Sokat bóklászok a szépségfórumokon, és csak nézek. Sok mindent tanultam ezken, masszázst, krémekről hallottam, stb. Mostanában két nagyon extrém fórum is van. Az egyikben egy bőrrákra kifejlesztett gyógyszert használnak hetekig az arcukra, ami leégeti szinte a bőrüket, aztán új nő helyébe. A másik arról szól, hogy többen évek óta borotválják az arcukat. Nem a szakáll elkerülése végett, hanem, hogy sezbb legyen. A borotválás kétségtelen exfoliáló hatású, leszedi az elhals sejteket, így konzerválja a bőrt. De mekkora bajuszuk lehet már! Persze azt mondják, nem erősödött meg az arcszőrzetük, de nem tudom elhinni. Azt figyeltem meg, hogy ezek a skincare junkie-k már nem hiúságból csinálják, nem is egyszerű kényszerbetegek, akik egyre fiatalabbak akarnak lenni. Inkább adrenalinfüggők, minél veszélyesebb dolgokat akarnak csinálni magukkal jó eredménnyel. 

woman-shaving.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr922022393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicómicó 2010.05.22. 12:48:48

A bőrrákos szer nagyon durva. Miért nem inkább radírozzák az arcbőrüket?
Én még a lábamon is félve borotválom a szőrt, mert rohadtul erősödik a szőr, begyullad, stb. Egyébként is kész vagyok, hogy a lábamon a szőr+szemöldököm extrém gyorsan nő, míg a hajam lassabban.

arisztotela 2010.05.22. 12:58:58

@cicómicó: hát a radíron túl vannak.
Ezek a nők évekig hámlasztják gyümölcssavval, retin aval a bőrüket túl vannak a kémiai és lézeres hámlasztáson, utána nyúlnak csak ilyen extrém dolgokhoz.
A borotválkozós főcsaj ötven éves, és baromi szép bőre van, tény:). Na azért ezt nem próbálom ki én sem, egyiket sem.

Rocko- 2010.05.22. 13:41:41

olyan, mint akinek kötelező borotválni az arcát azt mondom: hülyeség. totálisan. de hiába mondaná nekik az ember, nem hinnék el. buták ahhoz.
később meg majd meglátják.

-------------------------

viszont reggelente együtt szoktam utazni egy csajjal, és nekem férfiemberként annyira rossz látni, hogy van benne potenciál, de nem hozza ki magából.
pl. borvirágos az arca (hogy ivástól v szimplán genetikailag azt nem tudom), de gondolom sminkkel lehetne segíteni ezen.
haja is néha lenőve, festés segítene.
és amiről eszembejutott, hogy iszonyatosan pihés az arca. nem szőr, mert nem sötét és vastag, de láthatóan sűrű pihés.

titeket az ilyenek nem zavarnak? értelemszerűen más emberen.

arisztotela 2010.05.22. 14:22:10

@Rocko-: biztos nem iszik, te.
a borvirág max 40 felett, napi 1-2 liter bor vagy háromnegyed üveg tömény után lenne. Rosacea lesz az, szinte kiirthatatlan. De engem zavar a szakáll nőkön?). Szegény néhai A. györgyinek volt erős szőke pihés az arca, fiatalon ismertem meg, még helyes is lett volna enélkül.

arisztotela 2010.05.22. 14:23:37

@Rocko-: egyébként ketten is több mint tíz éve borotválkoznak, és nem szakállasak, azt mondják:), egyikről van kép, már mondtam, 54 éves, és olyan a pofája, mint egy harmincévesnek. Szal nem hülyeség, csak undorító.

Rocko- 2010.05.22. 15:35:20

@DuBarry: igen, sejtettem, h nem piától, én is a rosacea-t találtam.
csak nem mutat jól, na.
nem egy piros pozsgás arc, hanem annál több.

(egyik suliban volt egy ismerős, ős hasonló bőrű volt, mindig piros arccal, na ő vele vicceltünk mindig, h "na mi van, futva jöttél?" :D)

"egyébként ketten is több mint tíz éve borotválkoznak, és nem szakállasak, azt mondják:)"
attól még kínozza a bőrt. aztán olyan lesz a bőrük, mint Edward James Olmos-nak.
meg kettő darab ember nem túl repezentatív minta, attól hogy nekik nem erősödik a szőrük, attól még másik 500-nak meg lehet igen, és ők meg teliholdkor vonyítanak majd a Holdra.

