Így kellene állnunk

 2013.03.14. 14:22

Ez a nő áll helyesen. Sajnos. A fehér nőknek azt tanítják, hogy vállak leeresztve hátra, mellkas ki, de inkább egyenesen, has behúz, fenék kicsit hátra, de összeszorít. A tipikus katonai férfitartás. Sok lány ezt szégyelli, főleg kamaszként, ezért C alakban hátat görbít, feneket, mellet behúz. Egyik sem jó. Úgy kell állni és járni, mint a négyéves kislányok, és az afrikai törzsi asszonyok. Mell ki, fenék hátra, has kicsit előre. Nem szép. Hogy miért? Mert ez az a helyzet, amiben a női hasi szervek az ideális helyükre kerülnek. A méh, a hólyag, a vastagbél. A fenti két tartás mellett mindenféle kicsavart helyzetet vesznek fel, ebből lesznek a felfázások, medencei gyulladások, hólyag, petefészek és méhproblémák, később méh- hólyagelőesés, stb. A helyzet annyiban jó, hogy az egész vezére a méh, ami nagyon okos szerv, és ha megteheti (van helye a megfelelő tartással), azonnal odamegy, ahol tökéletes neki, nem kell vele bajlódni. A baj viszont az, hogy ha még a csípőnkkel is jót akarunk tenni, akkor riszálni kell lazán járás közben, mint a szalszázós kubai nők. Akkor nem kell majd csípőprotézis. Na ez a kettő együtt tökéletes kacsajárást biztosít, ezt nehéz vállalni. Azt is olvastam, ami nekem új, hogy a jóga férfiaknak való. Az ászánák egy jelentős része nemhogy használna, de pont árt a női testnek. A férfi és női szervek közt az egyik alapvető különbség, hogy a szülés miatt nekünk nagyon lazán vannak behányva a cuccok (ide-oda tudjanak mozogni terhesség alatt), ezért az altestünk sokkal kevesebbet bír el, mint a férfiaké. Egyesek szerint a pilates, hasizomgyakorlatok sem a nőknek valók. Futni szabad, azt a néger csajok is szoktak az oroszlán elől. 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr395134610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scala 2013.03.15. 08:36:36

Angyalom, te egy gondolatolvasó vagy!
A szülés óta (és már a terhesség alatt is, de az normális) képtelen vagyok a régi tartásomat, de fáj a derekam is...
A tartáskomplexus valamennyire nekem is megvolt tiniként, tornatanárnő és iskolaorvos, háziorvos, ortopédorvos feladata lenne a felvilágosítás, szvsz.

A hasizomgyakorlatok károsságáról és a női alhasi szervek helyes helyéről Kriston Andrea szokott regélni. Nagyon tanulságos, most, hogy volt lent egy nagyobb műsor érzi az ember ezeknek a jogosságát.
A jóga nem az igazi nekem új, ezzel együtt jogosnak érzem.
Pilates dettó. És akkor a step-aerobik is, ha már.

mici˙ 2013.03.15. 11:56:06

Az hallottam, hogy a táncosok között gyakori a vetélés vagy a nagyon kicsi baba, álítólag azért, mert örökké hasizoznak. Mondjuk szerintem egy cukrot-szalonnt zabáló, meg sem mozduló bálna magzata nagyobb veszélyben van.

ez a kép büntet.)

arisztotela 2013.03.15. 12:14:31

@Scala: nem biztos, mert a trambulinos ugrálás van, hogy helyére rázza a medencei szerveket. Csak a nők hasi központja nem ott van, mint a férfiaké (pilates)

Scala 2013.03.15. 21:33:52

@Niurka: Tényleg jó! És van néhány (!) ősz hajszála (hagyva)... vicces.
@mici˙: Megerősítem, még az olyan mozgások, mint a BodyArt (jóga-Pilates-műv. torna keveréke) is bezavar!

cicómicó 2013.03.16. 07:59:31

@Scala: @Niurka: Csak az arca ne kerekedjen.
Tartástémához, nekem az úszás, illetve hátgyakorlatok jönnek be nagyon.

