Ez a bejegyzés akkor lenne hiteles, ha mutatnék magamról képet régen, meg most, de nem.

M.anna kommentjére reagálva azon gondolkozom, hogy bánok-e valamit a múlt szépség NEM ápolásával kapcsolatban. Voltaképpen a megelőzés hiányát nem igazán.

Nem hiszek a megelőzésben. Azzal, ha 25 évesen hidratálunk, nem maradunk szebbek. 

Természetesen a cigi, a nap, a sok cukor, a hízás-fogyás vagy ne adj isten a piálás tönkreteszi a bőrt, de minden abbahagyható és visszafordítható. Azért nem szokott ez visszafordulni, mert ritkán hagyja abba az ember a rossz szokásait. Tehát ha az megelőzés, hogy nem napozunk, abban hiszek, de ha mégis, akkor visszafordítható.

Mit lehet mégis 25 évesen csinálni? Masszírozni érdemes az arcot, mert az méregtelenít. Tehát mondjuk egy karikás szem vagy rossz arcszín javulhat, de ráncos 25 éves ember nincs.

A harminc még mindig nagyon fiatal. Szerintem harminc évesen is csak arra kell ügyelni a szülések miatt, hogy ne hízzon el az ember. 

A 35 az, amikor érdemes vizsgálatot tartani. Mi van bőrfelszínnel, az arc szottyadtsággal (az már lehet ilyenkor simán). És ha van, nekiállni visszacsinálni. Szerintem egy 35 éves nem különbözik a hatvantól, tehát mindkettőnek küzdenie kell, nincs minőségi csak mennyiségi különbség: a hatvannak jobban, erősebben:).

 

De nézzük a konkrét bőrfelszínt. 

3 dolgot tehetünk: hámlasztunk, hidratálunk és retinolozunk. Ez mindhárom azonnali pozitív hatást hoz. Semmi olyanba ne fogjatok, ami időleges visszaesés után ígér javulást. Nem mintha nem lenne ilyen, de inkább hosszú visszaesés a vége. Ha valami azonnal nem javít, abba kell hagyni.

 Teljesen fölösleges fogni egy krémet, felkenni, és várni a csodát: nem fogja sem megelőzni, sem eltüntetni a ráncokat.

Állandóan exfoliálni, hámlasztani és utána hidratálni kell ahhoz, hogy látni lehessen a különbséget.

Már írtam egy posztban, hogy elképesztően minőségi krémjeim voltak. Kaptam is, meg sznob is vagyok, vettem is. Egy időben ráadásul volt pénzem, mint a fene, és erre nem sajnáltam.

Egyik sem csinált a világon semmit! Esküszöm, felejtsétek el.

Mi használ?

Reggel csak radírozok vagy szódabikarbónával vagy aszpirinnal. Tonizálok: bikarbóna után almaecet, aszpirin után rózsavíz, utána bekenem magam argán olajjal vagy kókuszolajjal. Semmi más nem jó. Avokádó, mandula felejtős, ezek nem stabilok.

Este ugyanez, de előtte olajjal lemosok minden sminket, és alaposan szappannal mindent lemosok. 3 szappanom van: egy mexikói, egy marokkói és egy Erno Laszlo drapp szappan. Sosem próbáltam olivást vagy ilyesmit, de biztos jó az afrikai feketeszappan is, azt akarok most venni. Azért kell a szappan, mert puhítja is a bőrt, másképp szívódik fel a tonik és az olaj is. Ha ezt a rigorózus tisztítást nem csinálja meg az ember, az olyan, mint zokniban fürödni, kár rákenni bármit a bőrre, úgysem megy be. Az olajok amúgy nem hidratálnak, de a rózsavíz például igen. A tonizálás is elmaradhatatlan. Ha nagyon szép akarok lenni, csinálok egy Loiton maskot:

http://chezdubarry.blog.hu/2010/06/15/title_1564317

ezt nem tudjátok mennyire szépít, egyszerű hülyeségnek tűnik, és mégis. 

