Belesség negyven fölött

 2014.02.22. 13:58

Mindenki látott már negyvenes nőt vékony végtagokkal, tarisznya fenékkel, sokszor apró mellekkel, miközben tetemes úszógumi díszlik a törzsén körben. A szerencsésebbeknek legalább máshol is erősek, így nem annyira aránytalan testalkatuk. És van, akinek nincs menóhája, pedig nem mozog, eszik, nem csontsovány. Ismerek ilyen nőt, semmin nem izgatja magát, és csak magát szereti:). Szép homokóra formája maradt, pedig hatvan.

Mi az oka a belességnek, és mit lehet tenni?

Több oka van:

Ösztrogénhiány

tesztoszteron többlet

magas kortizol szint

pajzsmirigy alul működés

inzulin rezisztencia.

Általában ebből egynél több együtt hatása. 

Le lehet tornázni, de csak úgy, ha egyéb helyeken is lemegy a testzsírszázalék, á la Demi Moore, ami nem túl szerencsés after a certain age.

Senki nem tudja, hogy 40-50 között mi ez a tömbösödés pontosan.

Az ösztrogénnel úgy függ össze, hogy a petefészkek lustulásával a szervezet a hasi hájban kezdi az ösztrogént pótolni. Ez nem ösztradiolt, hanem ösztrónt termel, ami aztán miómákhoz, ösztrogéndominanciához vezet, amiről már írtam. Érdekes módon, ha kihajtják az ösztrogént (mellrák utáni kezelések, miómakezelések gyógyszerrel), az még erősebb hízáshoz vezet. Mint az ivartalanított kutyáknál: nyugodtabbak, hosszabb életűek, de lustábbak és kövérebbek lesznek nemi hormonok nélkül (bocs a hasonlatért)

A pajzsmirigy egyszerű képlet, az anyagcsere nem elég gyors, rakódik le a zsír, ki tudja, miért, de nőknél általában oda.

A hormonos hízásokkal az a gond, hogy nem világos, hogy maga a hormon, vagy a metabolitok, tehát a rosszul lebomló anyagai okozzák a gondot, és ez már a májon múlik. 

A cortizol a stressztől termelődik, tehát ha valaki nagyon nyugodt életet él, napfényes a középkora sok délutáni alvással, az könnyebben megőrzi a derekát, de nem ez szokott lenni a helyzet.

Az inzulinrezisztencia mindezekkel összefügg, még vizsgálják, hogy miért negyven körül kezdődik.

Amit tehetünk.

A hormonpótlás érdekes módon nem oldja meg a dolgot. Megállíthatja a hasi hízást, és mivel nagyobb melleket, feneket csinál, kicsit fiatalosabb kövérséget produkál, de semmiképpen sem fogyaszt. Ugyanígy általában a pajzsmirigyhormon pótlása sem indítja el a hasi fogyást.

A gluténmentes étkezés mindenképpen segít, mert az az egyetlen gyógyír az inzulinrezisztencia fékezésére. 

A kortizolt csökkenthetjük délutáni alvással, meditációval, önkíméléssel, tehát ha távol maradunk minden felesleges stressztől, nevetéssel, fájdalomcsillapítással (minden elhúzódó fájdalom felnyomja), kávé kiiktatásával, kevés alkohollal (egy pohár bor stresszoldó, valószínúleg ezért élnek tovább, akik nagyon keveset, de isznak). És rhodiola roseával. A kortozol hormon egyébként úgy működik, hogy amikor kvázi veszélyhelyzetet érzékel az agy, megnöveli a stresszhormont, hogy felkészítsen a védekezésre, menekülésre, stb. Mivel ez az elsődleges életfunkció fontosabb, mint a szaporodási funkció, ezért pl progeszteronból azonnal képes kortizolt alakítani. Ezt nevezik progesterone steal-nek, tehát ellopja a nemi hormont a szervezet, hogy stresszhormont csináljon belőle. Elhúzódó stressz alatt tehát teljesen felborulhat a hormonrendszer. Márpedig mivel már tovább élünk, mint őseink, még közepes stressz esetén is hosszabb ideig van ennek kitéve a szervezet. 

Aki nem akar semmit szedni, az aludjon délután, csináljon felüléseket, ne kávézzon, igyon egy pohár vörösbort néha, és ne egyen lisztet és szóját (az leállítja a pajzsmirigyet). 

Belly Fat

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chezdubarry.blog.hu/api/trackback/id/tr785826751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arisztotela 2014.02.22. 15:50:04

@Solid214: nem tudják, próbáltam utánaolvasni, de azt írják, hogy középkorban egyszerűen kialakul, nem értik, miért. Lehet, hogy nem szép lassan. Mint az olvasószemüveg, az is egyik napról a másikra kell.

mici˙ 2014.02.22. 17:38:22

tarisznya fenén :DDD

mici˙ 2014.02.22. 19:56:26

@DuBarry: szerinted mitől van a másik típusú hízás, amikor 50 körül is van ugyan derekuk, de cipó has, hatalmas fenék és comb mellé. én egy csomó ilyet láttam, általában szegényeknek még sörösüveg válluk is van ehhez.

arisztotela 2014.02.22. 20:34:51

@mici˙: ugynettől, csak nem oldalt, hanem előre kompenzálnak, raktároznak:).

mici˙ 2014.02.22. 22:37:44

@DuBarry: értem. (juliát láttad? megviselte a börtön, de nem annyira, hogy ne jöjjön vissza belőle)

arisztotela 2014.02.23. 09:57:05

@mici˙: láttam persze:))). Így van, két hét, és megint perfect lesz:).

