A jó házasság titka

 2012.11.24. 15:13

Vannak jó házasságok. Nem is annyira kevés, tíz százalékra saccolom.

Néhány gondolat arról, hogy mi ezekben a közös.

1. Legalább az egyik feltétel nélkül szereti a másikat, így elvállalja a szülő szerepet kettejük kapcsolatában. Előfordul, hogy mindkettő, de most saját ismerőseim közül nem jut eszembe egy ilyen sem.

2. Nem szívják le egymást. Ha egy hosszú házasságban az egyik komolyan beteg lesz, ott szinte biztos, hogy az energiáját odaadta a másiknak, és le van merítve lelkileg.

3. Vagy hűségesek vagy nagyon kulturáltan csinálják (igen, három jó házasságot láttam, ahol diszkrét félrekefélésről tudok, mégis működik, kettőben a nő!)

4. Egyforma a szexigényük, ez lehet zéró is, de akkor egyszerre legyen zéró.

5. Mindkettő legyen képes empátiára. Az emberek jó nagy hányadában egyszerűen ez nincs meg, és nem tanulható. Huszonévesen ha nincs meg, már sosem lesz.

6. Azonos politikai, vallási nézetek.

7. Gyerekkérdésben egyetértés. Ha csak az egyik akarja, baj lesz.

8. A válások hetven százalékát a nők kezdeményezik. Ennek az az oka, hogy a házasságban a férfi relatíve szabad marad. Nem nyer a válással, csak veszít, a nő viszont nyer valamit a válással. Stabilabb a házasság, ha a férfi  van magasabb polcon: szebb, jobban keres. Sokkal kisebb az esélye, hogy elmegy a titkárnővel (ez a válások harminc százaléka), mintsem, hogy a nő kirakja, mert megunja  (a nők jobban elvannak egyedül), a nők ritkán válnak másik fasziért, sokkal inkább a férj terhét akarják letenni.

9. Akarjanak házasok lenni. Ez otthonról jön. Vagy jó volt a szülőkéé is, azért, vagy nem akarnak elválni, mert gyerekként megviselte valamelyik felet.

10. Egyik se legyen nagyon problémás. Drogossal, alkesszel, nárcisztikussal, borderessel, bipolárissal, autistával nincs jó házasság. 

11. A nő ne hízzon meg, szexeljen, akkor is, ha nem mindig van kedve. A faszi detto.

12. Nem szabad gyereknevelő gyárrá válni.

Ebből a nagy rész adottság, nem lehet akarni (egy katolikus nem lesz ateista a házasság kedvéért), tehát szerencse kérdése. És ha mindez megvan, attól még lehet a házaspár egy idegesítő, taszító páros, de legalább együtt boldogok.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr864923090

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jó házasság ritka 2012.11.25. 15:50:39

Ez lehetne vendégcikk is, hiszen Chez DuBarry tollából származik (40 körüli családanya a blogjában található adatok alapján), de hozzáfűzném a saját kommentáromat, ezért mégis inkább az én nevem alatt fut. Az írás alapvetően jó, érezni rajta egy megáll...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shopping 2012.11.25. 09:23:42

@braue: "tudnák rendetlenkedni" ? WTF???
Ember. Legalább az alapkövetelményeket tartsuk be.

rohadjmegARCgeci 2012.11.25. 09:36:12

A Hófehér és a vadász című filmben mondta ki a nagy igazságot a gonosz megzakkant királyné.
"Csak addig kellenék,míg fiatal vagyok és szép,aztán összetörnéd te is a szívemet."
Na nála volt a pont.

meszi 2012.11.25. 09:43:31

@braue: ha olyan tökéletes vlt a házasságod minek piáltál?

2012.11.25. 09:56:01

@Dr. Furia:
Ez igaz is azokra a nőkre, akiket a szépségükért vesznek el. Boldogok, mert a legmenőbb vagy leggazdagabb srác jár velük, veszi el őket. A szép nőt lehet mutogatni a társaságban, az utcán, pontosan annyira tartják a férfiak, mint egy menő sportkocsit. Aztán, ahogy múlnak az évek, a nők öregszenek és a párjuk már fiatalabb, szebb lányok után kacsingat.

braue 2012.11.25. 10:03:18

@meszi: Mert jólesett. Soha nem azért ittam, mert gondjaim voltak (hála istennek, a komoly gondok elkerültek), hanem mert szerettem a piát.

braue 2012.11.25. 10:04:45

@Shopping. Neked mik azok?

3x 2012.11.25. 10:07:50

Nagyon jó írás. Én magamtól jutottam el odáig, hogy szerencse kell a jó házassághoz.
A 3.pontról meg annyit, hogy szerintem nem fér bele, főleg ha a másik 11 pontból megvan néhány.

3x 2012.11.25. 10:13:55

@Joejszaka: Ez nem igaz. Érett ember is rendelkezhet alacsony érzelmi IQ-val.

braue 2012.11.25. 10:14:39

@3x: A szerencse az egyértelműen kell.

arisztotela 2012.11.25. 10:54:10

@Niurka: Azért nem mindig:). Inkább azt mondanám, több érdekes dolog történik velük, színesebb az életük. De egyedülűlló is lehet depressziós meg házas is

arisztotela 2012.11.25. 10:56:50

@Scala: abszolút nem, de ők ebben reménykednek. Minden századik férfi az, amelyik otthagyja a családját új nő nélkül, a férfiak annyira utálnak egyedül lenni. A nők viszont szabadságra vágynak, nem másik férfira.

