@Niurka: ez nem erről szól, csak a kapcsolat elejéről. Teljesen másképp áll egy nő meg egy férfi a kapcsolat elejéhez. A nő, főleg, ha bizonytalan, meg akarja tartani a zsákmányt, a férfi meg még nem tudja, mit akar. Ilyenkor vagy az van, hogy kivárod szépen, hogy döntsön, vagy megsértődsz. Persze ritkán előfordul, hogy iszonyúan egymásra kattan két ember, de ezek nem azok a szituk. Én sosem dirigálok, tök szubmisszív vagyok egyébként.

A kapcsolatban még 30 év házasság után is húzni szükség van a húzd meg ereszd meg játékra.Ha odateszed magad becsülettel, nyíltan, egyszerűen nem tudja a férfiagy ezt értékelni.Keresi a következő kihívást. Másként vannak kódolva.

@brokeness: ez így van. és nagyon későn jöttem rá.

@brokeness: Ez az én tapasztalatom is, ha nem játszol, hanem őszinte, becsületes, odaadó vagy, amire állítólag vágynak, na azt egyáltalán nem értékelik, de az égvilágon semmire sem!!
@Niurka: A kapcsolat elején, amikor tényleg nem az a szitu áll fenn, ami csak szerencsés keveseknek adatik meg akkor igen is kell manipulálni még igazi férfiaknál is, most már így érzem.
Bennem nagyon megmaradt egy történet, amit egy idős néni mesélt a házasságáról, hogy ő időnként elment órákra és elüldögélt egy padon, de a férjének soha nem mondta meg, hogy hol jár had egye a penész és ette is. :-)
@DuBarry: Eddig nem alkalmaztam semmi praktikát mindig egyenes voltam és igazad, van nagyon is, mert nem volt jó, igenis kellenek ezek a trükkök!!!

@DuBarry: Hogy-hogy nagyon későn?

@veriocs: 38 éves koromig azt godoltam, meg kell felelni.

@DuBarry: Hát igen, kár, hogy nem előbb jöttünk erre rá. Te azért egy picit előbb.

Ez jó ötlet, de tényleg csak egy picit. Ha megkérdezi, jó-e a péntek, akkor neked nem jó, programod van, de felajánlod a szombatot, stb.

Nekem csak az őszintéség jött be az életem minden területén.
Kicsit elcsépelt szó, szentimentálisnak is hangzik, de az ég világon semmire nem mentem sehol az élet bármely területén őszinteség nélkül.
Mellesleg az őszinteséget viselik el az emberek a legnehezebben. Aki viszont érti a lényegét, az rohadtul értékeli.
Életemben 1 ilyen emberrel találkoztam.

Ja, és az őszinteség nem összekeverendő a gondolkodás nélküli szókimondással, nyers és szarkasztikus stílussal, stb.

@Niurka: Bocsánat a kérdésért, ha túl indiszkrét vagyok, de neked van társad?

A posztban leírt tanács nagyon is megszívlelendő, ezt így kell csinálni.

Az őszinteség, meg a @veriocs: által említett becsületes, odaadó nem kell egy férfinak, nem úgy, ahogy azt a nők értik. Engem fiúnak vártak, van egy képességem, hogy férfi aggyal gondolkozzak (alapszinten, nem mindent veszek le egyáltalán): a nő legyen titokzatos, egy pisztráng, ami bármikor kicsúszhat a kezeim közül, egy titok, amit meg akarok - ha belegebedek is - fejteni! Ez kihívás, ez izgalmas. Amúgy a férfiak sem nyíltak egymással, csak azt hiszik, az emberek nem nyíltak, félnek, féltik önmagukat. Sokszor amit becsületes őszinteségnek gondolsz, és ráömleszted a másikra, csak egy elmaradt pszichoterápiás kezelés suta és közhelyes maradéka, vagy valami Coelho szintű önsegítő könyv analizálós feladata.
A nő legyen egy másik bolygó, ahová kerül, amibe kerül landolni akarjon. :-)
Éppen ezért kell elhúzni a dolgokat, szerintem.