Holle anyó 2014.02.23. 15:25:01

Köszönöm a postot. Én 43 éves koromban egyik hónapról a másikra elhagytam a mensest, orvos sem tudott segíteni rajta, bár felírtak gyógyszert, Proverát, de attól iszonyúan, vizesedve híztam 82 kilóra, abba is hagytam 6 hónap után. Onnan még rettenetes kínnal vissza tudtam fogyni 64 kilóra, de három év alatt ismét felhíztam újra, de most már 90 kilóra.
Nagyon-nagyon el vagyok keseredve. Rettenetesen stresszes közigazgatási hivatali munkakörben dolgozom, 52 éves vagyok, ezen már nem tudok változtatni, pedig minden nap hányingerem van reggel, amikor a munkahelyemre gondolok.
Azért a glutént kihagyom, már egyébként is éreztem, hogy a lisztből készült dolgok nem mennek, puffadok, gyomorsavat hányok tőle. Azt hiszem a tej sem tesz jót, de azt annyira szeretem és görcsölnek az izmaim, ha elhagyom.

arisztotela 2014.02.23. 17:54:56

@Holle anyó: a Proverában valszeg a progeszteron hizlalt fel, teljes képtelenség, hogy folyamatosan nagy adag progeszteront vetetnek be valakivel. Amúgyis az szintetikus hormon (a provera az progesztin, nem progeszteron), attól nem menstruál senki, csak az ösztrogéntől, érdekes, hogy minek adták. De ha megvagy hormon nélkül (nincs depi, idegesség), talán érdemes megpróbálni a Macát, DM-ben kapható, elég jól kiegyensúlyoz. Napi eggyel érdemes indítani. A tej jó csak pasztőrözetlent kell inni piacról, attól semmi bajod nem lesz. A pasztőrözött tejtől a bocik is meghalnak. Egyébként a klimax plusz melóstressz nagyon sok a nőknek.

Biga néni 2014.02.23. 22:17:22

és mit csináljon, akinek prednisolont KELL szednie?
Goodbye emberi forma?:-/
Prednisolon nélkül meg pár év a rokkantság.

arisztotela 2014.02.23. 22:56:02

@Biga néni: sajnos az tudvalevőleg nagyon erős gyógyszer:(. Sajnálom, ha ízületi problémád van. De nyilván a mozgás fontosabb, mint a jó alak.

John Doe3 2014.02.24. 09:01:30

A posztolótól kérdezem tisztelettel: mi a baj a kávéval? Mert kétszer is leírja, hogy nem ajánlja, de se hatásmechanizmus, se érvek, se irodalmi hivatkozás.

arisztotela 2014.02.24. 11:28:17

@John Doe3: www.naturalnews.com/034674_coffee_cortisol_weight_gain.html#

Amúgy nincs baj vele, kortizol is kell, csak nem annyi, amennyit napi 3-4 kávé és a folyamatos stressz produkál.

veriocs 2014.02.24. 12:39:22

@DuBarry: Szeretném valamire felhívni a figyelmedet, bár lehet te már ismered és semmi újat nem mondok vele. Belinkelem, ez egy kissé reklámszerű cikk:
drmineral.hu/2012/02/az-indium-visszatekeri-a-biologiai-orat/
Ez viszont egy komoly tanulmány:
cyrke6.wordpress.com/2011/07/26/az-indium-szulfat-szerepe-a-gyogyaszatban/
És az iHerb-ben is kapható:
www.iherb.com/Indiumease
Már régóta szemezgetek vele. Csak mivel itthon nem beszerezhető azért nem rendeltem még. Tudom, hogy triviális kérdés, de te sokszor rendelsz az iHerb-ről, ilyenkor a posta hozza ki a rendelést vagy futár, aki esetleg még telefonál is, hogy egyeztessen? Nekem sajnos ez a legnagyobb gondom az átvétel. :-(

arisztotela 2014.02.24. 13:05:10

@veriocs: egyáltalán nem hallottam róla:))).
Futár hozza, de ha sima postán kéred, nem DHL-el, akkor nem telefonál, viszont én munkahelyre kérem, és átveszi a portás:)

veriocs 2014.02.24. 13:28:50

@DuBarry: Ó nekem a futár lenne a jó, aki telefonál, mert itthon vagyok műtét utáni lábadozás miatt, és még pár hónapig így lesz.:-( Amúgy mindig munkahelyre kértem régen és ott nem is volt gond.
Hát kíváncsi vagyok a véleményedre az indiummal kapcsolatban, ha egyszer lesz időd foglalkozni a kérdéssel, hiszen pont a hormonális egyensúly visszaállításában segíthet, talán. :-)

dreia 2014.02.24. 14:50:01

Ez minden csak nem egy komoly tanulmány. A szerző neve nem is szerepel, de a lap alján elirányít egy másik weboldalra, ahol kiderül, hogy az első szerző Dr. Robert Lyons, aki mellesleg az egyik bejegyzésben Nobel-t Nóbel-nek írja. Google-ban rákeresve kiderül, hogy valami Kaqun vizet árul... Már az is árulkodó, hogy megint "felfedeztek" valamit, ami minden bajra jó. Egy igazi tanulmány nem ilyen.