Ha eszembe jut, toniknak aloe verát használok növényből közvetlenül.

Guasha arcmasszázst minden nap csinálok, tanakát csak, ha nem vagyok fáradt. Ha mindekttőt csinálom, jobban nézek ki, mintha csak az egyiket.

Itt a tanaka

http://chezdubarry.blog.hu/2010/03/11/a_tanaka_masszazs

Meg a guasha

http://chezdubarry.blog.hu/2012/04/27/arc_guasha

egy héten egyszer minimum szárazkefélek: ez annyi, hogy arckefével gyötröm az arcom. Ez is tuti jó, de naponta nincs erőm.

egyszer dermarollerezek.

http://chezdubarry.blog.hu/tags/dermaroller

Rémisztően hangzik, de nem foglalkozom a bőrömmel napi tíz percnél többet, sokkal tovább sminkelek például.

Régen arctornáztam, de az nem jött be.

A koreai krémek bejönnek, persze a megfelelő tisztítás és masszázsok kíséretében. Váltogatom most az olajakkal.

Már írtam, hogy némileg szottyadt,de szép felszínű az arcom, a Beautyn mondta egy csaj, hogy nem lehet, hogy dohányzom, pedig.

 

Ami reménytelen: karikás szemek (ne mondjátok, hogy a cigi, mert nem, a család nemdohányosainak ugyanilyen), minden más nagyon javítható.

Kérdezzetek, ha kell valami.

 

Ja és plusz a sok tabletta

És még egy: sose fogadja el senki, hogy ilyen meg olyan bőre van csak mert x éves. Nekem száraz, nem is vagyok tini, de az antiaging krémek mind kiütnek. Fogalmam sincs az a sok túlzsírozott szart kire találták ki. Lehet öregen is pattanásos valaki, fiatalon száraz vagy kombi bőrű. Meg kell nézni, mi működik, mi nem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr574501238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nordina 2012.05.11. 08:23:50

Az egyetlen szépségtanács amit valaha kaptam anyámtól, hogy ne mossak szappannal arcot:) Nyilván a hetvenes években más volt a szappanválaszték,de még 60 évesen se volt ráncos, az egyetlen krém amit valaha magára kent az a Helia D volt.

Nordina 2012.05.11. 08:26:52

Ja és a kérdés: a szódabikarbónás radir az hogy? Annyira nem szemcsés dolog...

cicómicó 2012.05.11. 08:50:43

Jó kis bejegyzés lett. :)Belsőleg szedett ásványi anyagok/vitaminok hatását én azért még megemlíteném. A legjobban a nap/szoli teszi tönkre a bőrt.
A bőrradír+hámlasztás nélkülözhetetlen.

Timea25 2012.05.11. 10:30:33

Tök jó írás.
a kókoszolaj,az ugynaz mint a kókuszszír, ugye és szilárd? lehet, hogy hülye kérdés, de hogy szeded ki és használod az arcodra? én kakaóvajat szoktam kenni, bár az arcomra nem, de állandóan szenvedek a kiszedéssel, a sok belenyúlkálás és kapirgálás után, már annyira nem higiénikus, hogy nem is merném arcra tenni

Scala 2012.05.11. 11:45:51

Imádlak! :-)))

Arckefe milyen puha? DM-es nyeles kör jó?

A korhatárokkal teljesen egyetértek!
Bár mondjuk én hidratálok 15 éves korom óta, mert elég száraz a bőröm... 25 felett több maszkot és kozmetikust iktattam be, mint korábban.
Meg is jött a kedvem elhasználni a maradék pakolást otthon.

A szódabikarbónát is a kefével viszed fel, ez engem is érdekelne!