Niurka_törölt 2010.05.22. 19:27:27

nekem bőrgyógyász mondta, hogy a borotválkozástól maga a szőr nem erősödik meg, csak a vége már nem elvékonyodik, ezért érzi az ember erősebbnek.

arisztotela 2010.05.22. 19:47:30

@Niurka: igen, ők is ezt írták, de a szúrós puszi akkor is fennáll

Niurka_törölt 2010.05.22. 21:32:43

@DuBarry: hát tuti, hogy naponta kell :)), aztán össze lehet akasztani a bajuszt apuval

katarocks 2010.05.22. 21:51:19

@DuBarry: tényleg Albert Györgyinek volt olyan tiszta pihés az arca. az azért gáz szerintem, mert nem sok mindent lehet csinálni vele.
tesóm szenved most a rozaceával. elég para, már szinte mindent próbált, mindenféle vizsgálaton volt, de semmi javulás. neki nem ez az eres típus, hanem pöttyök vannak, mint a patti, de amúgy tök sima az arca. nem nagyon tudják a dokik, hogy mitől alakulhat ki. gondolom hajlam is van rá a családban, mert nekem pirospozsgás arcom van, na de nem borvirágos, és nekem nincs is és nem is lesz rozaceám, ezt szentül hiszem.

Scala 2010.05.23. 11:11:42

@katarocks: Ilcsi Rozi, Ilcsi ichtiolos krém, májméregtelenítés (tea, zöldséglevek); ásványi só Süsslertől, és ha lehet stressz csökkentése (meditáció, relaxáció, magasabb ideálok keresése). ;-)

Süssler só és homeop. orvosi tanácsadó szolgálat 9-17h 70/ 376-0606. Nekem ez nagyon bevált, eleve arcdiagnosztika alapján választják ki.

Scala 2010.05.23. 11:12:57

A bőrrákos gyóygyszer iszonyat durva, de nekem tetszik az elgondolás! :-D
Hámlasztásnak nekikezdek, először mikroderbázió, vagy hogy kell írni...

Niurka_törölt 2010.05.23. 12:59:52

@katarocks: nincs véletlenül fekélye, vagy valami gyomorproblémája?

arisztotela 2010.05.23. 13:29:18

@Scala: Most hámlasztasz? Nyár felé nem kéne semmitse!

Scala 2010.05.23. 14:44:43

@DuBarry: Nem, most nem csinálok semmit. de állítólag nem lesz nap az idén... de oké, nem csinálom az arcomon. Vagy egyáltalán. Még körül kell ezt járnom.

arisztotela 2010.05.23. 15:04:46

@Scala: nyáron a felhő takarta nap is elég. Írtam már, hogy menj a Zsengellérhez, nem?:) Nem emlékszem, mert folyton őt ajnlgatom. Sok feleslegesen lehámlasztott arcot láttam már (fullra lézerrel, gyümölcssavval, ami olyan ronda lett, mint volt megfelelő utókezelés hiányában), csak jó szakemberrel szabad mikrodermbráziót, kémiai, bármi hámlasztást csinálni. Otthon is lehet, ha mondjuk AHA tartalmú, Retin-A vagy tejsvas krémet használsz, de több hónapig kell, lassan növelve a koncentrációt. Nekem ez mondjuk nem való. De olvastam olyat, aki egyszerű AHA tartalmú krémtől melasmás lett, hiába használt napvédőt (az Estéle Lauder Fruititontól!)szóval csak a mechanikus hámlasztás veszélytelen (szárazkefés dörgölés), szerintem hosszú távon az is megújítja a bőrt, de gondolom te valami gyorsabbra vágysz. BT kurva jó arckefét kapni a Mammut 1 földszintjén az új angol törölközőárusnál:).