Persze az őszinteségnek van egy olyan oldala, hogy őszintén mesélhessek magamról (most mint nő a férfinak), attól érzem magam érzelmi biztonságban, és azt meg is kell tenni, mert sok minden kiderül már az elején. Pl. ha mesélek arról, hogy Ausztriában nyaraltunk a családdal, de pl. apám kiakadt azon, hogy nekem nem elég hideg a tej, amit a corn flakeshez adnak, majd levágott
egy monológot, arról, hogy a tesóm és én iszonyatosan el vagyunk kényeztetve, és neki nagyon elege van, én meg ezen a ponton leszoktam a tejfogyasztásról... :-) szóval, ha ez szemmel láthatóan feszélyezi, mert komplexusa van attól, hogy gyerekkorában mire volt pénz, meg mire nem... akkor abból sok mindent leszűrhetek, pl. azt hogy nekem egy komplexusos nem kell, mert nem vagyok pszichoterapeuta. (Most sarkítottam, mindenkinek vannak pszichés dolgai, de nekem a kisebbségi komplexustól herótom van, szerintem mert nem akarok domináns lenni, amúgy is van rá hajlamom.)

Tehát nem színlelésre gondolok, az rossz, az káros, és önromboló is, csak fátyolozva, illatosan, titkosan, mint egy keleti háremben. ;-)

@Scala:
Az a bizonyos titokzatosság ha nem tudatalatti (vagy tudattalan, vagy mittumén), akkor megette a fene az egészet. Akinek ezt meg kell játszani, az már régen rossz.

@bungics: Hát ebben igazad lesz, tényleg nem vagyunk egyformák, én maga vagyok a megtestesült rejtély. :-D (de tényleg, Skorpió Nap, Mars, és Hold)

@Scala: Amit a becsületes őszinteségről írsz, na én ott és úgy rontottam el, így visszagondolva. Úgy nem kell a férfiaknak. Nem ismertem jól önmagam.

@Niurka:
Én manipulatív vagyok, nem azzal, hogy nem megyek randira, hanem az vagyok egész lényemmel. Ez a borderline hajlamomból adódik, rájöttem, elég későn, és kurvára nem tudatos (tehát mondom, nem erről a trükközésről beszélek, ennél sokkal rosszabb a helyzet)
Teljesen ösztönösen nagyon meleg-hideg a viselkedésem párkapcsolatban (azon kívül az más), ennek az az eredménye, hogy aki belém szeret, az nagyon, és nem is érti miért, nyilván nem a szépségem, eszem hat, hanem ez a kiszámíthatatlanság. Aki nem, az persze nem fog ettől észrevenni, nem is manipulálok senkit arra, hogy velem kapcsolatba lépjen (itt is egy különbség, azért nem kezdeményezek, mert egyszerűen eszembe sem jut senkiről semmi, amíg nem vonzódik hozzám nagyon), tehát ez csak azokat érinti, akik rámkattannak maguktól. Ha észreveszem a kapcsolat során, hogy gond van, tisztességesen viselkedek, senkit nem viszek a romlásba, előbb lelépek, és utólag nem hitegetek, akkor sem, ha szeretné. Tehát annak ellenére, sőt éppen azért, mert mindig őszintén úgy viselkedem, ahogy érzek (vagy vonzok valakit vagy eltaszítom, ahogy éppen érzem), mégis manipulálok. Erre nem vagyok büszke, gőzöm sincs honnan jön (Anyu tök más), csak értsd, hogy pl. a fenti tanács pont nem magamnak szól, csak azoknak, akiket jókislánynak neveltek, és ettől évtizedeket szívnak.
Még egy különbség: neked gyerekeid vannak, túl vagy a lényegen, csak arra kell férfi, hogy jól érezzétek magatokat. Ezt jól ismerem, amikor egyedül éltem, pont nem volt szükségem másra, csak erre, ez nagyon kényelmes szitu, nem kell benne erőlködni: próbáljuk meg együtt, élvezzük, aztán, ha nem jön össze, csá.
Te sem, én sem ismerjük, milyen az, ha az ember nem szül időben, neveli fel rendesen a kölykeit, aztán szabad, hanem ehelyett kínlódik, mert még gyereket, komoly társat akar, esetleg nincs baromi jő állása sem.
Visszatérve a nagy őszinteség kommentedre. A fiatal férfiak egész mások, mint az egykorúak. Teljes szívükkel mennek egy idősebb nő után, óvják, szeretik, örömet okoznak. Tényleg nem bonyolult velük az élet. Rólam sajnos ezek leolvadnak. Nekem ez kényelmetlen. 3 ilyen fiúm volt pár hónapig. Nem tudtam magam odaadni a dolognak, akármilyen rendesek voltak (sokkal szebbek, rendesebbek és figyelmesebbek voltak, mint a korombeliek), mégsem ment. Mindhármat elhagytam. Úgyhogy én értem, te mit szeretsz bennük, mert nagyon pozitívak, de teljesen más velük a kapcsolat eleje, vége, közepe, mint egy egykorúval vagy idősebbel.

