fat man being measured

A Daily Mail most megerősítette, amit már rég tudtam, hogy nem a sok mozgás, hanem a kevés kaja fogyaszt. Persze mozogni jó, egészséges, és az izmok szebbek, mint a háj, de kimutatták, hogy nem mozgunk kevesebbet, mint húsz évvel ezelőtt, csak többet zabálunk, ezért elhízottabb a világ gazdagabbik fele. Bizonyos mozgásfajtákat leszámítva a rendszeres edzés még hizlalhat is, mivel éhesebb az ember futás vagy úszás után, és nehezebben éri be néhány répával vacsorára. Persze aki végigmegy az El Caminón vagy lefut egy maratoni távot, az bizonyára karcsúbban jön ki a helyzetből, de ilyen extrém zsírégetésre csak kevesen képesek, és ők sem folyamatosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr802299615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicómicó 2010.09.16. 12:05:57

Saját tapasztalatból tudom megerősíteni. Normál evés+sok mozgástól nem fogytam. Kevesebb kaja, kevés mozgástól már beindult a fogyás. Most tökéletesítem a kevés evés+sok mozgás verzióra.

arisztotela 2010.09.16. 12:08:38

@cicómicó: az nem nagyon szokott nekem összejönni. Bár a legrosszabb: no cigi, no evés plusz futás, na ezt kábé egy hétig bírom akaraterővel.

cicómicó 2010.09.16. 12:14:50

@DuBarry: A legnehezebb módja valóban. Két hónapja elhagytam a tésztát, kenyeret, édességet. Egy hónapja kezdtem újra mozogni.Szép eredményről tudok beszámolni.

Cigi letétel mellett nagyon húzós lehet a fogyózás is, nem? Olyankor éppen hogy többet zabálnak az emberek.

mici˙ 2010.09.16. 12:38:52

spinning edző mesélte, hogy rengeteg olyan nőt lát, aki izzad nála naphosszat és mégsem fogy, mert miután hazament jól bezabál. azt mondta, hogy a fogyás 80%-ban a kaján dől el, a mozgás csak a többi 20%. azt is mondta, hogy tévedés azt hinni, hogy ha minél jobban széthajtjuk magunkat és 200-as pulzussal kapkodunk levegő után, az a jó edzés, mert a fogyáshoz viszonylag alacsony intenzitás kell.

arisztotela 2010.09.16. 12:41:22

@cicómicó: próbáld az összes tejterméket is elhagyni, és akkor koplalnod sem kell. Ha nem eszem tejet, lisztet, még a cukor sem hizlal engem (fekete csoki, amiben nincs tej), döbbenetesen többet tudok enni rizsből, krumpliból.

cicómicó 2010.09.16. 13:02:33

@DuBarry: Azzal, hogy elhagytam a tésztát, kenyeret, édességeket, egyáltalán nem vagyok éhes, nem koplalok. A rizs nálam csodahatású.

Niurka_törölt 2010.09.16. 13:44:07

rizs nem hízlal (lásd ázsiaiakat). Húst is kevesebbet kell enni, hogy eredményesebb legyen a fogyás. Fehérkenyér, cukor (jégkrém, torta, péksütemények, gyümölcslevek, gyümölcs, üdítők ezek tiltólistán), és akkor lesz eredménye. A Camino is csak azért fogyaszt, mert kint vagy a prérin és nincs mit enni. A sport csak arra jó, hogy az izmaid pumpálódnak, így nem lötyög a bőröd. Csak éhezéssel lehet fogyni, de ezt már sokszor megbeszéltük (munka-, haláltáborok, Száhel-övezet, India).

cicómicó 2010.09.16. 14:12:34

@Niurka: Igen, gondolok is Rád a fogyózás alatt, hogy ezt már Niurka is megmondta. :))

Niurka_törölt 2010.09.17. 12:07:57

@cicómicó: Niurka csak olvas, hallgat és néz "okos" műsorokat.

