Hajlamosak vagyunk a saját országunk helyzetét sokkal rosszabbnak látni, mint amilyen. Nem politizálok, utálom orbánt meg a retyerutyáját, tényleg mindent elkúr gazdaságilag, amit csak, lehet, lop csal hazudik, ahogyan az emeszpések és a szadeszesek is tették, ráadásul balfasz az egész népség, egy kakaót sem tudnának átönteni egyik bögréből anélkül, hogy ki ne öntenék, nemhogy hivatalokat igazgatni, gazdasági döntéseket hozni vagy diplomáciai akciókat tisztességesen végigcsinálni. És ebben is tök egyformák jobbosok és balosok. Tehát a politikai elit szánalmas, igaz nem annyira, mint egy belorusz vagy szerb bagázs, ahol lőnek is, orbán még nem putyin, és fokozhatnánk a pozitívumokat. De nem gondolom, hogy ilyet érdemel az ország, inkább azért van ez, mert kis piac, alacsony minőség. Mivel nem nagy biznisz itt politizálni, a rátermettebbek másutt méretik magukat. A magánszektorban vagy külföldön. Erre is csak az a megoldás, ha javul a gazdasági helyzet. Majd ha mi leszünk az új Svájc, akkor lesz normális politikai elitünk és nem fordítva.

Az ország a világ felső harmadában van minden szempontból. Gazdasági, kulturális, és akár modor szempontjából is. És most nem azt akarom mondani, hogy örüljünk, hogy nem szomáliai kalózok a telekszomszédok, hanem azt, hogy el kellene inkább azon tűnődni, hogy mit lehetne javítani, nem állandóan azon sírni, milyen szar ország ez. Meg milyen szar a történelme.

Kicsit ez az egész még a Nyugat meg az előző nemzedékből jön. Ady meg a magyar ugar, azóta is divat kifelé kacsingatni, Párizs meg Berlin felé sóhajtozni. Ami vicces, mert közben határozottan idegengyűlölők vagyunk. Tehát egyrészt mindenki dögöljön meg, aki más, mint én, másrészt de szeretném, ha olyan autóm lehetne, mint egy németnek, mert a bömbi az az igazi, mi olyat nem tudunk csinálni. Tényleg nem. De vagy ki kellene találni, hogy mit tudunk csinálni, vagy örülni annak, hogy mégsem vagyunk Haiti azért. Mert szerintem ami van, az sem borzalmas. De lehetne sokkal jobb.

Én szeretem a dzsentrivilágot, a romantikáját, a meséit, az életigenlését. lehet sírni, hogy nem polgárosodtunk (ezt meg Bibóék óta fújja mindenki, senki sem tudott újat kitalálni, pedig egyre jobban látszik, hogy a nálunk polgárosodottabb közép-európaiak kitörölhetik vele a seggüket), de könyörgöm, hogy lehet ötszáz évet átírni utólag?. A magyar parasztot is szeretem, olyan értékei vannak, amilyeneket máshol nem találni, és szerintem nem volt hajbókoló és meghunyászkodó. A magyar paraszt kemény, tud dolgozni, és gőgös. A magyar zsidót is szeretem, mert ha valamikor fellendülés volt nálunk, az a németeknek és a zsidóknak volt köszönhető. És az is lehúzó, hogy mindenki még mindig a negyvenéves gulyáskommunizmuson rágja magát. Elmúlt, előre kellene nézni. Az ember egyéni életében és egy ország életében is megvan az ideje a számvetésnek, a feltárásnak és a múlt kielemzésének, de nem szabad, hogy ez fékezze. Azzal, hogy még mindig azon siránkozunk, hogy itt voltak a ruszkik, meg tönkrement a mezőgazdaság és a kis iparunk is ami volt, vagy hogy milyen szar volt, hogy a fél ország dzsentri volt, és senki sem dolgozott, semmi nem fog történni. Csak addig is elszalad a világ mellettünk.

Én nagyon komolyan azt gondolom, hogy egy ország sorsában a pénz beszél. Lehet persze ezen érzelmileg felháborodni, hogy nem minden a gazdaság, stb, de egy szegény országban mindig nehezebb rendet csinálni. Ha lenne gazdasági erő, egy csapásra megoldódna a cigánykérdéstől kezdve a mezőgazdaságig minden.

Ha politikus lennék, akkor azt tenném, hogy megnézném, mikor virágzott az ország, és miért. Megnézném, hogy a ma elől levő gazdaságok hogyan kerültek oda. És ezerrel tanulnék a mások eredményeiből. Mivel nem a hibákból lehet tanulni, hanem abból, ha megfigyeljük, ki mit csinál jól. Svájc a 19. században porfészek volt. Később a világháborúk miatt jól alakult nekik. A norvégok is a teljes nyomorúságból jöttek fel, bár olajat nem fogunk találni egyhamar. Mi nem rendelkezünk több százéves iparral, tehát az is csak idővesztegetés, ha a britekhez, németekhez hasonlítgatjuk folyton magunkat. Lehet, hogy azért gazdagabbak és kulturáltabbak, mert dolgosabbak, rendesebb emberek, stb., de ez nem lehet produktív kiindulási pont. Mégis a politika és a magánember szintjén is csak az folyik, hogy a múltat boncolgatja mindenki, és megváltoztathatatlan dolgokra mutogat, amivel meg lehetne kezdeni valamit, arra nincs idő.

Kérdés, a magánember szintjén lehet-e valamit kezdeni ezzel. El lehet menni, az is megoldás, de személy szerint nagyon kevés olyan embert ismerek, aki kint boldog, és ők általában azok, akik itthon is boldogok voltak. Tehát vagy van egy túlélő, könnyen alkalmazkodó természete valakinek vagy nincs. ha van, bárhol a világon rendben lesz, ha nincs, nem tud elszaladni. Vagy itthon kell valamit virítani. Sokkal több civil kezdeményezés kellene, sokkal több bizalom az építésben, teremtésben.