2012.11.25. 11:05:31

szvsz az azonos vallás és világnézet nem feltétlenül szükséges, csak ne legyen az egyik szemellenzős bigott vagy megszállott térítő - ha egyébként megvan a felekben a nyitottság, és az empátia-szeretet-szex tengely működik, akkor a vallás szerintem nem gond

vackor1 2012.11.25. 11:12:19

Szerintem egy jó kapcsolathoz - legyen akár házasság - három dolgoban kell feltétlenül stimmelnie két érett, felelősen gondolkozó embernek :
nagyjából ugyanolyan értelmi színvonal ,( értik egymást, egyik sem érzi butábbnak, műveletlenebbnek magát a másiknál, nem lesz frusztrált )
nagyobb részben azonos érdeklődési kör, ( nem mindenben kell, de ebben az esetben a baráti körrel sem lesz gond )
szexuális egyezőség ( csak a jó szex miatt nem hiszem, hogy együtt marad két értelmes ember, de a rossz miatt lehet szakítás ).

Persze nem árt még normális egzisztencia is és biztos vannak még egyéb dolgok is, amik komfortossá tesznek egy kapcsolatot, de szerintem e három egyezőség nélkül nem fog működni hosszútávon egy komoly kapcsolat.

Mindenkinek további szép napot kívánok!

peterparker 2012.11.25. 11:19:18

Jó a cikk alapvetően egyetértek.
Tetszik Vackor 1 hozzászólása is én is hasonló elveket vallok.
Egy házasságban 3 fontos dolognak kell teljesülni és akkor sokáig fog tartani.
Ezeket én egyforma arányban tartom fontosnak !
1. Szex
2. Egymáshoz hasonlóság, közös dolgok
3. Egymás elfogadás és tisztelete
Sajnos nálam sem működött minden, most válunk 39 évesen 17 év házasság után , 3 gyerekkel.
...mással szemben mindig okos az ember bezzeg ilyenkor csak bután néz, hogy most miért ? Miért én ?
Szép napot mindnekinek

arisztotela 2012.11.25. 11:33:40

@Niurka: ja, és fontos, hogy saját döntése legyen, Sok nővel beszéltem, aki 10-20 év után sem dolgozza fel, hogy elhagyták.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2012.11.25. 12:37:28

Egy valami maradt ki. Támadjanak új és új közös távlatok az életükben. ( Szellemi, élvezeti ( erotikus), kényelmi, anyagi, szociális ( karrier, vagy épp ellenkezőleg)Szellemi távlatokról gondoskodik a szellemi élet, a karrier, hát, az nagyon messzire vezetne. Erotikus távlatok? Nehéz ügy, hisz egészen más tudatállapotban éljük meg, mint ahogy olvasunk róla, gyakorlatilag alig van olvasható szöveg, talán Alex Comfort kivételével. Ha valaki jobbat tud, írja meg.

Cervisia 2012.11.25. 13:12:11

@Dr. Furia: Ez olyanra igaz, akinek gyakorlatilag ezek az egyetlen értékei.

braue 2012.11.25. 14:53:56

@Niurka: Az enyém az. Ezért is élünk felhőtlenül. Ha szegények lennénk, akkor is úgy élnénk. Van olyan, hogy valaki megtalálja a társát, jól választ. Én másokat is ismerek magunkon kívül, akik jól élnek és jó régen.

hogweed 2012.11.25. 16:44:00

Sziasztok! Akkor én vagyok az egyik százból az egy olyan fickó, aki új nõ nélkül is megy, menne :)
A három fontos dologból, amelyeket picivel feljebb boncolgattok, bár ha másfél meglenne..
Amúgy százból vajon hány nõ akarná mindenáron megtartani a férjét csak azért (na jó, nem csak), mert szerinte így jobb a gyerekeknek? Nyilván nem egy, de nem is ötven. Mondhatom neki, hogy nem mûködik és fejezzük be, mert csak lenullázzuk egymást. Elhessegeti az olyan blõdségeket, mint amilyeneket itt olvashatna, mondván hogy na és, hiszen a házasságok 90%-a trotty, mégsem válnak (dehogynem, kivéve a mustárban csücsülõket).
Ja tetszik a poszt és a hozzászólások többsége is.

hogweed 2012.11.25. 16:45:33

*hogy "on" is legyek, ez lemaradt a végérõl

diamo 2012.11.26. 02:00:27

1. "Legalább az egyik feltétel nélkül szereti a másikat, így elvállalja a szülő szerepet kettejük kapcsolatában."

es beszeljenek egy szeretetnyelvet. hiaba szeretsz te a magad modjan, ha a masik nem erzi magat szeretve.

es az elsoszulott - legkisebb gyerek parositasok nekem mindig roblemasabbak voltak. az elsoszulott imprinting meroben mas, mint egy kesoi legkisebb gyerekre hato ovo-vedo-csupa szeretet bevesodes.

a testver vonalon nagyot szivo elsoszulott pasikat mashogy kell szeretni mint egy anyamsszony katonajat.

csupan jegyzetelni neztem be ide, de ezt hadd fuzzem ide. nagyon butasag szerintetek?

mici˙ 2012.11.26. 12:57:00

Gondolkodtam ezen a poszton, és egyrészt, ha ennyi tényező van, akkor a jó kapcsolat tényleg leginkább a szerencsén múlik.
Viszont fenntartom, hogy ha valaki jól választ társat, utána is kell azon melózni, hogy ne süppedjen unalomba a kapcsolat.

mici˙ 2012.11.26. 18:27:25

@Niurka: @diamo: és akinek nincs testvére? :)