Scala 2012.05.11. 11:47:36

Ja, és a szappanos lemosásban abszolút hiszek! De tényleg meg kell válogatni, hogy mivel!
Koreaiaknak is van szappanja, láttam a webshopon. Biztos fehérít, naná! :-)

arisztotela 2012.05.11. 13:54:12

@Nordina: Vízzel keverek a kezembe kicsit, ez, amit használok szemcsés, de nem a közérti, hanem ez: www.armandhammer.com/cms/deodorization/baking-soda/Products/arm-and-hammer-baking-soda.aspx

a Culinarisban vettem kábé 2 éve és még van:). Pedig néha fogmosok is vele, bár azt ritkán.
A szódabikarbóna elsősorban is a bőr pháján segít, de kell utána valamilyen sav: almaecet vagy citromlé. Én a citromlét azért nem csinálom, mert az pigmentál, ha napra mész, és az ilyen parákat kerülöm.
Szóval ez a szódabokarbóna nagyon jól radíroz. Akármilyen radírt használtam eddig engem kiütött a vivőanyaga, még a Biodermáé is, ami még olcsóban a legjobb! Elismerem, radírból nem vettem tízezer forintosat, mert ne már. Ez tök steril, sosem okozott pattanást.
A szódabikarbóna rendszeres arcradírozással helyettesíti a mikrodermabráziót, majd erről is linkelek videót.

arisztotela 2012.05.11. 14:20:08

@Timea25: Igen, ugyanaz, sok helyen kapni. Én a fogkefe végével szedem ki. Nem bacis, mert az tele van antibakteriális anyaggal. A kókuszolaj csodaszer, már erről is volt külön poszt. Enni is kéne, de azt nem szoktam.

arisztotela 2012.05.11. 14:21:31

@Scala: Elég puha, igen, nem a DM-ből van, hanem abból az angol otthon boltból, ami a Mammutban és a Momban is van, és nem tudom a nevét. Tök olcsó volt. A Müllerben is van, ha jól emlékszem. Néha ki kell mosni szappanos vízzel.

arisztotela 2012.05.11. 14:29:25

@Scala: most ghánai feketeszappanra hajtok:).
Persze, ezek speciális arcszappanok mind a három, ami van. A Tepezochute indián bőrápoló szappan, az Erno Lazslo az egy száraz bőrre való Phyletil szappan, azzal egy baj van, hogy szerintem elég szintetikus. Az argánolajas szappant Marokkóban vettem, sok habzás abban sincs.

Nordina 2012.05.11. 16:04:22

@DuBarry: Köszönöm a választ. Egyik nap voltam testkezelésen és ott azt mondta a csaj, hogy testradírnak vagy barna cukor+valami krém, vagy durva só+joghurt. Ezt csak úgy megemlítem, mostanában rám találnak ezek a házipraktikák:)

arisztotela 2012.05.11. 16:14:53

@Nordina: Igazat beszélt, a cukorban glikolsav van, ami egy AHA, ezért melasszal vagy bcukorral is lehet radírozni, sőt zabpehellyel is:). Sok mindennel, de ezek mind sokkal maszatosabbak mint a vizes szódabikarbóna:). Régebben én is csináltam ilyen maszat pakolásokat (méz, joghurt, blabla, de ezek olyan kellemetlenek lemosni, hogy az ember nem csinálja újra, mert lusta.
Írok majd egy posztot a szódabikarbónáról, mert csodaszer belülről is. Lúgosító hatása miatt.

Timea25 2012.05.11. 16:15:46

@DuBarry: köszi, múgy is akartam már régóta venni. van a bioboltban 600 -ért, amire az van írva, hogy sütéshez, meg manna több mint 2.000-ért. ha ugyaz a kettő, akkor az elsőt

brokeness 2012.05.11. 17:53:49

@Nordina: Igen, radírnak, durva só, kefír + pár csepp kukoricaolaj. Várni míg megszárad(jó büdi),majd ledörgölni masszázskesztyűvel vagy luffával. Csodálatos, Ha nincs kedvem vacakolni, akkor testápoló+só. Nyáron a testradírozás nem kihagyható.

