Mellnövesztés IPL-lel

 2010.06.28. 09:06
 
Bust boost: Laser enhancement promises bigger breasts without having to go under the knife


A legutóbbi állítás szerint IPL kezeléssel (ez egy pulzáló lézer) meg lehet növeszteni a melleket. Valószínűleg igen, mivel masszázzsal is meg lehet, csak ez felgyorsítja. Mindenféle keringésélénkítésről beszélnek, de ezeknek az alapja mindig az, hogy a mell körülötti akupresszúrás pontok bizgetésével lehet a női hormonok termelődését stimulálni. Alapvetően három hormon növeli a mellet. Az ösztrogén persze, meg a progeszteron persze, meg a prolactin, ami szoptatáskor termelődik. A mellmasszázs nagyon érdekes dolog, mert nemcsak a mellet növeli meg, de kiegyensúlyozhatja a női hormonok szintjét, tehát például a mellrák megelőzésére is használható, mivel leviszi az ösztrogéndominanciát, és felviszi a progeszteront, ami a rák ellen hat. Szóval elhiszem, hogy az IPL mellet növel, és azt is, hogy nem nagyon. Amit el lehet várni ilyesmitől (akupunktóra, masszázs, IPL), az annyi, hogy sokkal teltebb lesz a mell, de A kosárból D nemigen lesz. Illetve ritkán, és ahhoz már fitoösztrogént is kell szedni sokáig (lásd szójaevő melles pasik). Csak masszázstól egy kosár mehet fel, vagy az eredetit tölti ki az ember rendesen. persze az is valami. Amúgy a fitoösztrogének is érdekesek, van akire nem hat. Azért nem, mert a férfi és női testben is előfordul, hogy az ösztrogén tesztoszteronná alakul és vissza. Döbbenetes dolog ez, az egyik ösztrogén pótlással nőiesebb lesz, a másikban átalakul tesztoszteronná, ami nem túl előnyös, mert nemhogy a melle nem nő meg, de még szakálla is serkenhet. Viszont nem olyan egyszerű ez, hogy azt mondjuk, hagyjuk békén a hormonokat, a természetes út a járható. Mivel a mai nők nagyrészének fel van borulva a hormonháztartása, mégis hozzá kell nyúlniuk. Mivel jár a borulás? Szexéhség vagy libidó teljes hiánya, súlyproblémák, depresszió, korai klimax, apátia, meddőség, hogy csak néhányat említsünk. Ezek leginkább a rossz táplálkozásból és a stresszes, férfias életmódból erednek. Szóval legalább mellett masszírozni érdemes, ha nem is IPL-lel, de legalább kézzel.

Címkék: mell

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr42115187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niurka_törölt 2010.06.28. 15:38:48

nekem a szójaevéssel az a gondom, hogy a japók és a kínaiak is tömik a szóját rendesen, mégsem látok olyan csöcsi pasikat, mint nálunk, ahol sok a dagi és sosem esznek szóját (ez egyben kérdés is próbált lenni feléd)

arisztotela 2010.06.28. 15:58:28

@Niurka: Ez igaz, a szója, főleg, ha normálisan feldolgozott (a japánok főleg fermentált szóját esznek, a miso, a szójaszósz ilyen), akkor nem töm tele ösztrogénnel, csak ezek a granulált, meg így úgy vegyszerekkel szétcsapott szóják. De amúgyis másképp hat minden egy olyan emberre, akinek az ősei évszázadok óta esznek valamit, mint arra, aki nem. Pl. a japánok kínaiak egyáltalán nem emésztik a tejet, amit mi azért valamelyest fel tudunk dolgozni, bár itt is sok a tejérzékeny ember.
A mellnövesztő tabletták egy részében van szója, de sosem magában, hanem más növényekkel, és csak együtt hatnak. A csak szója is ösztrogénezhet, például a tofu köztudottan leviszi állítólag a libidót, de ez sem mindenkiben, lásd azt a részt, hogy valakiben az ösztro tesztoszteronná változik, az meg épp feldobja a szexdrive-ot. Erről szól a cikk, hogy a hormonok bohóckodnak velünk, de sajnos akkor is, ha nem akarjuk.

Niurka_törölt 2010.06.28. 18:44:42

@DuBarry: hú, köszönöm. És én honnan tudhatom, hogy rám hogyan hat a szója?

arisztotela 2010.06.28. 19:03:47

@Niurka: sehonnan! Nem lehet tudni. Minden nöben valamilyen Hormon ellensulyozza a sok ösztorgėnt, vag a Progesteron vag a tesztoszteron, valszeg a kismellü, harciasokban ez utobbi:).

mici˙ 2010.06.28. 19:20:17

ez az amit szőrtelenítésre is használnak?

egyébként majdnem gondolatolvasó vagy, mert egy ideje filózok, hogy mikor fogsz a mellekkel (kortól, fogyástól khmm... feszességüket vesztett cicikkel) illetve a kézfejjel foglalkozni. :)

Niurka_törölt 2010.06.28. 22:46:46

@DuBarry: értettem, de nem kicsi a mellem :)))) köszönöm egyébként

cicómicó 2010.06.29. 09:39:13

Nekem a tornászlányok voltak mindig gyanusak. Abbahagyják a sportot, és rendesen mellesedni kezdenek. MOndjuk ők nem is szoktak még mentsruálni sem. (Csisztu Zs.ről nem tudom eldönteni, hogy saját mellű vagy mű. )

Niurka_törölt 2010.06.29. 10:21:41

@cicómicó: nekem sokszor az a gyanúm, hogy ezek eleve dagi, melles csajok lennének és amikor abbahagyják a sportot és végre enni kezdenek, akkor előtör az igazi testalkatuk, meghíznak és a melleik is "megnőnek". Sokszor nem azt küldik a szülők tornázni/balettozni, aki vékony, hanem a dagikat, akik aztán vértpisálva próbálnak végkonyak lenni és maradni. Csisztu is kis töltött galamb, bár gyönyörű teste van (meg az arca is szép).

arisztotela 2010.06.29. 12:06:06

@Niurka: Csak azért gondoltam, mert nagyon érdeklődtél a csirkeláb leves iránt:).

izucy 2012.03.27. 10:49:59

sziasztok. en egy sportolo vagyok aki 6 eve a taekwondo kuzdosportot uzi. a melleim nem nonek es szeretnem hogy azert walami alkatom legyen. kerek segitsetek.

izucy 2012.03.27. 10:52:34

valaszokat varom az ID-ra. vadcicus_vadkandur.
koszonom
süti beállítások módosítása