Scala 2012.11.26. 22:23:53

@diamo: @Niurka: Jó ez a testvérek elsőszülött gondolat! Sosem jutott eszembe, de tetszik.
Niurkához: az elsőszülött nem szív, legalábbis szerintem sem, ő a király. De a másod nem lazább, nem vagányabb nálunk, sőt!
Diamohoz: így igaz, máshogyan kell őket szeretni! :-)
Az lenne a kérdésem, hogy az elvált szülő első házasságából származó gyerek beleszámít? Sztem nem, ez családonként számolódik.
És végül, Niurkanak sztem igaza van, az a jó, ha mindenki meg tudja tartani a szerepét. :-D

diamo 2012.11.27. 06:09:10

@Niurka: jo persze nem olyan egyszeru keplet ez mint a testmagassag, de van benne egyfajta dinamika. igazad van hogy nem lehet igy kerek perec ezt kijelenetni, es nagy kulonbseg van az elsoszulott lany + nagyon vart kisoccs (nna ez szivas) valamint a csalad nevet tovabbvinni hivatott elsoszulott fiu es "most mar akar lany is lehet" hugica parositasok kozott (ez a legenyhebb).

azonos nemuek kozott pedig folyik a rivalizalas es a lanyok rosszabbak.

egyebkent beletrafaltal, elsoszulott vagyok, nem hazudtoltam meg magam. mas bajan nem szoktam ennyit rugozni.

az elsok szofogadobban... haaat igazan nagy lazadasok az elsore vannak kiosztva, a kisebbik szepen elvitorlazgat mar a farvizeken es elvez mindent amiert a nagyobbnak meg kellett kuzdenie.

eleg ritkan eli meg ezt a nagy pozitivan, vannak erre jo kis peldak: Kain es Abel, Jozsef es Benjamin (itt a ket legkisebb a legkedvencebb). Ja es ennek a Jozsefnek az apja Jakob, aki a sajat anyja segitsegevel szedte ra a tulajdon ikerbatyjat es szerezte meg az elsoszulott kivaltsagokat.

A nagyok valahogy mindig feltekenyek. altalaban nem alaptalanul.

diamo 2012.11.27. 06:14:36

@mici˙: annak az IQ-ja egy elsoszulotte es olyan az EQ-ja mint egy kistesonak :)

diamo 2012.11.27. 06:21:15

@Scala: annyira szamit a kistesonak amennyire a szulonek _szamit_ az elozo hazassagbol szarmazo gyerek.

es annyira fog hatni a nagytesora, amennyire a szulonek _nem szamit_ az elozo hazassagbol szarmazo gyerek.

@Niurka: nalatok van/volt testverfeltekenyseg?

es nekem is nagyon bejon a mindenki a sajat szerepeben van komfortzonan belul elkepzeles
nem genetikusan van ez kodolva, hanem inkabb a szulo viselkedesere adott reakcio. es mennyire nehez ezt jol csinalni.

mici˙ 2012.11.27. 14:55:31

@Niurka: ahogy mondod! :) és ráadásul császáros baba voltam, szóval mindent kérek ide, ezüsttálcán és persze azonnal!! (csak semmi személyes felelősségvállalás feszegetése, ha kérhetem :)) )

mici˙ 2012.11.27. 15:54:04

@Niurka: mi, mi, mit történt, ugye nem fogsz itt nekünk elpuhulni!??? Ennyi szmájlit az elmúlt 5 évben összesen nem osztottál, mint ezen a héten. És még csak kedd van

mici˙ 2012.11.27. 15:56:05

@mici˙: az öt évet helyesbítem a blog fennállása óta összesenre

katarocks 2012.11.27. 19:45:46

@diamo: igen, nekem aztán nem kellett azért küzdenem, hogy buliba mehessek. A tesómmal már veszekedtek eleget miatta.
Bár mi a 8 év korkül. miatt mindketten kicsit egykék voltunk. Őszintén szólva kiskoromból nem is nagyon emlékszem a tesómra, minimálisan. De aztán összenőttünk, főleg mikor én 17-18 lettem, és együtt jártunk bulizni is.

Scala 2012.11.27. 20:07:29

@diamo: Hát ez így elég pontos, és szerintem logikus, igaz megközelítése a dolognak. Csak nem mertem így kimondani... Na igen... most ezen egy picit el is kell gondolkodnom, ami azt illeti. (Apu és férjem apja is elvált volt, egy fiúval).

Scala 2012.11.27. 20:14:44

@mici˙: A császárosok a lányom generációjában már többen lesznek, mint a per via naturales.
Most a nagy sláger a '12.12.12. programozott cs.metszések... a klinikán is, ahol szültem meg van rendelve egy rakat.

"Engem vegyenek ki". :-) Nekem is van ismerős, egyke, cs.metszéssel, nagyon bírom, de anyja mondta, hogy szerinte kihat. Nem tudom.

Mindenesetre a Hellinger-féle családállításon lehet olyat kérni, ha valami problem volt a születéssel, vagy az életet nem érzi elég fajsúlyosnak, hogy megszületni mégegyszer, a szülőcsatornát "játszák el", én csak néztem, elég fura volt, akkor sok közöm nem volt a szüléshez. Olyanok csinálták, álltak be, akik már szültek, sokat. :-) Elég felszabadító élmény, az látszott.

mici˙ 2012.11.27. 21:29:32

@Scala: 12.12.12-re programozott szülés: ez nem kínában menő? európa közepén elég nevetséges dolognak tűnik.

belzebubó 2012.11.28. 01:18:42

@mici˙: Kinaban a 08.08.08. ment. A tobbit nem tudom, iker vagyok ketpeteju ( meg abbol a korbol amikor nem direkt gyartottak oket elore rendelve hollywoodi modra) es ezert kenyszercsaszaros is.

belzebubó 2012.11.28. 13:29:13

@Niurka: Jön a monszunszezon, de ma sütött a nap.

diamo 2012.11.29. 01:39:00

@Niurka: "miközben ő volt anyu szemefénye" itt van a nyitja.

@katarocks: "igen, nekem aztán nem kellett azért küzdenem, hogy buliba mehessek. A tesómmal már veszekedtek eleget miatta." es ebbol lesz a konnyebben alkalmazkodo, kedvesebb kistestver archetipus. szimplan kikerul az utkozozonabol.