arisztotela 2010.05.23. 15:21:55

@Scala: Ja, és ha tudsz angolul, a wonderbar-fórumon végig kéne rágnod magad. www.essentialdayspa.com/forum/viewthread.php?tid=37807&highlight=wonderbar
Nagyon érdekes, azt is jónak mondják melasmára, de közben annak a használata is hosszú visszaeséssel kezdődik, amíg megjelenik az új, gyönyörű bőr (3-6 hét), nem merem megrendelni, mert ha nem bírja a pofám, huszonötezer elég nagy ár,
viszont rendeltem egy másik szappant, valami mexikói fa héja van benne, és állítólag teljesen megújítja a bőrt az is, és 4 szappanért csak ötezret kértek szállítással. Ha megjön mesélek, ez az:

www.makeupalley.com/product/showreview.asp/ItemId=108868/Tepezcohuite_Soap/Unlisted_Brand/Cleansers

katarocks 2010.05.23. 15:22:57

@Scala: köszi, megmondom neki. bírom, hogy nektek mindenre van tanácsotok :-)
@Niurka: volt valami a gyomrával (állandó puffadás), ami már elmúlt. nem olyan rég volt gyomortükrözésen, mert valamilyen baktériumra gyanakodott a doki, mint kiváltó ok, de semmit nem találtak ott sem. sőt még a vékonybélből is vettek mintát, tehát arrafelé nincs gond. ezért tanácstalan már. most esküvője lesz, úgyhogy nem kezd bele semmi drasztikusba, maradtak még a különböző LED-es, ilyen-olyan fényes technikák.

Scala 2010.05.23. 17:27:52

@katarocks: Szivi. ;-)
@DuBarry:
Köszi ezeket, nem az arcomat akarom, amúgy, hanem a lábszáramat... az a bizonyos szépségbaki, ami elveszett... mindegy, új bőrt akarok oda + egy égési seb heg a karomon.
Ezeket azért utálom, mert nagyon rossz lelkiállapot miatti kapkodásból keletkeztek. :-(
Zsengellért asszem írtad, ő a kozmetológus. Végigrágom majd magam ezeken az oldalakon. :-)
Szappan tapasztalat: érdekel.
Pénz: ez nálam elmekórtani kényszer, hogy ezeket el akarom tüntetni, szóval áldoznék rá rendesen.

Ja, a pigmentfolt halványítás jelentem működik a Biodermával, pedig nem is vagyok rendszeres, fokozatosan enyhül a színük.

Nagyon köszi a tippeket!

Scala 2010.05.23. 17:29:43

mi is az a melasma?

Scala 2010.05.23. 17:34:36

@DuBarry: ez az osztrák szappan Ausztriában nem kapható? Te honnan rendelnéd?
Lehet megkérlek majd, hogy rendelj nekem egyet, nincs gyerekem, csak egy nagyvonalú férjem, talán belefér az ár...

Amúgy esküszöm, a jóga könyvben meditációt is találtam rá, azt is fogom, legalább ingyen van. :-) Úgyis jó a képi megjelenítés az agyamban.

Scala 2010.05.23. 17:36:56

Ja és a vakbélgyulladásom hege, nem vészes, de az is tűnjön el. :-D

arisztotela 2010.05.23. 18:16:03

@Scala: próbáltam az osztrák ebayen, nem volt.
a saját honlapjukról lehetne rendelni, de amíg nem olvasod el a használók véleményét, nem érdemes, elég nagy tortúra, mire működni kezd. Te nem szoktál rendelni? Ha csinálsz egy paypal accountot, teljesen biztonságos, ha nem érkezik meg a cucc, a paypal kifizeti neked!
www.wonderbarusa.com/
ez a weblap, van kicsi 40 dollárért, de az nem elég addig, mire hatni kezd, ez benne a csavar. A nagy 100, és van szállítási költség. Éppen nem vagyok csóró én sem, de kurvára idegesít, ha valamit veszek, és nem használom el, ezért hezitálok. Meg elég tiszta a bőröm, talán nem is nekem való, de ez a szappan jelleg midig felizgatott:).
a melasma a hormonális hiperpigmentáció. Nem az öregségi folt, és nem a pattanásos bőrtől keletkező, hanem a terhességi vagy fogamzásgátlótól szerzett.

