Támadnak a 46 éves nők

 2010.01.17. 09:31

Valamiért a legtöbb sikeres negyvenes 1963-64-ben született.

Sokuk még nagyon jól is néz ki, de főként a karrierjük dübörög, és egyesek nagy hatással vannak a világ folyására is.

1. Michelle Obama. Éppen ma 46 éves a First Lady. Amellett, hogy ott virít férje mellett a diplomáciai eseményeken, minden nap fél ötkor felkel, tornázik, utána háztartást vezet (na jó, nem egyedül), biokertészkedik.

2. Sarah Palin. Lehet, hogy egy idióta, de olyan, mint egy Duracell nyúl. Végigcsinált egy elnökválasztási kampányt, utána Alaszka kormányzója volt, majd visszalépett, és könyvet írt, most éppen tévézik. Közben terelgeti nagy családját, nagymamaként is, és nem is néz ki rosszul. Igaz, ő szépségkirálynő volt, volt miből öregednie.

 

 

 

 

 

 

3. Elle MacPherson. Az exmodell hihetetlenül agyafúrt üzletasszony és két fiának jó anyja. Elvált, de nem búslakodik, hanem milliókat keres fehérnemű cégével és a kozmetikai termékeivel. Kicsit visszavehetne a miniből, de rendesen felöltözve elképesztően szép még mindig, pedig márciusban már 47 lesz.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

4. Anne-Sophie Mutter. A Grammy-díjas 46 éves német hegedűművész remekül néz ki. Egy félreértett nyilatkozata miatt azt hitték, vissza akar vonulni, ám bejelentette, amíg tud újat létrehozni előadásaival, nem teszi le hangszerét.

 

 

 

 

 

 

5. Sandra Bullock. Megdöntötte a női főszereplős filmek bevételi rekordját a The Blind Side-dal. És ez már a második hatalmas kasszasikere volt 2009-ben. Golden Globe-ra jelölték, és a tavalyi év legjobban fizetett sztárja volt. Állítja, nincs az a pénz, amiért visszamenne az időben. Sosem volt egy klasszikus szépség, de amiért huszonévesen vonzó volt, még ma is megvan benne.
 
 
 
 
 
 
 
6. Courteney Cox. Igazi kejfeljancsi. Ha megcsalja a férje, visszaszerzi, ha bukik a sorozata, csinál másikat, ami sikeres. Most a Cougar Town egész jól megy, így producerként Cox nem panaszkodhat. Szerencsés feje van, jól áll neki a plasztika és a botox. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

7. Diana Krall. A sokszoros Grammy díjas kanadai dzseszénekesnő évek óta a csúcson van. Közben ikreket szült Elvis Costellónak, és imádja a korát, azt mondja, most a legboldogabb.

 

 

 

 

 

 


8. Teri Hatcher. Az egykori Bond-lány, és a Lois és Clark főszereplője pár éve még múltidőnek számított Hollywoodban. A Született feleségekkel viszont elképzelhetetlenül nagy sztár lett több éves mellőzés után. Közben maratont fut, neveli lányát, és egész jól néz ki.

 

 

 

 

 

http://www.nlcafe.hu/data/cikk/8/70044/2.jpg9. És hogy ne csak külföldiek szerepeljenek: Szulák Andrea. Azon kevés negyvenes magyar tévés nők egyike, aki népszerűségéből mit sem vesztett, hamarosan a megszűnt MTV-s műsor helyett új showja lesz a Story tévén, tavaly lemeze jelent meg, színházban játszik, énekel és főként a 3 éves Gyarmati Rozina boldog anyukája.

 

 

 

 

 

 

 

http://movie.blogter.hu/258789/user_files/69828/detareniko.jpg

 10. Détár Enikő. Az RTL klub megbecsült sztárja, amit talán elsősorban jól konzervált külsejének köszönhet. Színésznőként nagy teljesítmény, hogy folyamatosan képernyőn tudott maradni, ami vele egykorú, sőt fiatalabb női riportereknek nemigen sikerült. Ez persze a magyar tévézés hibája, Amerikában jobban megbecsülik a megszokott arcokat. Stabil házasságban él Rékasi Károllyal, és gyerekei nagyon fontosak számára, bár nagylánya már saját útját járja.