@Scala: "Na igen... most ezen egy picit el is kell gondolkodnom". ha valamit sikerul kikotlani, johet ide is :)

en minel tovabb gondolkodom, annal inkabb ugy latom, hogy Niurkanak van igaza es az anya egeszseges lelkuleten mulik itt az egesz. ezek a teoriak a rossz iranyok patologiajat probaljak kideriteni, egy egeszseges anyanak siman lehetnek egymast szereto testver gyerekei. a szukseges frusztracio mindenkinek kijut azt jonapot.

csak energiatakarekos uzemmodban jonnek ezek a hajlamok a reszlehajlasra

Scala 2012.11.29. 08:50:17

@Niurka: "Talán inkább az anyámra. Épp az előbb hívott és megint nyomta a parttalan faszságait. Én megkértem a gyerekeimet, hogy ha megtébolyodom, akkor nyomjanak egy párnát a fejemre."

Nálunk a kire hasonlít az unokám dolog megy öt hete. A kezdeti hülyeségek már lecsengtek, de ez kikészít... nem kérdezi, mondja. Mindig mást.
/Ja, amúgy apukámra hasonlít szerintem. Adtam is utasítást, hogy szedje elő arról az ágról a képeket./

Mujza 2012.11.29. 09:22:16

@diamo: na ugye, én már máshova is írtam, hogy ha anya lelke rendben van, akkor mindnen :-)

Mujza 2012.11.29. 09:27:11

@Scala: én a tiszta apja felkiáltásokra tudtam volna ütni, mert nem, sőt, ha az én akkori képeimet mellé teszem, meglepő a hasonlatosság. Anyósom hosszú percekig gondolkodott, hogy egy látszólag régi fotót hogy lehetett frissen előállítani... szőke, na.

mici˙ 2012.11.29. 10:56:17

Na, ez a téma is megérne egy kört, mert ti is alátámasztjátok a megfigyeléseimet, hogy a gyerek mellett a nagyszülők és egyéb tolakodó rokonok kezelése is komoly kihívást jelent.

Scala 2012.11.29. 11:15:59

@mici˙: Naná, hogy! Nem viccelk, hosszú évekkel tolta el nálam a szülést, hogy nem akartam semmilyen formában ráutalva lenni anyámra. Abból a gyerekkorom bőven elég volt.
Megoldottuk, rugalmas munkaideje lett a férjemnek, nem megy be valahova reggelente 9h-18h, abba megpusztulnék.

Scala 2012.11.29. 11:17:11

@Mujza: :-D Ez a kisfiad volt?

Scala 2012.11.29. 11:21:24

@mici˙: Komoly! Tavaly is volt valaki, celeb ráadásul, aki '11.11.11-re kérte a babát. Grat.

Scala 2012.11.29. 11:23:01

@belzebubó: Kétpetéjű ikrek :-))). /Mondtad már, pedig, de kiesett./

Scala 2012.11.29. 11:29:29

@diamo: Az anyán múlik minden 21 éves korig, igen!
Van aki úgy fogalmaz (egyik asztrológiai irányzat), hogy a gyerekek 21 éves korig "rajta vannak az anyai sorsprogramon".
Szerintem azonban minden testvér, kivétel az ikertestvérek bizonyos korszakokban utálja egymást.

Abban azonban maximálisan igazad van, hogy az energiatakarékos üzemmód váltja ki, versengenek a figyelemért, érzelmek, szeretet stb. Ez ma már közhely, ugye.

A testvérszülés az anya egójáról szól, nem? Úgy alapvetően... 'Akarok még egy gyereket'. Aztán az első nyelje le... Ha akarja a nagyobbik, az már hat éves kor körül van, nem?

mici˙ 2012.11.29. 14:05:59

@Niurka: Jó, nyilván, de a csupaszív nagymamát egy kicsit neccesebb elküldeni a jófrancba, mint egy idegent

Mujza 2012.11.29. 15:15:23

@Scala: Nem, a lányom, és ezért is volt annyira irritáló.

Scala 2012.11.29. 17:22:11

@Mujza: :-) Nagyon megértem! ;-)

Scala 2012.11.29. 17:23:20

@Mujza: Ha anyósodnak még vannak ilyen jellegű aranyköpései azt csorogtasd, élvezem! :-D

Scala 2012.11.29. 17:25:21

@Niurka: Ezzel teljesen egyetértek! + A bizalmaskodó klimaxos kolléganő lemaradt. ;-)

Én sose értettem miért "kell" a szomszédoknak jóba lenniük, mert miért "kell" beszélgetni. Anyám hülye taktikája a féreg szomszédaival... Teszem hozzá semmi eredményre nem vezetett.

diamo 2012.11.30. 01:24:43

@Scala: annyira igaz!
ezzel a "sorsprogram" felemlegetesevel jol elerted nalam, hogy este mar a ferjem is a Sorskonyvet kereste Berne-tol elektronikus formaban. ez az!

es a masodik is betalal, szegeny fiam helyzetebe probalom beleelni magam, es elkepzelni hogy este hazaallit a ferjem egy 2 evvel fiatalabb novel akivel folyamatosan torodik, engem pedig biztat, hogy "teged ugyanugy szeretlek". asszem ver folyna :>

a gyerektol pedig siman elvarom mikor csak ugy reflexbol lereagalom.

a pontos kort en nem tudom mikortol "akarja" a gyerek es letezik-e egyaltalan ilyen kor. allitolag minel idosebb, annal inkabb tudatosul benne a tronfosztas.
a mienk kicsi volt (19 honap a kulonbseg) ezert kulon orom a draga nagyszulok folyamatos okossaga "te vagy az idosebb add oda neki szepen" cimszo alatt. aaaaaaaaaaaaa a falnak tudnek neha menni

Scala 2012.11.30. 19:53:53

@Niurka: Fááááj! Annyira egyszerű és átlátszó a csaj, gáz! :-(
Helyesírás és stílus befigyel azért. :-D

Scala 2012.11.30. 19:55:34

@diamo: Jaja.
Érdemes ezeket megfontolni, igen.
Nagyszülők dumája káros. Leállítani!

