Jóval ritkábban persze, mint a Tiger Woods szerű szuperatléták. Míg évente több tucat pasi bukik le koktélpincérnőkkel, addig évek telnek el két zaftos női sztori között.
Azért nézzük, kikkel estek meg a legcikisebb szexbotrányok női fronton:
Nagy Katalin: többszáz fiatal szeretőről beszélnek, és pasijait gyakran komoly hivatalokhoz is juttatta. Amikor rájuk unt, birtokot adományozott nekik, és ezt nem nézték jó szemmel az orosz nemesek. Amit a francia királyoknak szabadott, azt egy cárnőnek nem.
Diana hercegnő: számos szeretője volt, köztük James Gilbey és James Hewitt. Végül egyik kedvese mellett halt meg. A hercegnő állította, Károly herceg nem szexelt vele, ezért csalta meg, ám a meggondolatlan Diana alaposan megrengette a brit uralkodó ház becsületét.
Heidi Fleiss, a hollywoodi madám, aki luxusprostikat közvetített hírességeknek, és aztán nem fogta be a száját. Mary Key Letornou, aki házas anyaként viszonyt kezdett 13 éves diákjával. Később börtönbe került, majd szabadulása után folytatták a viszonyt. 2005-ben végül összeházasodtak.
Billy Jean King teniszező viszonyt kezdett titkárnőjével, ami akkoriban még nem volt szokás. Az első női atléta volt, aki vállalta leszbikusságát, és ezzel a sportpályafutását tette kockára, el is vesztett mindent. Ma nagy melegaktivista.











lán










Egy amazóniai őserdőben honos pálmafajta gyümölcse az acai gyümölcs, ami hihetetlen hisztériát keltett a világon az elmúlt időszakban.

Rettenetesen. Például Muccia Prada saját szerelésében. Viszont a new yorki Metropolitan Opera új előadásában szereplő statisztákat külső alapján megszűrték. Az Attila című darab jelmezeit a Prada tervezte, és amikor a divatház dizájnere meglátta, hogy néznek ki az átlagos statiszták a ruháiban, kikövetelte, hogy csak sovány embereket szerepeltessenek a darabban. Ronda dolog, de a péer az péer.
Van, amelyikük mindenben ronda lenne, de némelyiken egy jó szabású dresz segítene. Lisa Rinna már öreg ehhez a szerkóhoz, de egyrészesben még mutatna.




A sztárok kölcsön kapnak jó vagy kevésbé jó ruhákat egy-egy jelenésre. Aztán a ruha megy körbe. Vicces, hogy ugyanaz a szerkó mennyire más két bőrtónus vagy hajszín mellett.



1. Blake Lively Lorraine Schwartz kristályos és gyémántos karperec



Pink a trend, mutatta SJP és Liz Hurley tegnap Londonban a Did You Hear About The Morgans? bemutatóján. Hurley ruhája érdekes, mert a piros pink combó jó, de a szoknyarész előnytelen ilyen széles csípőn. SJP viszont mintha hízott volna pár kilót, a combján és a karján is látszik. Még így sem kövér, de ő éppen iszonyú szálkássága miatt volt különleges.





4. Debra Messing Diorban az Emmy-n.
9. Kate Blanchett a 2007-es Golden Globe-on, Alexander Mcqueenben.

Mekkora ötlet a divatmajom Barbie. A 150 dolláros cuccos arany loboutin cipőt hord és fekete kezeslábast. December 4-én dobták placcra, és egy nap alatt elkapkodták a netaporteren.