Scala 2010.09.18. 11:41:53

@Niurka: a zárójeles :-DDD
Ésigen, Niurka és DuBarry nyerskosztja nagy titok.
@cicómicó: Én nem hagytam el a tésztát, édességet és kenyeret :-DDD
megpróbálom, de mostanában nem megy...
Pl. nem tudom mit reggelizzek...
te mit reggelizel?

Scala 2010.09.18. 11:42:44

a posztban leírtak teljesne igazak egyébként!

Niurka_törölt 2010.09.18. 12:06:03

@Scala: én két joghurtot (világéletemben képtelen voltam egy fél disznót bevágni reggelire, tehát ez nem hiúság), tésztának durumtésztát eszem (mert nem büdös utána a mosogatógép, mint a tojásos után), a kenyeret mindig is utáltam (esetleg barnakenyér, de itthon elég gyenge a kínálat), édességet mindig utáltam (tehát azt sem nagy kaland megállni), a gyümölcsöket sem szeretem (lásd édesség, csak az epret), zöldségeket viszont mindig is imádtam, bármilyen vízidolgot, húst, nem szeretek nassolni sem (tudom, így könnyű, valóban, ez mázli).

Scala 2010.09.18. 12:37:08

@Niurka: Most egy kicsit utállak... ;-)

cicómicó 2010.09.18. 13:01:30

@Scala: Egy teljes kiörlésű piritóst pici lekvárral. Reggelire én sem bírom a zsíros, húsos, hagymás dolgokat.Mondjuk a husokat egyáltalán nem szeretem.

Rocko- 2010.09.18. 13:34:01

@Scala: én semmit. most átáltam arra, hogy reggeli semmi (ahogy eddig), bent sok folyadék, plusz egy bögre leves dél kürül. kicsit később egy fél adag kaja.
este itton (7-8-9) felé pedig bőségesebb vacsora, némi nassal megtámogatva.

Scala 2010.09.18. 13:35:47

@cicómicó: az fincsi. Most éppen bio szörp, méz és lekvár kiállítás van a Virányosi Közösségi Házban... megnézem.
@Rocko-:
És még így is fogysz, te dög! :-)

Niurka_törölt 2010.09.18. 22:02:44

levest nagyon szeretem én is, méz, lekvár okádék, szörp fúj, natúr joghurt (képtelen vagyok egy gyümölcsöset megenni), mindig irigyeltem azokat, akik azt a sok gyönyörű tortát kívánják és eszik

Rocko- 2010.09.19. 08:49:10

@Niurka: na mostanában úgy vagyok vele, hogy kívánom. de nem eszem. vagyis nem annyira. :)

Scala 2010.09.19. 15:55:05

@Niurka: tegnap voltam a Sugar Shopban, nagyon kis guszta dolgok vannak! :-)
Méz pedig finom, és egészséges, még a méregtelenítéshez is azt ajánlják!

cicómicó 2010.09.19. 17:37:50

@Scala: A Sugar Shop az édességbolt? Emlékszel még ifjúkorodból azokra a boltokra, ahol dekára kimérték a drazsékat (mogyorós, mazsolás, kókuszos)+kávét daráltak, stb. Szerettem nagyon oda bejárni.

Rocko- 2010.09.19. 18:26:48

@cicómicó: most hasonló van auchanban. tök jó, magadnak adagolhatod, már az élményért megéri. :D
persze nem csak édesség, müzli, kávé, mindenféle.
amúgy ilyen kirakodós dolog majáliskor vagy nagy kődobáló ünnepeken szokott lenni, de a csömör miatt nem merek már ránézni.
a nagyongáz viszont: halottak napján, temetőben is van ilyen...