@bungics: Mindenki titokzatos. Nincs ezzel baj. A fő gond az, hogy a nők nem ismerik a férfiakat és fordítva. Alapvetően minddkét nem úgy viselkedik, ahogyan azt elvárná a másiktól. Pl. a nő azért hlmozza el szeretettel a kapcs. elején a pasit, mert ő erre vágyik, a pasi azért akarja rettenetesen megkefélni a csajt rögtön, mert ő meg ennek örülne, ha hamar letepernék. Mindenki jót akar, de sokszor ezen megy el minden.

@DuBarry: "Te sem, én sem ismerjük, milyen az, ha az ember nem szül időben..." Lehet, hogy nem ismered, de mégis megértő vagy és empatikus ezekkel a problémákkal és nem lesajnáló, elitélő. Nagyon kevesen ilyenek azok közül, akik nem ismerik ezt a helyzetet. Köszönöm!!!

@Niurka: Úgy vagyok vele, ha esetleg összejönne, akkor várom, ha nem akkor sincs baj. A gyerekre soha nem voltam rágörcsölve, mint a pasikra :-). Tényleg itthon nagyon ez a trend, ha nincs gyereked, férjed akkor lesajnálnak. Holott tudom, hogy aki lesajnál annak rossz a házassága, pl. eljátssza nekem, hogy agyba-főbe kefélnek, közben a férje elmondja, hogy nem kívánja az asszonyt és nincsenek is együtt. A másikat csalja a férje, de nekem szól be. De nekik jól esik a lesajnálás, mert úgy gondolják, hogy van, akinek náluk is rosszabb, ettől nekik jobb. Mondjuk, engem nem érdekel, hogy más mit csinál, hogy él, egy pillanatig bánt az ilyen viselkedés aztán túllépek rajta.

@veriocs: ott a pont

@Niurka: Ebben sajna nem értek egyet. Ki lehet ezt magyarázni szokással, elvárásokkal, meg húdekeménynő nemdőlbeezeknek elméletekkel, de az igazság mégis az, hogy egy nő csak addig gondolja ezt így, ameddig úgy nincs gyereke, hogy még lehet. Ha már nem, akkor meg úgy, hogy elbaszta és a lényeg ez lett volna, hiába élt. Lehet itt magyarázkodni meg példákat sorolni, végül is a kognitív disszonancia feloldása muszájos feladat hogy tovább lehessen folytatni az életet, de egy nőnél olyan központi vágy a saját gyerek, hogy minden más parasztvakítás. (Szerintem spec az örökbefogadás is.) És az a hajszálnyi szakasz, amikor még akár lehetne is, de nem túl valószínű, hogy még lesz, örvénylő borzalom.