arisztotela 2014.02.24. 15:06:50

@dreia: keress rá, mindenhol ezt állítják, de teljesen mindegy, mit mondok, ha nem hiszed el. Amúgy felőlem mindenki igyin kávét, nem vagyok kávéellenes, csak lisztellenes.

dreia 2014.02.24. 15:19:47

@DuBarry: Bocs, nem a kávéval kapcsolatban akartam írni, hanem az indiumos hivatkozáshoz veriocsnak.

Thor vagyok 2014.02.24. 18:06:03

Én azt bírom, amikor közlik, hogy csökkentsd a stresszt. Mintha a munkastresszt mindenki csak kedvtelésből rángatná magára, és csak szólni kell hogy hé megárt, akkor majd azt mondja, ja, nem gondoltam, na már abba is hagyom. Ezen a ponton nagyon csúnyákat tudnék mondani, de inkább csak rezignáltan merengek a távolba.

macskaszemu 2014.02.24. 18:54:44

a szója is rossz?szóval szójatejet sem? nekem a tejtermékek nagyon rosszat tesznek, emésztésnek, bőrnek, súlynak.... és a bio házitej is, mert azt meg kb lehetetlen megszabadítani minden zsírtól. szóval eddig szójatejet toltam, mert úgy gondoltam, h az jó.... :(

veriocs 2014.02.24. 19:37:59

Ja, tényleg nem egy komoly tanulmány.

Thor vagyok 2014.02.24. 19:39:02

@macskaszemu: Ha valamit muszáj, akkor az összes pótszer közül a zabtej a legjobb. Íz, állag, dinamika, még habot is lehet verni belőle a capuccinóra.

arisztotela 2014.02.24. 20:28:06

@Thor vagyok: mondhatod a csúnyákat:))))

arisztotela 2014.02.24. 20:31:44

@macskaszemu: a szója érdekes, van aki nagyon bírja, más meg nem. De a pajzsmirigynek nagy ellensége, viszonyt, ha nincs hajlamoid alulműködésre, lehet, semmi rosszat nem tesz. A szójatanulmányok nagy részét Amerikában írják, és úgy tudom, az Eu-ban nem génmanipulált a szójatermesztés, szóval erről sem sokat tudni. Ázsiában jó, ők jól termesztik, készítik el, Amerikában ártalmas, itthon passz. A biotej alatt a nyerset érted, ahogy kijön a kisgazdaságban nevelt tehénből? Én azt bírom a boltitól fáj még a fejem is.

Thor vagyok 2014.02.24. 20:33:20

@veriocs: már mér ne lenne jó, ha valaki azt szereti? Nekem nem verődött fel. A mandulatejtől hasmenést kaptam. A szójára gyanakszom, mert valahogy mindig génmanipulált híre volt. A többit nem próbáltam. A zab toronymagasan vezet ha épp muszáj (pl ínyfelvágós fogászati beavatkozás után), de amúgy minden újabb tesztnél kiderül, hogy semmi bajom az igazi tejjel sem. Lehet hogy azért, mert kb egy hétig tart nálam egy liter, csak a reggeli kávéba kell.

veriocs 2014.02.24. 21:20:28

@Thor vagyok: Amit én kostoltam zabtejet, annak napraforgó olaj ize volt. Így többé nem is próbálkoztam, de akkor lehet, hogy érdemes lenne, mert nem mindnek olyan? A szójatejet nagyon szerettem, de ciszta nőt a mellemben tőle (akárcsak a pueraria miatt is), igaz sokat is ittam naponta. A mandulatejet imádom, de szinte lehetetlen cukor nélküli változatot kapni.

Solid214 2014.02.24. 21:45:52

@veriocs: Házilag is nagyon egyszerű megcsinálni a mandulatejet. Így aztán annyi édesítőt tesz bele az ember, amennyit akar, másrészt meg az ára a töredéke a boltinak. Ezen a nagyon jó kis blogon találtam, keress rá, ha gondolod (ha még nem ismernéd): mindenmentes :)

veriocs 2014.02.24. 22:16:18

@Solid214: Nem ismertem ezt a blogot, nagyon köszönöm!:-)

grotto 2014.02.25. 08:12:39

IR-re gluténmentesség? Ami leginkább gyors CH-ból áll, tehát összevissza ugráltatni a cukrot és inzulint??? A GM a PM gondjaira segítség.

arisztotela 2014.02.25. 12:17:06

@grotto: szerinted, ha cukrot, rizst, krumplit eszik valaki miért ugrálna a vércukra?