brokeness 2012.05.11. 18:16:56

@DuBarry: Igen, a pajzsmirigyes honlapon ódákat zengenek róla, felgyorsítja a metabolizmust, én reggel ezzel kezdek, finom kókuszízű, bőrre még nem próbáltam, csak hajra felmelegítve.De ki fogom.
Az almaecetet ilyen sűrűn hogy bírja az arcbőröd? Nem válik érzékennyé tőle?
A szódabikarbónáról nagyon várom mit írsz. Én csak wécétisztításra szoktam használni, meg néha, ha ég a gyomrom Salvus helyett.
Amit az arcápolásról írtál azzal tökéletesen egyetértek. A szemránckrémet 25 fölött már érdemes használni.
Amiket írtál, az igazán később lesz látványos.Meglátásom szerint úgy 10 évvel tűnik az ember fiatalabbnak ezáltal.38 évesen néztek 28-nak, most 48 vagyok, és max 38-nak szoktak tartani. Tehát van értelme az odafigyelésnek.
Az olcsóbb krémekről: ebben is egyetértek Veled. Sokáig kerestem az igazit,mikor tehettem ment a drága,a Clarins család.A kozmetikusom akkor látta a legrosszabbnak a bőrömet. Pár éve az Eveline-t használom. van egy krémje, a bőröregedés 9 jele ellen, az igazán ragyogó.
Még egy olcsó és jó dolog: a Rival de Loop, a Rossmann saját márkás arcápló olajampullája,Q10-zel.Szuper.
Ami drágább már a az a Ceutical-készítmények közül a Botoceutical. Ragaszkodom hozzá.
Ja s a Nívea Q10-es szemránckrém, olyan masszív fehér, hogy korrektor gyanánt is jó a gyárilag karikás szemem alá.Nekem a korrektorozás csak ront a helyzeten, béna vagyok hozzá.
Ha másik krémet használok, látványos a hanyatlás.-)))
S ez sem annyira drága.
A BB-krémmel meggyőztél, kipróbáltam, szuper.

Scala 2012.05.11. 19:06:14

@brokeness: Szia! Írsz egy linket a pajzsmirigyes honlaphoz, mert a LifeTilt Blogon állandóan megy az endokrinológia kezdőknek témakör?
Köszi! :-)

Scala 2012.05.11. 19:08:10

@brokeness: A Nivea szemráckrém színezett? Akkor nem éjjelre kened?

A mínusz tíz évvel egyetértek, sztem is annyit lehet spórolni ebben a korban, aztán hetven körül 15 is akár... ha minden jól megy. :-D

brokeness 2012.05.11. 19:10:17

@Scala: Nem színezett, fehér. Nappalra szoktam, mert fényvédő is van benne.

brokeness 2012.05.11. 19:22:03

@Scala: pajzsmirigybetegek.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1177419

Jó linkgyűjtemény, a kókuszolajos és a stresszes tetszett.

Amúgy ha a metabolizmus lassul, akkor az az öregedési folyamatot is lassíthatja, nem?.-)) valami előnye is legyen már.

arisztotela 2012.05.11. 20:24:23

@brokeness: az almaecetet simán bírja, a radírozást kell lha egyszer egyszer kihagyni, de függővé tesz, mert csiszolt bőrt csinál. Olcsó krémekről nem is írtam:). Azok kicsinálják a fejem. Érdekes, hogy lecsiszolhatom napi kétszer, de egy kenet Loreal kiütne.
Nagyon ajánlom neked a Suiskineket, amikről írtam, a Collageneuticalsnál, Botoceuticalsnál jobb és olcsóbb.

brokeness 2012.05.11. 21:40:40

@DuBarry: Koszi,kipróbálom. A L'oreal valóban nem jó.Semmije sem jó, se dekor se krém se hajápolás. Legalábbis nekem.
Mondjuk érzékeny bőröm van.