Niurka_törölt 2010.05.23. 18:56:54

@katarocks: nekem volt gondom a gyomrommal, de nekem se találtak semmit (csak fekélygyanús voltam), aztán nyomattam egy atomantibiotikum-kúrát, és rögtön utána még egyszer (amúgy nem vagyok gyógyszerpárti), és azóta minden elmúlt az arcomról.

katarocks 2010.05.23. 22:23:33

@Niurka: de milyen mű feje lett mindegyiknek! nem szeretem, amikor teljesen levakolják az arcot.
nem tudtok valamilyen oldalt, amin jó sminkekről vannak képek? valahogy nem találok egy normálisat..

Niurka_törölt 2010.05.23. 22:46:14

@katarocks: pl. cosmetic-makeovers.com/ ill. itt belinkelnek mindenfél más oldalakat is, azokat is megnézheted

Scala 2010.05.24. 05:11:16

@DuBarry: Nem szoktam rendelni, Virgo rendel nekem, ha éppen... :-)Paypal asszem van, de nem aktiváltam, Virgoéról megy.

Osztrák szappan s a tortúra: Megnézem ezt az oldalt, akkor.
Melasma: aham. Ez arcon van?
Nekem hegek, nem horminális, hanem kontakt dolgok miatti (égés, borotva, ekcéma, elesés). Ehelyett kéne az új bőr...

És nincs egy boltjuk Ausztriában a szappanéknak?

Scala 2010.05.24. 05:29:32

@DuBarry: Olvastam Wonderbarról, nagyon szimpi aki írja a blogot. :-)
Mondjuk sok időm nem volt, gondolom három hónap után hat, de inkább öt, és csak sima hidratálót lehet mellette használni.
Na szóval én nem az arcomra használnám... de nem kenem magam túl sok cuccal, szóval kiváncsi lettem...
Bár sztem ez egy igen jó minőségű szappan... de majd kiderül...
A négy kicsi egy dobozban nem érdekel DuBarry? Felezhetünk...

Nincs türelmem olvasni a blogot és a honlapot, időm nulla, de jól értettem az elgondolást, és a használati 'tortúrát' ugye? :-)
Ja a méregtelenítési bőrbajok meg sztem nem lesznek olyan durvák... nem vagyok rossz állapotban.

arisztotela 2010.05.24. 12:21:52

@Scala: nem találtam osztrák boltot, rákerestem, hogy heilmoor seife, semmi okos.
Én egyelőre nem rendelek, megvárom a fakérget.

Scala 2010.05.24. 14:40:29

@DuBarry: az a mexikói, ugye? :-)
Oké, ha ráállok a témára, az július lesz, addig a fogszabályozás le, fehérítés és minden ami fog köti le az energiámat... beszámolok, ha találtam osztrák forrást. Férjem bécsi rokonait fogom kérdezni

Scala 2010.05.24. 18:09:44

@DuBarry: hello,
az iszapról van fent:
"Heilmoor Clay
Origin: A natural peloid (mineral sediment) containing high amounts of humic acids, and extracted from deposits in Lower Austria.
Function: Humectant
Restrictions and Adverse Effects: See 'Cosmetics Unmasked'"

a Google lista:
www.google.hu/search?hl=hu&source=hp&q=heilmoor+clay&aq=0&aqi=g1&aql=&oq=Heilmoo&gs_rfai=

most nincs rá időm, de megkérdeztem osztrák unokatesót, hátha ez egy tök ismert dolog, mint nálunk a sárvári só...

Scala 2010.05.24. 20:27:44

"MiOR is made with 'Tiefen or Deep Moor' from Austria, a rare form of nutrient-rich peat which was formed during the Ice Age as the result of a geological shift which caused a layer of rich vegetation (including herbs, plants and flowers) to become submerged under up to 60 feet of clay, where it remained, cocooned within the Earth, and now totally protected against pollution."

arisztotela 2010.05.24. 21:51:35

@Niurka: sajna kamu ez az eva pearl, megvan a könyve (valami plasztikai sebészet helyett smink, v ilyesmi a címe), ha két kiló palacsintatésztát rámkennek, és telibe vakuznak én is egy Monroe leszek. Kevés jó ötlete van. Attól vagyok ki, amikor barna púderral vékonyítják az orrot, meg ilyen fasságok. Ezek nappali fényben teljesen használhatatlan ötletek. Nekem a youtube-os sminkvideók nagyon bejönnek, némelyik nagyon jó.

arisztotela 2010.05.24. 21:54:28

@Scala: az iszapot megtaláltam, persze:), de ebben vmi alga is van. MMeg aztán az iszap, az pakolás, macera. De könnyen lehet, hogy tök egyforma ahatása, sok 100 dolláros átverést láttam már.

arisztotela 2010.05.24. 22:01:37

@Scala: ez érdekes, csak árat nem látok, ez mintha ugyanaz lenne! Rákérdezek majd a fórumon, mit hallottak róla.

