Mondjuk nevezzük olajos öblögetésnek, amit minden valamirevaló testtudatos amerikai gyakorol. Az oil pulling valóban egy olajos szájöblögetés reggel éhgyomorra. A jógiktól jön, mint az orron áthúzott géz és a beöntés, de ez nem annyira durva. Kevés hidegen sajtolt olajat beteszel a szádba, ide oda lökögeted, átszűröd a fogaidon, aztán kiköpöd. Az ötlet az, hogy a vízben oldódó mérgektől ivással, fogmosással, fürdéssel megszabadulunk, de a zsírban oldódó mocsok már nehezebb ügy. Ezért például egyes szépségápolási fórumokon az olajos arctisztítást ajánlják: olaj a bőrre, maszíroz, szappannal lemos, (erno laszlo is ezt fejlesztette millió dolcsis biznisszé), és a szájba is olaj megy. A hatása a hívek szerint minimálisan is a tökéletesen tiszta, fehér fogak. Akik továbbmennek, már meggyógyult beteg inyről, kihúzásra ítélt, megmentett fogakról, hidratáltabb bőrről, fényesebb hajról beszélnek. A még elszántabb hívek tíz évet fiatalodnak, elmúlik a fülgyulladásuk, pattanásuk, migrénjük, aranyerük. Meg biztos a rák is, bár ahhoz talán több is kell. Ha jó az olaj íze (pl. mandula), nem annyira gusztustalan a történet, de húsz percig kell öblögetni, ami egy évszázadnak tűnik olajjal a szájban. Én természetesen a szem alatti karikák elleni keresztes háborúm során akadtam a módszerre. Hatását még nem értékelném.
Olajhúzók társasága
2010.04.17. 16:44A bejegyzés trackback címe:
https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr611929597
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
brokeness 2010.04.17. 18:23:54
Charles, walesi herceg is hisz benne.
Én is, de sajnos a búzacsíraolajat nem köpöm ki(kár lenne érte).
Én is, de sajnos a búzacsíraolajat nem köpöm ki(kár lenne érte).
brokeness 2010.04.17. 18:28:10
Charles, walesi herceg is öblöget minden reggel olajjal.Én is, csak lenyelem( kár lenne a drága búzacsíra olajért)
arisztotela 2010.04.17. 20:34:34
@brokeness: mindjárt nézem is, hogy karikás-e a szeme!
arisztotela 2010.04.17. 20:37:26
images.net3media.com/funnyfreepics/prince_charles.jpg
oilpulling előtt.
www.responsible-investor.com/images/uploads/prince-charles-face.jpg
oilpulling után:).
oilpulling előtt.
www.responsible-investor.com/images/uploads/prince-charles-face.jpg
oilpulling után:).
pobeda 2010.04.17. 21:32:30
Extra szűz olíva olaj jó?Az van itthon. :)
arisztotela 2010.04.17. 21:43:01
@pobeda: Igen:).
dr kíváncsivagyok 2010.04.17. 22:12:26
@pobeda: Nehogy kiköpd már azt a drága olajat !
Nebameg 2010.04.17. 22:26:44
Úrihölgy, ugye nem köpi ki. De olajjal öblögetni bizonyosan hatásos, hiszen a felvett méreganyagoktól lesz fehér színe, állítólag. Mondjuk amikor a kocsi hengerfejes lett, akkor ő is méregtelenített, mer az emulzió fehér.
És megnézném azt a fogat, amit ez a kezelés megment. Sok baja előtte se lehetett.
És megnézném azt a fogat, amit ez a kezelés megment. Sok baja előtte se lehetett.
huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.04.17. 22:27:56
Meg lennék lepve, ha a fogrkém nem oldaná a zsírokat is. Vagyis ha nem lenne benne apoláros oldószer. Akkor viszont... Ha meg mégsem, akkor használd a szintén ősi szappant. Már csak azért is, mert erre való - zsíros szennyeződések eltávolítására vízzel.