katarocks 2012.05.11. 22:30:18

hát, nekem ezt a sok okosságot le kéne írnom, hogy elővegyem pár év múlva ;-)

brokeness 2012.05.12. 14:19:06

@DuBarry: Garniert. Mintaként adták, kipróbáltam, és tetszett. Igazából nekem sincs fednivaló a bőrömön, inkább löttyedt. A light árnyalatút vettem, és könnyebb fedést biztosít, mint az alapozó.És egész nap kitart, nem kell igazítani.Nyárra jó lesz, csak az orrot kell púderezni, meg pici arcpír, és hadd szóljon.
Mondjuk ez is a Vendome téri termék, mint a L'oreal (és a Vichy, Lancome és a Clarins is)de a Garnierek bejövősek.

Timea25 2012.05.13. 09:56:26

bocs, de még mindig ezen a kókuszvajon kattogok, időközben vettem is, de egyenlőre nem merem az arcomra kenni. az normális, hogy nincs kókusz illata? testápolónak egyébként kipróbáltam és annak szuper

m.anna 2012.05.13. 11:03:47

csodálatos, pont erre vágytam! megnyugtattál, én sem viszem túlzásba (még) a dolgokat, de akkor a babaszappanomat lecserélem valami menőbbre. és keresek szemránckrémet megelőzésként.
arc/bőrradírozni én szűz olivaolajjal és cukorral szoktam, az is elég jó. és utána mehet az almaecet. nem mindennap, az én bőröm ahhoz túl érzékeny sajnos.
de kipróbálom a szódabikarbónát is.
imádom, hogy mindig tele vagytok érdekes ötletekkel :D

brokeness 2012.05.13. 12:45:36

@Timea25: A szűznek van kókuszillata és íze, a szegtalan, íztelen az főzésre-sütésre való.

Azon a reggelen, mikor 2012.05.14. 09:33:15

Jaj vágjunk ebben rendet! Most jövök a bioboltból, ahol volt Kókusz-zsír, amire az volt írva: kókusz-zsír/olaj. Bio, kiváló minőségű, főzéshez, sütéshez készült. Erről beszélsz DuBarry, amikor kókuszolajról beszélsz? (Ahogy a könyv címe mondja: " Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk?" :-) És Tímea25 által felvetett kókuszvaj is ugyanez? Mondanom sem kell, most nem a főzési aspektus érdekel, hanem ugye DuBarry arcápolási csalafintaságai.... Segítség!

arisztotela 2012.05.14. 10:01:15

@Azon a reggelen, mikor: KTC Pure Coconut Oil, amit hasbálok, szerintem extra szűz, eredeti, és bizony nincs ennek kókusz szaga.
A zsírt nem ismerem,vegyetek oilt, abból nem lesz baj.

Scala 2012.05.14. 14:59:03

Na szóval megnéztem a Lotion maszk videót, de nem olvastam el a postot megint.
A videó:
www.amazon.com/gp/product/4770030835/ref=s9_simh_gw_p14_i1?pf_rd_m=ATVPDKIKX0DER&pf_rd_s=center-2&pf_rd_r=1H8FSXHRSQAKFN9WAQBQ&pf_rd_t=101&pf_rd_p=470938631&pf_rd_i=507846

Mit rak a vizes gézdarabra?
Ilyen sűrű gézt gyógyszertárból szerváljak?

arisztotela 2012.05.14. 15:05:40

@Scala: ő egy keleti tonikot rak, ami a hidratáló és a tonik közt van állagban, itt talán Shiseidót árulnak ilyet, de szerintem kár rá költeni, a lényeg, hogy híg hidratáló legyen. Fogsz bármilyen hidratálót, és mondjuk rózsolajjal vagy vízzel higítod. Napi kétszer csodát tesz. Én nem csinálom, mert szétmegy tőle a frizurám sajna:). Arra nagyon kényes vagyok.
Sima textilzsepiből tudsz ilyen maszkot kivágni, az a legegyszerűbb, de vékonyat válassz, ne azt a súlyosabb férfi zsepit.

