A nagy project

 2014.03.09. 12:24

Egyszer már szétsírtam magam kommentben, hogy szar a seggem. Lapos, kicsi, talán lóg is, fene tudja, mindenesetre szarul áll a farmerek 80 százaléka, két olyan farmerem van, amiben nem olyan rossz, de már mindkettő döglött, és nem találok újat. 

Eltökéltem, hogy hajlott korom ide vagy oda, megpróbálok még valami feneket növeszteni, 

Eddig is mozogtam, guggolásokat is csináltam, de nem nagyon moccant az area. A szépen lement hasamon (rhodiola) felbuzdulva hozzáadtam egyelőre ezt a gyakorlatsort a napi rutinhoz, de a videónak van még folytatása, azokat még nem csinálom. Igaz, nem hiszem, hogy napi háromnegyed órát fogok fenekezni, de majd meglátjuk.

Supplement szinten a macát szedik fenéknövelésre a néger bigék Amerikában, akiknek a feneke a mindene, hát én azt évek óta szedem on and off, és semmit nem tett hozzá a hátsómhoz, lehet többet kéne, de egyrészt piszkosul drága lenne, másrészt a sok felkavarja a ciklust, nem mernék (napi egy még tök jó, energizál, jó kedvre derít, ad egy kis libido boostot), ja valszeg napi négytől olyan horny lennék, mint egy tizenötéves fiú, ami azért nem hiányzik. 

Egy baj van a videóval, hogy nem tetszik a lány feneke, de ez van. 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr545851097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veriocs 2014.03.09. 15:37:49

Hát DuBarry nekem dettó ez a bajom, már kétségbeesésemben azt gondoltam, hogy veszek egy Gas pop-up gatyát!

arisztotela 2014.03.09. 15:54:54

@veriocs: egyelőre ne csinálj semmit, csinálom egy hónapig, aztán együtt veszünk Palvin Barbis gatyát:)

mici˙ 2014.03.09. 15:55:23

hajrá!:)) de tényleg ne edz naponta, ha nagyobb feneket szeretnél. nagy súly, alacsony ismétlésszám, én úgy tudom ettől nő az izom.

egyébként ez a nő tényleg nem túl vonzó, itt egy nagyseggű nő sorozata www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Build-a-Booty-Workout-27-Minute-Butt-and-Thigh-Workout-for-a-Round-Lifted-Butt-Great-Legs/i6/, ha esetleg van fél órád edzeni.

arisztotela 2014.03.09. 15:59:27

@mici˙: van, de csak seggre nincs:))).
Ez iszonyat amorf csaj, ennél már most jobban nézek ki:)

mici˙ 2014.03.09. 16:28:09

@DuBarry: jó, úgy értettem, hogy seggezni fél óra :)

no, nem akarok erőszakoskodni, de azért próbáld meg még ehhez a rutinhoz hozzáadni a romanian deadlift nevű gyakorlatot (a nagyseggű sorozatában is benne van). nekem az nagy változást hozott, valahogy magasabbról kezd tőle domborodni a farizom. de előre szólok, hogy másnap jajgatva fogsz leülni :))

arisztotela 2014.03.09. 16:33:16

@mici˙: nézem ezt a széles combú lánykát, elég hasonlóak.
Az enyémnek van folytatása, mert nem elég csak guggolgatni, ugrálni is kell, de gondoltam, majd egyenként emelem a gyakorlatok számát, akkor legalább megjegyzem, erre a románra rákeresek.

veriocs 2014.03.09. 17:06:12

@DuBarry: Á most sajnos nem is tudnék, mert csipőprotkót ültettek be 5 hete és most csak a meghatározott gyógytorna gyakorlatokat lehet. De ahogy nézem a tükörben(a műtét óta fogytam is) oldalról még az a kevés domborulat is lement, ami volt. :-(

Solid214 2014.03.09. 17:07:03

@veriocs: :D, én is pont ezen az optikai tuning megoldáson gondolkodtam el, amikor láttam azt a Gas farmert!

veriocs 2014.03.09. 17:12:46

@Solid214: Ugye?! Nagyon erősen gondolokodom, hogy bevállalom, még kiálló zsebekkel(illetve zsebhajtóka vagy mi) lehet operálni. De az én fenekem hát olyan lapos lett!!

Solid214 2014.03.09. 17:22:42

@veriocs: igen, van is olyan hajtókás zsebes nadrágom, és tényleg segít valamennyit, de erre a Gas-re én is nagyon ráindultam! Persze nem ártana némi valódi izom / hátsó domborulat sem, így én lassan nekiállok futni és remélem, hogy ez a palacsinta fenék javul valamennyit nyárig :D

Dalidad 2014.03.09. 19:51:33

@DuBarry: kérhetnénk bővebb kifejtést a rhodiola és a lapos has témában? ez hogyan hat?