Scala 2010.05.24. 22:41:59

@DuBarry: Rendben kérdezd meg, köszi. Nekem a MIOR szimpi, de az ár tényleg kérdéses.
Alsó-Ausztriai iszap, a pakolás is 3 perc, lehet talán idővel növelni. Az algák nem tudom kellenek-e... lehet.

Sajna nem arra lesz ez, amire nekem kell, attól tartok... de azért próbálom...

Niurka_törölt 2010.05.24. 22:56:24

@DuBarry: ó, én nem hiszek semmi ilyesmiben, én mág ránctalanítót és szemránckrémet sem használok. én a sport és alvás híve vagyok. épp azért linkeltem be, hogy mekkora csalás a smink

arisztotela 2010.05.24. 23:21:27

@Scala: megszívtam a mexikói szarral, letiltotta az ebay az eladót, nem jön a szappan, a lét majd visszaadják, de nekem szappan kell!!!!!!!!!!!

Scala 2010.05.25. 02:20:18

@Niurka: én is csak egy krémet használok, de ezek a szappanok nem rosszak, és olyan természetközelinek is tűnik... de sztem sem ez megoldás a gondomra. :-(
@DuBarry: Basszus! Máshonnan nem lehet rendelni ezt a mexikói szappant?

Scala 2010.05.25. 02:26:39

DB: kerestem Zsellengért a neten, de semmi.Elérhetőség? :-)

Scala 2010.05.25. 07:07:15

Ja, hogy Zsengellér! Na most akkor úgy keresem.

Scala 2010.05.25. 10:07:56

Na bejelentkeztem konzultációra jún. 11. ;-)
de nem biztos, hogy lehet az egyik dologgal egyáltalán bármit kezdeni... :-( Persze azért talán mégis... :-)

arisztotela 2010.05.25. 12:39:18

@Scala: szerintem lehet, csak nagyon fontos, hogy egy kezelés után oda kell figyelni, hogy ne ugorjon vissza a régi állapotba a bőr.

Scala 2010.05.25. 15:16:00

@DuBarry: oké. bár ezt nemtom hogy kell... Gondolom no nap.

arisztotela 2010.05.25. 15:37:10

@Scala: ja, az a lényeg, meg a kajálás, tisztítás, de majd elmondja.

Scala 2010.05.25. 15:55:08

@DuBarry: Rendben, köszi. Nagyon fogok figyelni, ha csinálja, elég jó vagyok, ha kapok okos irányítást, be tudom tartani. Sokáig.;-)

Marr 2010.06.12. 08:16:09

tudom, hogy régi a bejegyzés, de muszáj hozzáfűznöm, hogy az usában teljesen normálisnak számít csajoknàl is az arc rendszeres borotválása. személy szerint hányok a gondolattól is, de biztos jó nekik.

cicómicó 2010.06.12. 09:03:17

Ha már szóba jött. Ha nincs szőr, akkor a borotva milyen hatást vált ki?? Most kipróbáltam a kézfejemen (az arcon nem kisérletezem), de semmit nem érzek.

Scala 2010.06.12. 09:50:45

@cicómicó: Ááá, tuti hosszabb lesz tőle, nem szabad.

Rocko- 2010.06.12. 11:06:48

@Scala: akkor szerencse h nem a talpán próbálta ki.

cicómicó 2010.06.12. 13:25:44

@Scala: De nem szőrös a kézfejem és @Rocko-: a talpam sem. (Ezzel Leia hercegnő becsmérelte Han Solot a Birodalom visszavágban).
Az amerikai csajok sem a szőr eltüntetésére használják a borotvát, hanem valami bőrgyalulásra, ahogy DB írta. Ennek én nem éreztem hatását.
süti beállítások módosítása