Scala 2010.09.19. 20:05:39

@cicómicó: Igen, emlékszem. :-)
Sugar Shop cukrászda is:
sugarshop.hu/kinalatunk/tortak/designedby.html
@Rocko-:
Mammut hídon is van ilyen, átjáróban az I-ből a kettőbe.
A halottak napjai kirakodóvásár sajnos nálam is éményként megvan, teljesen gáz, igazad van.
Szombaton volt hepaj az Andrássy úton, Autómentes nap, gagyi elmebeteg formációk, és vérciki színpadi zenei produkciók, ott is volt édességkimérős pavilon... :-(

cicómicó 2010.09.19. 20:26:07

@Rocko-: @Scala: Ne is mondjátok a temetős édességárusokat. Komolyan úgy gondolják, van fiz.képes kereslet erre? Ki vesz a temetőbe nyalókát?

Scala 2010.09.19. 20:36:09

@cicómicó: az unatkozó gyerekek, akiket hurcibálnak a szülők a sírhoz, azok kunyerálnak rendesen. Gyökértelen egy társadalom vagyunk, tett róla a kommunizmus, az antiklerikalizmus, a nyomor, a liberalizmus a kormányokban és az egyházak inkompetens, pedofil, kontraszelektált, haszonleső semmirekellősége...

Azt olvastam - Daubner Béla és Jung - hogy a mai ember egyszerre van kiábrádulva és eltávolodva a tradíciókból és a tudománytól, a rációtól, eredménye tömeges méretű neurózis (annak minden formája), akár tömegpszichózis. És igazuk van. Az enyhétől (anómia) a durva elmebajig minden van, elég ha a társasházi közgyűlésben veszek mintát!

cicómicó 2010.09.19. 20:39:41

@Scala: Valami latinkór kapott el, drágaság? Elárulod, hogy antiklerikalizmus mit jelent vagy keljek fel a Bakos idegen szavak szótáráért? :)

Scala 2010.09.19. 20:54:12

@cicómicó: egyházellenesség, bocsi, fel se tűnt, és Daubner Béla csak ráerősített, nagyon bírom. :-)

Rocko- 2010.09.19. 21:54:39

@Scala: jaja, mamutban is. scak én ritkán járok arra.
andrássyn meg nem autómentes nap, hanem mobilitási hét. amivel megbénítják a fél várost. önironikus, nem?

@cicómicó: "Ki vesz a temetőbe nyalókát?"
teljesen érthető - s egyben aljas - marketing. halott rokona van mindenkinek. halottak napján kötelező meglátogatni, tehát menni fog. ha megy, akkor a komplett család megy, herpeszes ödönke meg pattanásos piroska is. akik ha meglátják az édességet (természetesen főbejáratnál van ám az árus), akkor addig bőgnek, amig nem kapnak. a szülő meg odaadja, nem akar ilyenkor feltünősködni, h már megint melyik az a hülye, amelyiknek a kölke üvölt.
így megy ez.

Rocko- 2010.09.19. 21:57:33

@Scala: na, egyről beszélünk. :)

@cicómicó: pedig érthető. :)

cicómicó 2010.09.19. 22:46:24

@Rocko-: @Scala: Ez a halottak napi mizéria is rejtély számomra. A kampányszerűen temetőbe járó ember nagy látványosan viszi a b..ott nagy bokrétát, de viselkedni nem tud. Inkább maradnának otthon.

Szeretem a gyerekeket, de a boltban, utcán (temető) hisztiző gyerekek nagyon irritálnak. Ilyenkor a leghatásosabb módszer az lenne, ha odalépnék a gyerekhez, és beszélnék vele nevelő szándékkal pár szót. De nem merem megkockáztatni,mert az anyja nekem ugrana.

Niurka_törölt 2010.09.19. 23:26:43

@Scala: én úgy gondolom, hogy reggelente, amikor lefektetek egy 2 gigás kábelt, akkor méregtelenítek :))

Niurka_törölt 2010.09.19. 23:27:36

@cicómicó: nem tudom merre laksz, de a XI. kerületben a Kosztolányi Dezső téren van egy ilyen bolt, krémdrazsé, zselésív, stb. kapható

Niurka_törölt 2010.09.19. 23:28:22

@Rocko-: mik azok a kődobáló ünnepek?