@Thor vagyok: figyelj, mindneben van jó, hidd el. Imádom a gyerekeimet, nagyon korán akartam már, aránylag hamar meg is születtek, de 0-20 éves korukig egy nap nyugalmad nincs (ezért jobb is későn szülni, már azt mondom). Ha nincs gyerek, az egy hiány, de egy hatalmas nyugalom és szabadság is. És nagyon kevés nőnek jön össze a tökéletes házasság plusz tökéletes gyerekek. Csak úgy csinálnak. A család kompromisszumok halmaza. És én még meg is valósítottam magam, nem panaszkodom. Nézem az öregebb kolléganőimet. Az egyedülállók rinyálnak, hogy magányosak, de jobb periódusaikban olyan dolgokat csinálnak, amit a házasok soha. Helyekre mennek, tanulnak, barátaik vannak. Egy hatvan körüli házas magyar nő csak a vasárnapi ebédre készül.

@Thor vagyok: Ácsi! Nem minden nő akar saját gyereket, ez egy sztereotípia. Sőt, egyre károsabb mértékben nem fogadják el azt, hogy nem mindenkinek kell/való saját gyerek. Azelőtt rengeteg nőnek nem volt pl. a hivatása miatt (egyházi szolgálat, ápolás) saját gyereke, és nem is ette magát rajta. Most meg meddőségkezelésre járnak ezerrel...
Még folytatom, most muszáj mennem.
Kicsit becsapós, hogy terhesen ismertél meg, így mondhatod, hogy könnyen beszélek, de én ezt egyáltalán nem tartom az élet fokmérőjének. Nem leszel tőle se több, se kevesebb.

@Scala: de ő akar!!!!

@Scala: @Thor vagyok: Ezeket a kategorikus kijelentéseket én is rendkívül rombolónak találom. Én soha nem akartam gyereket, szerencsére van mellettem egy olyan társ, akinek szintén nem az az élet értelem, hogy szaporodjon. De, az emebri tapintatlanáság és nyomulás nagyon durva (szerencsére nem a szüleink). Egyrészt mindenki kérdezősködik, majd mindenki úgy érzi, el kell magyaráznia, hogy miért jó neki, hogy gyereke van. Persze a másik sem jobb, aki "megért" és azt magyarázza órákon át...ez mindenkinek a saját döntése...lehet teljes életed gyerek nélkül is...
Nem értem miért téma ez egyáltalán.

Node, a legrosszabb, hogy az utóbbi időben elkezdtem kételkedni a döntésemben és nem tudom elválasztani magamban, hogy magamtól változom vagy a környezeti nyomás hatására.

@Scala: @mici˙: én ezért sem értem, hogy mit kell annyira kiakadni azon, hogy fogy a népesség. Persze, hogy fogy, hiszen választhatsz, hogy akarsz vagy nem, régen olyan szinte elő sem fordult, hogy szülőképes nőnek ne lett volna gyereke. Szerintem ezzel semmi gond nincsen, nyilván a gazdaság + társadalompolitikai viszonyokat átalakítja, de nem kéne úgy kezelni, mint valami megborult normaállapotot.
Mondom ezt úgy, hogy én nem tudom elképzelni, hogy ne legyen gyerekem egyszer, csak néhányan tényleg nem tudják felfogni, hogy valaki nem akar, és pont.

@DuBarry: Tudom. Azzal sincs nekem bajom. :-) Nem rá értettem a mondandómat.

