A mechanizmus sokszínű, de az egyik eleme azon alapszik, hogy az ember próbál magán egyre inkább javítani a béke meg a nárcisztikus partner elismerése kedvéért. Egészen primitíven: ha egy delfinnek jutalomfalatot adnak, felugrik érte. Ha időnként adnak, időnként nem, elkezd egyre magasabbra ugrálni. Magyarul a delfin fejlődik.

Ezzel az a gond, hogy egy idő után megkattan a delfin, és már semmihez sincs kedve, vagy pedig odébb úszik, és keres valami más kaját. De nyilván az idomár, ha azt akarja, maradjon, elkezdi előlről a kört, és delfin legyen a talpán, amelyik észreveszi az aljas agenda patternjét.

Na de ha mégis, és esetleg egyszer vége a körnek, és a delfin vagy elúszik, vagy végre elhúz az idomár, ez egy elég jó képességű delfin lesz. magasabbra fog tudni ugrani a többinél, kedvesebben tud majd vijjogni más idomároknak jutalomfalatért, és általában elmondható, hogy fejlődött. Egyetlen dolga van a delfinnek, nem kiégni, mert akkor annyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr35872580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thor vagyok 2014.03.21. 18:28:31

"kedvesebben tud majd vijjogni más idomároknak jutalomfalatért" dijnyertes mondat! :):):)

Holle anyó 2014.03.21. 18:35:02

A formálloika szerint ezt úgy kell értenem, hogy a nárcisztikus a szintén nárcisztikusutódja számára jól beidomítja az áldozatot. Annak már csak tovább kell fejlesztenie a delfint. Magasra ugrani már tud, most megtanulhat az új kapcsolatában labdát egyensúlyozni az orrán.
:))))))))))))

szvm 2014.03.21. 20:20:57

plusz az élmény ,hogy milyen csodálatosan rajongott azért az idomárért és milyen boldog volt mikor kapta a falatokat ...

Thor vagyok 2014.03.23. 11:59:44

Nem tudom, hogy a kommentek mennyisegebol merjek-e arra kovetkeztetni, hogy nincsenek nagyon sokan akik igazan komoly pozitivumokat talalnanak egy narcisztikussal valo kapcsolatban? :)

PiTyPaNg 2014.03.24. 13:45:27

Hát ha csak ennyi, akkor inkább leszek egy átlag delfin, akit akkor is szeretnek, ha csak közepeset ugrik :)

PiTyPaNg 2014.03.24. 13:49:21

Komolyabbra fordítva a szót, jelen esetben a "nagy fejlődés" nagy szenvedések árán jön. Ha jön egyáltalán, mert annyira tönkre is lehet menni ebben, hogy lehet, hogy fejlődtél, de már azt se tudod ki vagy. Én már majdnem itt tartottam, amikor felálltam és leléptem, ha maradok, mostanra esélyes, hogy zombi lennék.

sorskonyves 2014.03.24. 14:26:20

az a bajom, hogy a delfin az delfin marad mindenképpen, az idomár meg idomár.

arisztotela 2014.03.24. 15:11:44

@sorskonyves: lehet egy delfin is szabad, úszkálhat. A nárc mindenképpen ragadozó, de nem kell úgy elképzelni, mint egy hatalmas, erős farkast feltétlenül. Azért mert ezt a képet láttatja magáról, még nem igaz. Koszlott hiéna, aki ha éheztetik, éhen döglik, a préda viszont lehet életerős, aki szájbabassza a patájával. (vagy delfinként a farkával, miközben elúszik:). Nem kell elhinni, hogy akkorák, mint mondják, és akkor már nincs gond.

Thor vagyok 2014.03.25. 12:38:42

@DuBarry: Jajjde nagyon ott van ez - igen, tenyleg azon mulik, mekkoranak hiszed.
(Mindenesetre ma mar elkepzeltem egy delfint pataval, meg masvalaki kedveert, akinek a veret szivjak, egy piocat is pataval, ma fantaziadus patanap van :)

arisztotela 2014.03.25. 13:30:57

@Thor vagyok: várj, a pata az én példámban nem az ördögön, hanem az életerős szarvastehénen van, aki pofánrúgja a hiénát:).