Niurka_törölt 2010.09.19. 23:35:55

Utálom amikor a tömeg megindul, mint a birka. Nem számít, hogy mi a program, csak menni kell, mert "buli". Karácsony: éjféli mise, Critical Mass (aznap nem ülök bringára), Múzeumok éjszakája (addig azt a szót, hogy múzeum, nem is hallották), Margit-szigeten megmozdulás (véradás, Nők Lapja), Halottak Napja (de a sír tutira le van betonozva, hogy ne kelljen év közben gondozni), hétvégén az egész család vonul a Tescoba, plázába, a gyerekeket viszik, mert ők jó szülők, együtt a család, de ha óbégat, nyakon vágják, vagy vesznek valamit, hogy fogja már be, ezért aztán mindig óbégat. De te ne pofázz bele, a gyerek az ÖVÉ. Tulajdon, mint a kutya, az is hagy ugasson, te ne szólj rá! Akinek meg nem tetszik húzzon el (mint a kocsmák ügyében most, basztatják a nyuggereket - mondjuk a basztatás rájuk fér), de aludni az akar leginkább, aki másnap kel és gályázik. De hát a buli, jófejkedés mindenek felett.

Rocko- 2010.09.20. 00:12:23

@cicómicó: "A kampányszerűen temetőbe járó ember"
sztem ez olyan megfoghatatlan dolog.
ha mindig ott vagy, akkor bekattantál, ha keveset, akkor kampányszerű.
"hisztiző gyerekek nagyon irritálnak"
azok engem is. ma kijutott belőle, kettő is. családban. és úton van a harmadik. meg asszem a negyedik is. váááá. kihez költözhetek?
"nevelő szándékkal pár szót."
na az nincs. nevelés.

@Niurka: "én úgy gondolom, hogy reggelente, amikor lefektetek egy 2 gigás kábelt, akkor méregtelenítek :))"
:DDDD
"mik azok a kődobáló ünnepek?"
tudod Te azt jól. amikor megmozdul a nép, persze ha csak nem esik, előveszik a régóta gyűjtött akciós tojást, meg a sarkon talált köveket, aztán kimennek augusztus huszadikán, október 23-án, meg március tizenötödikén rendőröekt dobálni. de szigorúan éjfélig, másnap menni kell mamához karakószörcsögre meg dolgozni.

cicómicó 2010.09.20. 11:42:13

@Niurka: A kötelező jókedv, meg kötelező "elmenés" ügyben tökéletesen egyetértek. Én már a "buli" szót sem szeretem. Olyan elcsépelt. Mindenki bulizik, ami szinonímája lett a piálásnak.

@Rocko-: kampányszerűség: évente egyszer, halottak napján kimegyünk a temetőbe emberfej nagyságú krizantémcsokorral. Tudom, hogy a gyász és emlékezés nem a temetőben zajlik alapvetően. De ne azon az egy nap tóduljon ki az embersereg a sírokhoz, pláne kocsival, mert ugye sétálni már nem bírnak.

cicómicó 2010.09.20. 11:43:14

@Niurka: A kocsma-nyugger összefüggést nem hallottam még. Mit kell róla tudni?

Niurka_törölt 2010.09.20. 15:39:13

@Rocko-: ja, :))), köszönöm (mármint a kődobáló értelmét).

Niurka_törölt 2010.09.20. 15:40:40

@cicómicó: most van egy vita, hogy mikor zárjanak a kocsmák és a "kurvalaza jófej bulizós" fiatalok szerint a nyuggerek azok, akik miatt nem lehet részegen óbégatni és hányni a városban.

