Miután érdekel, hogy mi történik, ha ezt-azt esszük, megnéztem néhány rák statisztikát a világon. természetesen mi magyarok nagyon elöl vagyunk sok ráktípusban (másokban viszont nem, szóval a mi életmódunk is jó azért valamire). De ez olyan szerteágazó, hogy bele sem megyek. Ami viszont feltűnt, hogy van egy-két nagyon döbbenetes adat.

1. A csehek világelsők veserákban, mi a harmadikok vagyunk, de jóval kevesebb megbetegedéssel. Ennyit a sör vesevédő hatásáról. A pilzeni régióban kiemelkedő.

2. Gyomorrákban világelső Korea, Japán a top háromban talán. A fermentált szóját gondolják az oknak, bár még nem bizonyították (szója szósz, mizo), ahhoz képest, hogy a japán étrend az egyik legegészségesebbnek van kikiáltva, kellemetlen, hogy viszont gyomorrákot okoz. Korábban azt gondoltam, hogy a fermentált kaják egészségesek, de kezdek meginogni (Koreában egy kimchi nevű csalamádé szerű borzadály a nemzeti eledel, ezt is erősen elővették mostanában gyomorrák ügyben).

3. Prosztatarákban Svédország. Mi top tenben sem vagyunk- A tejtermékeket hibáztatják, és a húsevést. A svédek úgy sejtem jóval több zöldfélét esznek, mint az átlag magyar, de ez mit sem segít rajtuk. Utánuk USA majd Svájc jön. A tej lesz az (még nem sikerült senkinek meghatározni, hogy a tej minden formája vagy csak a pasztőrözött veszélyes). Ugyanakkor a D-vitamin hiányt is gyanítják itt (nincs nap). Tény, hogy déli ország egy sincs a top tenben (mi sem, mint közép)

4. Mellrák lásd fent. 

5. Vastagbélrák Németország, majd mi jövünk. Ez is valami diétás lehet, mivel a németek nem piálnak, cigiznek annyit mint mi. Csak nem a sauerkraut? Mi abból azért nem eszünk annyit, mint ők. 

6. Rosszindulatú agydaganat. Kiugróan a görögök az elsők a fantasztikus mediterrán életmódjukkal és diétájukkal. nekik egy hátrányuk, hogy bagóznak, de azt pl. mi is, és sehol nem vagyunk tőlük agyrákban. Mindenesetre a d vitamin ez ellen úgy fest, nem tesz sokat, mert a nap az éppen süt ott.

7. Van még egy csomó, nem is sorolom, ezek voltak az érdekesek. Mi sajnos tüdőrákban masszívan világelsők, szájrákban második (Pápua Új Guinea az első egy bételrágás sztori miatt), és hasnyálmirigyben is ott vagyunk a szeren. Magyarul a pia, cigi teszi a legnagyobb rombolást. Ami azért furcsa, mert ivásban csak a negyedikek vagyunk, cigarettázásban meg a top tenben sem, lehet, hogy másutt nem cigiznek és isznak együtt ennyit. Mindenesetre az étrend miatti rákok nem is annyira vészesek nálunk. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr25025596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arisztotela 2013.01.18. 20:15:23

@Niurka: Franciaország világelső depresszióban, talán ez volt a legmegdübbentőbb, a golf országok meg cukorbajban.

Thor vagyok 2013.01.18. 22:59:07

Tévedés, nem esznek a svédek több zöldfélét, és amit igen, az is szar.

Scala 2013.01.19. 07:53:54

@DuBarry: A franciák deprósak? Nem már!
Amúgy sztem a rák pszichoszomatikus, és a gondolkozási mintákban, plusz a Niurka által leírt elvárások és életmódbeli stressz, a stresszel megküzdési stratégiákban látom az okát. Nem a kajában.
Természetesen a rövidital és talán a dohányzás azért odabasz. Csak ugye vannak akik 90 éves korukig nyomták a filter nélkülivel, és nem rák miatt távoztak, pl. Szabó Magda.