Kor: szerintem ha mondjuk 15 év a korkül. (van ilyen ismerősöm, de nem kérdeztem erről), ott lehet már nagyon várta a kistestvért. :-D

Én utáltam a tesómat, bevallom. :-)

Scala 2012.11.30. 19:56:15

@Niurka: És az özvegyasszonynak mit kell bedobni? Dagadt az is.

Scala 2012.11.30. 20:36:58

@Niurka: Mintha egyke volna! Pontosan olyan! De tényleg.
Irigylem. :-D

Scala 2012.11.30. 20:37:49

@Niurka: Hosszú, később leírom. Vagy küldj három fasza ukránt. :-D

Thor vagyok 2012.11.30. 21:22:05

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: igazad van a 10% tényleg sok egy kicsit.

Thor vagyok 2012.11.30. 21:47:55

@diamo: Én mindkét tesómnak örültem. OK a kicsi nem számít, mert ő nagyon kicsi volt, a gyerekem lehetne, de az öcsémnek is, aki szabályos tesó. Feljegyezték (sőt én is emlékszem), hogy olyan 4 éves korom körül rendszeres volt a forgatókönyv, hogy egy sarokból szedtek elő, mert ott bőgtem, hogy "mindenkinek van kistestvére, csak nekem nincs!"
(Nah EZ a perverz, Niurka, nem a kilakkozott körmön kiborulás, nem? :)
Abortusztilalmas időszakban születtem, a velem egyidősek két és félszer annyian voltak később az iskolai felvételiken, mint a környező években és volt bőségesen 1-2-3 évvel kisebb testvérük. Ahol laktunk a ház előtti játszótéren rettentően hemzsegtek a gyerekek és a testvérek mindig klikkben és mindig jobban jártak vitás kérdésekben, ezt irigyeltem meg. Aztán 5 éves koromban, szinte a szülinapomra kaptam én is kistestvért, de semmi jótállást hozzá, pedig már a következő hetekben bebizonyosodott, hogy határozott kívánságom ellenére, nemcsak hogy fiú lett, de nem is lehet vele lemenni a játszótérre, semmire se jó.

Thor vagyok 2012.12.01. 09:10:43

@Niurka: Mennyi idős következik ebből? :)Nem nagyon hiszem, hogy idősebb lennék nálad, ahogy a kommentjeidből lejön. Dubarrynál kicsit fiatalabb vagyok.
Én valóban nem abuzáltam egyiket se, sőt, pedig a szüleim csúnyán részrehajlóak voltak, lévén az öcsém az egyetlen fütyis apai ágon a 8 unokából. Rá minden szabály nagyon másképp vonatkozott.

katarocks 2012.12.01. 10:19:23

@Scala: minden mondat végén felkiáltójel, na, nekem az a halálom :) Ő szerencsére mindenhova csak egyet tett, de ezek nagyon szeretnek akár tízet is.
@Thor vagyok: én is nagyon akartam kistesót, de nem kaptam :( Azért is mondtam, hogy mindig inkább egykének éreztem magam kicsinek, és szerettem volna egyet. Ez ovis koromban volt kb. Az unokatesóim ott voltak, de azok meg fiúk, és egymást gyepálták állandóan, szóval nem voltak jók pótléknak.

Lilienfeld 2012.12.01. 16:24:27

@Niurka: néztem én is, basszus ez a liba kb. évtizede mozog színészek, dramaturgok, rendezők és egyéb színházas emberek között + szokott megtanulni rendesen megfogalmazott szövegeket. Ok, ettől nem lett színésznő; na de valamennyit mégis kupálódhatott volna. Mégis ilyen mucsai maradt. Fura.

Thor vagyok 2012.12.01. 17:39:36

@Niurka: Ez már majdnem 70 volt :) és nem kell olyan messzire menni, csak a szomszédos, román irányítás alatt álló területre. 90-ben törölték el (addig nemcsak abortusz nem volt, de fogamzásgátló vagy óvszer sem). De az én időmben volt új, friss és ropogós a dekrétum. Ezt csak azért mondom így, mert konkrétan ez volt a közismert neve az én generációmnak: decret-gyerekek.

Thor vagyok 2012.12.01. 17:47:11

@Niurka: Nyehe :) ezt felírom, és hangoztatni fogom, amikor nekem jön majd jól, ha nem bánod :)

Scala 2012.12.01. 18:18:46

@Thor vagyok: Ez nagyon érdekes! Nem tudtam. :-)
(Megkérdeztem, az uram igen. :-)

Scala 2012.12.01. 18:20:55

@Lilienfeld: +1, szószerint uezt a csajról.
Mondjuk esetleg a "mozog" szót "térdel"-re cserélni... lehetne?