Niurka_törölt 2010.09.20. 16:02:11

Egyik éjjel lementem sétálni és a közeli buszmegállóban feküdt egy 19 éves lány, eszméletlenül. Részeg volt. Blúzát kigombolták a hasáig (az biztos segít). Körülötte éppen megváltották a világot a "barinői", meg talán volt ott egy, vagy két srác is, de azok kussoltak. (és mindenki elég jómódúnak látszott). Megpróbáltak egy rágót a torkába erőltetni, illetve ásványvizet itatni vele. El kellett magyaráznom nekik, hogy esetleg megfulladhat. Javasoltam a szülők értesítését, de hát....nem véletlen, hogy így fekszik a drága kislány a járdán, ha foglalkoznának vele, akkor inkább épp a buszon ülve menne haza a buliból, vagy otthon olvasna.

Rocko- 2010.09.20. 16:21:44

@cicómicó: naja, lehet értelemesen is csinálni. értendô mindkettô válaszra. :)

@Niurka: sziv.

Rocko- 2010.09.20. 16:23:33

@Niurka: há ô, kicsit komplexebb probléma.

cicómicó 2010.09.20. 16:44:29

@Niurka: Igazán szemléletes volt a leírásod. Tényleg sajnálom ezeket a fiatalokat, alapból bennem lenne a népnevelési szándék, de félek a durva visszautasítástól.
És leginkább a szülők felelősségét hiányolom én is. Általános iskola 8. osztályában miért az a menő, aki a legtöbb cigit elszívja és a legtöbb piát issza? Otthon nem érzik meg a kölykön?

Niurka_törölt 2010.09.21. 00:09:04

@cicómicó: És gimiben miért kell Ambi Purt szívni?? És ez egy menő budai gimi. Vagy egy 18 éves lány úgy jár gimibe, hogy a második gyerekével terhes. De tanítottam általános 3. osztályos srácot, aki részegen járt suliba. És még az istenes volt, mert volt, hogy beragasztózva jött.

cicómicó 2010.09.21. 08:48:14

@Niurka: WC-illatosítót szívnak? Eszméletlen. Ez egy ördögi kör, az ilyen szerencsétlen kontroll nélküli gyerek mit fog majd továbbadni a saját kölykének? (És már bízni sem tudok abban, hogy ez csak tinikori hóbort. Ha már fiatalon szétrohasztja az agyát meg a testét, függővé válik mindentől, hogy lenne képes tanulni, majd dolgozni? A tisztességesen tanuló gyereket meg hülyének fogják nézni.)

cicómicó 2010.09.21. 08:49:43

@Niurka: 22 éves nő 5 gyerekkel? Az sem semmi.

Niurka_törölt 2010.09.21. 16:47:43

hát ezeknek apuci a filmgyárban úristen (fel is vették a gyereket filmesztétának), a másiknak a tvben nagynevű rendező a felmenője, szóval van ezeknek suli,meg munka.

Volt olyan tanítványom, akinek a mamája 30 éves volt és már 7 gyereke volt. Mondjuk ők kokerók voltak.

Rocko- 2010.09.21. 23:16:31

@Niurka: szemüveged is van? :]

Niurka_törölt 2010.09.22. 01:32:23

@Rocko-: Csak olvasáshoz, de nem mindig használom. De ha szeretnéd, hogy felizgassalak: tanítónénis szerepjátékra alkalmas.

Rocko- 2010.09.22. 07:17:53

@Niurka: nem akarom hogy felizgass. csak incselkedni próbáltam. elnézést.
most dupla házit kapok?

cicómicó 2010.09.22. 08:25:10

@Niurka: Mi aza a kokeró? Azt hiszem az én 22 éves ügyfelem 5 gyerekkel 30 éves korára pottyant még 3 gyereket legalább.
Ha én szemüvegben vagyok, mindig a kurvás titkárnő ugrik be a fiúknak. :)

Rocko- 2010.09.22. 21:12:04

@cicómicó: svéd, norvég, kisebbségi. ragozzam?
a titkárnő az a tanárnő "alfaja", iylen téren.
azt nem mondom meg, mi jutott eszembe, amikor láttalak. :)

cicómicó 2010.09.22. 21:27:47

@Rocko-: Ha már így kezded, hogy "nem mondod", nagyon kikivánkozik belőled. Nosza, legyen az bármi :)

Scala 2010.09.22. 22:40:04

@Niurka: Teljesen igazad van és nagyon szemléletes volt! :-)
Filmesztétika szak... :-DDD

Rocko- 2010.09.22. 23:52:22

@cicómicó: még egy kicsit kell abajgatni és elmondom.