Címkék: obama cox szulák hatcher détár

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr281678632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ildiki · http://instantmlm.hu 2010.01.17. 10:51:30

Hálás köszönetem ezért a cikkért! Büszke vagyok azokra a nőkre, akik büszkék a korukra. Újabb lendületet adtatok a saját, útkereső, önmegvalósító 2010-es évemhez (ami az utolsó 40-es)!

arisztotela 2010.01.17. 10:55:20

@Ildiki: Akkor írok majd Oprahékról is, akik talán még sikeresebbek ötvenesként:)

Ildiki · http://instantmlm.hu 2010.01.17. 11:09:00

@DuBarry: :) Köszi! Részemről augusztusig ráér ;)

Átokfajzat 2010.01.17. 13:07:38

szulákon a fotosop az nem gyenge

Bejgli 2010.01.17. 13:14:13

@Átokfajzat: ja, én is azt néztem, hogy bájos a nő, de ennyire nem babafejű :) amúgy tényleg jó volt olvasni, hogy nem kell felvágni az ereinket, csak mert elmúltunk harminc

Répatorta 2010.01.17. 13:14:17

Szulák Andin jót mosolyogtam.
Semmi bajom vele, de egyszerűen nem így néz ki :-)

hamming 2010.01.17. 13:29:49

uhh, mennyi vénlány. ezeken csak a fiatalkori képeik segítenének, az idő már elszállt felettük.

arisztotela 2010.01.17. 13:46:48

ez nem a szépségről szól véletlenül, a jól kinézők máshol vannak.

babsz 2010.01.17. 13:53:52

Hááát azért szerintem a találkozásokban ripacskodni napi 10 percet, meg a méd in broadway és hasonló csúcsművészati darabokban szerepelni, az nálam azért nem tartozik egy lapra diana krall-al meg michelle obamával, szóval détár enikő nekem nagyon lelóg erről a listáról. Ő egy rettenetesen igyekvő senki.

arisztotela 2010.01.17. 14:00:33

Nézd, Magyarország Michael Jacksonja Zámbó Jimmy volt, itt akkora differencia mégsincs:).

brokeness 2010.01.17. 14:01:06

Hamming,ezek a nók nem vénlányok.Egy negyvenes nő középkorú, de nem öreg. A 30-as nő a te logikád szerint majdnem öreg ezek szerint.
A szépség pedig nem kor függvénye.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.17. 14:02:02

A két szöszi elég bejövős. Igazi MILF material! :D

gezabá (törölt) 2010.01.17. 14:21:51

3.-aska csak vetkőzzön nyugodtan, én figyelek rá úgyis!

nyekk 2010.01.17. 14:28:42

Nekem meg egy kicsit ijesztőek. Úgy néznek ki, mint aki jól néz ki, de azért valami már nem az igazi.
A zöme csak komoly patikázás után engedhető emberek közé.
Persze vannak akik "mature" kategóriát szeretik. Egészségére!

brokeness 2010.01.17. 14:34:14

@nyekk: Ne izgulj, Te is leszel középkorú, ha nem mégy a Dunának.( vagyis patikázni fogsz, s akár ijesztő is lehetsz.-)))

ergerberger 2010.01.17. 14:44:14

Nem száraz már a hüvelyük?

gitáros 2010.01.17. 14:45:41

@pafff:
Ja, Köztársasági Érdemrendet is nyilván a rötölöért kapott. Obamánénak meg mi is a _saját_ teljesítménye pontosan?

bknn 2010.01.17. 14:57:45

Amikor az Indexen olvastam a címet, egyből a Sandra Bullock ugrott be. Durván jól néz ki.

arisztotela 2010.01.17. 15:08:10

Bármi betűt írhatok mellé, ha címlapra kerül a cucc, úgyis csak az a kérdés, hogy dugható-e az illető a képen.

kerikak 2010.01.17. 15:08:20

Obamáné: aki minden nap fél 5-kor kel annak nem ilyen a bőre 46 évesen, amúgy meg mit csinált azon kívül hogy Obama felesége? Détári Enikő meg minden csak nem sikeres

_CaD_ 2010.01.17. 15:21:34

Szulák és a Fotoshop, azért ez már pofátlanság ennyire kiretusálni!

arisztotela 2010.01.17. 15:39:11

MILF azt jelenti Mother I Like to Fuck : szexre alkalmas anya,
Mature azt jelento érett, de nem feltétlenül anya.

Répatorta 2010.01.17. 15:45:37

@Gyurma73:
De ne érettségi tablóképet rakjunk be a dejólnéznekkia40felettiek-re, mert így hiteltelen.

nyekk 2010.01.17. 15:56:01

@brokeness: Hi-hi-hi!
56 éves férfi vagyok.
Tudod: egy tisztes őszes halánték...