Scala 2012.05.14. 15:05:44

Ja, hogy tonikot!
Rózsavízzel jó lesz?
Shiseido tonikot nem akarok venni, max. egy Ilcsire ruházok be, Csipkebogyó, ha már...

Scala 2012.05.14. 15:08:00

@DuBarry: Értem! Köszi! Így már világos. :-)

Scala 2012.05.14. 15:13:47

A Gua sha videót is megnéztem végre!
Sokkal egyszerűbb, mint gondoltam.
Olyan az a videó, már amikor túl vagyunk a rond és akcentusos orvosnőn, mint amikor a repülőn elmagyarázták a sztyuvik, hogy mit-merre-hogyan. :-)

arisztotela 2012.05.14. 15:15:04

@Scala: Ja igen, remélem ő nem a gua shától ilyen ronda.

Scala 2012.05.14. 15:26:12

@DuBarry: :-D Még a szeme sem egyforma. :-D

brokeness 2012.05.15. 19:31:48

@DuBarry: A zsír és az olaj ugyanaz, csak a külső hőmérséklettől függ a halmazállapota.

brokeness 2012.05.15. 19:40:21

@Azon a reggelen, mikor: A főzéshez valót nagyobb kiszerelésben árulják, az a zacskós pl.egyliteres kiszerelésű.
A kozmetikai az kisebb, 1 decis üvegben van, pl. a VCO. Az illatos-ízes annyival jobb, hogy az íz és illatösszetevőket valszeg valamilyen eljárással vonják ki belőle.Ez a főzésre használt zsír=olaj esetében történik, ill. sokan salátaolajnak is ezt használják. Angelina Jolie is.

Scala 2012.05.19. 23:27:10

Az imént vettem le a lotion pakolást, zseniális!
Én is az vagyok, hogy rátaláltam arra a rugalmas "gézre", amivel alkalmazom.
HARTMANN Peha-crepp - Szuper rugalmas rögzítő pólya. Gyógyszertár, kb. 200 ft!
Német a cég, de Made in the Czech Republic.
Négy vagy öt darabot levágtam, bevizeztem, és a hidratálómból kentem (most) rá. Kimondottan jó érzés alatta lenni, kicsit tovább hagytam fent.
A hajat szétcseszi valóban a homloknál egy csöppet, na de melyik pakolás nem? És amúgy holnap reggel mosom.

Legközelebb talán jobban kicsavarom, nem kell annyi víz.
Az a hölgy olyan bájos és remek tippet adott!
Az tetszik nekem ezekben a módszerekben, hogy nem ragad (konyhai pakolások, mindig undorodtam + sztem nem hatékony), és nem is kell milliókat költeni szerre, egy gyógyszertári-natúr bolti séta megteszi!

Thor vagyok 2012.06.05. 18:17:18

@DuBarry: Várom ezt a posztot a szódabikarbónáról még mindig. Kerestem, hogy hátha csak az én figyelmemet kerülte el, de nem találom. Amúgy még mindig nem tiszta előttem, hogy radírozol vele? Kiakanál szódabika tenyérbe, vít rácsöpögtet, arcra dörzsöl? arclemosóba kever? vagy hogyan? Aszpirinnel ugyanez a kérdésem. Tablettát törsz vagy van ebből is valami porított kiszerelés? És úgy igazából minek? az gyulladásos-pattanásos bőrre van, tipikusan a tizen-huszonáves bőrápoló cucc tartalmaz ilyet.
És mégegy: a retinolozást csak úgy futólag megemlítetted, de aztán nem derült ki, hogy mivel és hogyan. Azt többször mondtad, hogy a retinolos arckrémeknek max megmutatják őket, de nem nagy a hatóanyag-tartalmuk. Akkor mivel?
Utsó kérdés a szokásos becsípődésem: a hialuronsav, amit többször ünnepeltünk itt is a fórumon is, de mintha mégse sorolnád fel a rutinodban. Vagy azt csak belsőleg?