Scala 2013.01.19. 07:59:41

Ilyen olvasmányaimra alapozom, amit írtam -
Ebben a könyvben minden fajta és féle rák vagy más nyavaja akurátusan kielemzve.
www.amazon.com/Messages-Body-Psychological-Meaning-Reference/dp/0977206904

"Messages From The Body is more than a PDR from the Homeopathy Field. Illnesses and disorders are linked to beliefs and changes of beliefs about oneself, about the nature of one's relationships with others, about one's position in the social world, and about where one stands in relation to the Universe. And these, in turn, are determined by one's life experiences, by one's interventions in the world, and by one's soul history. This reference book will bring awareness from the physical into the mental! Enjoy!"

arisztotela 2013.01.19. 20:24:33

@Niurka: itt valami gén dolgo is lehet. www.allcountries.org/ranks/diabetes_prevalence_country_ranks.html

Az összes beduin az elején van, plusz ezekben az országokban nem dolgoznak (nem tudom, odamérik-e a filippino vendégmunkást is?), tehát semmit nem mozognak. Meg persze a sok cukor.

arisztotela 2013.01.19. 20:42:31

@Scala: nem ilyen egyértelmű. Mindenkinek lehet valami pszichoszomája, de az, hogy rákot vagy sztrókot ka az genetikus és életmód függő. azért azt elég jól tudják vizsgálni, hogy pl. ha egy természeti nép eredeti környezete szétesik, és bekerülnek a városba (eszkimók, indiánok, stb.), milyen betegségeket kapnak, pedig sem a lelkük, sem a génállományuk nem változik csak a kaja és a stressz.
Ez a franciadolog nagyon fura. Ez egy 18 országos tavalyi felmérés volt, és valszeg csak az antidepi felírás volt a kiindulás, tehát torz, meg benne vannak ázsiai országok is, ahol senki nem vallja be kulturálisan, hogy depressziós, a franciák meg imádnak beszélni, nyavalyogni. De még így is. Nagyjából utolsónak gondoltam volna őket Európában.
Itt a lista, mi nem voltunk benne a who felmérésben

• France: 21%
• USA: 19.2%
• Brazil: 18.4%
• Netherlands: 17.9%
• New Zealand: 17.8%
• Ukraine: 14.6%
• Belgium: 14.1%
• Colombia: 13.3%
• Lebanon: 10.9%
• Spain: 10.6%
• Israel: 10.2%
• Italy: 9.9%
• Germany: 9.9%
• South Africa: 9.8%
• India: 9%
• Mexico: 8%
• Japan: 6.6%
• China: 6.5%

belzebubó 2013.01.21. 11:40:23

@Niurka: Egy OECD felmeres szerint, szinte ok dolgoznak a szinte legkevesebbet. Az mas, hogy milyen az eltoltott ido es a hatekonysag ranya. Azsiaban borzalmasan rossz ez az arany egyebkent.
stats.oecd.org/Index.aspx?DatasetCode=ANHRS
Gorogok 2000 ora vs. nemetek 1400
@DuBarry: 95% nem dolgozik, a fennmarado 5% is csak papiron, mert minden ceg csak ugy mukodhet ha helyi neven van 51%-ban. Delben kelnek, cseledekkel szolgaltatjak ki magukat, sportolasrol sose hallottak.
Azsiaban sok a frusztralt nem is ketseges, majd ha idejossz, tanulmanyozhatod a droid eletformat.

arisztotela 2013.01.21. 13:16:40

@belzebubó: Tudom, voltam azokban az országokban:). De Egyiptomban is magas, szóval nemcsak a lustaság, hanem nyilván genetikus is.