@Niurka: "körmöst"
ehehe. néha el kéne manapság is az iskolába. csak az a fránya liberális neveltetés.
"Ti találkoztatok??"
csak egyszer. szigorúan biznissz miatt.

cicómicó 2010.09.22. 23:53:51

@Niurka: Csak egyszer, kisállatketrecet vettem meg Rockotól.

Rocko- 2010.09.23. 00:47:15

@cicómicó: de figyeled hogy féltékenykedik? :D

Rocko- 2010.09.23. 00:47:49

na, megyek aludni, h reggel korán jöhessek. :D

cicómicó 2010.09.23. 18:06:29

@Rocko-: Szerintem Niurka inkább csak meglepődött, nem féltékeny. Abajgatni nem foglak,csak ha akarod, akkor írd meg.

Niurka_törölt 2010.09.23. 20:26:52

@cicómicó: Rockonak milyen kisállatai lehetnek? Amiktől meg akar szabaduln? Vagy csak a ketrecektől? És mi történt a kisállatokkal?

Niurka_törölt 2010.09.23. 20:27:32

@Rocko-: Ó, Rockó, érted még harcolnék is Cicóval! Catfight.

Rocko- 2010.09.23. 21:10:26

@cicómicó: vicceltem. ;)
tudom, h nem féltékenykedik, csak meglepődött.
ezért írtam is gyorsan, h biznisz miatt találkzotunk. és próbáltam direkt nem félreérthetően írni h ki és miért fizetett. :D
szóval: az egyik szomszédomra hasonlítasz. róla az a "házi" pletyka, hogy pornózott. szóval ezért nevettem ezen a kurvás titkárnő dolgon.
de persze Te jobban nézel ki, ellenebn nem hiszem hogy ilyen alantas (pornó) dolgokra vetemednél.

@Niurka: volt már róla szó itt. tengerimalac. kettő volt, az egyik elpusztult nyáron. megmaradt a ketrece, és tudtam, hogy cicómicónak van nyula. felajánlottam, hogy legyen övé a ketrec, jó helyre kerüljön, örüljön neki az állata, mi bele kerül.
kisállattól nem akarok megszabadulni, még úgy se, h az a malc maradt meg, amelyik nem szeret engem. (tényleg nem szeret. gonosz.)
a ketercet pedig nem tudtam kihasználni, újra nem akrtam kisállatot, szóval csak porfogó lett volna, meg a rosszra emlékeztetett volna.

Rocko- 2010.09.23. 21:11:16

@Niurka: :]]]
csak nem tudom, hogy iszapot hozzak vagy juharszirupot.

cicómicó 2010.09.23. 23:04:41

@Rocko-: Oh, persze, a szomszédod a pornó dublőröm, jól ismerem. (Van olyan titulus is, hogy előszopó, nos ő az.) Nekem már csak a meló java jut.

@Niurka: Női bunyó? Az olyan szánalmas. Hajtépkedés, pofozkodás, letörik a körmünk, stb.

Rocko- 2010.09.24. 00:47:20

pontosabban "felszopó".

cicómicó 2010.09.24. 21:23:06

@Rocko-: Felszopó, igen, kösz a helyesbítést.
A túlélő malac hogyan mutatja, hogy nem szeret? Harap vagy csúnyán néz?

@Scala: Én is a Tiéd. :)

Rocko- 2010.09.24. 21:49:33

@cicómicó: pl. vagy nem hagyja, h megsimogassam. vagy csak kajára hajlandó előjönni. vagy örömmel nézi, h tornázok. vagy hogy amikor itthon vagyok, akkor hangoskodik, amikor elutazok, akkor csendben van, ergo direkt engem idegesít.

cicómicó 2010.09.24. 22:03:37

@Rocko-: Az mért genyóság Malacka részéről, hogy nézi, ahogy tornázol? Tényleg, mit tornázol? Pilates, jóga, aerobik?