Scala 2012.12.01. 18:42:27

@Thor vagyok: IQ-ból. :-)
Az árvaházakból, tele van utcagyerekekkel Bukarest is, egy-egy hetet dolgozott ott. Most ha nem kúrják el a románok az EU támogatások lehívását is gyárthatná oda az anyagokat, mai viszonyok között egész korrekt pénzért, de nem... :-(

Thor vagyok 2012.12.01. 18:48:46

Bukarest súlyos hely, bár csak vagy 3x láttam és legutóbb is vagy jó húsz éve. De úgy emlékszem érdekes is, egy olyan pont ahol találkozik és örvénylik a Balkán és Európa. Az utcagyerekeket és a kóbor kutyákat mondja mindenki. Egy-egy hét biztos elég belőle, de annyi még pont jó lehet. Kár hogy nem jött össze, akkor várnám, hogy mesélj, milyen ma ott :)

Scala 2012.12.01. 18:57:17

@Thor vagyok: Tavaly volt, és 2006-tól évente. Hotelban lakott (asszem Tulip Inn) mindig bekopogott egy hivatlan kurva, hogy Miszter, ön rendelt? Csupa szőröstalpú ősember Porsche Cayenneben vagy 20 éves Daciak. Átmenet nincs. Rengeteg motoros, kaotikus, veszélyes közlekedés. Angolok akik éveket laktak ott és dolgoztak vele nem idegenkedtek úgy, egy-egy utca van szép, régi villákkal, felújítva, oda húzódtak be, egy-egy étterem a külföldieknek, pub-ok, ott hesszeltek az angolok. De azoknak minden mindegy, a gyarmatosítói hagyományok, leülök a szemétdomb tetejére egy csésze teával és szemlélődők...
Kóbor ebek igen, rengeteg, de ez az utóbbi években javult. Egy-egy sétálóutca, ugyanaz a szigetszerűség mint Budapesten, alapvetően rohad, de van amit "rehabilitálnak", az egy pár évig okés. Mennem kell a babához, még ha eszembe jut valami a látott képekről, meg amit mesélt írom. :-)

Thor vagyok 2012.12.01. 19:39:12

@Scala: Ezt láttad?

hataratkelo.postr.hu/bukarest-kobor-kutyak-es-topmodellek

bár ez nekem is legalább olyan egzotikus, mint neked. :) Mi Kolozsváron, Európában mindig mintha tényleg másik országban éltünk volna.

katarocks 2012.12.01. 20:14:12

@Scala: bezár a Westendben a Debenhams, le vannak árazva a gyerekruhák, eszméletlen cukik, és az jó minőség. Annyira nem olcsó még, de nekem semmi nem az :)) Ezek "ünneplő" ruhák.

Lilienfeld 2012.12.01. 21:58:36

@Scala: lehetne... ha legalább erotikus volna... Trófeagyűjtőknek viszont lehet cél, nem tagadom.

Scala 2012.12.02. 09:56:57

@katarocks: Köszi! :-))) Már megint a Westend... Majd aput odaküldjük.
Most a ZARA honlapot bújom, mert a gyereknek úgy döntöttem nincs egy normális rongya sem. :-)
Praktikus, de cuki dolgok is jöhetnek.
www.zara.com/webapp/wcs/stores/servlet/product/hu/en/zara-W2012/269293/827926/velour%20outfit

@Niurka: Mikulást, karácsonyt, névnapot, másnak a névnapját, vasárnapi ebédet, csípőultrahangot, hogy van leárazás a Debenhamsban, ahol anya "olcsón" jut a cuchoz. :-)
Vgy tök mindegy, ha van hozzá ruhája. :-D

Scala 2012.12.02. 10:00:05

@Thor vagyok: Most elolvastam, érdekes az a blog, férjem szokta nézni.
A taxit ő is mondta, egyszer késésben voltak egy repülőt kellett elérni, na az volt az Úristen! Szembesávba ezerrel. :-D
Összességében nem szerette Bukarestet, konkrétan rosszul volt tőle (gyomra is) teljesen reménytelen szerinte. A tengerpartra nézne le, ha hosszabb ideig ott kellene lennie (pl. két hét), az érdekelné.

katarocks 2012.12.02. 10:24:20

@Niurka: Scala írta, hogy kell pár csini ruha is, amiben jól mutat a gyerek, erre írtam :))

@Scala: Én is utálom egyébként a Westendet, butaarcú emberek járnak csak oda :) Meg nem is találok el ott soha, már az is gondot okoz, hogy a villamostól eljussak a bejáratig, az az aluljáró egy rémálom.

mici˙ 2012.12.02. 13:36:57

@Niurka: ezt én is néztem és szinte teljesen idézik @diamo: egyik kommentjét.

Scala 2012.12.02. 15:20:47

@Niurka: @mici˙: Gáz! :-( Pofátlan! És az is zavar, hogy nem vagyunk egyedül.

Scala 2012.12.02. 15:32:47

@katarocks: az az aluljáró maga a pokol, még rosszabb mint a Moszkva tér és a Fény utca közti utca "az árusokkal".
Ha én önkormányzat lettem olna, megmondom a Demjánnak, hogy a környéket is rehabilitálja, ha akarja a telket. A fővároshoz tartozó részt is, gyk. aluljáró, villamosmegálló. Ennyit a penge, tisztakezű városvezetésről... :-(
Férjem bevállalta a Debenhamsot, honlapon megnéztem, ott is vannak nagyok cuki dolgok. Elsőre nem tűnik olyan letisztultnak, mint a Zara, de turkálva megtaláltam, ami jöhet. :-)

@Niurka: Ő hasonló lázban ég, bár a melója mára sok. Ez egy ilyen időszak, hiába csattogtatod itt az ostorod. :-)))

Scala 2012.12.02. 18:29:20

@Niurka: Ő ajánlotta fel a Debenhamsot, mert ott van az iroda, ahol most melózik heti 3x.
Nem ruha, hanem rugdalózó vagy kétrészes. :-)
Nem lényeg, hogy ül-e már.:-) De mondom, elsősorban nem ruha kell. /Kiegészítők, zokni, harisnya, leg warmer, aminek be van varrva az alja, rugdalózó és nadrág./

Amúgy valami baj van? Nyugi má'!