pnünü 2013.01.21. 15:16:12

@Niurka: A savanyú káposzta is káros akkor? az is erjesztett :-(

belzebubó 2013.01.21. 16:33:06

@Niurka: Persze, ezért irtam, hogy a hatékonyság kérdéses. Ide Ázsiába sok európai gyártó jött, főleg Kinába. Konkrét számot tudok, az SKF hatalmas svéd csapágygyár, Kinában 1:6 arányt tartott évekig. Mindezt úgy, hogy a svéd melós évi 6 hét szabit kapott. Kinában 6-szor több melós kellett mindehhez. Amikor ismerős a D-K-ázsiai igazgató, ezt 3 év alatt ledolgozta 4-re, volt nagy bónusz, aztán nagy buli a lakásán, onnan tudom, hogy mennyit ér a munkahelyen eltöltött idő és a hatékonyság. A kinai is, időben sokkal többet eltölt a melóhelyen, de a selejt, meg egyebek miatt nem olyan fényes ám a hatékonyság.
Azért ezen az OECD jelentésen eléggé csodálkoztam.

Scala 2013.01.21. 20:22:25

@Niurka: Tök jól összefoglaltad!
@belzebubó: Szeretem, amikor írsz. :-)

Scala 2013.01.24. 01:08:14

Mi a különbség a csontkovács és a kiropraktőr közt? Thx.

Scala 2013.01.26. 14:06:04

@DuBarry: OK. Köszi. Csak eljutottam fodrászhoz, és mondtam, hogy emlékszem, hogy ment ezzel a problémával csontkovácshoz, erre kijavít, hogy kiropraktőrhöz. Majd megkérdezem őt! :-)

dariadot 2013.01.26. 18:58:34

Megint nem a témában írok, bocsi :)

Olvastam, hogy a szem alatti karikás beesett területet el lehet tüntetni zsírfeltöltéssel, vagy hyaluronnal, ismertek olyat akinek van vagy valamit nem tudtok róla?

arisztotela 2013.01.26. 21:08:30

@dariadot: belzebubónak volt régen.
Nálunk nemigen csinálják meg, de a realself.com-on sokan leírják a tapasztalataikat, és némelyik nagyon riasztó.

BelaVak 2013.01.27. 18:43:38

Megj 1: Valamiben mindenki meghal, es ez legtobbszor betegseg (rak, sziv-er) ezert olyan nincs, hogy valaki mindenben vilagelso. Meg ugye az sem mindegy, hogy a 90 eves japanok halnak-e meg gyomorrakban, vagy az 50 eves magyarok tudorakban (aki 90 evesen gyomorrakos is lett volna, ha megerte volna). Szoval szamokat csak esszes tessek nezegetni.

Megjegyzes 2:
Diagnosztizalt meg felirt gyogyszerek, mint adat igen torz lehet nem csak olyan esetekben mint depresszio, de meg olyanoknal is, mint idoskori elbutulas. Pl japanok nagyon buszkek az idoskori elbutulas, Aktzheimer es hasonlok ritkasagara, csak azt felejtik elmondani, hogy nincs haziorvosi rendszeruk, es senki nem nez az oregekre ra.

@Niurka: A szake kb 15%-os (mint a bor, nincs leparolva), es nok ritkan isszak. Nok altlaban koktelokat, esetleg sort, bort isznak.

mici˙ 2013.07.29. 15:29:40

index.hu/tudomany/egeszseg/2013/07/29/a_rakbetegsegek_tobbsege_megelozheto/

ez a forró étel vajon félrefordítás?
de azért az sem mindegy, hogy a japánoknál 100 éves korukra kialakul egy gyomorrák (vélamiban tényleg meg kell halni, kevesen olyan mázlisták, mint nagyapám, aki lefeküdt aludni és nem kelt fel többet) vagy, mint itthon egy 40 évesnek kell kikapni a gyomrát

mici˙ 2013.07.29. 15:32:55

Dr. Győrffy Balázs szerint az elborzasztó magyar adatokat még az orvostanhallgatók sem veszik elég komolyan, hitetlenkedve néznek rá, amikor közli velük, hogy minden második férfi és minden harmadik nő életében egyszer rákos lesz.

ez a legdurvább, amit valaha olvastam.