Solid214 2014.02.25. 12:36:59

@grotto: Relax :) az IR diétában kell lassú és gyors CH is. Határozottan ajánlják a basmati rizst, ami ugye gluténmentes, és mégis lassú CH-nak számít. És a krumplinak is helye van, hiába számít gyors CH-nak, és gluténmentes is. Sőt, a napokban láttam gluténmentes kukoricatésztát, amire azt írták, alacsony a glikémiás indexe... szóval azért ne legyünk már ennyire kategorikusak :)

arisztotela 2014.02.25. 12:40:02

@Solid214: a szénhidrátmentességgel keverte, de mindegy

Holle anyó 2014.03.03. 15:44:16

@Thor vagyok: Én közigazgatásban dolgozom. Az alkalmatlan vezetőink egyszerűen képtelenek megszervezni a munkát, ezért rettenetes a stressz.
Minden évben megjelenik egy tanulmány arról, hogy a nemzetgazdaságnak mennyi kárt okoz a munkahelyi stressz. Elolvassák, bólogatnak, majd folytatják a töketlen vezetést. :))))

Thor vagyok 2014.03.06. 07:48:02

@Holle anyó: Igen. Bar a zabban is van allitolag valami, ami majdnem olyan rossz. De hovatovabb miben nincs?
Ha valahol vigasztal, a versenyszferaban sem jobb a helyzet, sot.

arisztotela 2014.03.06. 13:24:49

@Thor vagyok: a zab nem gluténmentes, a teje nem tudom:). csak a hajdina gluténmentes gabona

Solid214 2014.03.06. 20:14:12

@DuBarry: meg a köles, meg a rizs, meg a kukorica :)

arisztotela 2014.03.07. 00:50:25

@Solid214: ja, de ezek nem gabonák (csak a köles), a sárgarépa is gluténmentes meg a folyami rák is:)

Solid214 2014.03.07. 09:48:10

nem mondod :)
ezek szerint eltérő fogalmaink vannak a gabonafélékről, nekem a rizs meg a kukorica is odatartozik

Thor vagyok 2014.03.07. 20:25:58

Egyrészt ezek mind gabonafélék, másrészt a zab is gluténmentes magától, csak nem tárolják eléggé elkülönítve és szennyeződni szokott feldolgozás közben búzával. De ez is érdekes: paleolitdieta.com/zab-a-glutenmentes-paleolit-dietaban

Thor vagyok 2014.03.07. 20:33:09

@DuBarry: Ja és a hajdina speciel nem is gabona, csak megszokásból sorolják oda :)

arisztotela 2014.03.08. 15:38:52

jó, gabonák, de nem fűfélék vagy mik.

Holle anyó 2014.03.08. 21:03:53

Elhagytam a kávét és a glutént, vettem MACÁt és máris sokkal jobban érzem magam.

arisztotela 2014.03.08. 23:53:42

@Holle anyó: a kávét nem én mondtam:)))).

Tökre örülök. Ha a családodban volt csontritkulás még a csukamájolajat is ajánlom, patikában kimérve olcsó (nem finom, de én bírom).

Thor vagyok 2014.03.09. 14:10:35

@DuBarry: En meg nem tudom, mi a joistent csinaljak. 4 hete kisebb dozisra allitottak a beszedendo pajzsmirigyhormonomat, amitol jobb a kozerzetem valoban es nem dagad ugy be a szemem reggelre, de vagy 2 hete olyan temposan kezdtem hizni, futas ide, biciklivel kozlekedes oda, hogy megdobbento :( Jellemzoen a nem-hormonerzekeny fenekzetem (nem azert hogy idegesitselek DB) de siman mutogathato, a hormonerzekeny hasi oldalam viszont tragedia. Himnemuek csak akkor tartjak velem a szemkontaktust, ha abayat huzok, mert amugy egy rovidre vagott Brunhilda elbujhat mellettem mellmeretben es hasi hurkakban. Mi a francot csinaljak! Heelp! Nem segit a kiflimegvonas.

arisztotela 2014.03.09. 14:19:32

@Thor vagyok: hát nem tudom:))).
Ha a no kifli nem elég, egyél csak zöldséget hússal, akkor nem tudsz nem fogyni, és valszeg a pajzsmirigynek is jót tesz.
Nem idegesítesz:). Kurva jó seggem lesz, addig meg szoknyát hordok:)

Thor vagyok 2014.03.09. 14:28:30

Sajna a huseves ugy 8adik eve kizarva es nem hiszem hogy most fogok visszaallni.
Amugy seggre nem kell sok: en kb napi haromnegyed oranal tobbet nem biciklizek az osszes munkabajarassal-bevasarlassal-partralemenessel egyutt es kb 4 het utan dobbenettel fedeztem fel hogy mennyire felkuszott es megkerekedett. Barcsak hasra lenne valami ilyen hatekony!

arisztotela 2014.03.09. 14:33:51

@Thor vagyok: elfelejtettem, tényleg. Na jó, de a pajzsmirigynek fehérje kell (főleg, hogy nem is vagy autoimmun, ami egyszerűbb), akkor azt honnan?

arisztotela 2014.03.09. 14:35:17

@Thor vagyok: nekem ha magától nem megy le a zsír a hasamról, akkor pilatesszel pár nap alatt. Annál nincs jobb hasra, de el kell menni trénerhez, mert egyedül szarul csinálod.
Sose próbáltad?