Thor vagyok 2014.03.25. 13:37:46

@DuBarry: Életerőőős szarvastehén!!! ez isteni! Milyen jó már úgy gondolni magamra, mint életerős szarvastehénre :):):)
@sorskonyves: légyszi éld bele magad az életerős szarvastehénségbe, még akkor is ha másik szarvastehenet kell pofánrúgnod hozzá!

Thor vagyok 2014.03.25. 13:57:54

pataszakértő barátnő (a piócás) ideolvasott, és aszondja, azért a nárci mégiscsak patalógiás eset :)

Thor vagyok 2014.03.25. 14:59:43

@DuBarry: Meg nem esett szo rola. Minden pataval kapcsolatos kerdes ma merult fel eloszor :)

myrrx 2014.03.25. 15:55:10

sziasztok. miből gondoljátok, hogy nem pszichopatáról van szó? hogy valahol ő is szenved, meg sérült, és nem akar rosszat, csak fut a program. nekem is van személyes élményem, és segített valamennyit, mikor tájékozódtam erről a még radikálisabb kategóriáról, és ráismertem benne. megtört, de ha nem lenne internet... durva belegondolni is, mennyire másképp gondolkodnék most.

arisztotela 2014.03.25. 16:08:28

@myrrx: ha egyáltalán van értelme ezeknek a kategóriáknak, akkor a pszichopata azért más, mert az a szadista, a tönkretétel öröme hajtja. A nárcisztikus nem szadista, ő csak nézi a saját érdekeit, és ennek rendel alá mindent és mindenkit, és amit el akar venni, azt hasonló módszrekkel veszi el, de nem a szadizás az örömforrása. A pszichopata sosem tör hírnévre, hatalomra (Hannibal Lecter). A pszichopata a bűnöző karakter, a nárcisztikus a diktátor, magát istennek vélő művész (Picasso, Mohammad Ali), meg persze a kocsma hőse, a falu bikája. A nárcisztukus nem öl az ölés öröméért, még akkor sem, ha Hitler, Sztálin. Ők azért öltek, hogy mindent megszerezzenek, és mindekit maguk alá rendeljenek.

arisztotela 2014.03.25. 16:12:14

Ja, és mindenki szenved, csak mindenki másért. A nárcisztikus akkor szenved, ha nem talál rajongókat, a borderline folyamatosan szenved, a pszichopata csak akkor, ha megállítják, de azért azokat elég hamar megállítják, vagy megöli őket valaki vagy elkapja. A múlt heti HVG-ben van egy cikk a pszichopatákról, azok karakteresen nem azonosak a nárcisztikusokkal, sőt a nagyon kártékony borderekkel sem, akik szintén mindent földdel egyenlővé tudnak tenni (NÉró császár volt ilyen)