Scala 2013.03.16. 13:17:40

@cicómicó: Igen, az úszás és a háterősítés nekem is sokat segít.
Most nincs előbbire lehetőségem, a hátgyakszikhoz lusta vagyok, de jobban tenném, ha nem lennék.
Felvettem az MBT cipőmet tegnap óta, abban vagyok, sokkal jobb a derekam és a térdem!

Scala 2013.03.16. 13:18:20

@Niurka: Aha. :-DDDDDD Hát persze, hogy nem.

cicómicó 2013.03.16. 20:29:07

@Niurka: Részemről az öröm. :)

cicómicó 2013.03.17. 16:42:43

@Scala: Néztem egy darabig. Izabella alsó lábszára határozottan alakul.
Tóth Gabi továbbra is pasi (műcsöcsökkel is) és nagyon elkezdett kopaszodni, a hátranyalt haj pedig kimondottan nem jó. Viszont a sok mozgás a testének jót tesz, mert szálkásodik vissza. (A műsor kezdetekor nagyon puhány volt.) Egyébként egy végtelenül egyszerű, gyermeki lélek, ezért neki még a butaságát is el lehet nézni. Dundika olcsó (drága) ribi még mindig, aki még bájos sem tud lenni. (Jut eszembe, élete párja, Majka, megjegyezte egy tv-műsorban, úgy hogy mellette ült a nője, hogy reméli, hogy ő a gyereke anyja..... Ennél burkoltabban nem is lehetne lekurvárzni valakit, és az ostobenkó csaj erre is csak idiótán heherészett.)
Ezt a három produkciót láttam a műsorból, ha kimaradtam volna valamiből, szóljatok. :)

katarocks 2013.03.17. 19:54:20

@cicómicó: jó, hogy megint írsz! :)
Én csak Tóth Gabit láttam a neten (honnan kéne ilyen csatornának lenni, ahol megy?), annyira nem béna, csak az a baj a mozgásával, ezt már rég megfigyeltem, hogy állandóan tekergeti a csípőjét, de olyan férfias, tök erőltetett az egész, és rossz nézni, a nekem kellemetlen kategória.

@DuBarry: ha lehet érdeklődni, most is lesz Glamour kupon a Glamour-on kívül? :) 595 ft-ért én meg nem veszem az a színvonaltalan újságot, nevetséges lett az ár-érték aránya. Mivel már a DM kupon sem magában a lapban volt legutóbb, végleg nem kell azt venni.

Többieknek FYI - idén H&M kupon is van, -20%.

katarocks 2013.03.18. 19:25:06

@Scala: tudom, nem itt volt, de sorozatajánló, ha annyira ráérnél ;) A Homeland-et nézed? Vagy még a Downton Abbey-t tudom ajánlani, ha szereted a kosztümös angol dolgokat, bár csak az első évadig, onnantól egy szappanopera lesz belőle. Igaz, most beugrott, hogy a Büszkeség és balítéletet nem csíped, szóval lehet felejtős :)

cicómicó 2013.03.18. 21:30:44

@katarocks: szokott lenni mindig kupon máshol is, kár kidobni a pénzt a Glamourra.
Tudod, vannak nők, akik akármit csinálnak magukkal (smink, hosszúhaj, műmell) nem lesznek nőiesek. (Tóth Gabi, Ruzsa Magdi, és idesorolnám a sportolónők 80%-át is.)