Thor vagyok 2012.06.05. 18:19:25

Rettenetesen össze-vissza írtam és annyi elgépeléssel, amennyiért mélyen le szoktam kezelni másokat, de remélem, megfejted :) ha mégse, adok ki hibajegyzéket.

brokeness 2012.06.05. 18:47:54

@Thor vagyok: A hiarulonsav külsőleg szérumként alkalmazva nekem nem tűnt hatékonynak. Tablettaként is szedem kúraszerűen,de igazán nem látok változást.
Ami valóban látványos az a D.B.ajánlotta ricinusolaj.Szem alá kenve zseniális a táskára, karikára, ráncokra. Azóta utánaolvastam, s a források szerint a bőr kollagéntermelését serkenti.Thnx Dubarry!
A szódabikarbonás posztot én is nagyon várom.-)))

arisztotela 2012.06.05. 21:19:31

@Thor vagyok: a retinolt nem használtam soha, de írtam itt:
chezdubarry.blog.hu/2012/04/13/aha_bha_retinol
ls nem olyan futólag.
a hialuronsavról mi a kérdés?

Thor vagyok 2012.06.05. 21:24:39

Itt kérdém kicsit feljebb:

"Utsó kérdés a szokásos becsípődésem: a hialuronsav, amit többször ünnepeltünk itt is a fórumon is, de mintha mégse sorolnád fel a rutinodban. Vagy azt csak belsőleg (érdemes használni)?" Vagy az csak egy kaland volt és mégse vált be?

Még sokkal fennebb a bejegyzésben írod:
"3 dolgot tehetünk: hámlasztunk, hidratálunk és retinolozunk. Ez mindhárom azonnali pozitív hatást hoz." aztán csak az első kettőt fejtetted ki, azért kérdeztem rá. És itt sem szerepel a hialuronsav, ezért fogtam gyanút, hogy akkor az mégis felejtős.

arisztotela 2012.06.05. 21:30:47

@Thor vagyok: hialuronsavat mindig szedek, és ha krémet használok, nem pedig olajat, akkor nappalinak csak hialuronsavasat (eucerin, collageneutical). Mert nagyon hidratál, tehát az általam idézett hármas szabályban ez a hidratálás címszó:).
A retinolt a már belinkelt posztban írtam le, de mondom, azt nem csinálom, de Amerikában mindeki azt használja éjszakára.
Roc retinolos krémet kapni itthon is.

Thor vagyok 2012.06.05. 21:36:29

@DuBarry: Állandóan szeded? És nem okoz hosszabb távon valami nyavalyát? :) Én most 2 hétig szedtem 2x2 db 20 mg-osat, de egyelőre változást nem látok, viszont iszonyat sok a fenyegetőzés rajta, hogy nehogy túllépjem a napi dózist, ami szerintük eleve max 3x1

cicómicó 2012.06.05. 21:43:35

@DuBarry: @Thor vagyok: Én az Interherb hiarulonsav-kollagén kapszuláját szedem idestova másfél éve, rendszeresen. A hajam eszméletlen lett tőle, hosszú és sűrű, csillog. (Az arcomon lévő gyulladásokon viszont biztos hogy nem segít, de ártani sem árt.)

arisztotela 2012.06.05. 21:45:38

@Thor vagyok: semmi bajt nem okoz, ez benned is van, csak már kevesebb, mint a jó

arisztotela 2012.06.05. 21:48:57

@cicómicó: gyulladásgátló hatása egyiknek sincs, de mondtam már, hogy arra csukamájolaj kell:). Sajnos egy étrendkiegészítő sem univerzális.

katarocks 2012.06.05. 21:57:42

@DuBarry: pont akartam venni csukamájolajat, de szedek kovaföld kapszulát (hajamra), és nem mertem végül, mert mi van, ha sok együtt. Akkor azt mondod mehet mindkettő?

arisztotela 2012.06.05. 22:03:21

@katarocks: semmi közük egymáshoz, simán mehet.
süti beállítások módosítása