myrrx 2014.03.25. 16:49:10

rájátszik arra, hogy együttérezzek vele, meg a legemberibb embernek tűnjön. szeretném kivonni magam ezalól, és könnyebb, ha úgy tudom: nem megnyomorították, hanem valószínűleg így született. ha tudom, hogy nem elég neki, ha kiszolgálom, hanem a szétcsúsztatásra megy. olvastam egy cikket, ha érdekel benneteket, kikeresem, ahol a malignant narcissisttel hasonlítják össze. esettanulmány. bűnözőpáros. a nárcinak tényleg baj, ha elveszti a bűntársát, aki hízelgett neki és kiteljesítette az igényeit. a pszichopata nem érez az elválással hiányt. martha stout hangoskönyvét hallgatva az volt az egyik legnagyobb pofon, hogy tényleg van olyan, akinek az egyetlen baja az, hogy unatkozik. a kiégést is ennek tudja be - most olvastam tőled a sean pennes kiégést, nagyon más lehet. fontos volt "megtudnom", azaz elhinnem, hogy tényleg nem utálja magát. szereti magát. nem azért nem szeret mást, mert ahhoz először magát kéne, és nem megy. néztem a finn könyvnek a pszichop-bekezdését, amit itt ajánlottatok, és annyira érintőleges, kb "és a pszichopaták azok, akikről inkább ne is beszéljünk", mintha árnyalatkülönbség lenne csak. olyan megható (=ismerős)olvasni a külföldi oldalakon a reménykedő kérdéseket, hogy "de ugye van skála? lehet, hogy az enyém csak kicsit az, és szeret":(
lehet, hogy most csak általánosságot tudok írni, pedig nagyon igyekszem. minden érdekel, ami segíthet nekem kikeveredni. a bejegyzéseidből meg a te és mások kommentjéből is sok minden aha, még ha különböznek is az indítékok, a manipulálás eszközei nem.
még annyit az átmenetről (szintén stout), hogy mivel a p lusta is lehet, valahogy intézkednie kell a kényelmes életviteléről, és ezért egy darabig lehet, hogy ugyanúgy nem akar tönkretenni, mint a nárc. lányok, kibaszottul sajnálom most magam, és köszönöm, amiket írtatok.

arisztotela 2014.03.25. 17:03:34

@myrrx: ja persze, egyáltalán nem szeretethiányból ered a nárcizmus:). Minél több szeretet kap, annál magabiztosabb és szemetebb lesz a nárcisztikus. És megveti azt, aki szereti. Esetleg azzal lehet egy kis tiszteletet kicsikarni belőle, ha úgy bánsz vele, mint egy darab szarral. Igaz, akkor odébbáll (kivéve, ha van valamid, amiről úgy gondolja, jár neki).
Ezt a skála dolgot nem tudom. A pár malignant, akit ismerek nagyjából egyforma, ott vannak árnyalatok, hogy van, amelyiken kapcsolaton kívül is látszik, és van, amelyik kifelé tündér.
Egyébként szerintem pszichopata jóval kevesebb van, mivel az tényleg nagyobb agyi eltérés a normálistól, talán ezért nehéz bemérni a mindennapi viselkedésüket. Szerintem pszichopatát nem is ismerek a hétköznapokból

myrrx 2014.03.25. 17:16:47

tiszteletet már nem szeretnék szeretni tőle, az a tanácsod viszont maximálisan bejött, hogy persze drágám, szívesen látlak mindig, rajtad kívül nincs más, senki se hozzád hasonlítható - ez szépen távol tartja. a baj csak az, hogy nem hazudok neki. csak kifejezem, hogy elérhető vagyok, hogy ne akarjon elérni. a hvg-cikket elolvasom.
a nárcisztikusokra jellemző szabályt szegni csak a szabályszegés kedvéért?

arisztotela 2014.03.25. 17:22:38

@myrrx: ezt hol tanácsoltam? nem is értem:))).
A nárcisztikusak nagyon szabálybetartók, amennyire én látom.

myrrx 2014.03.25. 17:36:06

úgy emlékszem, azt írtad egy kommentben, hogy ha meg akarsz tőle szabadulni, akkor csinálj úgy, mintha minden úgy alakulna, ahogy ő szeretné. ha ostromol, hogy költözzek vissza hozzá, akkor úgy csinálni, mintha akarnám. eventually:) csak előtte még el kell intézni ezt-azt.

Hej Vargáné 2014.03.25. 17:52:08

Nekem is volt már pechem összefutni nárcisztikussal. Soha nem ismerné be hogy az, de még utálja is őket.

arisztotela 2014.03.26. 11:02:46

@myrrx: ja igen, de ott abban is volt a lényeg, hogy valami feladatot kell neki adni:))).

myrrx 2014.03.26. 15:24:55

erre nem emlékszem. milyen feladatot adhatnék neki?