Niurka (törölt) 2013.07.29. 16:17:21

@mici˙: Nem, tényleg nem ajánlatos forró ételeket enni. De az égett dolgok is karcinogének, az egyik legrosszabb a füstölt húsfélék megsütése. Gyomorrákot a pia is előszeretettel okoz.
A magyar emberek testtudata a béka segge alatt van, nem járnak szűrésekre, ha valami bajuk van, akkor sem mennek, megy a kuruzslás ezerrel.

mici˙ 2013.07.29. 17:15:23

@Niurka: köszi, közben átküldtem a barátomnak is és ő is írta, hogy a forró tényleg egészségtelen. van aki még a forró teat sem javasolja.

mondjuk általában az orvosok sem állnak a helyzet magaslatán. ha nem tudod diagnosztizálni magadat, akkor helyből vesztésre állsz. ha tudod, akkor is, mert megsértődik a drága doktor úr. a Magyar egészségügyben általában cask a szerencsén múlik a gyógyulás

Scala 2013.08.04. 23:00:07

@mici˙: ÉN IS le akarok feküdni és szépen örök álomra hajtani a fejem, kell a fenének a sok vizsgálat, meg életbentartó kezelések. Férjem nagybátyja márciusban halt meg, évek óta pacemaker, dialízis, ő volt az egyetlen aki nem gondolta, hogy most nem jön ki, mert eddig mindig összerakták. A halálra fel kell készülni, csak a mai öregek kurvára egómánok. Voltunk cukrászdában, már írtam, sok öntelt szar budai nyugdíjas. Azelőtt volt a vének tanácsa, akik bölcsek voltak (mint Niurka :-D), érdemes volt figyelmezni a szavukra. Most egy ilyet se látok, egyik se tudja lekövetni az utolsó korszakokat és a szükségszerű elmúlást.

Scala 2013.08.04. 23:05:12

@mici˙: elméletileg 40 celsius fok alatt kell fogyasztani mindent, ételt-italt, fürdővizet. Mint a csecsemő.
Ha rendszerese megégeted a torkodat a teával, az persze hogy nem jó. Én azért már olyat is hallottam, hogy ha beütöd sokszor a könyöködet, akkor csontrákod lesz... szóval vigyázva az ilyen félelemkeltő példákkal. Figyelni érdemes, én pl. szeretem a picit égett húst vagy tökszeleteket, mindig eszembe jut a rák, de évente prászor belefér.
A füstölt húsok megsütésében viszont Niurkának nagyon igaza van. Libacombot szoktak úgy árulni, meg a rakott krumplihoz a lángolt kolbász... hm.

pogacem 2014.02.26. 10:40:03

Van egy elmélet, ami szerint a rákot egész egyszerűen egy erős sokk, fájdalom vagy trauma okozza: www.newmedicine.ca/german-new-medicine.php

arisztotela 2014.02.26. 15:42:52

@pogacem: igen, de nem mindegy, milyen helyen jön ki.

Dalidad 2014.02.26. 21:50:07

Ez újmedicina néven fut magyarul, egy Barnai Roberto nevű pasinak rengeteg videoja van fenn a youtube-on. Nem túl meggyőző.

Dalidad 2014.02.26. 22:50:45

Én azt gondolom, a betegségek kialakulása kb. 70 százalékban genetikailag meghatározott, kb. 20 százalékban lelki-idegrendszeri állapot kérdése (ami részben szintén genetika), a maradék 10% pedig az életmód. Ez betegségenként változik, a tüdőrák esélye pl. nagyon nő a dohányzással, a szívbetegségekről az az érzésem, hogy erősen a genetikán múlnak. így ha valaki nagyon szívén viseli az egészségét, és még pénze is van rá, szerintem csináltassa meg a géntérképét, nézze meg a családfáját, és gyúrjon rá gyenge pontokra, valamint próbáljon tisztába jönni a saját lelkével. Ugyanezt gondolom az országonkénti összehasonlításról, az nagyrészt nem életmód, hanem inkább hasonló genetikájú emberek kérdése.

arisztotela 2014.02.27. 11:38:02

@Dalidad: a végével vitatkoznék, mert a kínaiak, ha Amerikába költöznek, amerikai betegségekben halnak meg.
süti beállítások módosítása