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.17. 15:58:49

Nekem a Palin korhatáros filmben szereplő hölgy jött be:)

Zahal 2010.01.17. 16:12:31

Sarah Palint sunáznám!! :-)

ergerberger 2010.01.17. 16:23:49

@nyekk: "56 éves férfi vagyok.
Tudod: egy tisztes őszes halánték... "

Majd akkor őszre festem a farokszőrömet.

Leonce 2010.01.17. 16:25:04

Hol kezdődik az öregség?? 35-nél?
Vagy már 30 felett??
Vagy hlyzet függő? ha vaalkinek már gyereke van, az már öreg akár 25 évesen is??

Zahal 2010.01.17. 16:25:46

jó csajok, de klimaxolnak, és olyankor megeszik az agyunkat a hülyeségeikkel. (máskor is, e olyankor főleg)

Zahal 2010.01.17. 16:26:46

@Visegrádi: van 25 éves öreglány is, ja. vagy aki 25 évesen már 5 gyerek anyja pl.?
de vannak 45 éves bombanők.

Pierr Kardán 2010.01.17. 16:43:26

Détár Enikőt kár volt iderakni :-((

Imádom a hangját, de a kinézete egyre gázabb. Ha ő van valamilyen műsorban, akkor sosem nézem a TV-t, csak hallgatom. A nők között neki van a legeslegjobb hangja, olyan, mint egy nagyon szuper hangszer (a férfiak között talán Vass Gábor hangja fogható hozzá).

ergerberger 2010.01.17. 16:47:37

- Obama neje: nem kúrnám, különben is még ellopná közben a pénztárcámat a négerje
- Palin: talán két év sitt után rámennék
- Elle MacPherson: úgy raknám, mit a varrógép
- Anne-Sophie Mutter: Mutter I'd Like to Fuck
- Sandra Bullock: úgy meghúznám, hogy csak úgy füstölne a luka
- Courteney Cox: dugdosnám, meg a többi pinát is a jóbarátokból
- Diana Krall: tolnám hazáig, mint a talicskát
- Teri Hatcher: zacskót a fejére, és húznám egy kis gépzsírral
- Szulák: vaslapáttal mennék rá, nem fotósoppal
- Détár: csak a szeme közzé fröcskölnék, és szétdolgoznám rajta gumipapuccsal

Zahal 2010.01.17. 16:55:04

@ergerberger: pontosítok
MILF = Mothers I'd Like To Fuck

navigaator 2010.01.17. 17:13:28

@Zahal: a détár meg a műszempilla

ergerberger 2010.01.17. 17:35:09

@Zahal: Aha, látom, nem esett le a kis poén. Nem baj, olvasd el újra, hátha most majd összejön.

gergel 2010.01.17. 17:43:37

Diana Krall 46 éves? :O

zsoci 2010.01.17. 17:56:01

ebből csak Teri Hatcher lóg ki. Ő vagy 10 évvel idősebbnek néz ki.

benepani 2010.01.17. 18:00:49

nincs azon semmi tisztelni való, ha milliókat harácsol össze valaki. egy nőtől meg különösen undorító...

bárisnya 2010.01.17. 18:02:43

@ergerberger:
éhes disznó a makkjával álmodik
előbbi kérdésedre pedig: nem, nem száraz. persze ahhoz igazi pasi kell, nem egy ilyen klaviatúra-hős, mint te

ibafaipap 2010.01.17. 18:03:32

A Diana Krall itt? Na ez a különbség egy jólszituált amcsi meg egy magyar 40es között.

ergerberger 2010.01.17. 18:14:53

@bárisnya: Ha ráérsz, leteszteljük a gyakorlatban is? A biztonság kedvéért viszek egy nagy doboz gépzsírt is. Meg egy dobozt a fejedre Brittany Murphy ráragasztott fényképével. (Mivel ő már halott, nem lesz zavaró, ha a tested kicsit aszott.)

komcsik_haza 2010.01.17. 18:23:33

Morvai Krisztina szintén 46

ergerberger 2010.01.17. 18:26:00

@komcsik_haza: de őt csak körülmetéletlen fasszal lehet meghúzni, árpádsávos óvszerben. Különben erősen fogaz.

