznózsírral bekent arc rész tetszett. :))

Azon a reggelen, mikor 2012.11.08. 10:25:50

Imádom, mikor Niurka beindul! :D Engem annyira megrázott az eset, hogy napokig nem bírtam aludni, sírtam a kocsiban. Egy hete magam előtt látom a gyerek arcát, és hogy mit szenvedett ez a kisfiú míg végre a megváltó halál megtörtént. Három felnőtt ember kivégez egy gyereket.
Sztem ez a Lény - mert nem ember, és nem nő - a klimax közepében van, és a labilis pszichéje megborult: elvesztette a pasit, a nevelőapát ugye, az utolsó szálat ahhoz, hogy nőnek érezze magát, kapuzárási pánik, plusz a hormonok klimaxos bolydulása, plusz a beteg psziché. Nem dugta a csávó, és úgy nézett ki, nem is fogja, ezért fordult a gyerek ellen. És megőrült. Minden, minden, minden szenvedést megérdemel, és remélem meg is fogja kapni a sitten. Földi poklot kapjon. Aztán majd a másikat is.

Scala 2012.11.08. 11:03:33

@Azon a reggelen, mikor: Úgy örülök, hogy írtál, mert engem is annyira megviselt. El se kellene olvasnom az ilyen híreket, mert rossz a tejnek, valahol lehet rossz az újszülöttnek, nagyon erősen hatnak rám a benyomások. Na de ez annyira iszonyú volt, hogy inkább tisztába jöttem vele és itt kiéltem. :-(

Arról mondjuk senki sem beszél, hogy a néhai gyerek édesanyja, édesapja where the fuck were they?

arisztotela 2012.11.08. 14:26:29

heló. se nem könyvírás, se nem depi, kis India volt közben, de most csak nincs közlésvágy. sajnos az a típus vagyok, aki nagyon rákattan valamire, aztán megunja (szépségápolás). De egyszer visszajön.
Ehhez a gyerekgyilkossághoz akartam hozzászólni. Annyira elképesztő eset, hogy nekem is folyton ezen jár az eszem. hogy egy büntetlen, 47 évig semmit el nem követő családanya így el tudjon kattanni, egyszerűen érthetetlen. persze, klimax, meg zizi nadrág, de ez minderre nem magyarázat.
A pasas is hibás, mert bűnbakot képzett a kisfiúból azzal, hogy ráfogta, hogy nem kell neki már a nő. Pszichésen tényleg minden a kissrác tragédiája felé mutatott. Nem kellett senkinek, mindenki mindent rákent. Borzalmas. Ráadásul az azérzésem, hogy a faszi is csak azért vette magához, mert még mindig a volt feleséget szereti, ahhoz akart közel maradni ezúton.

Scala 2012.11.08. 14:49:56

@Niurka: Milyen iwiw képei voltak a lány(fél)testvérnek?
@DuBarry: Hello! Szerintem is a pasas a volt feleségre volt/ van még kattanva és azért nevelte másnak a gyerekét ! Nagyon jó meglátás!

arisztotela 2012.11.09. 01:02:02

@Niurka: utazási iroda (vittek:).
Lehet, azt megírom, de megint előkerül valami zseni, aki leolt, hogy ő ott élt, és nem is úgy van:). Izgalmas, de súlyos aműgy

Scala 2012.11.09. 07:48:26

@Niurka: +1
Kérjük az útibesz-t! ;-)

cicómicó 2012.11.09. 08:11:48

@Niurka:@DuBarry: Az a jó, amikor már nem érdekli az embert, hogy szídják-e vagy dícsérik..Mindegyik viszonylagos.

arisztotela 2012.11.09. 11:57:48

@cicómicó: én végképp nem vagyok oroszlán, honnan szeded?:)
Ez az ikrek ascendens talán

cicómicó 2012.11.09. 12:26:35

@DuBarry: Ez az üvegszemű Niurka feltételezése :) De amit én írtam az csillagjegytől független.

cicómicó 2012.11.09. 12:30:13

@Niurka: Az az IWIW-es képsorozat. Ez a tipikus mai "tucatnő" a jobbik (nem elhízott) kategóriából. És SZÖSZY a beceneve.

Scala 2012.11.10. 11:47:04

@Niurka: Köszi. Majd valahogy megpróbálom, nem vagyunk már feliratkozva...

Scala 2012.11.13. 20:15:59

@Lilienfeld: Hahá! Azt meg tudom nézni! :-)
De úgy láttam, hogy "currently unavailable"...

Scala 2012.11.13. 20:21:52

@Lilienfeld: Bocsika, béna vagyok.
Megnéztem!
Nagyon súlyos, elfogogott a sírhatnék, mert a kissrácról annyi kép van. És ott van Polcz Erika is a krumpli fejével, és az édesanya, a természetes anyjuk. Jaaaaj!

A csajnak a haja és a szemöldöke elég sok mindent elárul, és lehet vagy 17. Amúgy tényleg nem a kövér típus, csak olyan... gyorsan ki fog égni típus.

Köszi a linket!

Thor vagyok 2012.11.14. 08:53:16

@DuBarry: Ezt most látom. OK valamiért azt hittem, itt nem kizárólag neked lehet véleményed. De rendben, nem zavarok itt többet.

arisztotela 2012.11.14. 23:18:17

@Thor vagyok: ja, el ne menj, nem azért mondtam. Ez önkritika volt, hogy tényleg nem ismerem Indiát, és tényleg jöhet valaki, aki ismeri. Bírlak. Pesze véleményem csak nekem lehet:)

Thor vagyok 2012.11.15. 09:02:08

Ja, az más. Ha bírsz és a zseni igazából bók volt :)
Meglepett hogy ilyen mély nyomokat hagytam a Londonban nem-egyetértésemmel, holott szerintem nem voltam goromba és nem is a 100%-ára vonatkozott max 20-ra. Csak hát ugye, már én is elmúltam negyven és ilyenkorra kinő az ember intoleranciája. :)

Thor vagyok 2012.11.15. 20:02:08

Na de cicák, mér csináljátok? :) Ejszen ideírtam már reggel, hogy semmi baj, megértettem, hogy Dubi mégis szeret.
(de persze ja, minél többen szerettek, annál jobb. :) A nótában is benne, van, hogy az ól amire a juhnak szüksége van az a lav)

Thor vagyok 2012.11.16. 08:53:29

@Niurka: Van valami speciális oka annak, hogy ezt időnként megkérded tőlem?

Scala 2012.11.16. 09:06:14

@Thor vagyok: Mérnökök az esete. :-D

Thor vagyok 2012.11.16. 09:27:48

@Scala: Oké, de azt is letisztáztuk párszor, hogy nemcsak mérnök, ITs, miegyéb, de pasi se vagyok.

Scala 2012.11.16. 10:32:11

@Thor vagyok: "Műfogsor, üvegszem, úgy érzem öregszem". (Copyright by Niurka)

Niurka (törölt) 2012.11.16. 13:42:02

@Thor vagyok: Talán az, hogy jön a mérnökhumor és elfeledkezem a válaszról. A Thor vagyok elég férfiasan hangzik.

Thor vagyok 2012.11.16. 19:31:31

@Niurka: Akkor mégis menjek? :)
Mondasz valamit, amúgy is állandóan újra pályaválasztási gondokkal küszködöm, akkor megfontolom a mérnöki pályát.
süti beállítások módosítása