Alvarez 2010.04.17. 22:37:48
Öblögess alkohollal, az aztán a jó oldószer:)
Cseber Lajos 2010.04.17. 22:47:05
Nekem azt mondta a fogorvos, hogy a fogmosás egyetlen haszna, hogy ne legyen büdös a szád, a fogakra semmilyen hatással sincs, ugyanúgy kilyukadnak.
huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.04.17. 23:36:48
@Cseber Lajos: Mondjuk a fogorvos nem kutató, csak egy ügyes kezű mesterember. Fogalma sincs róla, hogy milyen hatása van a fogakra a fogmosásnak, nem végzett kutatásokat. Az én fogorvos barátaim meg mást mondanak.
ergerberger 2010.04.18. 00:00:28
@Cseber Lajos: Tudományos tény, hogy tízből nyolc fogorvos azt mondja, hogy ők összesen kettő fogorvos.
nyari mikulas (törölt) 2010.04.18. 00:42:07
@Nebameg: a feher szin a viztol van (a szajban is az autoban is), emulziot kepez az olaj-viz elegy.
Lasd meg a tej feher szinet, a majonezet...
Meg hogy mereg... :-(
miert nem lugos pH, vagy biorezges?
Lasd meg a tej feher szinet, a majonezet...
Meg hogy mereg... :-(
miert nem lugos pH, vagy biorezges?
Közöd?? (törölt) 2010.04.18. 07:51:14
20 percig kell öblögetni? lol
knorbert 2010.04.18. 08:44:24
@brokeness: az jó, ha öblögetés után lenyeled, mert úgy az esetlegesen kioldott mérgeket visszajuttatod a szervezetedbe.
knorbert 2010.04.18. 08:49:18
szerintem már az is sokat segít, ha minden fogmosáskor nyelvet is mosunk.. Akár normál fogkefével.
Nebameg 2010.04.18. 13:42:12
@tamaskodo: Persze, h attól fehér. Amúgy milyen méreg van az ember szájában? Mégha az ember tele is lenne méreggel (muhaha, önnek ólommérgezése van, öblögessen olajjal, akkor meggyógyul), mennyit lehet egy ilyen öblögetéssel eltávolítani?
Cseber Lajos 2010.04.18. 22:32:11
Én csak azt nem értem, hogy eddig még egyetlen ősemberlelet mellett sem találtak fogkefét, aztán mégis elvoltak valahogy, sőt még a fogaik sem hiányoztak.
arisztotela 2010.04.19. 12:05:50
@Cseber Lajos: Ja, és meghaltak 28 évesen.
brokeness 2010.04.20. 12:00:15
@knor: Már vártam, mikor csap le valaki ezzel az érvvel. Nos, az helyzet az, hogy semmiféle mérgeket nem old ki az olajos öblögetés, viszont a hidegen sajtolt olajok éhgyomorra való fogyasztása igenis egészséges.( Hadd ne részletezzem miért.)
brokeness 2010.04.20. 12:05:38
@DuBarry: A karikás szeme lenne a legkisebb problémám vele kapcsolatban.-)
Livcsy (törölt) 2010.04.21. 23:23:32
Hetekig csináltam oliva olajjal, semmi hatását nem éreztem. A fogam sem lett fehérebb...
arisztotela 2010.04.21. 23:54:33
@Livcsy: én nagyon bírom. és úgy érzem, halványodnak a karikáim a szemem alatt, ami miatt elkezdtem, persze lehet, hogy placebo.
Livcsy (törölt) 2010.04.23. 11:16:34
Én a fogfehérítés miatt kezdtem el,amit végén fogorvosal fehérítettem ki.:(
arisztotela 2010.04.23. 12:56:08
@Livcsy: A fogzománc eredeti színét nem változtatja meg, mert az genetikus, csak hidrogén peroxiddal lehet lekapni, ami vegyszer, viszont a fogkővel elbánik, az is valami!
Livcsy (törölt) 2010.04.23. 13:17:27
Igen, közben én is rájöttem, de azért próbálkoztam.