Scala 2012.12.02. 18:33:58

@mici˙: Az félelmetes, hogy ez a post nem a témáról szól, egy kb. hatvanadik kommentet másoltak ki, azaz folyamatosan követi a valaki (read onlyban gondolom, nem hiszem, hogy valaki közülünk...), napi szinten. Én azt hittem ez egy kis zárványblog (leszámítva az index.hu címlapos kilengéseket).
Amúgy is utálom a read only felhasználókat! Kukkolók. Nehogy már az embernek ne legyen véleménye vagy féltse "a hírnevét" (volt ilyen ismerősöm, ezért nem kommentelt):-D . Na.

mici˙ 2012.12.02. 18:53:25

@Scala: Igen, ez szerintem is félelmetes és valahol tudom, hogy amit a netre kiírok azt bárki olvashatja, de mégis zavar. Ez lehet, hogy hülyeség, de hogy ezek a kommentek 'cikkeket' inspirálnak...hát, az azért egy egészen más téma

Scala 2012.12.02. 19:23:36

@mici˙: Ja, bárki olvashatja, de ki gondolná, hogy meg is teszi? Egy amerikai, lakásban rejtőzködő pszichopata filmforgatókönyvben bírná csak végigvenni ezernyi kommentemet 208. január óta.
Viszont abból sok mindent megtudna, az biztos. :-D

Na szóval nem tudom mi legyen az álláspontom, mert vagy hírzárlat és félelem, vagy leszarom, ha néha lenyúlnak valamit a Dívány.hu-n. Egyébként amióta újrakezdte DuBarry a blogot (tavasz) kísértetiesen visszafigyelnek a témák a Díványon, Velveten, Poronty vagy a mostani Diéta és Fitneszben (házi bőrápolás, praktikák), ez valami láncolat lesz.

Javasolok egy cikket a csecsemők súlydarapodásáról vagy esetleg lenyúlni ezt itt, mert zseniális:
chezdubarry.blog.hu/2012/06/18/honnan_tudhatod_hogy_bejossz_neki

katarocks 2012.12.02. 21:13:54

@Scala: én bírom ezt a Scalát is :))
Dívány: mióta leváltották a szerkesztőséget, szörnyű lett. Nekem Tuna Judit a kedvencem, aki mindig bio dolgokról is, vagy hogy hogyan takarékoskodjunk.

Scala 2012.12.02. 23:29:05

@katarocks: Köszike!
Ma vasalás közben kitaláltam, hogy maszkulin stílusban a csokornyakkendő póló egy nőies fejű lánybabán? Bár ehhez nem elég érett a magyar közízlés (ami nincs, ugye...) :-)

Szóval a régi Dívány nekem is jobban bejött! Az asztrológus csaj anno kimondottan nem volt gagyi. Érdekes hogy váltottak, próbálnak igazodni a válsághoz? A spórolás nagyon megy most, a magyar szeret küszködni. Néha én is persze, pedig semmire nem vezet.

diamo 2012.12.03. 00:00:17

@Thor vagyok: "OK a kicsi nem számít, mert ő nagyon kicsi volt, a gyerekem lehetne,...."

milyen idos korodban lett sajat gyereked? az ilyen kicsi tesoval meg az a kor futhat le, hogy a sajat anyai osztoneidet kieled es nem indul be el egy "ora ketyegese" nalad.
(ugyan banalis, de leirom. a nagy korkulonbsegnel mar esznel vagy es latod hogy egy gyerek nem csak edi-bedi mosolygos baba, ezert nem is lesz olyan surgos. foleg ha van jobb dolgod is az eletben)

"szüleim csúnyán részrehajlóak voltak, lévén az öcsém az egyetlen fütyis apai ágon" nnna ez klasszikus.
egy vigasz: ha meg mindig ez a felallas, akkor nem te lesz aki a legnagyobbat szivja itt.
hanem az ocsed felesege :>

"Feljegyezték (sőt én is emlékszem), hogy olyan 4 éves korom körül rendszeres volt a forgatókönyv, hogy egy sarokból szedtek elő, mert ott bőgtem, hogy "mindenkinek van kistestvére, csak nekem nincs!""

anya te itt nem kistestvert akartal, hanem valamit ami mindenkinek van.
ez igaz lett volna egy ponilora is

Thor vagyok 2012.12.03. 00:37:04

@diamo: Nincs saját gyerekem. De ezt ne elemezzük tovább, mert nagyon fáj.
Igen, ma is ez a felállás, csak most arrafelé mozdult el, hogy lihegve és kiéhezve várják, hogy neki legyen gyereke (nem régóta nős) én meg nem létezem, sem az a kérdés, hogy nekem nincs vagy lesz-e még valaha (nem túl vigasztaló, de ilyen szempontból a húgom se számít). Miért szívna az öcs neje? Nem kívánom amúgy senkinek se hogy szívjon, de az azért valahol mégis jó lenne, hogyha lánya sikerülne. Konkrétan az még vele se lenne kibaszás, mert bár mindig irtózott a gyerekektől, pár éve a kislányok iránt felengedett.

A zárómondat isteni volt, hosszan röhögtem rajta :)
Tévedés ne essék, egészen komolyan szeretem mindkét testvéremet, az egész család-rokonság komplexumból őket a legjobban.