Thor vagyok 2014.03.09. 14:46:31

@DuBarry: Sose. Azt se tudom, hogy nez ki, hangzasra ugy gondolnam, bazi nagy tollasutokkel csapkod az ember maga korul :) Eszem halat, sajtot, tojast, de megmondom az oszintet, a naponta hal sem egy jarhato ut, a pucer parolt zoldsegtol meg rovid uton beborul az epem. Alapvetoen minimum valamennyi rizs kell ennek az elkerulesere.
Autoimmun egyebkent az is ami nem Hashimoto, csak nem no pelikan-tokaja az embernek tole, hanem inkabb zsugorodik a pajzsmirigy es indokolatlan rancokat kepez a nem is annyi idos nyakon (kb mint a dohanyosoknak az ajakfolotti).

arisztotela 2014.03.09. 14:55:11

@Thor vagyok: semmi köze a csapkodáshos, de ha nem érdekel:))). Hasra az az egy extrahatékony, mert nem kell napi 5000 felülést hozzá. De nem küldök videót, mert utálod:). Ez a nyakránc dolog jól hangik:))).
Van egy vega kolléganőm, még csak harminc, folyton elájul, mondom neki, ehetnél kis húst, de ő sem:))).
Mondjuk fél India vega, de ott megvan mit esznek helyette.

Thor vagyok 2014.03.09. 15:02:01

@DuBarry: Mondtam en hogy hogy nem erdekel? :) Dehogynem.
Nem hiszem hogy a hus nemevestol ajul el. Nekem spec azota jo a verkepem vasastol-B12stol-mindenestol (itt alig 4 hete neztek legutobb), miota vega vagyok, elotte folyton hol ez hianyzott belolem, hol az. Amugy szerintem a halevok nem szamitanak a klasszikus ertelemben veganak. Ez az en kompromisszumom, de marhaporkoltig nem szeretnek elmenni :) csirke, diszno stb sem.

arisztotela 2014.03.09. 15:16:28

@Thor vagyok: B12 injekciót kapott, szóval ő de, de tény, a halban van.

itt a basic pilates:
www.youtube.com/watch?v=UKFOCo0YPXs

sajnos ilyen lassan kell csinálni, és iszonyatosan megfeszítve minden izmot, másképpen semmit nem ér. Olyan, mint a jóga, de csak látszólag, itt az egész test egyszerre mozog, nem annyira nyújt, mint erősít. Nagyon unalmas, tényleg csak akkor csinálom, ha nagyon kell gyomorra. Semmit nem szabad lendületből, csak erőből.

arisztotela 2014.03.09. 15:28:00

@Thor vagyok: ez egyébként nagyjából a Gapset mondja autoimmun pajzsmirigyre
thyroidbook.com/blog/autoimmune-gut-repair-diet/

Thor vagyok 2014.03.09. 15:44:13

@DuBarry: eszmeletlen. Mely tiszteletem a nyanyanak, aki teljes erobol megfeszitett hasizmokkal igy es ennyit tud orditani kozben :) asszem valami ilyesmit csinaltatott velem az edzom Angliaban, csak nem nevezte el. Koszi :)

Thor vagyok 2014.03.09. 15:58:27

@DuBarry: egyebkent erdekes dolog ez a dietaval, hogy altalaban osztonosen vonzodom ahhoz ami nekem jo. Fermentalt cuccos nelkul nem maradok eletben, natur johgurt napi menu, asvanyukaposztat folyamatosan tudok(nek) enni akar ket hetig nyersen vagy fove vagy akarhogy de sajna 2 meterrol es a szagarol is kiszurom, ha nem fermentaltak csak raboritottak a borkosavat es olyan a zom meg a fantasztikus Vasarcsarnokban a jajdeautentikus vecsesi 95%-a is. Zoldsegek detto, leszamitva a nyers uborkat meg ezt a borzalmas eretlen paradicsomot ami kb olyan szahar mintha Angliabol importalnak. Asszem mindent a plusz szenhidrattal szurok el. Szep kilatas, hogy meg el is fogok hulyulni tole.
Mi van a vorosborral? :) az is fermentalt, nem? :)

arisztotela 2014.03.09. 16:05:10

@Thor vagyok: figyi, fogalmam sincs a thyro étrendről, azért csak linkelgetek:))). A Gaps-be véletlen akadtam bele a gyomrom miatt, de sosem csináltam, bár a húslevest imádom.
Nyilván az a baj, ha az ember nem eszik húst, valamivel jóllakik, és az liszt vagy krumpli, másképp nem marad életben. Ezért nem szeretem a vegaságot, mert túl sok tészta, süzi kell, ami érthető, és a hal sem segít, mert azzal sem laksz jól. A dupla bélszín az más, ahhoz elég egy kis zöldbab, de nem ragozom. Viszont pajzsmirigy ide vagy oda, nem hiszem, ha kevesebbet eszik valaki, nem fogy le. Mondjuk ha én bármit erősen mozgok (futás, stb.), akkor többet eszem, de ezt már beszéltük. Szóval ezentúl nem ehetsz semmit, és napi fél óra pilates a biciklizés mellé:)