arisztotela 2014.03.26. 15:39:56

@myrrx: hát hogyha egy nárcisztikusnak, aki még akar tőled valamit azt mondod, hogy minden úgy lesz, ahogy akarja, akkor visszaköltözik, és szívat tovább. de ha azt mondod neki, várod vissza, csak előtte újítsa fel a laksát, mert ilyen szemétdombon nem fogadhatsz egy olyan csodát, mint ő, arra nem tud mit mondani, viszont lusta dög, ezért eltűnik. Meg még azt mondtam, ha ragaszkodik a gyerekekhez, akkor hagyni kell, úgyis ráun majd a gyereknevelésre, mert úgy nehezebb csajozni. Mindent rá kell hagyni, de ésszel. Biztatni kell, hoyg ezt meg azt csináljon, és már ott sincs.

sorskonyves 2014.03.26. 16:19:59

Az enyém napok óta takarít, bevásárol, segít, beszélget. Pedig nem is fenyegettem költözéssel. Lehet, hogy annyira jók az antennái, hogy érzékeli az ébredésemet?

myrrx 2014.03.26. 16:26:47

kitalálok valamit:) felvidít, ahogy megfogalmaztad.

arisztotela 2014.03.26. 16:38:15

@sorskonyves: nem tudom, ne foglalkozz vele, úgyis össze-vissza viselkednek, lehet, hogy azért rendes, mert fél, hogy elveszít, de lehet, hogy azért, mert le akar lépni, és így jobban fog fájni. Fölösleges ezen rugózni, mit miért csinál. Az egész dibaminkájában nem az a rettenetes, hogy néha szemét, néha nem, hanem az, hogy az egész együtt töltött időt Ő fogja meghatározni, sohasem te. nem lehetnek igényeid, nem fejezheted ki az érzéseidet, nem tudod befolyásolni a viselkedését (maximum azzal, ha fenyegeted, hogy ott hagyod), és így nem lehet élni, sorry, de nincs magic formula. egy nárcisztikus akkor is leszív, ha rendes. Akkor is, ha szerelmesen viselkedik. Muszáj neki, különben meghal. Az a te döntésed, hogy kamikazeként nyújtod neki az energyt, vagy magadra gondolsz.

Holle anyó 2014.03.28. 21:00:40

@DuBarry: Igen! :))))) Én is felajánlottam a gyerekeket. Naná, hogy nem kellett neki. Sok nőt ezzel zsarol a pasija. Pedig a pasikról tudni kell, hogy csak addig kell nekik a gyerek, amíg az anyja jó náluk.

Holle anyó 2014.03.28. 21:05:35

@sorskonyves: Nem lehet, hanem egészen biztos!
Légy derűs, kiegyensúlyozott, magabiztos,sejtelmesen lappangjon valami kis titok (esetleg alakul valakivel valami kapcsolatod?!?), persze nem durván, mert átlát a szitán.

Ettől nagyon elbizonytalanodik.

Még az is lehet ám, hogy pusztán ennyi elég is ahhoz, hogy normalizálódjon a kapcsolatotokés akkor nem kell borítanod mindent. Majd az idő eldönti.

PiTyPaNg 2014.03.29. 18:16:53

Hát nem tudom, szerintem baromi nehéz lepattintani. Nálunk számtalanszor előfordult, hogy ő is támogatta, amikor el akartam hagyni, majd az utolsó pillanatban visszakozott. De a legfurcsább az volt, mikor egy vita alkalmával ő csattant fel és kezdett pakolni, majd kérdeztem, hogy na mivan, távozol? Ő erre: igen, mert ilyen vagyok, olyan vagyok stb. Mondom, oké, de akkor ne hagyd itt ezt se és segítettem neki, majd leült és magyarázott, én meg már olyan ideges voltam, hogy csak azt mondogattam, hogy húzzon már innen. Na akkor hirtelen ki se lehetett robbantani :) úgyhogy rájöttem, hogy egy nárcisztikust még akkor se lehet elküldeni, ha ő akar elmenni :D totál logikátlan a viselkedésük.

Holle anyó 2014.03.30. 11:12:36

@PiTyPaNg: Keresni kell egy balekot, akire rá kell sózni.
süti beállítások módosítása