Rocko- 2010.09.24. 23:46:12

@cicómicó: hát mert amikor simogatni akarom, vagy vakargatni a fejét, akkor elmenekül. amikor látja, h kínlódok, akkor semmit.

torna: mostanság elhanyagoltam sajna, érzem is. pedig kéne. amúgy nem nagy szám, felülés, guggolás. ennyi.

Niurka_törölt 2010.09.26. 03:05:51

Elképzelem, amint Rocko ugrál fényes rózsaszín dresszben, a malac meg az asztal alatt röhög rajta. És R. megsértődik, hogy nem szereti a malac, pedig csak kiröhögi.

By the way, miben lakik akkor a gonosz malac?

Scala 2010.09.26. 03:40:26

@Niurka: Metálfényű dressz! Oh yeah! :-)

Rocko- 2010.09.26. 10:47:36

@Niurka: tornázok, nem buzulok.
szóval szimpla melegítőben csinálok felülést meg guggolást. nem kell ezt túllihegni.
amúgy ha tudna, tuti kiröhögne. komolyan, azt nézi, h mit ugrándozok én.

lh5.ggpht.com/_zAPoWTMiYgc/R9vgy3fm0cI/AAAAAAAACbE/LwpMqBe8BL4/080315Malac-panel1.jpg
ebben lakik. a zöldben. most éppen fent. a szürke már CM-nál.
arányaiban meg a malac is kb ekkora: www.animaniashop.ro/uploads/rabbit%20120.jpg
csak fülek nélkül. mármint rövidek a fülei.

@Scala: rábeszélsz, aztán kiröhögsz? gonoszabb vagy, mint a malac.

Scala 2010.09.26. 11:38:43

@Rocko-: Bocsánatot kérek. igazából nem hozzád kapcsoltam a dresszt, Niurka ötlete volt vicces.
A tornáról semmiképpen nem beszélnélek le!
Niurka is mozog sokat! Tudjuk. ;-)

Rocko- 2010.09.26. 12:09:09

@Scala: elfogadva.
akkor ma tornázok. talán bicepszre is. ;)
Niurka is mozog sokat? én csak a bringáról tudok.

Rocko- 2010.09.26. 13:58:13

@Scala: triceraptopsz.
mittomén minek hívják, az a lényeg, h fáj a karom meg a hátam is.

Niurka_törölt 2010.09.26. 15:12:14

Meg úszik (de csak nyáron, természetes vizekben), meg rengeteget sétál (de az inkább loholás), kis badizás (de ez uncsi, ezért csak módjával), meg néha valamelyik pina DVD-jére nyomja (a legjobb RRéka, a többi elég lagymatag, csak Réka visong, ami idegesítő, viszont jó, ajánlom Rockonak is). Meg házimunka (SENKI nem segít semmiben, bevásárlás, nehéz szatyrok trógerolása, stb.), ilyesmik. De N. már öreg, vigyáznia kell magára.

Rocko- 2010.09.26. 16:39:07

@Niurka: jó hát az ilyen "futok a busz után" meg "felcipelem az emeletre a bevásárlást" ne számoljuk már sportnak.
bazze, akkor én sportolok itt a legtöbbet a napi egymillió kattintással.

Scala 2010.09.26. 18:04:55

@Rocko-: :-D
Lehet hogy néhanapján én többet kattintok. :-D
Mint pl. ma. Semmi értelmeset nem csináltam, még a terembe se mentem le, pedig akartam... alvás, net, a konyha romokban, de inkább megyek fürdeni.

Rocko- 2010.09.26. 18:41:36

@Scala: "Lehet hogy néhanapján én többet kattintok. :-D"
kétlem.
süti beállítások módosítása