Thor vagyok 2014.03.09. 18:14:22

@DuBarry: :D asszem az a legegyszerűbb, a "semmi" legalább biztos ne tartalmaz se glutént sem egyéb huncutságot. Sajna a józan paraszti logika nem működik pajzsmirigynél, sőt, ha visszaveszel, ő mégjobban visszavesz, bármi rovására: egész nap álmos leszel, fázol, depressziós vagy, nem emésztesz, érezhetően takaréklángon működsz, de a rohadék akkor is megspórolja azt az energiát. Valami jó kombinációt kell találni a nem könnyen hozzáférhető kalóriából (erre a zöldségek tényleg jók) és a mozgásból, hogy ne engedjem mégjobban lecsavarodni a lángot. Amúgy én hallal mindig jóllakom, és még szimpla bélszínből se tudtam két falásnál többet megenni húsevő koromban sem.

mici˙ 2014.03.09. 20:31:15

@DuBarry: hova jártál pilatesre?

arisztotela 2014.03.09. 20:34:39

@mici˙: www.pilates.hu/index.php/hu/oktatok/bokor-zsuzsanna

hozzá, de egy másik terembe. Nagyon frusztráló nő, álom szép, és balerina volt, ezért hangyányit jobban tudja a gyakorlatokat, mint más:)

mici˙ 2014.03.09. 20:39:23

@DuBarry: tudtam!!! emlékszem ott az opera környékén volt a régi terem.

mici˙ 2014.03.09. 20:40:29

vagyis az oktogon és a bajcsy között

arisztotela 2014.03.09. 20:41:05

@mici˙: Zichy Jenőben. Én előtte már két évet pilateseztem, tökéletesen rosszul:))).

mici˙ 2014.03.09. 20:45:02

@DuBarry: tényleg a zicsyben volt egy fura lakásban. ott egy kiscsaj tanított, de később a krisztián. na, az egy teljesen más szint volt. azóta sem volt soha senki olyan jó :D

arisztotela 2014.03.09. 20:56:36

@mici˙: hozzá is jártam. De csak egyedül, nem csoportban, na azt alig bírtam (gépekkel).

Holle anyó 2014.03.09. 21:03:22

Én Rael Isacowitz két DVD-jét (kezdő és haladó) vettem meg valami kiárusításon bagóért és azzal tanultam meg a pilates alapokat.
50 környékén ez is tökéletesen elég. Két-három hét múlva mindenki észrevette, hogy jó formában vagyok.

Nagyon tetszik a pasi egyébként :). Gondolom, azért is ment jól a torna.

arisztotela 2014.03.09. 21:22:43

@Holle anyó: nem akarok ezen rugózni, de én is azt hittem, hogy jól csinálom, amíg a profik bele nem dumáltak:). Úgy is fogyasztott, de a pilatesbe tényleg az a jó, hogy napi fél óra mindenedet átformálja, és minél jobban csinálod, annál jobban. Amúgy minél öregebb vagy, annál pontosabban kell csinálni:).

mici˙ 2014.03.09. 21:30:32

@DuBarry: ismerem az érzést :)

Holle anyó 2014.03.09. 22:36:19

@DuBarry: Nem vitatom, de nekem így is jó. Már sosem leszek manöken....

Solid214 2014.03.10. 12:47:11

@Thor vagyok: mint gyakorló pajzsmirigyes, megkérdezhetem, hogy az fT3 szintedet nézték-e a legutóbbi kontrollodnál? Ha az alacsony, akkor jönnek a hízás gondok, a jó TSH és fT4 ellenére. Az fT4 csak egy passzív, storage hormon,a belőle képződő fT3 a lényeg, de a pajzsmirigyesek többségének átalakítási gondjai is vannak. Ha ezeket tudtad / nézetted, akkor vedd úgy, hogy nem szóltam :) de ha nem, akkor megérne ez is egy ellenőrzést, mert súlyproblémáknál ez gyakran előfordul pm. betegeknél.

arisztotela 2014.03.10. 13:11:42

@Solid214: Én az egészet azért nem értem, mert egy rokonom kérlelhetetlenül hízik hasra (50 lesz, de már vagy 6 éve), hasimotója van, de minden értéke jó, ezért nem kap gyóhyszert. Szóval sztem az értékek nemigen számítanak. A tüneteket kellene figyelni, mert tök mindegy, mennyi a hány, ha nem müxik valami.

Solid214 2014.03.10. 13:27:50

@DuBarry: De igen, számítanak az értékek, az már más kérdés, hogy általában csak egyet, a TSH-t nézik, vagy ha az nincs rendben, az fT4-et.
Nem akarok pajzsmirigy topicot csinálni és pajzsmirigy gyorstalpalót tartani itt senkinek, de elhiheted, hogy saját magamon kísérletezve, könyveket, yahoogroups fórumokat olvasva, elég sokat tudok már a témáról. Volt motivációm, mivel személyesen érintett vagyok :).
Nekem is jók voltak az értékeim, mégsem voltam jól. Elkezdtem kutakodni, kiműveltem magam, utána megnézettem más pm. értékeket és ott volt a megoldás. Igaza van Thor-nak, ez egy eléggé összetett dolog, sokkal összetettebb, mint ahogy azt kezelik.