@mici˙: a hetes szorzótábla körüli években megváltozunk, ez természetes! :-)

@katarocks: A népességfogyás problémázást én sem értem, nem tudom elfogadni, és azzal, hogy ráparancsolsz az emberekre, és morálisan vagy más érvekkel (pl: gazdasági fenntarthatóság hahaha) próbálsz rájuk hatni nem jutsz előrébb.
Abban viszont nincs igazad, hogy korábban a szülőképes korúaknak mind volt gyereke, nem így van. Most nagy történelmi visszatekintést nem rendeznék, de sok ismerősünk van, anyámnak vagy apunak, a nagymamáknak, akiknek nem született gyereke (férj meghalt a háborúban, önzés, infantilizmus, orvosi okok). Nagyapám második neje is meddő volt (valahogy hülyén állt a méhe, menzesze is egyben jött ki, tócsa, ma már tuti hormonok+IVF-elnék) Talán ezért is látom így a témát, meg azt is hozzá kell tennem, hogy bolond nők közül több olyat láttam, akinek van, de jellemzően egy gyereke (jellemzően fiú), mint a gyermektelenek közt.
És hidd el, sok anyám korabeli nőnek nem született gyereke, tele vannak velük a rózsadombi -pasaréti lakások. Rohadt sokáig élnek. :-)

Folytatva amit abbahagytam,mert le kellett feküdnöm, ez a meleg nem tesz jót, szóval több oka is lehet annak, hogy valaki nem akar gyereket, vagy nem "időben" akar.
Könnyen lesz gyereke és hamar a neurotikus nőnek, neki fontos, hogy végre történjen valami, akkor se kell szembenézni a problémákkal, amivel amúgy sem akar szembenézni. (meg amúgy is a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy a neurotikus a maga fejében kitalálta).
A depressziós ellenben nem akar gyereket, mert ő meg úgy érzi nem tud megküzdeni a problémákkal + ebbe a rohadt világba minek vonszoljon be egy újabb életet, erre a szenvedésre, minek. Az infantilis nőnek nem születik gyereke, mert akkor fel kell adnia a kis világát.
Ezek sarkított kategóriák.
Az extrovertált férfinak van sok gyereke, nem feltétlenül egy asszonytól.
És van az a kategória, akinek személyiségfejlődéséhez erre egyszerűen nincs szüksége, sőt csak gátolná, így nem is születik neki (az igazi apácák, jógik). Bennük semmi életellenesség nincsen, egyszerűen csak tudják, hogy ez nem az ő utuk.

@Scala: persze, sokan vannak, én inkább a mostani 50-es korosztályra gondolok, szerintem ott ritkább volt, a mostani 70 évesek valahogy önállóbbak voltak azt hiszem, vagy nem is tudom mi lenne a jó szó erre. Bár én nagyvárosi, falusi körből merítek, Bp-n biztos, hogy egész mások a viszonyok.
"A gyerekszülés társadalmi kötelesség" - na, én ezt nem tudom elfogadni, és meg is bukik az egész erre épített ideológiájuk :)

@Thor vagyok: Nem járok ott, és csak ez az egy nickem van. :-)

A második feléhez: szerintem semmi sem történik véletlenül. Ha egy kapcsolatban a másik nem akar gyereket, de az illető igen, akkor mérlegel, hogy mi a fontosabb: magyarul vár vagy kilép. Ha vár, akkor meg fel kell tudni dolgozni, hogy ez a döntés mivel járhat.
Téma részemről befejezve.
Csak annyi lett volna a mondandóm, hogy ugyanolyan téves sztereotípiának tartom, mint: a kövér emberek nyugodtak, vagy a férfiak a kedves nőket szeretik kijelentéseket. :-)

@DuBarry: ki tudnád törölni innen a legutóbbi hozzászólásomat?

@Thor vagyok: megtörtént. Én is csak mostanában hirdettem magam ott:). De arra tuti rájöttél magad is.

@Scala: haha én a neurotikus kategóriába beillek:).

@DuBarry: köszi :)

@katarocks: a mai hetveévesek a hatvanas-hetvenesekben voltak fiatalok. Egy részüket elkapta a nyugatos hippilát, diáklázadások, stb. Fűvel-fával keféltek, nem szültek, szabadok voltak. Vannak erről könyvek pl. Ménesi út. Érdekes korszak lehetett.