Dubarry ostorozza önmagát

 2012.04.25. 21:12

Ezt a blogot azért kezdtem el írni 3 éve, mert elvettek tőlem egy online-os munkát, és begurultam. Kíváncsi voltam, hogy céges háttér nélkül meg lehet-e mozgatni embereket. Ezért nem teljesen a saját ízlásem szerint kezdtem, hanem próbáltam azokra is gondolni, akik olvassák. Aztán persze fejlődött a maga útján, és nem is csalódottság miatt álltam le, hanem valami történt offline, ami miatt semmihez sem volt kedvem.

De volt még egy célja. 2008-ban is történt velem valami, ami miatt korábban, mint indokolt lett volna, elkezdtem pocsékul kinézni, és ezt a negatív folyamatot szerettem volna visszafordítani. Utánanéztem sok alternatív módszernek, amiket beírtam ide.

Már-már kezdtem azt hinni, hogy hatnak a módszereim, sőt, akik tükröt tartottak, azok is pozitívabban nyilatkoztak.

Ám ma készült rólam egy felvétel, és roppantul elégedetlen vagyok még mindig. 

Ha most Dubarry kritikát mondana Dubarry-ról, a következőket állapítaná meg:

Híznia kell minimum 4 kilót.

Világosabb hajszínt kell választania.

Ötletesebb ruhatárat kell összeválogatnia.

Valószínűleg egy kisebb plasztikai műtétbe bele kell vágnia.

Módosítania kell sminkelési technikáján.

Gyakorolnia kell a magabiztosabb fellépést.

Úgy határoztam, hogy egyelőre nem mutatom meg ezt a felvételt, hanem a fent felsoroltakat megcsinálom, és utána őszintén összevetem a kettőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr644473435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicómicó 2012.04.25. 21:50:06

És milyen jó, hogy elkezdted írni. El sem tudod képzelni, hogy mekkora hatással lett rám. Azontúl, hogy sok hasznos infot szereztem, roppant szórakoztató volt olvasni, és a legfontosabb, hogy ráleltem Scalara, akinek nagyon sokat köszönhetek.
Szóval ezúton köszönöm Neked, kedves DB, és hajrá, mert hézagpótló vagy a blogszférában!
Az összehasonlításra nagyon kíváncsi vagyok!!!
Ui: Reméljük, Niurka is felbukkan.

arisztotela 2012.04.25. 21:54:25

@cicómicó: Cuki vagy. Niurkára rákerestem, és elég rég nem kommentelt sehová, lehet, hogy besokallt.

cicómicó 2012.04.25. 22:03:30

@DuBarry: Te nem vörös hajú voltál régen? A szempillás fotón feketének tűnt a hajszín.
A változásra mennyi időt adsz magadnak? (Pl. magabiztos fellépést 40-en túl hogy lehet még fejleszteni? Ez kimondottan önbizalom kérdése.)

arisztotela 2012.04.25. 22:05:41

@cicómicó: az már tíz éve volt, 3 éve szőke:).
Simán EFT-val pl:).

Azon a reggelen, mikor 2012.04.25. 22:57:46

DuBarry! Miattad, emiatt a posztod miatt regisztráltam most ide a blog.hu-ra sok év után, hogy hozzászóljak. A blogod nagyon értelmes, vicces, nőies, bájos és bámulatosan informatív és el sem tudod bizony képzelni, mennyit adott az én életemhez is. Szeresd magad, mert én szeretlek!(Mert mi szeretünk)

arisztotela 2012.04.25. 23:51:29

@Azon a reggelen, mikor: Nagyon kedves vagy, köszönöm, és nagyon szép neved van!
Szeretem magam, ez csak reality check:).
Bocs, de magyar szó erre ilyen jó nincs.

markusbird 2012.04.26. 12:23:58

Egyébként ez jó, hogy ilyen konkrétan ki tudod tűzni a céljaidat, nem veted meg a plasztikát sztereotíp alapon és azt mered mondani, hogy híznod kell. Nekem is kéne egy ilyen lista és akkor az elégedetlenkedés hirtelen értelmet nyerne.

Egyébként olyan 2 éve követem a blogot rss-en, szomorkodtam is amikor volt hosszabb kihagyás. Ha van időd, több celeb elemzést lécci. Elég szórakoztatóak. Kihagyott ziccerek: Beyoncé álterhessége és Angelina önsanyargatása.

arisztotela 2012.04.26. 12:42:01

@super_mark: Kicsit untam már a celebeket:). De tudom, hogy van rá vevő. Majd összeszedem magam.

Scala 2012.04.26. 19:11:41

@super_mark: Szerintem is álterhesség volt! De még mindig nyomja, hogy most a világ legszebb nője, hogy életet adott. :-D
Erről lehetne post, de a napi celebmerülést nem muszáj visszahoznod, mert más lesz tőle picit a profil. Ha olyanom van, és arra vágyom, megyek a DailyMailre, ott minden van dögivel.

Angelináéknál szerintem nem csak öncélú anorexiáról van szó, az ikrekkel valami nem kerek, nekem az a véleményem, de még nem jelentették be. A DailyMailen következetesen egy tavaly márciusi képet mutogatnak a teljes családról.

katarocks 2012.04.26. 19:43:49

@Scala: Beyonce biztos, hogy nem volt terhes. mikor bejelentette, hogy az, 3 hónaposan, a tesóm is pont annyi volt. Na most, B. jan. elején "szült", a tesóm meg márc. elején... :)
Most meg olyan képet láttam róla, hogy sörözött egy meccsen, pedig állítólag szoptat.

Scala 2012.04.26. 22:51:14

@katarocks: :-)))
Mondjuk Victoria Beckham is kiszedette 7 hónaposan, asszem a 30. vagy 32. héten mindig a babáit, agyrém. De Beyoncé még annyit sem volt várandós, egyetértek! :-)

m.anna 2012.04.27. 21:32:12

Na, jók a celebhírek is azért, ez az egyetlen olyan oldal, ahol intelligens nők vitatják meg a pletykákat!
:)
sörözés és szoptatás: ajánlják szoptatás alatt, nagyon sok tejet termel, csak óvatosan kell bánni az alkohollal, nyilván keveset, és közvetlenül szoptatás/fejés után, hogy az a pöttynyi kiürüljön, vagy azt az adagot kidobni.

katarocks 2012.04.27. 22:29:10

@m.anna: igen, tesómmal is itatták már a kórházban, de rá sem bírt nézni, egy nap alatt ivott belőle 3 kortyot. de Beyoncé azt hiszem nem így alkalmazta a módszert ;)

m.anna 2012.04.27. 22:40:57

@katarocks : jaja, a beyoncé babavárás szerintem is fake, ha az a nő terhes lett volna, nagyobbra nő, mint Jes. Simpson.
csak a módszer, mint olyan, létezik. :)
süti beállítások módosítása