Thor vagyok 2014.03.10. 14:09:28

@DuBarry: a legviccesebb, hogy Magyaro-n kivizsgalni se szeretik, szerintem borzaszto sok pajzsmirigyes futkos ugy hogy nem tud rola. En az elso kivizsgalasom elott vagy 5-6 evig mar tuti az voltam, kezeltek az egyes resztunetekkel total masnak diagnosztizalva, meg lecsesztek hogy biztos zabalok csak nem vagyok a tudataban. Meg hogy eltulzom es hiszti, mert altalaban sose voltam gusztustalanul kover. Vegul egy nogyogyo kert hormonszint vizsgalatot is valami mas miatt es akkor kiderult.

@Solid214: epp holnap megyek a kov vervetelre, most csekkoljak a csokkentett dozist, rakerdezek az FT3-ra, koszi.
Amugy egy biztato dolgot tudok mondani, bar nem tudom, masnal jatszik-e - at tud fordulni visszacsatolassal. Egyszer az eletben elertem a 80 kilot es akkor annyira kesz voltam tole, hogy elmentem akupunkturara es azzal meg ehezessel (es csak az utso 7 kilomnal mozgassal) lefogytam 22 kilot. Az altalanos nepunnepelyen kivul, ahogy mindenki kiesett a szemen,az is feltunt, hogy tokre felporogtem, egy jo darabig rem keveset aludtam, mindent 200%-on csinaltam, zizegtem, mint a fene, tuti hogy ott valahogy utana is korrigalt a pajzsmirigyem. Es bar sose hiztam tobbet annyit vissza, tudom milyen szar volt, szoval azota is 65 korul mar sikitofraszt kapok magamtol, csak nem nagyon erzem, hogy kontrollom lenne folotte. Mondjuk az utobbi par evem stressz az egekben, apro kis szunetekkel benne. Kortizolt nezessek? Ezzel az a bajom, hogy nezestol nem javul.

mici˙ 2014.03.10. 14:15:28

@Solid214: és miután kiművelted, és tudtad diagnosztizálni magad hogyan léptél tovább? tapasztalatom szerint az orvosok nem szeretik a tájékozott, magáért kiálló klienst. volt pár rossz tapasztalatom (nem pajzsmirigy témában).

Solid214 2014.03.10. 14:29:19

@Thor vagyok: ha meg tudod nézetni az fT3-at, az már fél siker :) a tartomány felső harmadában kellene lennie. Ha nem ott van, akkor gond lehet azzal, hogy elég aktív pm hormonhoz jut-e a szervezeted.
Kortizolhoz, mellékveséhez nem értek, de a mellékvese ellenőrzésénél első körben a vérszérum nátrium és kálium szintjét érdemes megnézetni, mivel ez két olcsón elvégeztethető vizsgálat. A nátriumnak a laborérték tartomány felső határa közelében kell lennie,a káliumnak pedig az alsó tartományi határhoz kell közelítenie. Ha ezek nem stimmelnek, akkor érdemes kortizolt és egyéb mellékvese hormonokat nézetni.

Solid214 2014.03.10. 14:32:52

@mici˙: orvosok nélkül, külföldről beszerezhető gyógyszerrel, folyamatos labor (ön)ellenőrzéssel. Sajnos rá kellett döbbennem, hogy csak engem érdekel, hogy jobban legyek, az orvost nem. Halálra sértődtek, ha kérdezni és hivatkozni mertem valamire, mondván ne olvasgassam annyit az internetet :)

mici˙ 2014.03.10. 14:42:17

@Solid214: köszi. így gondolom én is, csak még félek belevágni az önkezelésbe. de ugyanilyen tapasztalatom volt, a legkvesebb, hogy megmosolyognak, de a durva kioktatás a tipikus reakció

Solid214 2014.03.10. 14:55:01

@mici˙: megértelek. Én is sokat toporogtam egyhelyben, mire elhatároztam magam és belevágtam egyedül. Nem is javaslom senkinek, hogy kövesse a példámat. Én sajnos a saját problémámhoz nem találtam orvost, kizárólag azért kezdtem bele.
Ha találtam volna egyetlen nem elutasító és meghallgatni, együttműködni hajlandó dokit, biztosan nem így csináltam volna.

mici˙ 2014.03.10. 15:08:11

@Solid214: egy hollandiában élő barátom azt mesélte, hogy az ottani rendszer pont arra ösztönöz, hogy mint beteg bevonódj a saját kezelésedbe, ismerd meg a tested és szinte elvárják, hogy felkészülten menj az orvoshoz. szerintem ez egy szuper hozzáállás.

arisztotela 2014.03.10. 15:47:15

@Thor vagyok: nem érdemes kortizolt nézetni, tényleg ne stresszelj, sorry.

a 65 nem sok, én 168 cm vagyok, most 59 kiló, és csoffadt, 62 kilósan nézek ki jól (kicsi has, de arc jobb), 65 kilós is voltam, amikor nem cigiztem, és még nem volt kövér, csak egészséges:).