Thor vagyok 2014.03.09. 20:12:53

@Dalidad: Jó de ez itt a nagyfenék-poszt. Így nem fogom utólag megtalálni. :) Pedig ez az a kérdés, amit én harmadszor felejtek el feltenni, holott nagyon érdekel.

arisztotela 2014.03.09. 20:18:31

Fogalmam sincs. Leviszi a hasat, de miért? Valszeg csökkenti a kortizolt, így jobb a cukor lebontás, de nem tom.

cicómicó 2014.03.09. 21:12:53

Nagy szerintem nem lesz az edzéstől, maximum izmos. Leg-magic kimondottan popsi formázásra hivatott.

Holle anyó 2014.03.09. 22:20:51

Én egyszer voltam egy vidéki haveromnál, akinél krumplit szedtünk a kertben. Majdnem kinyújtott lábbal lépegettem előre és szedtem ki a gödörből a krumplit, betettem a vödörbe. Ebben a hajlongva járkálós pozícióban töltöttem két-három órát.
Úgy bedurrantak a farpofáim, olyan seggem lett, hogy csuda.
azóta így edzem, csak helyben járva.
Mondjuk mindig jó seggem volt, meg a lábam is jó, mellem az nincs, de legalább nem lóg. A derekam akkor sem volt karcsú, amikor 47 kiló voltam.

mici˙ 2014.04.17. 17:39:25

@DuBarry: mi lett végül ezzel a fenék projekttel? ennyi idő alatt már szuperkerek feneked kell, hogy legyen, ha működik az ígéret :))

arisztotela 2014.04.23. 13:28:54

@mici˙: most elköltöztem, nem tornázom semmit, viszont napi 1-1,5 órát kutyát sétáltatok igen ütemesen, mert húz a neveletlen kerti kankutyám, mint a vész, és remek a seggem, de komolyan. 1 hónap alatt látszik:). Ja és Izraelben vettem két gap farmert, amiben tök rendben van, szóval a farmer is nagyon sokat számít.

mici˙ 2014.04.23. 17:15:45

@DuBarry: na, ez is egy pozitívum akkor :) (várj, izraelbe költözétl??)

arisztotela 2014.04.23. 20:43:07

@mici˙: nem, csak ott vettem nadrágokat:). Nagyon jó hely, megírom majd.

mici˙ 2014.04.23. 22:47:32

@DuBarry: ja, hát érthettem volna elsőre is :))
szuper, nagyon jól fog jönni a beszámoló, mert márciusban mentem volna, de hát az élet közbe szólt. nem baj, majd ősszel remélem.

mici˙ 2014.04.24. 17:16:31

@DuBarry: na, most még jobban vágyom, pedig apám is jó ideje mondogatja már, hogy izraelt látni kell. tényleg ideje már elmennem.
szóval várom a beszámolódat majd. persze, csak amikor lesz időd megírni :)

Holle anyó 2014.04.25. 22:41:09

Húúú! Izraelbe én is.... Főleg Haifa és Jeruzsálem érdekelne.

jana-ina 2014.05.09. 22:34:45

De gustibus.....nekem kifejezetten tetszik a nemfenék fenék....szerintem örüljetek, hogy kicsi. Képzeljétek milyen lenne, ha nagy lenne.

Egyébként a Freddy Wr up is elég jó

www.freddy.com/us_en/woman/wr-up/wr-up.html
www.freddy.com/us_en/wrup

Meg az intimissimi push up-ja sem rossz feketében.
Jó cipő kell hozzá, hogy emelje a szintet

jana-ina 2014.05.09. 23:56:37

@DuBarry: na azt nem tudom. A neten lehet rendelni. A méretek teljesen önazonosak. Sőt inkább nagyobbak is mert nagyon rugalmas. Tehát egy S az simán felmegy egy M-esre is, csak a varratok sínylik meg talán.

Emma Paula Keresztanyuja 2015.03.24. 16:01:46

Nemrég hallottam, h guggolni kell, az a legjobb, de úgy, mint a súlyemelők, egyenes hát, és tartasz közben vmi rudat a válladon. Így pont a segg felső része lesz izmos, ami tartani fogja a lötyit. A másik, a bringa, tavaly le se száltam róla, jó kerek, izmos segget csinál (igaz, túl izmos combot is)

arisztotela 2015.03.24. 16:07:26

@Emma Paula Keresztanyuja: ez tök jó, köszi:))). Már el is feledkeztem a rossz fenekemről:)
süti beállítások módosítása