Röviden leírom a rendszert, az ígéretet, majd a személyes kételyeimet.

A Gaps a vallásos diéták egyike. Nem fogyókúra. Így kell enni évekig, hogy minden betegségtől megszabaduljunk.

Több fázisa van. Néhány hónapig főtt zöldség plusz húslevest kell enni, mert az ebben lévő kollagén begyógyítja a gyomor és a bél nyálkahártyáinak sérüléseit, amit a Gap diéta hívői szerint az okoz, hogy az antibiotikumok szedése, plusz a nem megfelelő táplálkozás felsértette azt. Majd, ha az begyógyult, bevezeti emellé a joghurtot, kefírt, savanyú káposztát és más erjesztett élelmiszereket. Ezek hozzák létre az egészséges bélflórát. Majd ha ez is rendben van, jöhet nyers zöldség és gyümölcs is.

Az ígéret: minden idegi, hangulatbetegség meggyógyul, természetesen a az emésztőszervi betegségek szintúgy, majd a többi krónikus is.

Nem mondom, hogy nem hiszem el, bár követői nem néznek ki túl kirobbanóan, de az tény, hogy a kollagén-zselatin jót tesz a beleknek, a gyomornak, bőrnek, csontoknak, idegeknek. Az erjesztett élelmiszerek is jók, minden nemzetnek megvan a magáé, az ázsiaiak imádják, és ők ritkán tévednek.

A blogokat olvasva azonban nem tapasztaltak jelentős javulást depresszióban, General Anxiety Disorder esetén, tehát azért csodákat nem lehet várni.

Ami a fogyást illeti: a keményítő teljes kiiktatásával természetesen jelentős súlycsökkentés érhető el.

Kritikám: nem szeretem az ennyire szénhidrátmentes étkezést. De a húsleves sokkal egészségesebb, mint gondolják. A népi gyógyászatban is használták.

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr705850210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fleur_de_lys 2014.03.08. 18:46:07

A húsleves kúra kiválóan előhozza a köszvényt bárkinél, akinek erre hajlama van.....

Ha jól értem, amit írtál, a húst teljesen negligálja ez az étrend?

arisztotela 2014.03.08. 18:58:22

@fleur_de_lys: Dehogy, pörkölt, húsleves az alapja. Azzal laknak jól. Csak nem sülthús.
Igen, a köszvényben igazad van, bár ezek azt állítják, reumára is ez jó. Nem próbáltam sohasem.

Dalidad 2014.03.09. 11:47:03

@DuBarry: Hónapokig főtt húst és főtt zöldséget enni- el tudom képzelni, hogy csúnya gyomor és bélbajok esetén üdvös, a szénhidrát/gluténmegvonás miatt. (Bár így tél végén- tavasz elején majd’ megdöglök a friss dolgokért.)
Egy jó ideje mindenki Dr. Atkins köpenyéből bújik elő, minden diéta/fogyókúra/táplákozási rendszer a szénhidrátmegvonásra épül, csak mindenki változatat rajta egy kicsinyt, hogy lehessen brandet építeni meg pénzt csinálni. A szénhidrátmegvonás/csökkentés biztosan jó út, az emésztőrendszerünk logikusan kb. arra és annyira van kitalálva, ami a természetben található. Zsír és fehérje van annyi hozzáférhető, amennyit ma eszünk, szénhidrátnak a huszada sincs. Ilyen és ennyi tömény szénhidrát, amit manapság csak kutyafuttában elnassolunk egyedül a méz van a természetben, abból meg kevés van. A szénhidrát csökkentése tehát logikus és biztosan jó irány, akárhogyan is hívják.
Ami a depressziót illeti, nem hiszem, hogy maga az étkezés válthat ki depressziót, legfeljebb tartós rossz közérzetet. De ha váltana is, akkor se múlna el simán az étkezés megjavításától, mert az, amit rendszeresen csinál az ember, lenyomatot hagy az agyában-testében, ami nem múlik el, és nagy hajlama van az agynak/testnek ugyanarra menni ezek után is. Ez ellen csak új utak kitaposásával és tudatos begyakorlásával lehet tenni.

Solid214 2014.03.09. 11:51:03

Olvastam már erről, mivel az autoimmun betegségekre is jónak mondják. Nagy húsleves rajongó vagyok, de nem tudom, két hét után mit szólnék, ha folyamatosan azt kellene ennem / innom.
És ez a szénhidrátmentesség nem is tesz jót mindenkinek, még ha bírná, akkor sem. Nálam sokat számít, hogy mit látok tartósan azokon, akik egy bizonyos diétát követnek. Ha össze vannak szakadva, akkor nekem már nem követendő példa.