brokeness 2010.01.17. 18:53:12

@nyekk: Ezek szerint Te már vagy 20 éve nem vagy emberek közé engedhető.-))

nyekk 2010.01.17. 19:16:49

@brokeness: Ha nő lennék, akkor kb. De fiú vagyok!
(Híjjj! De méghozzá milyen fájintos!)

brokeness 2010.01.17. 19:24:26

@nyekk: hja, egy ősz hajú fájintos öregfiú.-) Persze vannak, akik az "old boys" kategóriát szeretik. Egészségükre!

beszélő 2010.01.17. 19:46:02

Példának bemutatott magyar hölgyek valós és megkérdőjelezhetetlen tudással, képességgel rendelkeznek.
Nem merném ezt állítani az alaszkai kormányzóról, aki képes összetéveszteni a szezont a fazonnal.
Hát a társadalmi közeg ott, a bányászbéka fenekénél tartózkodik - ma is.
Láthatjuk, milyen amerikai gyártmányú kultúrmocsok dől napi 24 órában a kereskedelmi TV adók képernyőjén.
Nyilván erre ott van kereslet.
Nekem hányingerem van tőle.
Ott ma is európai egyetemen szerzett diplomával futnak be a legtöbben.
De ezelőtt 50-60 évvel is így volt.
Lásd:Teller Ede, Szilárd Leó, Neumann János néhány a magyarok közül.(bocsánatot kérek, hogy a lista nem teljes.)

est komor őre. 2010.01.17. 20:47:37

Ezek a nők kibaszott öregek és rondák!

Pfőj!

EasyFriend 2010.01.17. 20:59:05

Teri Hatcher régen tetszett, de az utóbbi időben nekem már túl ijesztő, annyit (vagy annyira bénán) plasztikázták. Sandra Bullock viszont egyre dögösebb.

monticello (törölt) 2010.01.17. 21:34:57

@est komor őre.: nana, édes fiam. Adod te még lejjebb is, majd meglásd.
Szulák mekkora fotosopp vazze.
A felsoroltak közül vajon melyik szült legalább hármat? Így könnyű!

INSIDER 2010.01.17. 22:18:11

@Átokfajzat: Khm....a Szulák művésznő kurvára nem így néz ki, sőt nem is néz ki valami jól. Pl: iszonyat dagadt lett az elmúlt években. Csak a tények védelmében.

Ugyandehogy (törölt) 2010.01.17. 22:39:49

botox nélkül szebb a bőröm...
na mindegy, jó kis gyűjtemény, csak azt ne írtad volna le, hogy "Az RTL klub megbecsült sztárja".
a napi 3 perc bullshit nem sztárság.

benepani 2010.01.17. 22:49:52

Gondolom egyik híresség sem hallott még arról, hogy az univerzum egyre gyorsabban tágul és nemsoká atomjaira hull az egész rendszer. Az ő köreikben nem sok csillagász szaladgál... annál több plasztikai sebész. Szilikon, botox adjad neki.

gitáros 2010.01.17. 23:32:03

Mókás ez a kis náci fasz, ahogy minden blogba odafröcsög... :)

ergerberger 2010.01.18. 00:05:34

@benepani: Miért, te amúgy mit kezdesz ezzel az információval?
Meg mi a faszt értesz azalatt, hogy "nemsokára" hullik atomjaira? Addigra már kibaszott régen halott leszel te is, meg még az ük-ük-ük-ükunokáid is.
és végképp hogy jön ehhez a botox meg a szilikon, mi a geci köze van hozzá?

fodorlina 2010.01.19. 12:17:19

A Szulák Andrea már akkor sem nézett ki így amikor huszonöt évvel ezelött kettövel alattam járt a gimibe´
ja és én igy nézek ki, fotoshop nélkül, negyvennyolc évesen ;)
www.rae-rainer-diekoetter.de/index.cfm?act=vad&n=2

Scala 2010.01.22. 19:06:47

@fodorlina: Nekem is volt alkalmam látni a művésznőt élőben, akkor még - épphogy, de - harmincas volt... 2002-ben történt ugyanis.
A tág pórusú arcbőr nem kifejezés, inkább lyukacsos, orr körül, orcába nyúlóan. Ledöbbentem, a smink és a ps teljesen elfedi ezt.
Hangja és viselkedése azonban kedves kedves volt, ezt díjaztam. A Károly krt-on (egy azóta bezárt) ruhaboltban voltunk az eladó, ő és én.

Tetszett a link, engedd meg, hogy gratuláljak. :-)
süti beállítások módosítása