Scala 2013.03.19. 08:16:22

@Niurka: Ne is mondd, 1700 pontunk van a Dm kártyán, amióta nem én megyek, nem veszünk még az egy 15%-os bármire felhasználható kuponból se pelenkát pl. Megváltoztatták a kedvezményrendszert pár éve, addig matrica volt, majd a következő vásárlásból -20%, az korrekt, átlátható volt a férjem szerint, ez a mostani nem jó semmire. Hát úgy valahogy. :-)

@katarocks: Szeretem a BBC kosztümös minisorozatokat, pont a Büszkeség és balítéletről lemaradtam, de a Duna TV-n anno néztem ezt:
Daniel Deronda
www.imdb.com/title/tt0321897/
és ezt
Édesek és mostohák
www.imdb.com/title/tt0215364/
Mindkettőt bírtam. :-)
úgyhogy nekem ez jöhet, tékában szerintem meg is van a Büszkeség és balítélet sorozat. A mozit láttam, de azt gyengébbnek mondták.
Próbálom megjegyezni, Downtown Abbey és Homeland. ;-)

Scala 2013.03.19. 08:25:16

@cicómicó: A magyar sportolók nem jók az olyanban, mint RSG vagy szinkronúszás (illetve utóbbi valamilyen okból baromi belterjes, és nem az igazán a jó nők mennek nagy versenyre, bár ettől a színvonal nem lett jobb. Ha lenne egy kis eszünk, inkább a bomba macákat gyenge szinten betanítani, de Youtube sztár lehetne a csapat, azzal, hogy milyen jól néznek ki, a produkció a mai világban ebben a net-műfajban mellékes), tehát ezekben a sportokban vannak nőies nők, sajna már a profi tenisz sem engedi meg ezt a szempontot, hol van már Gabriella Sabatini... úgyhogy nem is csoda, hogy sztájlingolva sem lehet kihozni túl sokat belőlük.
A butaságról meg nem is beszélve, ami az imidzst illeti. Nincs annak a Janics Natasának impresszáriója vagy valami tekintélyszemély, aki még szeptemberben megmondja, hogy egy értéked van (így szülés után, romló formával és eredményekkel) az IMIDZSED. Rossz nézni azt az ámokfutást, pedig eskü, hogy nem követem.
Amúgy meg ez valami betegség a kajakos lányoknál, hogy nyílt lapokkal mindent terítünk a sajtónak?
A vízilabda fiú válogatottban ilyen évtizedig nem volt, és mai napig sincs. Pedig élsport az is. Na de a nők már csak ilyenek, megy a kavarás, a túlérzékenykedés, összevesznek, chicken farm.

cicómicó 2013.03.19. 10:33:22

@Scala: :) Ezeknek a lányoknak van menedzsere, az miért nem szólt, hogy anyukám, hülyét csinálsz magadból, ide már szeretettel biztos nem fognak várni. Akkor kellett volna abbahagyni, profiként visszavonulni, edzősködni kezdeni, gyereket nevelni, stb, úgy még értéke is lett volna. Ez a női kajaksport egy komédia (Kati néni mocskolása, Kőbán Rita, Kovács Kati, Danuta, stb.stb.), bár szerintem ezek a lányok - ránézésre - erős tesztoszteron löketeket is kaphatnak teljesítményfokozóként, azért is lehetnek ilyen illabilisek.

Scala 2013.03.19. 21:03:18

@cicómicó: Na ez az! Mi neve a Kati néninek? Milyen -né?
Labilisek. :-)

cicómicó 2013.03.19. 21:12:42

@Scala: Fábiánné Rozsnyói Katalin. (Akármekkora sárkány is az öreglány, valamit nagyon tudhat.)
Szerintem biztosan hormonfüggő is ez a töménytelen hiszti kajakoséknál, meg azok a bicepszek... :)

brokeness 2013.03.19. 21:35:43

@cicómicó: Janicsnak van menedzsere, de szarik rá.Most tudta meg, hogy ő már csak a volt menedzsere, szarul is esett a Csonka Gábornak.Janics önjáró, dilis, butácska ösztönlény. A bogáncs férje meg hülyíti és hülyét is csinál belőle.
süti beállítások módosítása