Mujza 2012.12.03. 12:46:37

@Scala: @Niurka: Scala és férje védelmében mondom, az apukák ezek szerint az első, hőn várt lánygyerek esetében tudatmódosult állapotba kerülnek. Az én férjem Tescoba ment valamiért, és párás szemekkel hazaállított pár gyönyörű bodyval a picilányának, és még sóhajtozott is, hogy kár hogy nem vett egyből nagyobbat is :-D
Ezt azóta kiheverte, ha vele vagyok max. az akciós cuccokat nézegethetem, mert azt spórolásnak érzi, egyébként örül, ha ebből kimaradhat. :-)

Mujza 2012.12.03. 13:05:43

@Niurka: Persze, ez szerintem is normális. Ha nem barkácsáruház, akkor inkább kihagyná. :-)

diamo 2012.12.04. 04:39:10

@Thor vagyok:
"egészen komolyan szeretem mindkét testvéremet, az egész család-rokonság komplexumból őket a legjobban. " ez tetszik, nekem ez azt jelenti, hogy tul vagy mar a csaladi mergeken, letudtad oket. es Scala-nak adok igazat, hogy 21 eves korig a gyerekek az anya sorskonyvet kovetik.
utana viszont mar nem er oket hibaztatni, onnantol mar vagy te es te iranyitasz.

es nem kajanul mondtam am, hogy a kis meny fogja a legnagyobbat szivni, egy ilyen agyonajnarozott fiugyerekre nem telepszik ra az anyja?
aztan nem akarodzik kiszallni a "kicsi fia" eletebol.
"lihegve és kiéhezve várják, hogy neki legyen gyereke". aztan szamon is fogjak kerni, plusz mindig lesz a tarsolyban 1-2 jo tanacs, hogy is kene jobban csinalni.

es hogy tevedes ne essek jelen esetben sem, ezek amiket itt osszehordok szigoruan veve nem alkalmazhatoak 1-1 emberre.
az a horoszkopgyartas.
itt vannak fobb szabalyok, amik csak tobbe-kevesbe igazak, nagy letszamra alkalmazva. "altalaban" lehet beloluk barmi kovetkeztetest levonni, es ugyanannyit ernek, mint "amelyik kutya ugat, az nem harap", vagy a "tulzott sofogyasztas magas vernyomashoz vezet". aztan megis ismer mindenki egesz eleteben soval tartositott kolbasztol 90 evig eldegelo rokont.

zellerlevél 2012.12.16. 13:59:46

1. pont. Házasságban az egyik szülő szerepet játsszon? Sok jó nem sül ki belőle, az tuti.
Sem annak a számára, akinek szülőként kéne viselkedni, sem annak, akit szülőként akarná a másik kezelni, nevelni.

3. Nem hinném a szex olyan lenne, mint az étkezés: drágám ma ma itthon ebédelek, holnap nem. Ugye beleegyezel?

4. Ha egy házasságban, ahol évtizedeket együtt töltenek, van pár év, amikor egyforma a szex iránti való igény, az már jó.

7. Ez nem csak a gyerekszülésre vonatkozik, hanem a gyerek nevelésére is.

8. Szerintem mostanában nagyon sokszor jelen van, hogy a nő addig nem vált, amíg a következő férfit meg nem találja. Az ismeretségi körömben olyan nő is volt, aki még a házasság alatt tökéletesen előkészítette az új életet, pl. az anyja nevére lakást, kocsit vett.

Az utolsó bekezdéssel nem értek egyet. A párválasztás nem szerencse kérdése, még véletlenül sem. Első lépésben szinte csak hormonok kérdése. Meg kell várni azt az időt, amíg a hormonok által vezérelt rózsaszín köd felszáll (minimum két év), akkor ésszel, tudatosan kell dönteni a másik mellett.
Ha a fenti 12 pont teljesül, akkor sincs semmi biztosíték arra, hogy jó (lesz) a házasság. Max. kinézhet úgy.

Hiányzik a felsorolásból a változó ember maga. Hiányzik a változásra való hajlandóság, és a változás elfogadása. Hiányzik a felek közötti kommunikáció. Hiányzik a környezet, a szükebb-tágabb család. A páros önzés szerintem nem sokkal boldogítóbb, mint a magány.

Nem hiszem egyébként, hogy a hasonló tanácssorok pro és kontra segíteni tudnának bárkinek is személyesen, maximum arra jók, hogy saját magunk számára megfogalmazzuk a saját 12 pontunkat. (És néha arra, hogy igazoljuk a saját hülyeségünket.) ;)

Scala 2012.12.17. 02:06:03

@Niurka: Tényleg nem szabad kívülről, elmondottak vagy látottak alapján tanácsot adni.
Terapeuták sem teszik, max. segítenek megerősödni, hogy meglépje az ember vagy rájöjjön, hogy nem is ez a baja.

arisztotela 2012.12.17. 13:52:18

@zellerlevél: Figyelj én egy darab tanácsot nem adtam, ezért nem tudom, mivel vitatkozol. A felsorolás kizárólag arról szól, hogy abban az egy-két házasságban, amit én jónak tartok mi a közös.
Mindenki azon rinyál, hogy szerintem félre kell kefélni. nem kell, de az ismert jó házasságokban előfordult, ugyanez igaz a többi pontra. Egyik sem tanács, hanem az észrevételeim a tapasztalataim alapján.

arisztotela 2012.12.17. 15:31:46

@Niurka: te sem olvasol, Drága! Én sem támogatom, csak leírtam, hogy előfordult az általam ismert jó házasságokban (többen is). És ismerek legalább 3-4 iszonyú rosszat a nagy hűség ellenére.
ez az egész poszt nem tanácsadó!!!! csak esetek összegzése. de mindenki másmilyen házasságokat látott. Egyébként félrekúrás nélküli jót is tudok, kettőt:).

Hammam (törölt) 2012.12.17. 20:42:20

@DuBarry: Én csak olyan h.párt ismerek, ahol mindketten a félrekúrásról ábrándoznak, de egyik sem merte meglépni. Szép házban élnek, ha válásra kerülne a sor, mindketten mehetnének lakásba. Szép kötelék.

arisztotela 2012.12.17. 21:06:20

@Niurka: ezek hosszú házasságok, mem tíz év. Mondjuk harminc.

Scala 2012.12.17. 21:37:27

@Hammam: Kiábrándító, de simán el tudom képzelni, amit leírsz... Ilyen van!

brokeness 2012.12.31. 14:53:01

Kívánok mindannyitoknak boldog új évet!!!
süti beállítások módosítása