Thor vagyok 2014.03.10. 16:02:17

@DuBarry: De en csak 164 cm vagyok, es most a sikitos 65-os kuszobre tuti radobtam meg vagy 2-3-at az utobbi 2 hetben. A hasamat csak azert nem latom meg mindig, mert a mellem megnagyobbra nott. Komolyan, mint egy kismeretu valkur. 62-vel mar en is boldogan megalkudnek, bar amikor meg a csoffadsaggal nem kellett foglalkoznom, az 57-58 volt az igazi.
Valami egyebkent lehet a D-vitaminnal is a hormonhaztartasban, mert igy hogy kihagytam egy telet, es jarkaltam ki neha napozni, 9 ev ota eloszor fordul elo, hogy tul magas az FT4-em es nem pillanatnyi mert mar a TSH is tul alacsony. Dozist nekem eddig meg csak felfele korrigaltak, most eloszor lefele.

Thor vagyok 2014.03.15. 07:05:24

@Solid214: Nah megkérdeztem vérvételnél, néznek fT3-at is. Már csak az a kérdés, ha megtudtam, mi van vele, mihez kezdjek utána? Te mivel tartod karban?

Solid214 2014.03.15. 12:37:12

Én T3 gyógyszerrel tartom karban, külföldről behozatva. Amit itthon adnak a pm betegeknek, az tisztán T4 (thiroxin). Egy-két orvos itthon is felírja már a T3-at, külföldön ez már elfogadott. Nem akarom szétoffolni ezt a postot, és nem is tudnám olyan jól elmagyarázni, de itt le van írva minden, hogy alacsony/magas fT3 szintnél mire kell odafigyelni: www.stopthethyroidmadness.com/reverse-t3/
Nagyon jó ez a site, én innen és a yahoogroupsról kaptam választ mindenre. Remélem segítettem, de kérdezz még nyugodtan.

Holle anyó 2014.03.17. 22:25:50

Én most az édesgyökér kapszulát fogom kipróbálni a pocakom elleni harcban...
www.biotechusashop.hu/enciklopedia/%C3%89desgy%C3%B6k%C3%A9r/

arisztotela 2014.03.17. 23:05:06

@Holle anyó: az édesgyökér emeli a kortizolt, ha túl alacsony, de lehet, hogy azért fogyaszt még. Majd mesélj

Holle anyó 2014.03.18. 17:18:56

@DuBarry: laborex.hu/lap/ismerteto/mit/hasizsir

Az utolsó mondat az, ami miatt ki akarom próbálni.

Szerinted szedhetem együtt brokkoli kivonattal, macával és rhodiolával?
Vagy inkább ne turmixoljak?

Holle anyó 2014.03.18. 17:32:43

@Solid214: Az állami orvosok azért nem foglalkoznak a piti problémákkal, mert nem érnek rá.

A magánorvos pedig csak azzal van elfoglalva, hogy minél jobban megcsapolja a pénztárcádat.

Azért hihetetlen, hogy őssejtemből májat tudnak nekem növeszteni, méhen belül tudják műteni a szívbeteg magzatot, de nem lehet megoldani azt a problémát, hogy puffadok, pocakosra hízom, miközben folyamatosan romlanak a laborértékeim (triglicerid, koleszterin, zsírosodik a májam, fáj a nyakam, romlik a szemem, romlik a memóriám, fáradt vagyok) és legfeljebb annyit tudnak mondani, hogy tessék lefogyni, meg vigyázni magára, mert 71 éves koráig fogjuk kitolni a nyugdíjkorhatárt és szar lesz így melózni naponta 10 órát...

arisztotela 2014.03.18. 17:35:04

@Holle anyó: sose turmixolj:)
Rhodiolád van már?

Holle anyó 2014.03.18. 17:39:06

@DuBarry: Van rhodiolám. Ma hozom el a vitaminbótlól.

Holle anyó 2014.03.21. 14:35:37

Na, ma elkezdtem az édesgyökeret szedni. Meg a brokkoli kivonatot is.

Reggel ráálltam a mérlegre és döbbenten tapasztaltam, hogy 3 kilóval kevesebb vagyok, mióta nem eszem glutént. (Március 8. óta.)

Méregetni fogom a vérnyomásomat, mert állítólag az édesgyökér emelheti.

Azt hiszem, hogy a pocakom körméretét is érdemes lenne rögzíteni.

Az adatokat nem írom ki ide, mert ELKESERÍTŐ.

arisztotela 2014.03.21. 14:41:52

@Holle anyó: bocsika, megmondtam:).
Az édesgyökért nem szabad folyamatosan szedni, úgy tudom (sosem szedtem)

Holle anyó 2014.03.21. 18:18:46

@DuBarry: Kb. 2 hónapos édesgyökér kúrára gondoltam. Aztán váltom a rhodiolával.

Nem csak fogytam, hanem a rettenetes esti puffadásaim is elmúltak. A munkából hatafelé jövet néha már azt hittem szétrepednek a beleim... Rémes volt. És ijesztő.

tomi2020 2024.02.09. 22:33:25

A pilates is egy jo megoldás lehet a Budapesten élőknek.
Kedvenc helyem pedig az Everflow
everflow.hu
süti beállítások módosítása