Dalidad 2014.03.09. 12:07:45

@Solid214: ez helyes megközelítés:-). Régóta gondolom, hogy rövid távon minden táplákozási rendszer jót tesz, mert a nagy hülyeségektől eltilt, kevesebbet eszik az ember és rendszert ad. Valamint: rövid távon BÁRMIT kibír a szervezet, hosszabb távon meg úgyse tartja be senki teljesen őket, a táplálkozási guruk legnagyobb szerencséjére.

arisztotela 2014.03.09. 12:13:37

@Dalidad: azt hiszem, ez korábbi az Atkinsnál, bár nem vagyok benne biztos. Az Atkins durvább, az igazi ketogén diéta (azt is ismerték már előtte is), ami egyébként a rákot gyógyítja, azt mondják, viszont betarthatatlan hosszú távon. Az agynak kell a szénhidrát, ezt felejtik. Én maximálisan a keleti nemzeti kajákban hiszek: kínai, vietnami. Indiai nem ,meg kell csak őket nézni, piszok kövérek.

Zangara 2014.03.09. 12:19:07

@Dalidad:

Szuper es okos hozzaszolas!

Lilienfeld 2014.03.09. 16:02:26

@DuBarry: indiai szakácskönyvekben a desszerteknél annyi, de annyi cukorral találkoztam, h nem hittem a szememnek. Mert "az ayurvéda szerint kell az édes is", hát nem tom, h az ősinek mondott rendszerbe hogy pásszol, a finomított répacukrot kanálszám tolni befele...

arisztotela 2014.03.09. 16:07:00

@Lilienfeld: dagadt disznók negyven éves korukra:)))). Láttam. Csak a koldusok soványak, akinek van pénze, kövér.

Dalidad 2014.03.09. 19:46:46

Az ázsiaikanak fogggalmuk sincs az édességekről, azt gondolják, hogy ha valamibe jó sok cukrot tesznek, az lesz az.. Igazán csak itt a Monarchia területén tudunk jó (házi)süteményeket készíteni, és még a franciák értenek némileg hozzá, de nem a házihoz, hanem a cukrászhoz. Az indiaiak alkatilag is puhosak, aki tud angolul, igen vicces: www.youtube.com/watch?v=pPbiqF_tD20

arisztotela 2014.03.09. 20:36:05

@Dalidad: mondjuk mi ezt szeretjük, de én pl. az arab cuccokat megeszem.

Dalidad 2014.03.09. 21:52:22

@DuBarry: az arab sütik az konkréten egyféle:-). Najóh kettő, mer van a bahlavafélék meg az a grízes cucc. Frissen jók.

Holle anyó 2014.03.09. 22:33:35

@Dalidad: A környékünkön van egy török üzlet, ahol többféle rétesszerű süteményt árulnak elképesztő (neonzöld, bugyirózsíszan, stb.) színekben, de látszik rajtuk, hogy tkp. mind egy kaptafára készültek.

Még sosem vitt rá a lélek, hogy vegyek belőle.

Igaz, nem vagyok nagy süteményes. Inkább pogácsa.

Thor vagyok 2014.03.10. 06:02:42

@Dalidad: Én itt inkább azt látom, hogy nincs süti, ám datolya van dögivel és tizenféle, mindenféle felhasználásban: előételnek is adják, desszertnek is. A perverzebbje mézzel karamellizálva :)Ja meg van a malabia puding, ami nem tudom mi lehet, mert gríz sincs benne és lisztesnek se tűnik. Nem kaptam rá mindenesetre, max a natúr datolya jön szóba.

Lilienfeld 2014.03.10. 17:50:19

@Thor vagyok: egy kiállításon kóstoltam isteni jót: datolya volt darabonként csomagolva, mint a cukor, egy szem mandulával töltve a magja helyén - de ami a lényeg, nem rostos-szíjjas volt, mint a szokott bolti (pedig azt is szeretem) hanem olyan porhanyós-omlós, mint a jó karamella. Csak sokkal finomabb :)

Thor vagyok 2014.03.10. 18:12:08

@Lilienfeld: Pont így :) illetve van még pisztáciával meg pekándióval töltve is. Ez a vendégfogadó desszert (konferencián is, magán vendégségben is tapasztaltam) az "arabic coffee", ami messze nem igazi arabica kávét jelent, hanem valami szinte vághatóan sűrű - szerintem kardamom teát, amit gyűszűnyi fületlen csészében szolgálnak fel, és hozzá ilyen magvakkal töltött datolyát. Zseniálisan kontrasztolja egymást. :)

Thor vagyok 2014.03.10. 20:39:44

@Lilienfeld: Igen :) most hogy mondod, egy olyan kannát kéne vennem.

Scala 2014.12.07. 03:20:35

Ezt januárban kell elkezdeni, amikor hideg van. A húsleves tavasszal nem esik jól, valahogy azt vettem észre. Vagy nem ugyanolyan esik jól. Amúgy szerintem a friss összetevők nélkülözése heteken át káros, nem bírnám.

Mondjuk most frusztri vagyok, mert nem tudok diétázni, gyorsan megtöröm... :-(

Scala 2014.12.07. 03:21:14

Hülye telefon... Frusztrált!
süti beállítások módosítása