A következő diéta, amit kipróbáltam az ősemberé. Igen egyszerű tételen alapszik: minden, amit a neolitikumban tanultunk meg elkészíteni, az rosszat tesz nekünk. Vagyis: a krumpli, a búza, rosz, bab, lencse, valamint a tejtermékek is csak arra jók, hogy letargikussá, rossz tartásúvá, gyöngévé tegyék az embert, aki manapság még egy sánta kardfogú tigrissel sem tudna elbánni.
Magyarán, igaz, hogy a főzés és a malmok lehetővé tették, hogy nagyobb energiához jussunk kisebb időráfordítással (nem kell 24 órát kergetnünk egy cerkófmajmot a fák között a sovány vacsora reményében), viszont az eredmény egy felejthető élet. Tudományosabban: genetikai állományunk a kenyér, krumplipüré és tej előtti korszakra van beállva, mert az azóta eltelt tizennégy ezer év semmiség az előtte levő hosszabb időszakhoz képest.
A Cavemen Diet követői nagyjából húst zabálnak hússal meg egy kis diót, mogyorót, almát és salátát. (Viszont nem eszik nyersen a húst, ezzel nagyon lemaradnak bizonyos menő srácoktól, akik csak nyers kosztot esznek, de erről később).
A jó hír, hogy tényleg lefogy az ember, és tényleg energikusabb ha steaket fal spenóttal, a rossz: unalmas, és nagyon drága a történet, mert hússal jóllakni egész nap, az ma is majdnem akkora meló, mint a paleolitikumban, és még egy joghurtot sem bonthatsz, mert az ősember nem tudott fejni.
Szerencsére egy kis bor belefér, mert ugye a gyümölcs leeshetett a fáról, meg nagyon meleg volt, elfelejtették, megerjedt...